Népújság, 1974 (18. évfolyam, 1-50. szám)

1974-01-11 / 1. szám

Újdonság az újvidéki magyar tanszéken: fordítóképzés Decemberben indult meg az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tan­székén a fordítóképzés. Erről DR. BORI IMRE egyetemi tanár, aki a közelmúltig tanszékvezető volt, és akinek e funkciója idején iktatták be a kar statútumába a szakosítást, a következő in­­ter­jút adta az Újvidéki Rádió Szempont c. műsorának: Kérjük, ismertesse a Tanszé­ken tervbe vett új irányzatok mibenlétét. Hadd mondjam el mindjárt, hogy tanszékünk szinte maga a­lakulása óta figyelemmel kísér­te Vajdaság társadalmi-szelle­mi életét, és igyekezett a ma­ga módján és a maga, lehető­ségei szerint szolgálni a társa­­­dalmi szükségletek ügyét, és kielégíteni őket. Így merült fel már ,a hatvanas évek második felében az a gondolatt, hogy­­meg kellene találnunk a mód­ját, hogy fordítókat is képez­zünk a klasszikus magyar nyel­vi és irodalmi­­tanulmányok mellett, illetve azok keretében. Természetesen az egyetem rendszere, a kari tanulmá­nyok, a kari struktúrák meg­szabták a gondolkodásunk irá­nyát is, mert a­ statutáris kér­dések nem oldhatók meg oly egyszerűen. A tanulmányi rendszerünket úgy képzeltük el, hogy felhasználva a kari szabályzatok megújításának­­az időszakát, a magyar nyelvi és irodalmi tanulmányokkal pár­huzamosan szakosítást teszünk lehetővé. Ez abból áll, hogy a harmadik és a negyedik éven nem pedagógiai tárgyaikat hall­gatnak a hallgatóink, akik így választanak, hanem v­a egy for­dítói szakra specializálják ma­gukat, vagy könyvtárossá ké­pezik ki magukat, ső­t elgondol­ták­­azt is, ho­gy — legalábbis alapfokon — az újságíróképzés­hez is hozzákezdünk. Most az első lépést tettük meg a szako­sításban, amikor decemberben megkezdődtek az előadások a fordítói szakon. Hogyan áll a tanszék szak­emberek tekintetében? Mindenekelőtt a szakembe­rek kérdése merült fel, ezért indulhattunk ebben­­a tanév­ben csak a fordítói szakkal. Munkánk nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűen azt itt el lehet mondani, hiszen amikor elkezdtünk nyomozni, hogy miféle segítséget kaphat­nánk az­ eddigi gyakorlatból és az eddigi tapasztala­tokból nem­csak nálunk, hanem a magyar­országi egyetemekben is, hogy egész Európában mindössze tét egyetemen tartanak pl. fordí­táselméletből kollégiumot. Sem­milyen tankönyv, ilyen jellegű szakirodalom nem áll a ren­delkezésünkre, és tulajdonkép­pen a nulla pontról kell indul­nunk. Ez bizonyos értelemben meg is szabja a munkánk jel­legét, legalábbis az első idő­szakban, mert meg kell­ terem­tenv egy fordításelméletnek az alapjait, méghozzá szerbhorvát -magyar relációban, tehát úgy, szerbhorvát nyelvről kell ma­gyarra fordítani, mert ilyen szakemberekre szükségünk van szerte Vajdaságban az úgyne­vezett fordítószolgálatokban. A fordítóképzés tehát a har­madik és a negyedik éven — az 5.—8. szemeszteren — fo­lyik. Milyen szaktantárgyakat hallgatnak azok a hallgatók, akik ezt a szakot választják? Most három tárggyal indu­lunk: fordításelmélettel, fordí­tási gyakorlatokkal — ezek meglehetősen nagy óraszám­mal mennek — és kontrasztív nyelvtannal. Szükségét éreztük még azonkívül egy »speciális nyelvészetnek« is. Ezt a tár­gyat azonban, sajnos, a jelen pillanatban nem tudjuk betöl­teni. Tehát három tárggyal in­dulunk. Bízunk abban, hogy a következő évben a tárgyak szá­mát is növelni tudjuk, az­­a­­nyag is összeáll, és mind elmé­lyültebben, mind termékenyeb­ben, gyakorlatibban tudjuk majd képezni a hallgatóinkat­. Az innen kikerülő fordítók