Népszava, 2022. december (149. évfolyam, 280-305. szám)

2022-12-03 / 282. szám

X Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban ________________ram V ^ H ■ [UNK] ^ ^ J^k­W­J^k december szombat l­ Jji X k­V/l Ára: S20 forint A kékvércse szeret varjúfészekben költeni, de ezek száma is csökken Tüntetés és befogott száj OKTATÁS Tovább szélesedett a tanárok kirúgása miatti tiltakozás, de a belügy is rákapcsolt: a pedagógusok ellen próbálja fordítani a szülőket. NÉPSZAVA Szentendrétől Szolnokon át Deb­recenig egyre több vidéki iskolában csatlakoznak a tanárok kirúgása el­leni, az oktatás javításáért indított demonstrációsorozathoz, Buda­pesten pedig már több mint félszáz oktatási intézményben tiltakoztak tegnap - derült ki a Tanárok a Ta­nárokért csoport pénteki összesí­téséből. E szerint tegnap 20 vidé­ki és 58 budapesti iskolában 732 pedagógus tüntetett. Ez azt jelzi: erősödik a tiltakozás, amely azután kapott új erőre, hogy újabb nyolc tanárt rúgtak ki azért, mert koráb­ban részt vettek az engedetlenségi akciókban. A 732 pedagógusnál persze sok­kal többen tüntettek tegnap is, hiszen a legtöbb helyen maguk a diákok és szülők százai szerveztek megmozdulást. A szülők és a diá­kok szerepe péntekre még nagyobb jelentőséget kapott, amikor részle­tek derültek ki a Belügyminiszté­rium csütörtökön bejelentett fel­méréséről. A tárca, mint arról már írtunk, arra hivatkozva kérte épp most, a tüntetések közepén a kér­dőív kitöltésére a szülőket, hogy a „leginkább érintettek véleményét” szeretnék megismerni az oktatás­ról. Csakhogy a Szülői Hang szerint a kérdőív utolsó kérdése arra utal, hogy nem csak szakmai megfon­tolások vezették a tárcát, hiszen az így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcso­latos demonstrációkba?” A Szülői Hang szerint ez propaganda, a kér­désbe fogalmazott állítás nem igaz, és erősen manipulatív is, „a feszült oktatási légkörben alkalmas arra, hogy a tiltakozó pedagógusok ellen hangolja a kitöltőket”. A diákokat egyébként olyannyira nem kell be­vonniuk a tanároknak, hogy tegnap több helyen is ők maguk szerveztek tüntetést - sok esetben épp szüle­ikkel együtt. Szózat. Törökné Pethő Erzsébet, a Vörösmarty Gimnázium kirúgott angoltanára 7O '<2a; £ un öo FOLYTATÁS A 3. OLDALON Knvnluíík­ 8+8 OLDAL MELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN AJÁNLÓ Rászoruló segítők Egyre feszültebbek a szociális te­rületen dolgozók, vannak köztük, akik már napi megélhetési problé­mákkal küzdenek. 2. oldal Újra Nagy Imréről Az Orbán-rendszer történeti pro­pagandájának nincs olyan mon­danivalója a forradalomról, ami ne lenne ellentétben mindazzal, amit 1956 jelentett - nyilatkozta Mink András történész. 4. oldal Stratégiai hiba volt a háromfrontos háború A kormány eddigi vállalásai nem alkalmasak az uniósok aggályai­nak eloszlatására, az antikorrup­­ciós csomag jó pár elemét csak viccként lehet értelmezni - mond­ta a Népszavának Hegedűs Dániel elemző. 5. oldal Sokra kész a kormány a pénzért HELYREÁLLÍTÁS Nem az Or­­bán-kormány beszámolóiból, ha­nem a magyar helyreállítási terv Európai Bizottság általi értékelé­séből derült ki, hogy nagyszabású adó- és nyugdíjreformot is bevállalt a kabinet az uniós pénzért. Szigorí­tások várhatók a társasági adóban, összevonnak, megszüntetnek kis­adókat. Ezt egy kormányzati-ka­­marai-akadémiai szakértőkből álló csapat készíti elő, amiről a bizottság már jövőre jelentést vár. Ha nincs jelentés, nincs pénz - szól a verdikt. Emellett észszerűsítik az