New Yorki Magyar Élet, 1981 (34. évfolyam, 2-49. szám)

1981-08-29 / 33. szám

Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép lesz csuda dolgokat ... BERZSENYI Vol. 34. 33. XXXIV. évfolyam 33. szám. . . 1981. Augusztus 29. Szombat. Ára - 40 cent NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vihar a neutronbomba körül: Katonai egyensúly Az amerikai légiforgalmisták sztrájkja • A Madridi Konferencia II. János Pál pápa hazatért a kórházból. Annyira jól van, hogy — az elő­zetes tervek szerint — októberben Spanyolországba látogat­ó Walesa, a „Szo­lidaritás” nevű független, lengyel szakszervezet vezetője felszólította a szak­­szervezet tagságát, hogy szüntesse be a sztrájkokat a katasztrofális élelme­zési helyzet miatt. Hangsúlyozta: „A kormány az ország gazdasági életét kép­telen megfelelően irányítani, ezért a „Szolidaritás” ebben a munkában közre fog működni.” — Pakisztán 3 billió dolláros katonai segélyt kap az Egyesült Államoktól a szovjet fenyegetések ellensúlyozására. Többek között Washing­ton F—16-os vadászbombázókat is szállít — Mexikó és Líbia váratlanul leszál­lították az olaj árát. Az ok: az általános takarékosság következtében a világ­piacon olaj-túlkínálat mutatkozik — A CI­A jelentése szerint: a San Salvador-i gerillák most már nem Nicarangán, hanem Guatemalán keresztül kapják, — Kuba közvetítésével, — a szovjet fegyvereket — Amerikai statisztikák sze­rint: a családok átlagkeresete 130°/v­al magasabb, mint 10 évvel ezelőtt, ami megfelel kb. a közfogyasztási cikkek általános inflációs áremelkedésének. Csak a benzin, az autó és egyes élelmiszerek (hús, zöldség, gyümölcs stb.) ára emelkedett ennél jóval magasabbra és a kölcsönök kamata. Reagan, ame­rikai elnök kijelentette, hogy amnesztia-törvényjavaslatot terjeszt a Kongresz­­szus elé 6 millió bevándorolt ügyében, akik illegálisan tartózkodnak az Egye­sült Államok területén. “SI VIS PACEM, PARA BELLUM” Régi római közmondás: Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra. — Sajnos, ez a közmondás még napjaink­ban­­sem vesztett semmit erejéből, sőt. A most 36 éve tartó bé­kénk a katonai egyensú­lyon alapszik. ■Ezt nemcsak-­a politiku­sok, hanem minden józanul gondolkodó ember tudja: A nagyhatalmak, a kato­nai tömbök minden erőlkö­désee arra irányul, hogy a szembenálló felek között a katonai egyensúlyt vala­­­­hogy megtartsák. Nagyon jól tudják ugyan­is, úgy a politikai, mind a katonai vezetők (és a közvé­leményt is!), hogy a Szov­jetuniót csak az tartja visz­­sza világhódító tervei meg­valósításától, hogy a moszk­vai vezetők tudatában van­nak annak, hogy Nyugat ér­zékeny gazdasági és straté­giai pontjait büntetlenül nem rohanhatják le. Ha Moszkva észrevenné, hogy Nyugat ébersége, ütőképessége lan­kad, akkor azonnal támadás­ba lendülne. Ez történt leg­utóbb a gyengekezű­ Carter elnök idejében, amikor a Szovjet lerohanta Afganisz­tánt, mert tudta, hogy Nyu­gat vezető hatalma úgy lel­kileg, mint katonailag­­ gyenge. VIHAR A NEUTRONBOMBA KÖRÜL Ezért érthetetlen (vagy nagyon is érthető!) az a vi­har, amelyet Weinberger, amerikai hadügyminiszter bejelentése kavart a nyugati közvéleményben: „Az Egyesült Államok már