milyen profilúak lesznek? Úgy mondhatnám, hogy ál­talános profilúak lesznek. A mi feladatunk, azt hiszem, eb­ben a pillanatban nem az, hogy egy adott szakterületre képezzünk fordítókat, inkább a­t, hogy lehetővé tegyük azok­nak a hallgatóknak, akik for­dítók aka­rnak lenni, hogy me­gismerkedjen a fordítás prob­lematikájával általában, s u­­tána esetleg további specializá­lás útján képezzék magukat jógis, természettudományi, iro­dalmi, va­gy más területen vég­zendő munkára. Tehát mi a fordítás általános elveit szeret­nénk most ismertetni, és ilyen értelemben is állítottuk be for­dítóképzési programunkat. Mert arra sem időnk, sem e­­rőnk nincs, hogy a további sza­kosítást is vállaljuk, tehát mondjuk a jogi fordítások problem­atikáját még külön el­mélyültem vizsgáljuk, vagy pl. azt, hogy hogyan kell egy ter­mészettudományos szöveget fordítani, nem beszélve pél­dául a műfordítás kérdéseiről vagy pedig a gépi fordítás problematikájáról. Lejegyezte: Kovács József (Magyar Szó) Molnár Ferenc: A DOKTOR ÚR című színművét a lendvai színjátszók múlt vasárnap Csentében vitték színre. Ez volt immár a lendvai műkedvelők harmadik vendégszereplése. Vasárnap, 13-án délután 1 órakor Szentlászlón, este órakor pedig Pártosfalván vendégszerepelnek. Amint láthatjuk a lendvai iskolafenntartó közösség címtáb­­láját kaptuk lencsére. Ez is egyike azoknak a lendvai két­nyelvű feliratoknak, amelyek hibásan vannak leírva. Jól tudjuk, hogy ez a hiba nem a tábla megrendelőinek hibájából esett. A tábla megrendelésekor tanácsot is kértek a fordí­tótól, aki akkor »tükörfordítással« oldotta meg a dolgot. A szöveg ezután a festő kezébe került, aki nagy jóakaratból az »Ö« betűk helyett Ö betűket írt, de úgy, hogy még az ékeze­teket is elferdítette. Utána a szorgalmas munkáért jól meg is fizették, pedig akkor mindjárt vissza kellett volna utasí­tani a hibás címtáblát. Ezt az intézményt különben egész Vajdaság-szerte ISKO­LAFENNTARTÓ KÖZÖSSÉGNEK nevezik. (Fotó: Szúnyog) NÉPÚJSÁG 3 Látni, hallani, megérinteni, megpróbálni és csak úgy vá­lasztani szakmát — ez volna a legideálisabb megoldás — de, ez sokak számára elérhe­tetlen. Ha így volna, a akkor nem lép­nénk nagyon sokszor kétkedő érzésekkel a kiválasztott pályá­ra. Jövendőbeli szakmánkról néha semmi jót nem képzelünk el és csak idővel döbbenünk rá, hogy milyen hézagos is volt feltevésünk. Szerencse, hogy csak a feltevés volt héza­gos és nem adtunk át magun­kat csalóka képzelődésnek. Mi­lyen hálás is lenne az ember, ha a legnehezebb percekben valaki mellénk állna és azt mondaná: »Nézd, ez vár rád kijelölt pályádon .. A gondolat, hogy minnél több fiatalnak segítsünk vezette vál­lalatunkat arra, hogy bennete­ket megismertessünk a szak­máik jó és rossz oldalával és illy módon megkönnyítsük a pályaválasztást számotokra. Az első lépéseket már megtettük és előadások, kirándulások for­májában a pályaválasztás e­­lőtt álló fiatalokkal közvetle­nül megismertetjük a szakmá­kat, vagyis megalakítottuk a pályaválasztás előtt állók taná­csadóját. Mi is a pályaválasztás előtt állók­­tanácsadója? A muraszombati központi ta­nonciiskola és lendvai fémipa­ri szakmunkásképző iskolával megbeszélésünk van, amely ér­telmében minden téli szünidő­ben ötnapos tanfolyamot ren­dezünk azok számára akik érdeklődést tanúsítanak fémipari vizsgy a konfesá­­ciós-szabásza­ti szakmák iránt. A tanfolyam díjtalan, a részt­vevők ingyen skatonaik uzsonnát és azoknak akik rendszeresen ellátogatnak az előadásokra még az útiköltséget is megtérí­ti a munkaközvetítő hivatali. Az előadások két