Néptanítók lapja 41. évfolyam, 1908
1908-01-02 / 1. szám
1. SZÁ11. NÉPTANÍTÓK LAPJA. 5 és nincsen elég könny arra a világon, hogy elsírhassa azt a mélységes gyászt és szomorúságot, amit a gyermekjárványok ellen való védekezés tehetetlensége okoz. Mindenütt rájöttek már arra, hogy a nemzeti fejlődés és az erősödés folyamata csak akkor felelhet meg az óhajtásnak, ha egész gonddal a nép védelmét ott kezdik meg, ahol a legfontosabb a gyermeknél, és fölébredt a kötelességtudat, hogy a gyermekhalandóság okait kikutassák és megszüntessék. A legnagyobb terjedelmet ez az akció Németországban vette, ahol különben is minden kérdést, amely a nemzeti erősödéssel függ össze, féltő s nagy gonddal vesz kezébe az állam és a társadalom együtt. Ott a birodalom első asszonya, a császárné állott a mozgalom élére. Részt vett a vöröskereszt nő egyesületeinek a gyűlésén, melyet a berlini képviselőházban tartottak a csecsemővédelem tárgyában s elnöklete alatt egész programmot dolgoztak ki, amit a bimbóvédelem kiskátéjának nevezhetni. A 19-ik század társadalombölcse azt mondta : szeressétek a gyermekeket, mert ők jók, okosak, nemesek, fűzzétek őket mentül szorosabban magatokhoz, mert hiszen ők is csak a tivéretekből való vér. A 20-ik század szociológusa azonban azt mondja : neveljétek, tökéletesítsétek a gyermeket, mert ez nemzetgazdasági szükség, mert a jobb jövő, a fejlettebb kultúra lehetősége elsősorban a gyermek okos szeretetét, ökonomikus megbecsülését várja tőletek. A Lykurgos alkotmánya a Taygetos szirtjére lökte ki a csenevész gyermeket az emberiség érdekében, a liberalizmus összeszedte onnan az emberszeretet nevében, a szociális gondolkozás apostola már keresi és fölneveli ugyanannak az emberiségnek érdekében, amely egykor kilökte magából. Ameddig az emberi szellem ehhez a megértéshez eljutott, amíg a gyermek a puszta eszközből tudatos céllá vált, addig persze sok régi eszköz megrozsdásodott, sok teória elavult. A régi értékeket újakkal kellett kicserélni, pozitívebb, biztosabb, célszerűbb értékekkel. Franciaországban időről időre plakátok szólnak az anyákhoz s intik, kérik őket , szeressék az ő kicsinyeiket, óvják őket, vigyázzanak reájuk , a jövendő Franciaországra. Igen sok egyesület is alakul újabban Franciaországban, melyeknek a csecsemők védelme a célja. A legtöbb városban csecsemő-otthonokat alapítanak az egészséges, és csecsemő-kórházakat a beteg gyermekek részére. Nevezetes újítás „az anyák iskolája" is, melynek alapítója egy asszony, Moll-Weisz Hermina, aki így nyilatkozott azokról az okokról, melyek az iskolája alapítására bírták ? „Manapság a fiatal leányokat tömérdek sokra tanítják, scsak azt nem tanulják meg, amire a természet rendeltetésénél fogva elsősorban a legnagyobb szükségük van. Első gyermekemnél volt az én nehéz iskolám. Mindent megtettem, amit csak tehettem, de ha ma arra gondolok, mi mindent mulasztottam, szinte elborzadok. Hogy az első gyermekek az anyák tapasztalatlanságainak áldozatai, ez — sajnos — nemcsak szóbeszéd. Mennyi könny maradt volna elsíratlanul, mennyi bánatra nem lett volna ok, ha a fiatal anyákat beavatják csak valamiképen is azokba a kötelességekbe, melyekkel felelősségteljes hivatásuk jár." Jeanne Girard asszony még igen különös és követésreméltó dolgot talált ki : megalapította a „Kis anyák iskoláját". A modern pedagógiának úgyszólván legszélsőbb hajtása ez. Jeanne Girard asszony, néhány francia egyetemi profeszszorral szövetkezve, egy nagy és nyílt kurzust nyitott az olyan kisleányok számára, akik a csecsemőtartás és csecsemőápolás kissé szövevényes kérdésében némi oktatást óhajtanak. Más szóval, a kisleányok lelkét bizonyos nagy humanitárius és társadalmi érdek szempontjából hozzá próbálja nevelni az anyaság szent gondolatához és kötelességeihez. Íme, a gyermeknevelés terén már csakugyan nem lehet messzebbre menni. Jeanne Girard asszonyt és a vele szövetkezett előkelő párisi orvostanárokat főleg az a bánatos körülmény hatotta meg, hogy a francia csecsemők halandósága évről évre növekszik. A legutóbbi statisztikák szerint pusztán Parisban 2600 csecsemő szunnyad el örökre egy esztendőben. A filantrópusok, nemzetgazdászok és népnevelőknek állandó fájdalma volt ez. Aminthogy Jeanne Girard asszony is sokat szenvedett, amikor, saját bevallása szerint majdnem „háromezer kis sárga koporsót" képzelt el örök búcsúzásban a földi lét örömeitől. Aztán a nagy kalamitás kútforrását bizonyos higiéniai hiányokban és száz mindenféle gondatlanságban pillantva meg, legott megalaksította a „Kis anyák iskoláját” a csecsemők életbentartása érdekében. Természetes, hogy a „háromezer kis koporsót" legnagyobb részben a szegények szállítják. Akinek módja van arra, hogy a maga újszülött gyermeke mellé fehérkezű angol és a higiénákban járatos elszászi dajkákat állítson, az aligha vallja kárát. De a Girard asszony gondolata a szegények felé irányul. Kitűnő és meglepő az ötlete, hogy dajkák híján s az egész nap elfoglalt és robotoló munkásanyák helyébe azokat a kisleányokat állítja, akik az újszülött gyermek nővérkéi. Ez egy par excellence francia eszme. Ami játékkedv és játékösztön van a