New Yorki Magyar Élet, 1981 (34. évfolyam, 2-49. szám)
1981-08-29 / 33. szám
Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép lesz csuda dolgokat ... BERZSENYI Vol. 34. 33. XXXIV. évfolyam 33. szám. . . 1981. Augusztus 29. Szombat. Ára - 40 cent NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vihar a neutronbomba körül: Katonai egyensúly Az amerikai légiforgalmisták sztrájkja • A Madridi Konferencia II. János Pál pápa hazatért a kórházból. Annyira jól van, hogy — az előzetes tervek szerint — októberben Spanyolországba látogató Walesa, a „Szolidaritás” nevű független, lengyel szakszervezet vezetője felszólította a szakszervezet tagságát, hogy szüntesse be a sztrájkokat a katasztrofális élelmezési helyzet miatt. Hangsúlyozta: „A kormány az ország gazdasági életét képtelen megfelelően irányítani, ezért a „Szolidaritás” ebben a munkában közre fog működni.” — Pakisztán 3 billió dolláros katonai segélyt kap az Egyesült Államoktól a szovjet fenyegetések ellensúlyozására. Többek között Washington F—16-os vadászbombázókat is szállít — Mexikó és Líbia váratlanul leszállították az olaj árát. Az ok: az általános takarékosság következtében a világpiacon olaj-túlkínálat mutatkozik — A CIA jelentése szerint: a San Salvador-i gerillák most már nem Nicarangán, hanem Guatemalán keresztül kapják, — Kuba közvetítésével, — a szovjet fegyvereket — Amerikai statisztikák szerint: a családok átlagkeresete 130°/val magasabb, mint 10 évvel ezelőtt, ami megfelel kb. a közfogyasztási cikkek általános inflációs áremelkedésének. Csak a benzin, az autó és egyes élelmiszerek (hús, zöldség, gyümölcs stb.) ára emelkedett ennél jóval magasabbra és a kölcsönök kamata. Reagan, amerikai elnök kijelentette, hogy amnesztia-törvényjavaslatot terjeszt a Kongreszszus elé 6 millió bevándorolt ügyében, akik illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államok területén. “SI VIS PACEM, PARA BELLUM” Régi római közmondás: Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra. — Sajnos, ez a közmondás még napjainkbansem vesztett semmit erejéből, sőt. A most 36 éve tartó békénk a katonai egyensúlyon alapszik. ■Ezt nemcsak-a politikusok, hanem minden józanul gondolkodó ember tudja: A nagyhatalmak, a katonai tömbök minden erőlködésee arra irányul, hogy a szembenálló felek között a katonai egyensúlyt valahogy megtartsák. Nagyon jól tudják ugyanis, úgy a politikai, mind a katonai vezetők (és a közvéleményt is!), hogy a Szovjetuniót csak az tartja viszsza világhódító tervei megvalósításától, hogy a moszkvai vezetők tudatában vannak annak, hogy Nyugat érzékeny gazdasági és stratégiai pontjait büntetlenül nem rohanhatják le. Ha Moszkva észrevenné, hogy Nyugat ébersége, ütőképessége lankad, akkor azonnal támadásba lendülne. Ez történt legutóbb a gyengekezű Carter elnök idejében, amikor a Szovjet lerohanta Afganisztánt, mert tudta, hogy Nyugat vezető hatalma úgy lelkileg, mint katonailag gyenge. VIHAR A NEUTRONBOMBA KÖRÜL Ezért érthetetlen (vagy nagyon is érthető!) az a vihar, amelyet Weinberger, amerikai hadügyminiszter bejelentése kavart a nyugati közvéleményben: „Az Egyesült Államok már gyártja a neutronbombát.” MIRŐL VAN SZÓ? Már Carter elnök isfelvetette a neutronbomba gyártásának tervét, sőt megindult a gyártása is, — csak utólag — leállították az alkatrészek összeszerelését. Pedig akkor már Amerika nyugat-európai szövetségesei elfogadták a bomba gyártásának szükségességét, — Schmidt, nyugatnémet kancellárral az élén. Nagy megbotránkozást keltett mindenütt, amikor Carter — szokásához híven visszakozott — leállította a bomba h ÖSszerelését. (valószínűleg szovjet fenyegetés hatására). Ezért van az, hogy most, Weinberger bejelentésére csak a holland, dán és norvég kormányok tiltakoztak, Bonn, London, Párizs