gyártja a neutron­­bombát.” MIRŐL VAN SZÓ? Már Carter elnök is­­fel­vetette a neutronbomba gyártásának tervét, sőt megindult a gyártása is, — csak utólag — leállították az alkatrészek összeszerelé­sét. Pedig akkor már Ame­rika nyugat-európai szövet­ségesei elfogadták a bomba gyártásának szükségességét, — Schmidt, nyugatnémet kancellárral az élén. Nagy megbotránkozást keltett mindenütt, amikor Carter — szokásához híven visszako­zott — leállította a bomba h ÖSszerelését. (valószínűleg szovjet fenyegetés hatásá­ra). Ezért van az, hogy most, Weinberger bejelenté­sére csak a holland, dán és nor­vég kormányok tiltakoz­tak, Bonn, London, Párizs és Róma nyugodtan fogad­ta a tényt (kivéve egy pár megvadult pacifistát és Moszkva bé­renceit). Washington nem is kérte nyugateurópai szövetségesei „belegyezését” a neutron­bomba gyártásával kapcso­latban, hanem kijelentette: A bombát csak Ameriká­ban tárolják és akkor szál­lítják valamelyik szövetsé­ges nyugateurópai állam­nak, szükség esetén, ha az kifejezetten kéri. A NEUTRONBOMBA SZÜKSÉGESSÉGE A bomba elsősorban vé­dekező, tankelhárító fegy­ver. Erre pedig a katonai egyensúly miatt Nyugatnak égető szüksége van, hiszen: A Szovjetunió tankfölénye a NATO-val szemben: 3:1-hez! Kérdezzük a nyugateuró­pai „hőbörgősétől”: ha Moszkva megindítja tank­csordáit Nyugat-Európa el­len, — mivel tudnak véde­kezni? — Szárazföldi, tak­tikai fegyvereikkel nem, legfeljebb atomerővel. Épp ezért van szükség a neutronbombára, hogy így helyreálljon a szárazföldi egyensúly a NATO és a Varsói Egyezmény kato­nai ereje között — és el­kerülhető legyen a világ, katasztrófát előidézhető atom­háború veszélye. MOSZKVA NEVETSÉGES VÁDJA Természetesen, Moszkva élénken tiltakozik a neutron­­bomba gyártása ellen (ez azt mutatja, hogy a Kreml urai félnek a bombától!). A legközkedveltebb vádjuk, hogy a neutronbomba „em­bertelen”, mert csak az embert, a katonát pusztítja el, de a tankot, a véderőmű­vet, általában az épületeket, tárgyakat — nem. — Nevet-­­séges vád, hiszen minden fegyver „embertelen”, mert az ellenséges katona elpusz­títására törekszik. MI LESZ AZ AMERIKAI LÉGIFORGALMISTÁK SZTRÁJKJÁVAL? Hírül adtuk, hogy az amerikai légiforgalmi irá­nyítók sztrájkba léptek. Reagan elnök a sztrájkot törvénytelennek minősítette, mivel amerikai törvény sze­rint­ állami alkalmazottak nem sztrájkolhatnak. 48 órát adott meggondolásra, azután megkezdődött a felmondó le­velek kézbesítése. A 13 ezer légiforgalmistából 30% (fő­leg a vezetők) nem léptek sztrájkba, Reagan meg be­rendelte a katonai légifor­galmi irányítókat kisegítés­re, így sikerült a külföldre irányuló légiforgalmat 100%­­ig, a belföldit 75%-ig fenn­tartani. A külföldi légiforgalmis­ták egy része (angol, kana­dai, portugál) szolidaritást vállalt az amerikai kollé­gáikkal, azzal a megokolás­­sal, hogy nem látják bizto­sítottnak a légiforgalom biz­tonságát. De aztán érvelé­sük megdőlt: az amerikai légiforgalom biztonsága alig hagy kifogásolnivalót maga után. A sztrájkolók „fellebbez­nek” a Bíróságokhoz, de ez eleve kudarcra van ítélve, mert a bíróságok csak azt vizsgálhatják: jogos-e a sztrájk vagy sem, a munka­­béremelési vitába nem szól­nak