Népszava, 2023. szeptember (150. évfolyam, 204-229. szám)
2023-09-12 / 213. szám
2 I 2023. szeptember 12., kedd ___________________________________________________________________________________________REFLEKTOR Rejtélyes hátország, titkos csodatechnológia •• ___ ÜZEM Nincs nyilvános nyoma annak „a világ legmodernebbjének” számító megoldásnak, amellyel Szijjártó Péter ígérete szerint környezetbarát módon bontanának akkukat Alsózsolcán. A céghálóban is akadnak furcsaságok. BATKA ZOLTÁN, DOBOS JUDIT Kevés időt kaptak a civil és zöldegyesületek arra, hogy észrevételezzék a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal határozatát, amivel első lépésben lehetőséget ad az idén februárban bejegyzett, 3 millió forintos törzstőkével alapított szlovén Andrada Group Kftnek akkumulátorbontó gyár létesítésére az alsózsolcai ipari parkban. A cég augusztus 30-án jelentette be ez irányú szándékát nyilvánosan a Magyar Posta logisztikai központjával közös épület üres részében, a leendő akkumulátorbontó üzemcsarnokban. Az illetékes kormányhivatal pedig augusztus 22-én adta közre hitelesítve közleményét arról az előzetes vizsgálati eljárásról, amelyben mindössze 21 napot adott az esetleges észrevételek, kifogások megtételére. Ez a határidő szeptember 12-én, kedden, azaz ma lejár. Mivel az eljárásba csak helyi illetőségű civil szervezetek kapcsolódhatnak be, az alsózsolcaiaknak az augusztus utolsó napján rendezett fórum után sürgősséggel meg kellett alapítaniuk a saját a zöldegyesületüket - ezt meg is tették - azért, hogy ügyfélként észrevételeket tehessenek. Úgy tudjuk, a civilek szakértők bevonásával számos „fogást” találtak már a hatósági eljáráson, amelynek egy részét azért nem hozzák idő előtt nyilvánosságra, nehogy a volt fideszes országgyűlési képviselőjelölt és hajdani miskolci jegyző, Alakszai Zoltán főispán vezette kormányhivatal ennek alapján módosítsa a leendő határozat egyes pontjait, úgy, hogy azt később már ne lehessen megtámadni. Ami azonban tudható: Nagy Zsuzsanna a miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke, aki korábban maga is harcosan vett részt több ilyen hatósági eljárásban, s társaival eredménnyel akadályozták meg például a hejőcsabai cementgyár újraindítását - az alsózsolcaiakat tömörítő internetes fórumon jelezte, hogy ilyen, veszélyes hulladékkezelő létesítmény működése ezen a sérülékeny vízbázison egyértelműen tilos. Márpedig a jelenleg hatályos tematikus digitális adatbázis, illetve térkép a tervezett telephelyet sérülékeny vízbázis védőterületként tartja nyilván. Egész Alsózsolca fokozottan érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területen fekszik egy hatályos rendelet alapján, így ezt az engedélykérelmet a hatóságnak be sem lehetett volna fogadnia, nem indíthatott volna eljárást, kizárólag a kérelem elutasítása lehetett volna a reakciója - fogalmazott a környezetvédő. A helyiek közben megpróbáltak utánajárni a szlovén beruházó Andrada Group Kft. előéletének, szakmai múltjának, kevés sikerrel. Azt a legutóbbi, az önkormányzat által szervezett lakossági fórumon is kifejtette Szilágyi László független polgármester: aggályos, hogy egy hárommillió forintos törzstőkével alapított, frissen bejegyzett kft. közel ötmilliárd forint támogatást kap a magyar államtól egy tízmilliárd fon körzet fideszes országgyűlési képviselője a lakossági fórumot kihagyta, de kéri az alsózsolcaiakat, írják össze az aggályaikat, és feltétlenül juttassák el azokat hozzá, hogy a megfelelő fórumokon képviselni tudja a szempontjaikat fontos beruházáshoz. Az esetleges károkért a kft. és annak tagjai csak a törzstőke nagyságáig felelnek - ami potom pénz egy ekkora beruházáshoz képest -, s csak az ügyvezető áll helyt a cégért a teljes vagyonával, ez azonban a zsolcaiakat szintén nem nyugtatja meg. A befektetővel kapcsolatos kérdések és fenntartások nem tűnnek alaptalannak - derült ki, miután lapunk utánajárt a szlovén beruházónak és különlegesnek ígért technológiájának. „Figyelem, az akkumulátorok innentől nem terhelik a környezetet!” - ezzel a bombasztikus címmel jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter augusztus 29-én a Facebookon az alsózsolcai beruházást. Itt úgy fogalmazott: „Az erre vonatkozó technológia megszületett. Mégpedig nem is olyan messze tőlünk, Szlovéniában. Egy szlovén vállalat a világ legmodernebb újrahasznosítási technológiáját dolgozta ki, amelynek köszönhetően az elektromos akkumulátorgyártás teljes mértékben körkörössé tehető, tehát a környezetet teljes egészében meg lehet óvni a hulladékképződéstől. Jó hír, hogy ez a szlovén vállalat, az Andrada csoport úgy döntött, hogy az elektromos akkumulátorok újrahasznosításához szükséges, a környezet védelmét biztosító technológiára forint támogatást ad a kormány egy olyan 10 milliárd forintos beruházáshoz, amely nyomán évi 10 ezer tonna elektromos akkumulátort hasznosítanak újra alapuló első beruházását Magyarországon hajtja végre. Egy 10 milliárd forintos beruházás keretében éves szinten 10 ezer tonna elektromos akkumulátor újrahasznosításához szükséges beruházást hajtanak végre Alsózsolcán.