Néptanítók lapja 6. évfolyam, 1873
1873-09-11 / 37. szám
Pályázat. A kézdivásárhelyi ipari szakosztálylyal megtoldott felső népiskolához az ipartani tárgyak és természetrajz tanítói állomására, melylyel 550 frt évi fizetés, 200 frt helyi pótlék, 100 frt lakbér illetmény (esetleg szabad lakás) és 200 frt igazgatói tiszteletdíj van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények a vallás és közoktatási magy. kir. minisztériumhoz czimezve f. é. szept. hó 25-ig alálirt kir. tanfelügyelőséghez S. Szt-Györgyön annyival inkább benyújtandók, mivel azontúl mint elkésettek tekintetbe nem vehetők. Azon pályázókra, kik elméleti és gyakorlati tapasztalatok szerzése végett külföldre kiküldve voltak, különös tekintet lesz. Sepsi Szt-Györgyön, aug. 29-én 1873. ANTALFI KÁROLY, Csik-Udvarhely-Háromszék tanfelügyelője. Értesítés. A pesti kir. kath. férfitanitó-képezdénél a beiratások f. é. szept. hó 26, 27, 29 és 30-kán veszik kezdetüket. A fölvételt szorgalmazók keresztlevéllel, erkölcsi viseletükről és végzett tanulmányaikról szóló bizonyitványokkal jelentkezzenek; tanképesitő vizsgálatot tenni szándékozók pedig eddigi foglalkozásukat előtüntető kérvényeiket f. hó 25-éig alulírottnál nyújtsák be, mely október hó 1. és következő napjain tartatik meg; — ellenben a pesti kir. kath. nőtanitóképezdénél a beiratás szept. 29, 30 és okt. 1-jére; a tanképesitő vizsga pedig okt. 7-kére tüzetett ki. Budapesten, szept. 5-én 1873. PELLET JÓZSEF, képezdei igazgató). Értesités. A n.-váradi kir. kath. férfitanitóképezdében az 1873/4-diki tanév okt. 1-ső napján veszi kezdetét. »Di 662 . Pályázat. A baróthi gazdasági szakosztályijai megtaltandó felső-népiskolához a szépírás és rajz tanitói állomásra, melylyel 250 frt évi fizetés van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények a vallás és közoktatási m. kir. minisztériumhoz czimezve , f. é. szept. hó 25-ig, alulirt kir. tanfelügyelőséghez S. Szt-Györgyön annyival inkább benyújtandók, mivel azontúl mint elkésettek tekintetbe nem vétethetnek. Sepsi Szt Györgyön, aug. 29-én 1873. ANTALFI KÁROLY, Csik-Udvarhely-Háromszék tanfelügyelője. A tanitóképezdébe az 1868-diki XXXVIII. tcz. 86. §-a szerint olyan éptestű növendékek vétetnek fel, kik a 15 dik évet már meghaladták, s a történelemben legalább annyi jártassággal bírnak, amennyit a gymnasium, reál- vagy polgári iskola négy alsó osztályában tanítanak. A belépni kivánó növendék erről vagy nyilvános iskolai (bélyegmentes) bizonyítványát köteles előmutatni, vagy felvételi vizsgálatnak kell magát alávetnie. A tanfolyam három éves. E tanintézetnél a szorgalmas és jóviseletű tanítójelöltek folyó tanévben számra négyen évi 50 frt ösztöndíjban részesülnek. Nagyváradon, szept. 3-án 1873. A I.-VÁRADI KÉPEZDEI IGAZGATÓSÁG. Nemhivatalos rész. Teendőink a gyermekkertek terjesztése s illetőleg jó gyermekkertek létesitése érdekében. (Folytatás.) Mielőtt az elmondottakból az egyes tantárgyakat csoportositnók, megjegyezzük, hogy a gyermekkertésznő képezdébe fölvétetett szintén azon szabályhoz kivánnak kötni, mely a tanitónő-képezdébe fölvétel tekintetében fön áll, azaz kimondandó, hogy ezen intézetbe csak is oly leányok vétethetnek föl, kik 16-ik életévöket betöltötték s a felső népiskolai tanfolyam bevégzéséről hiteles bizonyítványt mutatnak föl, vagy ilyennek hiányát a felső népiskolai tantárgyakból jó sikerrel letett felvételi vizsgával pótolják. Nem is lehet képzelni, hogy ennél kevesebb előkészültséggel bíró leányok miként tanulhatnák sikerrel a lélek- és neveléstant. De szükséges szerintem ezen felvételi qualificatió fölállítása a képzési tanfolyam hosszas időre kiterjesztésének mellőzhetése czéljából is, amennyiben csakis ily előkészültséggel belépő nők nélkülözhetik a képzés tulajdonképeni czéljához nem tartozó azon ismereteknek a képezdében leendő megtanulását, melyekre, nem csak, mint nevelőnőknek, hanem mint művelt nőknek általában szükségök van. Én ugyanis ezen képezdében — mint szakiskolában — csak is a szorosan vett képzést, nem pedig az általános ismeretekre tanítást vélem alkalmazandónak, csak mellőzendőnek vélem, hogy a reális ö keretek köréből itt sajátítsák el a tanítványok azt, amit