bele. Már­pedig a tör­vény világos: állami alkal­mazott nem sztrájkolhat! — (folytatás a 2-ik oldalon) HANÁK TIBOR: (Bécs) Mi jön a marxizmus után? Nem az foglalkoztat, mit tehetnénk a marxista filozófia helyébe, ■melyik irányzatot nevezhetnénk ki a jövő útjának a marxizmus-lenin­­izmus mai ideológiai felségterületén mit tartanék „jónak", korszerű­nek és tudományosan is­­k­épviselhetőnek a filozófiában, hanem inkább az, hogy a tegnapi és a mai­ marxisták, a marxizmussal (belk­ivel) elégedettenkedők és a belőle kikívánkozók mit tekintenek lehetséges­nek, elfogadhatónak, korszerűnek és tudományosnak a jövendő és ki­­küzdésre váró filozófiában. Vajon milyen tényleges kísérletek történ­nek — és történnek-e? — a marxizmus-leninizmus­ból kivezető szálak megtalálására, vajon a filozófiai fejlődés egyes mozzanatai alapján látható-e az, ami majd a marxizmus-leninizmus után következik? Va­lójában nem is arról lesz szó, hogy mi jön a marxizmus-leninizmus után, hanem inkább csak arról, hogy mi miét a következő lépés az elméletben, a filozófiában. De először is ajánlatos tisztázni, hogy melyik marxizmusról be­szélünk, amikor a marxizmus „titánját” keressük. A kommunista or­szágokban hivatalosnak tekinthető (szovje) fővonal szerint nem lehet­séges többféle, pluralista marxizmus. A valóságban viszont azt látjuk, hogy mind történelmi tekintetben, mind a pillanatnyi helyzet állóképét nézve a marxizmus megjelenési formája a többesszám, ha nem is szótári, de tényleges értelmi alakja szerint. Most arra nem térek ki, hogy miért szinte szükségszerű következménye ez Marx filozófiai fej­tegetéseinek, hanem csak utalok az elmúlt több mint száz év marxiz­musának különbségeire, a darwinista, újkantiánus, leninista, szindi­­kalista, ausztromarxista, egzisztencialista marxizmus tényére, olyan különböző marxista filozófiai koncepciókra, mint pl. Karl Kautsky, A.A. Bogdanov, Karl Korsch, Antonio Gramsci, Ernst Bloch, Henri Lefebvre, az ún. „Frankfurti iskola”, Leszek Kolakowski vagy­­Lukács György kétféle (ha nem háromféle!) marxizmusára. Továbbá, ha­ el­tekintünk is a politikai eltérésektől, még mindig épp elég okunk van ideológiai-filozófiai alapon elválasztani egymástól Moszkva, Peking, Belgrád és a nyugati kommunisták marxizmusát. Sőt ezeken belül, olyan jellegzetes filozófiai alakulatokat különböztethetünk,meg, mint a jugoszláv Praxis című folyóirat egykori csoportját, a „Budapesti is­kolát” (a társadalom-ontológusokat), a „prágai tavasz” filozófusait (Kalivoda, Kosik, Machovec), stb. Történelmi, földrajzi és személyi tekintetben tehát egyaránt tisztázni kellene, hogy melyik variánsról beszélünk, mikor azt kérdezzük, mi jön a marxizmus után. Ennek leszögezésére és korrekt elkülönítésére annál inkább is szükség van,­­mert hiszen szinte bármelyik marxistáról és marxista filozófiai változatról elmondhatja a többi irányzat, hogy az illető ugyan esetleg Marx tanaiból indult ki, de most már túljutott a marxizmuson, maga mögött hagyta a marxizmust. Napjainkban Moszkva ideológiai tanszékvezetői minden, lényeget érintő filozófiai újításról, revizionistá­nak nevezett marxista filozófusokról azt állítják, hogy elhagyta a