részre osz­lanak: rövidebb elméleti és hosszabb a gyakorlati rész. A tanfolyam résztvevői megis­merkednek a szakma alapjai­val, a munkafolyamattal, az anyag feldolgozásával. A ta­nulók maguk is részt vesznek a munkába és az instruktorok vezetésével különböző egysze­rű tárgyakat készítenek, hogy láthassák milyen kézügyeség­­re van szükségük és egyben megismerkednek a gépen való munkával. Az előadások naponta 4-5 óráig tartanak és ez idő alatt a tanulók filmeket tekintenek meg és ellátogatnak a válla­latokba, hogy ily módon is kö­zelebb kerüljenek a termelé­si folyamathoz. Igaz, a tanfolyam befejezté­vel senki­­sem nyerte el a sza­bó vagy a lakatos mester­ei­met — hiszen az előadáson nyolcosztályosok vesznek részt — de elmondhatjuk, hogy a szakmaválasztásnál valameny­­nyien hasznát vették a látot­taknak és hallottaknak. Ebből k­ö­vetkeztethetünk, hogy a tanfolyam folyamán megismerkedhetsz a munkafo­lyamatt alapjaival, a környe­zettel amelyben dolgozni fogsz, ala­pismereteket kapsz a gépeid­ről — és ami a legfontosabb — a helyszínen felbecsülheted képességeidet. Ezért hát min­­nél nagyobb mértékben hasz­náld ki az adott lehetőségeket. Gondolkodj, mert közeledik a téli szünidő és mikor iskolá­ban jelentkezőket keresnek a pályaválasztás előtt állók taná­csadó tanfolyamára te is jelet­kezz. Nem bánod meg, mert egy lépéssel közelebb leszel a helyes úthoz . .. — Jobb, ha úgy él, ahogy tetszik; jobb, ha dolgozik, ak­kor legalább jókedve van. Dani meghökkenve hallotta, de bágyadtan legyintett. Nem szólt. Azt gondolta, hogy túl van már ő azon örökre. Csak azon csodálkozott, hogy tud él­ni, ha ennyire megroppant ben­ne a lélek? Ámde élt s az ebédnél, va­csoránál maga bosszúságára jó étvággyal vett részt s néha megérezte, hogy hízik. Kövér, zsíros érzések zsibbadtak, for­tyogtak testében s ez­­még sú­lyosabbá tette lehangoltságát. Pedig erős idők kezdődtek, az aratás. Csütörtökre, Péter­­-Pálra volt téve a napja, hogy búzába álljanak, de ő álmos szemmel s türelmetlen lankadt­­sággal utasította el magától az aratógazdát. Hagyjanak neki békét. Az aratás elhalasztották hétfőre. Erzsi roppant nyugtalanságot szenvedett el. Nem tudta elkép­zelni, mi történt az urával. Asszony össztöne tisztán meg­érezte, hogy azért van, mert ő nem elégíti ki az urát. Szük­sége van annak mindenre, min­denre s a sok minden közt ő reá is. De ő csak egy kis rész a nagy sokban! És ez rettene­tesen elkeserítette s lassan o­­lyan hangulat telepedett a kis családra, mintha mély gyász borult volna rájuk. Csak só­hajtoztak, de annyi energia sem volt bennük, hogy vala­melyik egy-egy hangos szóba tudott volna kitörni. Már szombatot értek s mikor másnál a munkáshét végén u­­tol­só erőmegfeszítéssel fejez­ték be mindenfelé a kitervelt munkát, náluk téli tunyaság­ba, öregemberes maznaságba fáradtak bele. Szombat délután egyszerre csak arra riadt fel az asszony, hogy az ura bent a belső szo­bában énekelni kezd: Haragodnak nagy voltában Megindulván, Ne feddj meg uram engem, Busult gerjedezésedben Rám tekintvén, Ne büntess meg Istenem. Erzsi ikereszte vetett és fel­sóhajtott. Idegen volt neki az ura erős, komor éneke, de va­lahogy érezte, hogy maga az ének már valami belső fordu­latot jelent. S míg az éneklést elhallgatta benne is felbuzdult az életében együtt fohászkod­­vágyott rá, hogy egyszer már az életében együtt fohászkod­jék az Istenhez az urával. Eb­ben a legfelsőbb szolgaságban ugyan igen-igen távol voltak egymástól. Külön paphoz, kü­lön templomban jártak, külön lenézték egymás hitét s éveken át kihinták, hogy