Népújság, 2019. október (71. évfolyam, 223-249. szám)

2019-10-02 / 224. szám

2019. október 2., szerda KÖZÉLET NÉPÚJSÁG . Holnap kezdődik a XXIX. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál Nemrég kezdetét vette a Marosvásár­helyi Állami Filharmónia új, 2019- 2020-as évada. Ünnepi évadról beszélhetünk, a hetvenedikről, amelynek októberi hónapja folyamán ismét sor kerül Marosvásárhely egyik legrégebbi és legnívósabb zenei szemléjére, a Constantin Silvestri em­léke előtt tisztelgő és az ő nevét vi­selő 29. nemzetközi zenei fesztiválra. A csütörtökön kezdődő szemlével kapcso­latosan kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Kultúrpalota kistermében Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója, aki a fesztivál zenei felhozatalát, a meghívott vendégelőadók lis­táját, a soron következő koncertek programját ismertette. Az Ortoprofil által támogatott, Constantin Silvestri emlékére szervezett zenei fesztivál kínálatát az alábbaikban olvas­hatják. Csütörtök, okt. 3., este 7 óra. 1. bérlet. Rendkívüli fesztiválnyitó vokálszimfonikus hangverseny a Kultúrpalota nagytermében. Vezényel Nicolae Moldoveanu karmester (Svájc), közreműködik Eduard Kunz zongo­raművész (Oroszország) és Szerekován János tenor (Magyarország). Kísér a Marosvásár­helyi Állami Filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara, karvezető Vasile Cazan, karvezető-asszisztens Sikó Szidónia. Műsoron: C. Silvestri - Erdélyi román népi táncok, op. 4, L. van Beethoven - 3. c-moll zongoraverseny, Kodály Z. - Psalmus Hun­­garicus. Vasárnap, okt. 6., este 7 óra. Rendkívüli zongoraest a Kultúrpalota nagytermében. Közreműködik Eduard Kunz zongoraművész (Oroszország). Műsoron: J. S. Bach - 8 pre­lúdium és fúga a Das wohltemperierte Kla­vier I. kötetéből (C-dúr, c-moll, D-dúr, d-moll, B-dúr, b-moll, H-dúr, h-moll), 1. B- dúr partita és 6. c-moll partita. Vasile Cazan Kedd, okt. 8., este 7 óra. Kamarazeneest - a Román Művészeti Intézet és a Román Ze­neszerzők és Muzikológusok Szövetségének támogatásával szervezett hangverseny. Kul­túrpalota, kisterem. Fellép a Gaudeamus vo­nósnégyes: Lucia Neagoe, I. hegedű, Raluca Irimia, II. hegedű, Leona Varvarichi, mélyhe­gedű, Stefan Neagoe, gordonka. Műsoron: Roman Vlad - Rezgések, Dan Dediu - 6. vo­nósnégyes, „Axis”, Ulpiu Vlad - Kékvirág hangzások, Adrian Pop - Pas de quatre, Ad­rian Iorgulescu - 5. vonósnégyes. Csütörtök, okt. 10., este 7 óra. 2. bérlet. Rendkívüli vokálszimfonikus hangver­seny a Kultúrpalota nagyter­mében. Vezényel Fakhraddin Kerimov karmester (Azer­bajdzsán), közreműködik Jan Bogdan gordonkaművész (Szlovákia). Kísér a Maros­vásárhelyi Állami Filharmó­nia vegyes kara és szimfonikus zenekara, karve­zető Vasile Cazan, karvezető­asszisztens Sikó Szidónia. Műsoron: Vasile Cazan - In memóriam Silvestri, D. Sosz­­takovics - 1. Esz-dúr gordon­kaverseny, E. Elgar - Enigma-variációk. Kedd, okt. 15., este 7 óra. Rendkívüli évfordulós kamara­zeneest a Tiberius vonósnégyes megalakulásának 25. éve alkal­mából a Kultúrpalota kistermé­ben. Fellép a Tiberius vonósnégyes: Molnár Tibor, I. hegedű, Lokodi Károly, II. he­gedű, Molnár József, brácsa, Zágoni Előd, gordonka. Meghí­vottak: Adrian Naidin, gor- Fotó: Nagy Tibor donka és Bartha Lajos, mélyhegedű. Műsoron: W. A. Mozart - 3. G- dúr vonósnégyes, KV 156 és J. Brahms - B- dúr vonóshatos, op. 18. Csütörtök, okt. 17., este 7 óra. 3. bérlet. Rendkívüli szimfonikus hangverseny Fátyol Rudolf emlékére. Kultúrpalota, nagyterem. Vezényel Cser Ádám karmester (Magyaror­szág), közreműködik Vlad Racea hegedűmű­vész. Műsoron: A. Vivaldi - Az évszakok, F. Schubert - 8. h-moll „befejezetlen” szimfó­nia. Kedd, okt. 22., este 7 óra. Kamarazeneest Chopin-ábránd címmel a Kultúrpalota kis­termében. Közreműködik Sinziana Mircea (zongora), Raisa Mihai (gitár) és Amalia Lazariuc (ének). Műsoron F. Chopin ere­deti művei, illetve átiratok zongorára és gi­tárra. Szerda, okt. 23., este 7 óra. 4. bérlet. Rendkívüli vokálszimfonikus hangverseny Szalmán Lóránt emlékére, a mester szüle­tésének 90. évfordulója alkalmából. Kultúr­palota, nagyterem. Vezényel Gheorghe Costin karmester, közreműködik ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész, Borsos Edith szoprán, Laura Essig­ali, Szabó Levente tenor és Balla Sándor basszus. Kísér a Ma­rosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara, karvezető Vasile Cazan, karvezető-asszisztens Sikó Szidónia. Műsoron: S. Rachmaninov - 2. c­­moll zongoraverseny és J. Haydn - Nelson­mise. Kedd, okt. 29., este 7 óra. Négykezes zon­goraest a Kultúrpalota nagytermében. Fellép­nek Corina Raducanu és Eugen Dumitrescu zongoraművészek. Műsoron: C. Silvestri - Erdélyi román népi táncok, op. 4, Leon Klep­per - Dal és tánc, Ligeti György összes négy­kezes zongoraműve (Induló, Többszólamú etűd, Három lakodalmi tánc, Szonatina, Al­legro), G. Enescu - Zongoraszvit négy kézre és G. Enescu/Marius Sireteanu - J. Á-dúr román rapszódia. A rendkívüli fesztiválzáró hangversenyre október 31-én, csütörtökön kerül sor a Kul­túrpalota nagytermében. Az este 7 órakor kezdődő koncertre az 5-ös számú bérlet ér­vényes, a hangversenyen a filharmónia 70. és a fesztivált támogató Ortoprofil cég megalakulásának 25. évét ünnepük. Vezé­nyel Cristian Mandeal karmester, közremű­ködik Alexei Nabioulin zongoraművész (Oroszország). Műsoron: J. Brahms - 2. B- dúr zongoraverseny és 2. D-dúr szimfónia. (Knb.) G­álfi Piroska élete erős, százkarú gyökér. Különös szenvedéllyel kapaszkodik a régvolt és jövendő időkbe, közben teljes pompájában szívja ma­gába a jelent. Távoli vidékeket húz magához, és amit egyszer megérintett, színnel és zené­vel átitatott otthona részévé teszi. - Kacagás típus vagyok -jegyzi meg ma­gáról a hetvenes évei végéhez közeledő asz­­szony, miközben tágas udvaráról a barátságos belső terek felé vesszük az irányt. Mielőtt belépnénk, márványkő vonja magára a tekintetem. „Arany az ember, de vissza­húzza a sár. Andor, 2004” — olvasom ma­gamban a kőbe vésett szavakat. Vendéglátóm figyel, és azonnal magyaráz: néhai férje mondását őrzi a bejárat közelében, őszi vi­rágok között sütkérező márvány. A családi fotókkal és festményekkel körbevett szobába múlt századból maradt, lágy dallamok vezet­nek. A helyiség végében, az ablaktól pár lé­pésnyire terített asztal várakozik, a másik oldalon, az ajtó mellett nyitott könyvek. Pi­roska A bölcsek újabb ajándéka címűt mu­tatja elsőnek, abból szokott a hétköznapokhoz erőt meríteni. - Balzacot és a moldovaiak világát meg­örökítő Panait Istratit is nagyon szeretem, meg aztán ott van Zola, ő is annyira olvas­tatja magát. Tudja, Ildikó, öregek vagyunk már, és örülünk a szépnek — mondja szinte mentegetőzve, kortársai nevében is, aztán Horthy Miklós felesége, Lila mama versso­rait teszi elém. - Vannak sugárzó emberek, és ő idős korában is az maradt - érkezik az újabb magyarázat. Pár percre az íróasztal mellé telepedünk. Piroska hihetetlen frissesség­gel fog bele egy történetbe, amelyhez még beszélgetésünk előtt vidám csattanót ígért. - Valamikor nem voltunk szegények, de aztán az állam elvette a földjeinket. A mos­tani Hidegvölgy mellett volt 2 hektár 70 ár területünk, azóta sem kaptuk vissza. Gyerek voltam még, amikor édesanyám legyengült, megöregedett, de bete­gen, görnyedt háttal is gondoskodott arról, hogy mindig legyen kenyér az asztalon. Mivel kevés volt a nyugdíja, az állam kiutalt neki a rókatelepen 15 új kertföldet, ahol zöldséget termelhetett. Egy ősszel sok sütő­tökje lett, ezért elhatározta, hogy pénzzé teszi. De nem bírta sokáig cipelni az árut, így