marxizmust. Szerintük az irányzatok voltaképp egységes, s aki mást akar, illetőleg képvisel, az kirekeszti magát a marxista táborból, át­csúszik a marxizmussal szemben álló filozófiákba. Közismert tény viszont az is, hogy ortodox marxizmus nincs, maga Marx sem ragaszkodott fiatalkorának (a párizsi kéziratok) filozófia­ nézeteihez, s végeredményben minden ideológiai továbblépést a marx­izmus utáni történésnek foghatunk fel. Ezzel egyúttal arra is feleltünk, hogy melyik marxizmussal kívá­nunk foglalkozni. Az egyéni kísérletek, az egyes marxista irányzatok ■mint a marxizmusból állítólag vagy valóban kivezető utak abban a nagyobb, abban a globális összefüggésben érdekesek számunkra, hogy mi jön a marxizmus mint szellemáramlat után, vagy — valami ve­ szükebben — mi jön, mi jöhet és az objektív adottságok alapján m jöhetne a mai kom­munista országokban, elsősorban a bennünket kö­zelebbről érdeklő szovjet típusú államokban a marxista ideológia után. Más­­kérdés, hogy ezt nyíltan elismerik-e vagy — mint a szovjet marxizmus — ideológiai manipulációkkal elkendőzik-e a tényleges helyzetet, azt, hogy magyar viszonylatban azt látjuk,, sok minden jött a marxizmus után. A magyar társadalom egyes köreiben megnövekedett az érdeklő­dés más világnézetek és filozófiák iránt. Utalhatunk itt a vallásos moz­galmak megerősödésére, a szekták terjedésére vagy a nyugati filozó­fusok fokozott tanulmányozására is. A marxizmuson kívü­l lévő filo­zófiák iránti érdeklődés lehetőséget ad a szak­filozófusoknak ismeret­­terjesztő munkák megírására, a nyugati gondolkodókkal való foglal­kozásra, egyszóval társadalmi igények kielégítésére. Sokan landoltak az egzisztenciális filozófiánál, a neopozitivizmusban, a strukturalizmus­ban, az analitikus irányoknál, az egyházi filozófiákban vagy a­­kételke­désben; számukra tehát ezek a filozófiai álláspontok vannak a marxiz­mus után. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a marxizmus után — feltéve a mai tendenciák felülkerekedését — nem egyetlen filozófia, hanem többféle irányzat, sokféle áramlat, sokféle kísérlet, útkeresés és ka­­(Folytatás a harmadik oldalon) Large* L, Independent Canadian Weekly !■ *1«» Hbh|»mh Ijagn»^> Lengyelország az új Vietnam írta Frey András A lengyelek azt a Hitlertől ajánlott tak­tikát követik, amit ha ő maga betartott volna, ma talán ő volna Európa császára. Ő mondta valamivel hatalomra jutása után, hogy nem szabad egyszerre olyan sokat követelni egy szomszéd országtól, hogy azért érdemes lenne háborút vállalnia. Ezt a módszert alkalmazzák a lengye­lek most az oroszokkal szemben. A legnagyobb vívmány lépésről-lépésre haladnak, egy-egy al­kalommal akkora engedményt szorítanak csak ki maguknak, amennyiért a szovjetnek nem érdemes — vagy hogy óvatosabbak legyünk, eddig nem látszott érdemesnek a fegyverhez nyúlnia. Minthogy ez a folyamat, a lengyel sza­badságjogoknak óvatos, habozó, de követ­kezetes térfoglalása most egy éve indult meg, az augusztus 31-ikén aláírt dancigi megegyezéssel, a lassú s aránylag csöndes lengyel forradalomnak — erre a hétre esik — első évfordulója. Ez jó alkalom arra, hogy számbave­­gyük, mi történt ez alatt az év alatt, hogy a