és Róma nyugodtan fogadta a tényt (kivéve egy pár megvadult pacifistát és Moszkva bérenceit). Washington nem is kérte nyugateurópai szövetségesei „belegyezését” a neutronbomba gyártásával kapcsolatban, hanem kijelentette: A bombát csak Amerikában tárolják és akkor szállítják valamelyik szövetséges nyugateurópai államnak, szükség esetén, ha az kifejezetten kéri. A NEUTRONBOMBA SZÜKSÉGESSÉGE A bomba elsősorban védekező, tankelhárító fegyver. Erre pedig a katonai egyensúly miatt Nyugatnak égető szüksége van, hiszen: A Szovjetunió tankfölénye a NATO-val szemben: 3:1-hez! Kérdezzük a nyugateurópai „hőbörgősétől”: ha Moszkva megindítja tankcsordáit Nyugat-Európa ellen, — mivel tudnak védekezni? — Szárazföldi, taktikai fegyvereikkel nem, legfeljebb atomerővel. Épp ezért van szükség a neutronbombára, hogy így helyreálljon a szárazföldi egyensúly a NATO és a Varsói Egyezmény katonai ereje között — és elkerülhető legyen a világ, katasztrófát előidézhető atomháború veszélye. MOSZKVA NEVETSÉGES VÁDJA Természetesen, Moszkva élénken tiltakozik a neutronbomba gyártása ellen (ez azt mutatja, hogy a Kreml urai félnek a bombától!). A legközkedveltebb vádjuk, hogy a neutronbomba „embertelen”, mert csak az embert, a katonát pusztítja el, de a tankot, a véderőművet, általában az épületeket, tárgyakat — nem. — Nevet-séges vád, hiszen minden fegyver „embertelen”, mert az ellenséges katona elpusztítására törekszik. MI LESZ AZ AMERIKAI LÉGIFORGALMISTÁK SZTRÁJKJÁVAL? Hírül adtuk, hogy az amerikai légiforgalmi irányítók sztrájkba léptek. Reagan elnök a sztrájkot törvénytelennek minősítette, mivel amerikai törvény szerint állami alkalmazottak nem sztrájkolhatnak. 48 órát adott meggondolásra, azután megkezdődött a felmondó levelek kézbesítése. A 13 ezer légiforgalmistából 30% (főleg a vezetők) nem léptek sztrájkba, Reagan meg berendelte a katonai légiforgalmi irányítókat kisegítésre, így sikerült a külföldre irányuló légiforgalmat 100%ig, a belföldit 75%-ig fenntartani. A külföldi légiforgalmisták egy része (angol, kanadai, portugál) szolidaritást vállalt az amerikai kollégáikkal, azzal a megokolással, hogy nem látják biztosítottnak a légiforgalom biztonságát. De aztán érvelésük megdőlt: az amerikai légiforgalom biztonsága alig hagy kifogásolnivalót maga után. A sztrájkolók „fellebbeznek” a Bíróságokhoz, de ez eleve kudarcra van ítélve, mert a bíróságok csak azt vizsgálhatják: jogos-e a sztrájk vagy sem, a munkabéremelési vitába nem szólnak bele. Márpedig a törvény világos: állami alkalmazott nem sztrájkolhat! — (folytatás a 2-ik oldalon) HANÁK TIBOR: (Bécs) Mi jön a marxizmus után? Nem az foglalkoztat, mit tehetnénk a marxista filozófia helyébe, ■melyik irányzatot nevezhetnénk ki a jövő útjának a marxizmus-leninizmus mai ideológiai felségterületén mit tartanék „jónak", korszerűnek és tudományosan isképviselhetőnek a filozófiában, hanem inkább az, hogy a tegnapi és a mai marxisták, a marxizmussal (belkivel) elégedettenkedők és a belőle kikívánkozók mit tekintenek lehetségesnek, elfogadhatónak, korszerűnek és tudományosnak a jövendő és kiküzdésre váró filozófiában. Vajon milyen tényleges kísérletek történnek — és történnek-e? — a marxizmus-leninizmusból kivezető szálak megtalálására, vajon a filozófiai fejlődés egyes mozzanatai alapján látható-e az, ami majd a marxizmus-leninizmus után következik? Valójában nem is arról lesz szó, hogy mi jön a marxizmus-leninizmus után, hanem inkább csak arról, hogy mi miét a következő lépés az elméletben, a filozófiában. De először is ajánlatos tisztázni, hogy melyik marxizmusról beszélünk, amikor a marxizmus „titánját” keressük. A kommunista országokban hivatalosnak tekinthető (szovje) fővonal szerint nem lehetséges többféle, pluralista