szja-ked­­vezményeket, és ami igazán meg­lepő: kivezetik a különadókat. Ez ezermilliárdos bevételkiesést je­lenthet a költségvetésnek. Az uniós pénzek sorsa a 27-ek tárcavezetőinek kezében van. In­formációink szerint van olyan for­gatókönyv, amely szerint a pénz­ügyminiszterek kedden hajlandóak lennének rábólintani a 2300 milli­árd forintos támogatásra, ha a ma­gyar kabinet eláll az Ukrajna meg­segítését szolgáló 18 milliárd eurós közös hitelfelvétel és a globális tár­sasági minimumadóra vonatkozó megállapodás bojkottjától. CIKKEINK A 3. ÉS A 6. OLDALON Navracsics Tibor szerdán nem tárta fel a valóság min­den részletét o Egyre kevesebb a fecske, a veréb és a többi madár­ HIÁNY A klímaváltozás, illetve civilizációs hatások miatt újra fo­gyatkozásnak indult a madárállo­mány, és a kipusztulás üteme talán még gyorsabb is, mint az 50-es, 60-as években, amikor a növényvé­dő szerek mértéktelen használata nyomán zsugorodott az állomány. Nemcsak a sokat emlegetett fecs­kékről van szó. Erősen fogyóban vannak a házi verebek is. A ritkulás elsődleges oka a vegyszerezéssel és a klímaváltozással összefüggő táp­lálékhiány. Hasonló jelenséget a fe­hér gólyáknál is meg lehet figyelni, és megindult a vetési varjak lassú bevándorlása a városi területekre. Ennek egyik fő oka a külterületi élőhelyek, elsősorban az ártéri er­dők, illetve a mezőgazdasági földek közötti fasorok eltűnése. A madár­állomány zsugorodása súlyos kör­nyezeti krízist jelez. RÉSZLETEK A 16. OLDALON Már tárgyalást akar az oroszok többsége DIPLOMÁCIA Berlin szerint Olaf Scholz béketárgyalásokat szorgalmazott, amikor a napokban az orosz elnökkel beszélt, de csak szemrehányásokat kapott. Joe Bi­­den is jelezte, kész Vlagyimir Pu­­tyinnal találkozni, ha hajlandó ki­utat keresni az ukrajnai háborúból. Moszkva azt felelte, ehhez előbb Washingtonnak el kell ismernie az Oroszországhoz csatolt „új terüle­teket”. Felmérések szerint az orosz lakosság immár 57 százaléka tá­mogatná a tárgyalásokat, így hát a Kreml azt tervezi, korlátozza a köz­vélemény-kutatásokat. Közben az Ukrajna európai képviseletei ellen zajló megfélemlítő kampányban a budapesti nagykövetség is véres csomagot kapott. CIKKEINK A 7. ÉS 8. OLDALON Az Ukrajna képviseletei ellen zajló megfélem­­lítési kam­pányban a budapesti nagykövet­ség is véres csomagot kapott. Szeméthegy épült az uniós támogatásból PODCAST Egy ügy, ami min­dent megmutat abból, hogy mi a baj a Magyarországra el­lenőrizetlenül öntött uniós ingyenpénz­zel. Királyszentist­­ván és környéke az ország egyik legszebb helye lehetett volna, ám jött az EU-s pénz és a Fidesz. A Balatontól alig pár ki­lométerre éktelenkedő hulladék­feldolgozó ügyében majdnem mindenki veszített: az uniós és a magyar adófizetők, az önkormányzatok, de elsősorban a he­lyiek, akik ki tudja, meddig nézhetik a falujuk határá­ban éktelenkedő hulladékhegyet. Az egyetlen nyer­tes az állampárt, amely a környezetrombolás ellenére is megőrizte tavasszal a hatalmát. A Népszava „Hol Élünk?” közéleti podcast első felében ezt az ügyet vesézzük ki Soós Gábor volt füg­getlen képviselővel, ügyvéddel, a szeméttelep ellen tüntető helyi civilek egyik vezetőjével. A máso­dik menetben pedig Rónay Tamás külpolitikai rovatvezető és Botka Zoltán beszélgetnek az Európai Bizottság pénzügyekben tett aján­lásáról. Telefonja kamerá­jával vassó kódc kapott lin­ket nyis­sa meg a böngészőben! Ha mégis inkább begépelné, használja ezt a címet: https:/nepszava.hu/3177576 ol­­ be a it, és a i m­i élünk? i­r­r­af

Next