kormány és a párt mit tartott meg a dancigi ígéretekből, mit értek el a lengye­lek és mi az, amit nem értek el. A legnagyobb vívmány a kommunista párttól független új szakszervezetnek, a Szolidaritásnak a felállítása volt. Ennek több,­­mint kilenc millió, a mezőgazdasági szakszervezetnek majdnem két millió tagja van. A párhuzamba állítás nem egészen he­lyes, mert a Szolidaritás­hoz csak alkalma­zottak (tisztviselők, munkások) csatlakoz­hatnak, a Mezőgazdasági Szolidaritás tag­jai viszont nagyobbrészt önálló, pénzügyi­leg független gazdák.­­Lengyelország tudvalévően az egyedüli csatlós, ahol a termőföldnek csupán a ne­gyedrészét szocializálták, a része ma is gazdák kezén van, akik fejenként átlagban hat hektárt tekintenek a magukénak. Két legény egy csárdában Legjelentékenyebb győzelmét a Szoli­daritás azzal vívta ki, hogy a párttal és kormánnyal elismertette: a szakszerveze­teknek joguk van sztrájkolni és sem a munkahelyéről elmaradó munkást és hiva­talnokot, sem a sztrájk szervezőit nem sza­bad felelősségre vonni. Ennek azért van nagy hordereje, mert ezzel a reformmal, mármint a sztrájk en­gedélyezésével a kommunista párt kiadta kezéből azt a fegyvert, amely a diktatúra köz­ponti talpköve. Végre is aki a munkát az egész országban le tudja állítani és az egész állami és gazdasági életet meg tudja bénítani, az a pártot is, a kormányt is sa­rokba tudja szorítani, úgy­hogy azóta, hogy a szakszervezetek sztrájkolhatnak, volta­képp két legény van a lengyel csárdában, a párt és a szakszervezetek. Egy másik engedmény a cenzúra eny­hítése volt. Ezt az ígéretét a párt papíron egyáltalán nem tartotta be, mert a nekik benyújtott kéziratokat és nyomdai kefele­­vonatokat a cenzorok majdnem olyan szi­gorúan nyirbálják meg, mint azelőtt. Jel­lemző azonban a forradalom dinamikájára, hogy lengyelek hamarosan feltalálták, ho­gyan lehet ez ellen védekezni. Úgy hogy a könyvek és újságok anyagának nagy részét nem küldik be a cenzorok hivatalaiba. É­s párt, meg a politikai rendőrség nem me­ri őket rákényszeríteni,­­mert attól félnek, hogy ez ellen a munkások a munka be­­■züntetésével tiltakoznának és a párt ve­jétől ettől félnek a legjobban. Ez annyira növelte a szabadságérzetet, hogy még a kommunista párt közlönyei sem mernek ma már a nagy eseményekről teljes hallgatásba burkolódzni. A Szolidari­tás hetilapja pedig úgy ír, mintha kommu­nizmus már nem is lenne új világon. Csak egyre vigyáznak. Arra, hogy ne nyíltan ta­gadják meg a kommunizmust, és ne nyíltan szidják az oroszokat. A gazdasági bajok vészes következményei A légkör megváltozásához nagyon hoz­zájárult, hogy a rádió­­minden vasárnap misét közvetít. Szép eredmény az is, hogy míg a par­lamentnek hívott pártgyülekezet eddig gé­piesen jóváhagyott minden eléje tett indít­ványt, most megvitatja a törvényjavasla­tokat, idén a felerészüket vissza is küldte a kormánynak újabb megfontolás céljából. Ehhez fogható dolog sem történt még meg semmilyen kommunista államban. Nagy örömmel beszélnek arról a re­formról is, hogy az egyetemi diákoknak kevesebb időt kell eltölteniök az orosz nyelv és a marxizmus-leninizmus tanulásával. Külön kell beszélni a gazdasági