Néptanítók lapja 21. évfolyam, 1888
1888-09-12 / 73. szám
XXI. évfolyam 78. szám. Budapest, 1888 szept. 12. NÉPTANÍTÓK LAPJA Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium. Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy falvnyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép-és polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló hatósági bizonyítványnyal együtt, a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiírandó. Előfizetési ár : egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. I kéziratok nem hürdetnek vissza. A HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLYA: A pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért 3 kr. fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvannegyed részét tevő garmondnyomásu és egy hasábu soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomásu hirdetések az elfoglalt tér arányában, a fentebbi egységi árszabály szerint számittatnak. A dijak előre beküldendők. Minden kildemény a szerkesztőséghez (Budapest, 1. kerület, Krisztinaváros, tanítóképezde) csimzendő. Az iskolai nevelés hibái.*) Büntetni és jutalmazni egyaránt szükséges és a nevelés nagyrészt abban áll, hogy a büntetések és jutalmazások okosan használtassanak; ezen két eszköz, ámbár különböző, mégis megegyezik, miután ugyanegy czélra vezet. Az iskolai törvények meghatározták a büntetéseknek természetét, számát és fokozatait. A jutalmazások nincsenek úgy körvonalazva, de ez nem is szükséges, válaszsza meg azokat maga a tanító. Ez bizalom a hazai tanítóságra nézve azok részéről, akik a törvényt megalkották; már most legyünk méltók ezen bizalomra. Gondolkozzunk egy kissé, hogy úgy az iskolának, mint a társadalomnak érdekében nem lehetne-e a jutalmazásoknak körét bővíteni tekintettel a gyermek értelmi és erkölcsi fejlődésére. Vizsgáljuk, hogy a mostan szokásos rendszer, megfelel-e a nevelés általános szükségleteinek, megfelel-e eléggé a magyar jellemnek és egyszersmind a mai kornak. Én azt hiszem , nem. Ha az a nevelésre eddig nem látszott nagyon szükségesnek, most itt van az ideje, mert ma már a nemzetek sorsa, léte egyedül a nemzeti neveléstől függ; minden a tanítók kezében van, mert ezeknek a kezein megyen át a jövő nemzedék. Dolgozzunk tehát, hogy méltók legyünk e fenséges hivatásra. Nagy befolyása leszen később e munkának magunkra nézve is, mert igaz hogy az iskolázás ideje rövid, de az első benyomások nagyon élénkek és tartósak szoktak maradni. Fő feladatunkat képezze nekünk az, hogya gyermekekkel megkedveltessük az erényt. És erre nézve — kétségtelenül — fel kell használnunk a már meglevő kitűnő költeményeket is. Ezekből nagyon sokat meríthetünk a jellem fejlesztésére és vágyat gerjeszthetünk a nemes ambíczió iránt. Különösen iparkodjunk a nevelést úgy vezetni, hogy a gyermekekben bizonyos érzék fejlődjék ki az iránt, hogy a jutalmazást és becsülést óhajtsák. Ezek hatalmas eszközök lesznek arra nézve, hogy a veszélytől visszatartassanak, mert a dicsérés reménye és a jutalmazásokra való kilátás minket lelkesíthetnek és elragadhatnak. Látjuk ezt a meglett embereknél, de még inkább úgy van a gyermekeknél, akik még keveset tudnak arról, hogy csalatkozhatnak is. Nemcsak az értelmi, hanem az erkölcsi előmenetelnek is kell, hogy meglegyenek a magok jutalmazásai. Lássuk tehát, hogy az alsóbb iskolákban mely tulajdonságokat lehet megjutalmazni és milyen formája lehet a jutalmazásnak? Látjuk, hogy a szorgalom kitüntettetik, megjutalmaztatik, de a szív jó tulajdonságait elfeledjük. Az igaz néha imitt-amott a magaviselet is részesül valamely alsóbb fokú jutalomban, de általában arra nagyon kevés figyelmet fordítanak; a gyermekek erkölcsi értéke alig jön tekintetbe. És a legtöbbször nem is a szorgalmat, hanem a tehetséget jutalmazzák! Ha a tanuló egyik vagy másik tárgyban szép előmenetelt tanúsított, meg van azért jutalmazva, de a magaviselet jó, az csak ritkán kapja meg a magáét. Melyik az első az osztályban? — e kérdésre könnyű a negatív felelet: a legtöbbször nem az, aki a legőszintébb, a legszívesebb, szóval aki a legbecsületesebb, a legjobb. Azok között, akik talán sohasem bírnak elsők lenni, akik még sóvárogni sem mernek utána, van több valóban érdemes, több erkölcsi érték *) Vesaiot A. franczia közokt. tanácsos De l'éducation a l'école czimű műve után.