útban a piac fele megszólított egy fiatalem­bert. „ Nem vinné el száz métert a tökeimet? ” - kérdezte a férfitól, aki azt válaszolta, viszi szívesen, ha kap 25 lejt a fuvarért. „Na, akkor menjen csak tovább egyenesen előre, mert az egész tököm nem ér annyit” - vetett véget az alkunak anyám. Ilyen asszony volt ő, a nehézségben is megőrizte a humorát. Engem és a testvéremet becsületre, munkára nevelt. Megmutatta, hogy a semmiből is ki lehet teremteni a betevőt, soha nem nélkü­löztünk, és nem is tartoztunk senkinek. A következő pillanatban lányos lendülettel szökken a mesélő egy nagyot az időben. A másik szobában a mozdulatlan faliórába költöztetett arcképek századában járunk, Pi­roska apai nagyanyjánál, aki Rhédey Clau­­diánál volt egykor nevelőnő. A grófi család műkincsekkel ajándékozta meg távozásakor a fiatalasszonyt, és bár a festményeken kifo­gott az idő, néhány keret funkciót váltva most is vendéglátóm otthonában rejtőzik. Az idős asszony önfeledten merítkezik meg a múlt­ban, édesapja felmenői, a nemeslevéllel és címerrel rendelkező benedictek történeté­ben. Látogatásom első helyszínére visszatérve vaskos kötetet nyit fel előttem, nyugdíjas éve­inek egyik legféltettebb kincsét. - Harmincöt évet dolgoztam asszisztens­­nőként, és amikor az egészségügyben az első leépítés bekövetkezett, a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati idővel rendelkezőknek kellett először távozni. Én sem úsztam meg, nagy bánatomra a szakmám csúcsán nyug­díjaztak, amikor még pedagóusi munkát is végeztem, és tudományos dolgozatok meg­írásában is közreműködtem. Kezdenem kel­lett valamit a hirtelen rám szakadt szabadsággal. Tudtam, hogy apám részéről élnek még rokonok Magyarországon, így gondoltam egy merészet, és kimentem Buda­pestre a felmenők után kutatni. Apám jegy­zetfüzetében több nevet és lakcímet is találtam, azokat próbáltam a magyar fővá­rosban a telefonkönyvből kikeresni. Találtak az adatok, és én mindenkinek levelet küld­tem. Egyetlen válasz érkezett a határ szélé­ről. A későbbiekben a többi rokonról is sikerült tájékozódnom. Megtudtam, hogy va­lamennyiük családjában súlyos egészségi problémák voltak, ezért nem reagáltak a le­veleimre. Egy rendkívül művelt közgazdász hölggyel, Kenedich Ágnessel kezdtünk íro­gatni egymásnak, ő az Országos Levéltárba is rendszeresen bejárt, így elsősorban neki köszönhetem, hogy a családtörténet végül megszületett. - Postai vagy elektronikus levelezést foly­tattak? - kíváncsiskodtam közbe. - Hagyományos postait. Nincs szükségem internetre, úgy érzem, az nem rólam szól. Számítógépezés helyett írnom, olvasnom, kertészkednem kell. A következő percekben újabb kéziratok ke­rültek elő, kijegyzetelt és saját gondolatok, vázlatos és részletes naplók német- és fran­ciaországi, amerikai utakról. - Jegyezze meg, ha utazni akar, az a leg­fontosabb, hogy ápolja a baráti kapcsolato­kat - emelte fel tekintetét füzeteiből vendéglátóm, akit nyugdíjazása után a kül­földre telepedett egykori munkatársak hívtak gyakran magukhoz hosszabb-rövidebb időre. Ezeken a kirándulásokon hátizsákosan gya­logolta végig a múzeumokat, és minden kü­lönösebb kiadás nélkül, a kulturális intézmények nyílt napi programjai szerint gyűjtötte be a soha el nem halványuló élmé­nyeket. Közben három évig németnyelv-tan­­folyamra is járt, úton-útfélen, még a kertjében lévő málnabokor mellett is gyako­rolt. Látogatásom végén egy verskötetbe, Pus­kás Attila Kék madár című művébe lapozott bele. - Beszélhettem volna nehézségekről, be­tegségről, de jót tennék én azzal bármelyi­künknek is? — tette fel a kérdést, miközben szedelőzködtem. - Abba kell kapaszkodni, ami szép, ami kiszabadítja az embert a hét­köznapi szürkeségből. A derű ösvényein Hétköznapi történet I ________­ Nagy Székely Ildikó -________■

Next