Népszava, 2022. december (149. évfolyam, 280-305. szám)

2022-12-03 / 282. szám

2 I 2022. december 3., szombat ________________________________________________________________________________________________REFLEKTOR „Hogy segítsek, ha magam is segítségre szorulok?” KRÍZIS Egyre feszültebbek a szociális területen dolgozók, vannak, akik napi megélhetési problémákkal küzdenek. Bár feladatuk, hogy az ügyfeleiket képessé tegyék az önérvényesítésre, magukért nem tudnak kiállni. FRANK ZSÓFIA - Hogy segítsek, ha lassan magam is segítségre szorulok? - kérdezte keserűen Sztupa József, aki tíz éve dolgozik szociális területen, egy gyermekotthonban nevelő. A kér­dés egyre égetőbb, hiszen az infláció mértéke már rég elvitte azt a 20 szá­zalékos emelést, amit tavaly kaptak a szociális szférában dolgozók. Egy középfokú szakmai végzettséggel rendelkező szakember alapbérrel és ágazati pótlékkal az első hat évben körülbelül bruttó 286 ezer forintot vihet haza, a főiskolai végzettséggel rendelkező bruttó 340 ezer forint körüli összegre számíthat az első négy évben, ugyanez egyetemi dip­lomával bruttó 351 ezer forint. A számok és több tucat szociá­lis munkással való beszélgetésünk után elmondhatjuk, ez a hivatás is az alulfizetettek közé sorolható, ami a jelenlegi élelmiszerárak és rezsivál­ság miatt egyre feszültebb helyzetet eredményez. Egy fővárosi gyermek­­jóléti központ intézményvezetője elmondta, azok vannak a legros­­­szabb helyzetben, akik egyedül ne­velnek gyermeket. - Borzalmasan feszültek a kollé­gák, főképp azok, akik albérletben laknak, gyereket nevelnek és nincs egy olyan társ, aki biztosítja az anya­gi hátteret. Konkrétan megélhetési problémákkal küzdenek. A többség másodállást vállal, takarít, korre­petál, alapítványnál vállal munkát. Diploma nélkül, pályakezdőként lehetetlen megélni ebből a pénzből, ha az embernek nincs segítsége. A helyzetet fokozza, hogy az építőipar felfutásával abba a szürreális hely­zetbe kerültünk, hogy akad olyan is az ügyfeleink között, aki több­szörösét keresi, mint mi. Ezek után arról beszéljünk a családban élő kiskorúnak, hogy milyen fontos és kifizetődő a tanulás? Nem meglepő, hogy a 16 éves végül abbahagyja az iskolát, mert arra jut, nem éri meg. Hozzáteszem, mi még jó helyzetben vagyunk, mert az önkormányzat kerületi pótlékkal besegít, ami az egyébként óriási fluktuációt végre mérsékelte. De a vidéki kollégák szörnyű helyzetben vannak, sokan mesélik, hogy nagyon erősen függ­nek a polgármestertől. Anyagi kom­penzációra nemigen van forrás. Szavait Sztupa József is megerő­síti, aki három állással keresi meg a nettó 350 ezer forintot, noha 10 éve dolgozik a szakterületen. Most feb­ruárban szerzett diplomát. Reggel 6-tól este 10-ig tart egy munkanapom, ezzel tudom megke­resni azt a pénzt, amiből egy hónap­ban meg tudok élni, és talán mini­málisan félre tudok tenni. Viszont ezzel a munkatempóval lényegében lemondtam a magánéletemről. Na­gyon nehéz stabil párkapcsolatot létesíteni, pedig szeretnék családot, de egyszerűen alig fér bele az időm­be, nem tudok egyszerre két helyen jelen lenni. Ennek ellenére tíz év alatt mindössze egyszer éreztem, hogy nem bírom. Mégis maradtam. Azt látom magamon, és a kollégá­kon is, hogy többnyire mindenkinek van valamilyen gyerekkori sérülése, kattanása, ami ebbe az irányba vitte. Természetesen nem akarok általá­nosságban beszélni, de egy híresen alulfizetett és alulbecsült szakmát az ember azért választ, mert valami­lyen formában kapcsolatba került azzal, amin aztán később segíteni szeretne. Legyen az egy alkoholis­ta apa, vagy akár hajléktanná vált szomszéd A másodállás az egész szociális területen jellemző, a legtöbben ed­dig is kénytelenek voltak kiegészítő kereset után nézni. Tápi Eszter, a hajléktalanellátásban tevékenykedő Twist Olivér Alapítvány intézmény­­vezetője elárulta, az alkalmazottak csaknem fele náluk is kénytelen má­sodállást vállalni, miközben az ala­pítványnál valamivel jobban keres­nek az alkalmazottak, mint az állami szférában. - Ahogy én számoltam, egy pá­lyakezdő nettó 226 ezer forintot ke­res, nálunk ez 270 ezer forint, illetve mi adunk cafeteriát is. Ez sem sok pénz, de egy kicsivel több. Ennek kö­„Akad olyan is az ügyfe­leink között, aki többszö­rösét keresi, mint mi. Ezek után arról beszél­jünk a csa­ládban élő kiskorúnak, hogy milyen fontos és kifizetődő a tanulás?” szönhetően nálunk eddig nem volt jellemző a fluktuáció, bár jelenleg hét hónapja betöltetlen két állá­sunk is. Ez számunkra is új helyzet, feltételezem, hogy ennek az infláció az oka. Ebből a pénzből sosem volt könnyű megélni, most különösen nehéz - fogalmazott a Twist Olivér Alapítvány intézményvezetője. Az alapítvány egyik alkalmazottja elmondta, hogy a bizonytalanság vi­seli