gyöngédség­ből nem is említették a­ vallást odahaza s nem imádkoztak, ha a másik a közelben volt, hogy ne botránkoztassák imacsele­­kedetü­­ket. De most az asszonyt elfogta a vágyakozás. Együtt akart len­ni, egy akart lenni az urával a templommá szentült szobá­ban. És benyitott, bement. Az ura ott ült az asztal mel­lett és tenyerébe hajtott fővel énekelt. Meg sem mozdult az asszony beléptére, tovább éne­kelt, bár nem esett olyan jól már szive szerint. Elvárta míg a felesége valamit motoz a há­ta mögött a komót fiában, vár­ta, hogy kimegy. De az asszony igen elcsön­­desedett s ő nem győzte ki­várni. Hát vissza fordult hoz­zá. S megdöbbenve látta, mi van mögötte. Az asszony ott tér­delt a földön s a komót szélé­re állított kis oltárféle előtt, a feszület, a bálvány előtt imád­kozik, összesimított tenyérrel, félrehajtott fővel. Daniban felfordult az ész, meghibbant a szív, kiömlött az epe. Felállt, hogy hirtelen dü­hében ököllel leüsse összetörje a festett istenit. Ám a másik percben lenyel­te dühét és nem az asszony fe­lé lépett, hanem az ajtó felé. Kiment «a szobából. Tovább nem birt «a tető alatt maradni. Azt hitte, rászakad. A .szabadban fellélegzett. — Haj, Uramisten — mon­dotta —, de szárrá nyomorí­tottál ! Ettől kezdve szakada­tlanul, szinte önkívületiben volt. Min­den kínozta, mint az eleven sebet. S úgy érezte, mintha bör­tönben volna, ahonnan többé nincs menekülés, még ai­bitóra sem, bár még az is megköny­­nyebülés volna már neki. És huszonnégy órát töltött ilyen állapotban. A felesége másnap délután templomba ment. Akkor köny­­­nyült meg egy kicsit. Úgy né­zett körül, mint az elhínzott kuvasz, hogy az őrzője elmegy. Nincs-e rés, ahol kirághassa magát. És akkor egy lány fordult be hozzá az utcából. — Dani bácsi!... Aziz szente a grófné menjen el hozzá. — A grófné! — s szinte szé­lütés érte a férfi nyelvét. — Elmenjek! — mondta magán­kívül, fakósápadt arccal. — El, el, azt szente. Hónap délután... Mikor a gróf kilo­vagol ... mingyán. És a lány nem szólt egyebet semmit elsietett. Dani pedig ott maradt, mint villámsujtott fa. Egy pillanat múlva az erő, a vágy, az élet sistergős, tüzes lángja csapott fel benne. Csoda történt. A megszene­sedett fatörzs uj zöld lombba szökött. HÉTFŐN DÉLUTÁN az eme­leti nagyteremben voltak. A terem ablakai a homlokzatra nyilta­k s a kisded park fái kö­zött a falu tornyát lehetett lát­ni. A grófnő a zongora előtt ült s egy Chopin-darabot játszott s holmi változatokat csinált. Jobban tetszett neki a rögtön­zése, mint maga a szerző s be­lepirulva a­ kis erőmegfeszítés­be, szinte úgy érezte, mintha valamit alkotott volna­. A sógora mosolyogva hallgat­ta. — Bravó! — mondta, mikor ingoványos kirándulásából visz­szatért a költő szelíden ringó hullámaira«. A grófnő nevetve nézett visz­sza s valami kis büszkeséggel szólt­ , — Jöjjön játszani. A férfi megingatta a fejét. Olyan jól ült, félig eldőlve a heverőn s oly kellemesen szil­vak­ozgatott, hogy nem volt ked­ve mozdulni. Meglehetősen hí­zásnak indult már s az a teli­ség sugárzott belőle, ami a lom­haság boldogan­t jellemzi. Fe­hér fogak csillo­gta­k, vastag, sö­tétszőke bajuszán fényes szá­lak csillogtak, gesztenyeszín szakállába beleduzzadt, kövér, falánk, csókéhes ajka«. — Magában egy romntapolgár veszett el — mondta a grófnő és gyönyörre skálázott. A gróf felállott, ötletek és be­szédgondolatok támadtak ben­ne s ez megmozdította. (Folytatjuk) =m=IIIEIII=lll=IIIEII=lll=lll=lll=lLl=IIIEIHEIIl=ill­ iEill=lll=lll=il­=in=lll=IH=lll=lll=mEm=H.Eitl Móricz Zsigmond Sárarany

Next