refor­mokról. Az Egyesült Nemzeteknél New York­ban úgy tudják, hogy a nyugat-európai kül­ügyminisztériumok szovjetszakértői azon a nézeten vannak: a lengyel termelés lelas­sulása oly nagy zavarokat idézhet elő a csatlós­ államok egymáshoz és a Szovjet­unióhoz való viszonyukban, hogy esetleg et­től függ majd, hogy katonai beavatkozás­sal akarnak-e véget vetni az oroszok a len­gyel kísérletnek. Kiderült ugyanis, hogy bizonyos lengyel iparcikkek és főleg­ a lengyel szén sokkal nagyobb szerepet játszott a szovjet tömb termelő gépezetében, mint ahogy eddig a nem-gazdasági szakértők hitték és hogy a lengyel szállítmányok részleges kiesése sok magyar, cseh, román, bolgár és még több orosz gyárat hozott zavarba, üzemi menetrendjüknek ezt a felborulását csak „kemény” nyugati devizák árán lehet va­lamennyire enyhíteni és még így is a ter­melési tervek egy-két éves elhalasztásával és nagy ráfizetéssel tudják a lengyel hiá­nyokat Nyugat-Európából vagy Észak-Ame­­rikából pótolni. Nem holnap, hanem még ma ... A bajok súlyosságára jellemző, hogy idén a lengyelek csupán negyedannyi sze­net szállítottak kommunista szomszédaik­nak, mint amennyire ezek számítottak. A varsói Tribuna Ludu szerint a lengyel szén­­termelés „drasztikus visszaesésének" lesz a következménye, hogy a lengyel iparnak legalább a harmadrésze kénytelen lesz tel­jesen leállni. Maciej tervezésügyi miniszter pedig az úgynevezett parlament nyílt ülé­sén tette ezt a sok szempontból ijesztő ki­jelentést: — Ha nem látunk hozzá azonnal, nem holnap, hanem még ma, a gazdasági re­formok megvalósításához, akkor semmi sem­ mentheti meg gazdasági életünket a katasztrófától s attól, hogy egész termelési gépezetünk tétlenségre legyen ítélve. Ez nem csak Lengyelországnak, a szomszéd országoknak is súlyos károkat okozna — tette hozzá a miniszter. A kelet-európai kommunista államokat fenyegető megrázkódtatást annál inkább veszélyesnek tartják, mert — az Egyesült Nemzeteknél keringő londoni hírek szerint — a szovjet tömb ebben az évben különben is oly nagy szükséget szenved fogyasztási iparcikkekben, amilyenre az ötvenes évek óta nem volt példa. Ezért mondják, hogy a lengyel válság nem csak politikai, hanem gazdasági ne­hézségeket is zúdított az oroszok nyakába. Erre célzott az a Moszkvából hazatérő frankfurti bankár is, aki azt mondta:­­­ 1981-ben a Szovjetunió eddig négy és fél milliárd (ezer millió) dollárral szubven­cionálta Lengyelországot. A lengyelek ka­tonai leverése azonban még több pénzbe került volna. Az új szakszervezetek elér­ték, hogy a munkahetet hat napról ötre csökkentették, de az oroszok elleni dühük­ben a lengyelek még akkor sem dolgoznak, amikor bent vannak , a gyárban vagy az irodában. Ha ennek következtében tovább zsugorodik a szénbányák és a gyárak ter­melése, ha a lengyelek még kevesebbet tud-­­nak exportálni, akkor importálni is keve­sebb ennivalót fognak. Ilyen helyzetben a Szovjetunió csak úgy lenne képes fenntar­tani a rendet, ha még több pénzt ölne bele Lengyelországba. És akkor lehet, hogy Moszkvában azt fogják gondolni: a katonai akció még mindig kevesebbe kerülne, mint egy nem dolgozó népnek az etetése. — Folytatás a 3. oldalon —

Next