meg a leginkább. A feleségemmel élünk közös háztartásban, és jelenleg a kettőnk fizetése elég arra, hogy havonta kifi­zessük a lakáshitelt és az élelmisze­reket. Szépen lassan lemondtunk pár dologról, például moziba már egyáltalán nem megyünk. De a leg­rosszabb, hogy eddig félre tudtunk tenni, most az infláció miatt hónap­ról hónapra élünk. Ez az érzés elég frusztráló, mert kiszolgáltatottá tesz - tette hozzá. Köves Ferenc a Szociális Ágazat­ban Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a helyzet évről évre rosszabb. - Teljesen egyértelmű, hogy az az emelés, amit év elején kaptunk el­inflálódott, továbbá alapvetően nem volt elegendő a szociális ágazat bér­lemaradásának felzárkóztatására. Mi évente ki szoktuk számolni, hogy a nemzetgazdasági átlagbér és a szo­ciális ágazatban dolgozók átlagbére hogyan viszonyul egymáshoz. Idei adataink ugyan még nincsenek, de az eddigi évek számai szerint az olló mindig kicsit nagyobbra nyílt a bér­­különbségek tekintetében. „Tőlük nem elvárható, hogy tünte­tésre járjanak" EGYEDÜL TÁPI ESZTER szerint többször felmerült, hogy demonstráljanak, de végül ebből egyelőre nem lett semmi A Twist Oli­vér Alapítvány újpesti átme­neti szállóján segítik a haj­léktalanokat 2\Z­Q<z'< Oo Mostoha munkakörülmények KIÉGÉS A szociális segítő mun­kában dolgozók helyzetét nemcsak a rossz munkabérek nehezítik, ha­nem a terület munkakörülményei is. A társadalmi megbecsültség meg­lehetősen alacsony, sőt az emberek nagy része azt sem tudja pontosan kik azok a szociális munkások. So­kan összekeverik őket a közmun­kásokkal. Ennél sokkal nagyobb probléma a kiégés, ami ellen válto­zatos megoldások születnek mind az alapítványi, mind az állami szfé­rában. Ugyanakkor sok helyen nincs kapacitás a szupervízióra, a szakmai személyiségfejlesztésre, amely szakmai kompetenciák, a készségek, a képességek fejlesztését szolgálná, többek között pszichológiai segít­séget nyújtva a munkavállalóknak. Ez a módszer hatékonyan lép fel a kiégéssel szemben, illetve gyakorta mégis előzi azt. - Nálunk nagyon fontos a szu­pervízió, mindenkinek biztosítunk erre lehetőséget, mert ez a szakma különösen kitett a kiégésnek. Na­ponta találkozunk olyan esetekkel, amelyek érzelmileg nehezen fel­­dolgozhatóak, ezeket pedig a lehető legmagasabb szakmai színvonalon kezelnünk kell - jelentette ki Tápi Eszter. Ugyanakkor a mérleg má­sik oldalán, az állami szférában már akadozik ez a típusú ellátás. Erről már a fővárosi gyermekjóléti szol­gálat intézményvezetője mesélt la­punknak: - Jelenleg a szupervíziót nem kötelező biztosítani, és a legtöbb helyen nincs erre forrás, miközben arra sincs, hogy a kötelező szolgálta­tásokat szakemberek lássák el. Tehát egy szociális segítő nálunk egyszerre pszichológus, családterapeuta és így tovább. Mivel ez nem a saját szakte­rületük, azon túl, hogy rossz nekik és az ügyfeleknek is, gyorsítja a kiégést is. A környezetemben is tapasztalok ilyet, egy idő után a lelki leterhelt­séghez már fizikai tünetek is tár­sulnak. Hat évem alatt egyszer sem találkoztam pályakezdővel. Hasonló korfát tudnánk felmutatni, mint a pedagógusok. F.ZS. Senki nem lép semmit­ ­ Miközben a közösségi oldalon, zárt csoportokban megy a zúgo­lódás, hogy minden drága, nem tudunk megélni, a valóság, hogy senki nem lép semmit - szögezte le Tápi Eszter. - Mindenki moti­válatlan, felmerült többször, hogy tüntessünk, legyen nekünk szimbólumunk, mint a tanárok­is­nak, aztán ez rendszerint elhal. Egy paradoxon, hogy szociális munkásként az a feladatunk, hogy az ügyfeleinket képessé tegyük az önérvényesítésre, közben mi magunkért sem tudunk kiállni. Igaz, míg a tanárok esetén nagy segítség, hogy a szülők, diákok melléjük álltak, addig mi a társa­dalom legelesettebb rétegeiért felelünk. Tőlük nem elvárható, hogy tüntetésre járjanak velünk. További probléma, hogy az egész szakma töredezett. Más-más te­rületek, más-más finanszírozás­sal és érdekekkel, problémákkal. Egész más helyzetben vannak az egyházak, az állami és az alapít­ványi fenntartású intézmények. Miközben azt gondolom, hogy a jelenlegi szociális törvény elég nagy port kavart, itt lett volna az alkalom, hogy a szakma felálljon, és azt mondja, ezt már nem lehet megtenni a rászorulókkal. Köves Ferenc is a terület sokfé­leségét hangsúlyozta, véleménye szerint a szociális ágazatban dol­gozók nem mutatnak olyan egy­séget, mint a pedagógusok. - Sok az ápolási és gondozási feladat, sok a bentlakásos intéz­mény. Ha a dolgozók kimennek tüntetni, vagy sztrájkolnak, akkor nem biztos, hogy lesz, aki az ellá­tottakra tud figyelni. Munkaerő­­hiánnyal küzd a szakma, részben emiatt is nehéz a kritikus tömeget elérni. Emellett van egy tanult te­hetetlenség is ebben. Kimegyünk, de úgy sem változik semmi.

Next