marxizmus. A valóságban viszont azt látjuk, hogy mind történelmi tekintetben, mind a pillanatnyi helyzet állóképét nézve a marxizmus megjelenési formája a többesszám, ha nem is szótári, de tényleges értelmi alakja szerint. Most arra nem térek ki, hogy miért szinte szükségszerű következménye ez Marx filozófiai fejtegetéseinek, hanem csak utalok az elmúlt több mint száz év marxizmusának különbségeire, a darwinista, újkantiánus, leninista, szindikalista, ausztromarxista, egzisztencialista marxizmus tényére, olyan különböző marxista filozófiai koncepciókra, mint pl. Karl Kautsky, A.A. Bogdanov, Karl Korsch, Antonio Gramsci, Ernst Bloch, Henri Lefebvre, az ún. „Frankfurti iskola”, Leszek Kolakowski vagyLukács György kétféle (ha nem háromféle!) marxizmusára. Továbbá, ha eltekintünk is a politikai eltérésektől, még mindig épp elég okunk van ideológiai-filozófiai alapon elválasztani egymástól Moszkva, Peking, Belgrád és a nyugati kommunisták marxizmusát. Sőt ezeken belül, olyan jellegzetes filozófiai alakulatokat különböztethetünk,meg, mint a jugoszláv Praxis című folyóirat egykori csoportját, a „Budapesti iskolát” (a társadalom-ontológusokat), a „prágai tavasz” filozófusait (Kalivoda, Kosik, Machovec), stb. Történelmi, földrajzi és személyi tekintetben tehát egyaránt tisztázni kellene, hogy melyik variánsról beszélünk, mikor azt kérdezzük, mi jön a marxizmus után. Ennek leszögezésére és korrekt elkülönítésére annál inkább is szükség van,mert hiszen szinte bármelyik marxistáról és marxista filozófiai változatról elmondhatja a többi irányzat, hogy az illető ugyan esetleg Marx tanaiból indult ki, de most már túljutott a marxizmuson, maga mögött hagyta a marxizmust. Napjainkban Moszkva ideológiai tanszékvezetői minden, lényeget érintő filozófiai újításról, revizionistának nevezett marxista filozófusokról azt állítják, hogy elhagyta a marxizmust. Szerintük az irányzatok voltaképp egységes, s aki mást akar, illetőleg képvisel, az kirekeszti magát a marxista táborból, átcsúszik a marxizmussal szemben álló filozófiákba. Közismert tény viszont az is, hogy ortodox marxizmus nincs, maga Marx sem ragaszkodott fiatalkorának (a párizsi kéziratok) filozófia nézeteihez, s végeredményben minden ideológiai továbblépést a marxizmus utáni történésnek foghatunk fel. Ezzel egyúttal arra is feleltünk, hogy melyik marxizmussal kívánunk foglalkozni. Az egyéni kísérletek, az egyes marxista irányzatok ■mint a marxizmusból állítólag vagy valóban kivezető utak abban a nagyobb, abban a globális összefüggésben érdekesek számunkra, hogy mi jön a marxizmus mint szellemáramlat után, vagy — valami ve szükebben — mi jön, mi jöhet és az objektív adottságok alapján m jöhetne a mai kommunista országokban, elsősorban a bennünket közelebbről érdeklő szovjet típusú államokban a marxista ideológia után. Máskérdés, hogy ezt nyíltan elismerik-e vagy — mint a szovjet marxizmus — ideológiai manipulációkkal elkendőzik-e a tényleges helyzetet, azt, hogy magyar viszonylatban azt látjuk,, sok minden jött a marxizmus után. A magyar társadalom egyes köreiben megnövekedett az érdeklődés más világnézetek és filozófiák iránt. Utalhatunk itt a vallásos mozgalmak megerősödésére, a szekták terjedésére vagy a nyugati filozófusok fokozott tanulmányozására is. A marxizmuson kívül lévő filozófiák iránti érdeklődés lehetőséget ad a szakfilozófusoknak ismeretterjesztő munkák megírására, a nyugati gondolkodókkal való foglalkozásra, egyszóval társadalmi igények kielégítésére. Sokan landoltak az egzisztenciális filozófiánál, a neopozitivizmusban, a strukturalizmusban, az analitikus irányoknál, az egyházi filozófiákban vagy akételkedésben; számukra tehát ezek a filozófiai álláspontok vannak a marxizmus után. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a marxizmus után — feltéve a mai tendenciák felülkerekedését — nem egyetlen filozófia, hanem többféle irányzat, sokféle áramlat, sokféle kísérlet, útkeresés és ka(Folytatás a harmadik oldalon) Large* L, Independent Canadian Weekly !■ *1«» Hbh|»mh Ijagn»^> Lengyelország az új Vietnam írta Frey András A lengyelek azt a Hitlertől ajánlott taktikát követik, amit ha ő maga betartott volna, ma talán ő volna Európa császára. Ő mondta valamivel hatalomra jutása után, hogy nem szabad egyszerre olyan sokat követelni egy szomszéd országtól, hogy azért érdemes lenne háborút vállalnia. Ezt a módszert alkalmazzák a lengyelek most az oroszokkal szemben. A legnagyobb vívmány lépésről-lépésre haladnak, egy-egy alkalommal akkora engedményt szorítanak csak ki maguknak, amennyiért a szovjetnek nem érdemes — vagy hogy óvatosabbak legyünk, eddig nem látszott érdemesnek a fegyverhez nyúlnia. Minthogy ez a folyamat, a lengyel szabadságjogoknak óvatos, habozó, de következetes térfoglalása most egy éve indult meg, az augusztus 31-ikén aláírt dancigi megegyezéssel, a lassú s aránylag csöndes lengyel forradalomnak — erre a hétre esik — első évfordulója. Ez jó alkalom arra, hogy számbavegyük, mi történt ez alatt az év alatt, hogy a kormány és a párt mit tartott meg a dancigi ígéretekből, mit értek el a lengyelek és mi az, amit nem értek el. A legnagyobb vívmány a kommunista párttól független új szakszervezetnek, a Szolidaritásnak a felállítása volt. Ennek több,mint kilenc millió, a mezőgazdasági szakszervezetnek majdnem két millió tagja van. A párhuzamba állítás nem egészen helyes, mert a Szolidaritáshoz csak alkalmazottak (tisztviselők, munkások) csatlakozhatnak, a Mezőgazdasági Szolidaritás tagjai viszont nagyobbrészt önálló, pénzügyileg független gazdák.Lengyelország tudvalévően az egyedüli csatlós, ahol a termőföldnek csupán a negyedrészét szocializálták, a része ma is gazdák kezén van, akik fejenként átlagban hat hektárt tekintenek a magukénak. Két legény egy csárdában Legjelentékenyebb győzelmét a Szolidaritás azzal vívta ki, hogy a párttal és kormánnyal elismertette: a szakszervezeteknek joguk van sztrájkolni és sem a munkahelyéről elmaradó munkást és hivatalnokot, sem a sztrájk szervezőit nem szabad felelősségre vonni. Ennek azért van nagy hordereje, mert ezzel a reformmal, mármint a sztrájk engedélyezésével a kommunista párt kiadta kezéből azt a fegyvert, amely a diktatúra központi talpköve. Végre is aki a munkát az egész országban le tudja állítani és az egész állami és gazdasági életet meg tudja bénítani, az a pártot is, a kormányt is sarokba tudja szorítani, úgyhogy azóta, hogy a szakszervezetek sztrájkolhatnak, voltaképp két legény van a lengyel csárdában, a párt és a szakszervezetek. Egy másik engedmény a cenzúra enyhítése volt. Ezt az ígéretét a párt papíron egyáltalán nem tartotta be, mert a nekik benyújtott kéziratokat és nyomdai kefelevonatokat a cenzorok majdnem olyan szigorúan nyirbálják meg, mint azelőtt. Jellemző azonban a forradalom dinamikájára, hogy lengyelek hamarosan feltalálták, hogyan lehet ez ellen védekezni. Úgy hogy a könyvek és újságok anyagának nagy részét nem küldik be a cenzorok hivatalaiba. És párt, meg a politikai rendőrség nem meri őket rákényszeríteni,mert attól félnek, hogy ez ellen a munkások a munka be■züntetésével tiltakoznának és a párt vejétől ettől félnek a legjobban. Ez annyira növelte a szabadságérzetet, hogy még a kommunista párt közlönyei sem mernek ma már a nagy eseményekről teljes hallgatásba burkolódzni. A Szolidaritás hetilapja pedig úgy ír, mintha kommunizmus már nem is lenne új világon. Csak egyre vigyáznak. Arra, hogy ne nyíltan tagadják meg a kommunizmust, és ne nyíltan szidják az oroszokat. A gazdasági