(....) Ez a vállalat a világ legmodernebb technológiájával rendelkezik és a magyar környezetvédelmi szabályoknál négyszer szigorúbb szabályokat tart önmagára nézve kötelezőnek.”* A miniszter állításait nem igazolja teljes mértékben a szlovén cégregiszter, Szlovéniában ugyanis nincs „Andrada” néven bejegyzett cég. Az alsózsolcai szlovén vállalkozást - mint arról már beszámoltunk - valójában „Andrada Group Kft.” néven idén februárban alapította Magyarországon, Zala megyében három szlovén magánszemély minimális tőkével. Ennek kapcsán megkérdeztük a Szijjártó Péter vezette tárcát, miként lehet, hogy a februárban alapított mikrovállalkozás a miniszter szerint máris a „világ legmodernebb újrahasznosítási technológiáját dolgozta volna ki”, illetve „a világ legmodernebb technológiájával rendelkezik”, ám a tárca egyelőre nem válaszolt. Ahogy azt sem részletezte, mit jelentsen az, hogy „négyszer szigorúbb” környezetvédelmi szabályokat tart be a cég. Az Andrada csoport idén januárban létrehozott honlapjáról sem találtunk utalást ilyen forradalmi találmányra. Arra viszont igen, hogy a cég fő célkitűzése elsősorban az autógyártáshoz szükséges ritka fémek kitermelése az akkumulátorhulladékból, így maga a cég neve, „Andrada” is a lítium felfedezésében komoly szerepet játszó, brazil José Bonifácio de Andrada e Silva nevét rejti. Az Andrada Group Kft. három tulajdonosa közül ketten jelentős szakmai hátteret tudnak maguk mögött. A cég igazgatója Peter Tibaut autóipari mérnök, a társtulajdonos Seljak Iztok, a szlovén menedzserszövetség elnöke, a Hidria Holding nevű szlovén autóipari multicég egyik vezetője, s nem mellesleg Magyarország tiszteletbeli konzulja is Szlovéniában. Tőle megkérdeztük, nem tartja-e összeférhetetlennek ezt a pozícióját azzal, hogy most egy, a lakosság tiltakozását kiváltó magyar akkumulátorbontó cég felett bábáskodik. Arra is rákérdeztünk, van-e saját hazájában ilyen típusú üzem, s miért nem Szlovéniát választották beruházásuk helyszínéül, de nem reagált kérdéseinkre. A harmadik tulajdonosról nincs nyilvánosan elérhető információ. Az autóipari innovációkban utazó szlovén nagyvállalat, a Hidria amelynek igazgatósági tagja Seljak íztok - azt írja magáról, hogy Európában minden harmadik autóban használnak a cégnél kifejlesztett alkatrészt. Megkerestük a Hidriát, hogy van-e részesedése, vagy bármilyen technológiai együttműködése a vezérigazgató magáncégében az Andrada Groupban, ám egyelőre nem kaptunk választ. Azért is sajátos ez, mivel a Hidria régóta jelen van Magyarországon, így a térségben éppenséggel Gyöngyösön is van telephelye, azaz különösnek tűnik, hogy a vezető menedzsere más néven és saját tulajdonában alapít itt céget, vagy éppen külön névbe szervezik ki a ritka fémek hulladékból való kitermelésére alapított céget. ,/TZT=LÉGI HÁZ Szijjártó Pétert kifigurázó bábuval is tiltakoztak a helyiek KÉPVISELET CSÖBÖR KATALIN, 5 milliárd p <2 UJ zOO Jelképesen lezárta az üzemnek kiszemelt területet a Momentum alsózsolca nem kér AZ akkumulátor-feldolgozó ÜZEMBŐL! ki Momentum Üzent az alsózsolcaiaknak a fideszes képviselő Megszólalt az ügyben Csöbör Katalin, a körzet fideszes országgyűlési képviselője is, aki a boon.hu hírportálnak azt mondta: „Természetesen teljes mértékben az alsózsolcaiak mellett állok, alsózsolcaiként nem is tehetnék másként. Fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg a környezetvédelmi hatósági eljárás folyik, magam is kíváncsian várom az eredményét." Hozzátette: örül, hogy az alsózsolcaiak szakértőket is bevontak az ügybe, azt kéri, írják össze a kockázatokat és az aggályaikat a gyárral kapcsolatban, és feltétlenül juttassák el azokat neki, hogy megfelelő fórumokon képviselni tudja a szempontjaikat, és egyúttal küldjék meg azokat a környezetvédelmi hatóságnak is. Közölte, hogy a törvényeket és a környezetvédelmi előírásokat mindenkinek be kell tartani, így a legkisebb környezetvédelmi kockázat sem merülhet fel az újrahasznosítóval kapcsolatban. Korábban a helyiek kifogásolták, hogy meghívásuk ellenére a fideszes képviselő nem ment el az alsózsolcaiak életét nagyban befolyásoló beruházással kapcsolatos lakossági fórumra. Akkor nem mentette ki magát, de most a hírportálnak azt mondta: természetesen nagyon szeretett volna ott lenni a lakossági fórumon, de hivatalos elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott elmenni. D.J.