bajok vészes következményei A légkör megváltozásához nagyon hozzájárult, hogy a rádióminden vasárnap misét közvetít. Szép eredmény az is, hogy míg a parlamentnek hívott pártgyülekezet eddig gépiesen jóváhagyott minden eléje tett indítványt, most megvitatja a törvényjavaslatokat, idén a felerészüket vissza is küldte a kormánynak újabb megfontolás céljából. Ehhez fogható dolog sem történt még meg semmilyen kommunista államban. Nagy örömmel beszélnek arról a reformról is, hogy az egyetemi diákoknak kevesebb időt kell eltölteniök az orosz nyelv és a marxizmus-leninizmus tanulásával. Külön kell beszélni a gazdasági reformokról. Az Egyesült Nemzeteknél New Yorkban úgy tudják, hogy a nyugat-európai külügyminisztériumok szovjetszakértői azon a nézeten vannak: a lengyel termelés lelassulása oly nagy zavarokat idézhet elő a csatlós államok egymáshoz és a Szovjetunióhoz való viszonyukban, hogy esetleg ettől függ majd, hogy katonai beavatkozással akarnak-e véget vetni az oroszok a lengyel kísérletnek. Kiderült ugyanis, hogy bizonyos lengyel iparcikkek és főleg a lengyel szén sokkal nagyobb szerepet játszott a szovjet tömb termelő gépezetében, mint ahogy eddig a nem-gazdasági szakértők hitték és hogy a lengyel szállítmányok részleges kiesése sok magyar, cseh, román, bolgár és még több orosz gyárat hozott zavarba, üzemi menetrendjüknek ezt a felborulását csak „kemény” nyugati devizák árán lehet valamennyire enyhíteni és még így is a termelési tervek egy-két éves elhalasztásával és nagy ráfizetéssel tudják a lengyel hiányokat Nyugat-Európából vagy Észak-Amerikából pótolni. Nem holnap, hanem még ma ... A bajok súlyosságára jellemző, hogy idén a lengyelek csupán negyedannyi szenet szállítottak kommunista szomszédaiknak, mint amennyire ezek számítottak. A varsói Tribuna Ludu szerint a lengyel széntermelés „drasztikus visszaesésének" lesz a következménye, hogy a lengyel iparnak legalább a harmadrésze kénytelen lesz teljesen leállni. Maciej tervezésügyi miniszter pedig az úgynevezett parlament nyílt ülésén tette ezt a sok szempontból ijesztő kijelentést: — Ha nem látunk hozzá azonnal, nem holnap, hanem még ma, a gazdasági reformok megvalósításához, akkor semmi sem mentheti meg gazdasági életünket a katasztrófától s attól, hogy egész termelési gépezetünk tétlenségre legyen ítélve. Ez nem csak Lengyelországnak, a szomszéd országoknak is súlyos károkat okozna — tette hozzá a miniszter. A kelet-európai kommunista államokat fenyegető megrázkódtatást annál inkább veszélyesnek tartják, mert — az Egyesült Nemzeteknél keringő londoni hírek szerint — a szovjet tömb ebben az évben különben is oly nagy szükséget szenved fogyasztási iparcikkekben, amilyenre az ötvenes évek óta nem volt példa. Ezért mondják, hogy a lengyel válság nem csak politikai, hanem gazdasági nehézségeket is zúdított az oroszok nyakába. Erre célzott az a Moszkvából hazatérő frankfurti bankár is, aki azt mondta: 1981-ben a Szovjetunió eddig négy és fél milliárd (ezer millió) dollárral szubvencionálta Lengyelországot. A lengyelek katonai leverése azonban még több pénzbe került volna. Az új szakszervezetek elérték, hogy a munkahetet hat napról ötre csökkentették, de az oroszok elleni dühükben a lengyelek még akkor sem dolgoznak, amikor bent vannak , a gyárban vagy az irodában. Ha ennek következtében tovább zsugorodik a szénbányák és a gyárak termelése, ha a lengyelek még kevesebbet tud-nak exportálni, akkor importálni is kevesebb ennivalót fognak. Ilyen helyzetben a Szovjetunió csak úgy lenne képes fenntartani a rendet, ha még több pénzt ölne bele Lengyelországba. És akkor lehet, hogy Moszkvában azt fogják gondolni: a katonai akció még mindig kevesebbe kerülne, mint egy nem dolgozó népnek az etetése. — Folytatás a 3. oldalon —