New Yorki Magyar Élet, 1983 (36. évfolyam, 12-48. szám)

1983-12-03 / 47. szám

1983. december 3. 1984 — Körösi Csorna Sándor-év Születésének 200. évfordu­lóján nemcsak hazánkban, hanem világszerte megem­lékeznek Körösi Csorna Sán­dorról, a nagy orientalistá­ról. A hazai megemlékezése­ket 1984. április 9-én ünnepi díszülés nyitja meg az Aka­démián, egyidejűleg meg­nyitják a Körösi Csorna Sán­dor munkásságát bemutató dokumentumkiállítást. Le­leplezik Kőbányán Körösi Csorna két méter magas szobrát, Tóth B­éla szobrász­­­­művész alkotását. A Magyar Posta emlékbélyeg-sorozatot a Magyar Nemzet­i Bank emlékérmet, az emlékbizott­ság emlékplakettet és em­léklapot bocsát­ ki, s ugyan­csak április 1 --én kerülnek a boltokba a jubileum alkal­mából megjelenő könyvek, köztük Körösi Csom­a összes műveinek díszes, angol nyel­vű reprint kiadása, vala­mint A honfoglalás előtti magyar történelem írásos forrásai című sorozat első kötete. Másnap az Akadé­mián Magyar őstörténet és a nemzetes tudat címmel több napos ülésszak kezdődik. A tanácskozáson elemezni kí­vánják a tudomány,­­az iro­dalom , a művészetek nem­zettudatunk alakításában be­töltött szerepét, különös fi­gyelemmel a keleti eredet­tudat kérdésére. Kiállítást rendez a Hopp Ferenc­ Mú­zeum a tibeti kultúráról. Emléktáblát helyeznek el azokban a városokban, ahol Körösi Csom­a Sándor meg­fordult, köztük a ladaki ko­lostorban. Megkoszorúzzák Csomakőrösön a nagy orien­talista szobrát is. Angliában és világszerte a tudományos intézetekben és a magyar egyesületekben is megemlé­keznek Körösi Csom­a Sán­dorról. Szeptemberben hat­napos tudományos kongresz­­szus kezdődik Visegrádon 22 ország 140 tudósának rész­vételével. Az emlékév során iskolai tanulmányi versenyt és művelődési vetélkedőt rendeznek, ősszel Körösi Csoma-emléklapot avatnak a Halászbástya tövében. MAGYAR ÉLET Mi újság odahaza? Stirling György: idilf Ml 3 végén is hadd iktassam ide beve­­ze­t­őme László Élet­ és Irodalomban megjelent írá­sának, a Modortalanság egyenlősége című cikknek utol­só bekezdését: „A leventében azt tanultam hajdan, a kommunizmus a nyomor egyenlősége. Ha már ezt a tör­ténelem megcáfolta (???), ne engedjünk igazolódni va­lami olyasfélét, hogy demokratizmusunk idestova a mo­dortalanság egyenlőségével jellemezhető.” (ÉS — okt. 7.) Ezt a kérdést egyébként Hankiss Elemér szocioló­gus is feszegeti az e hasábokon már többször idézett Diagnózisok című könyvében. Az „Emberi érintkezés­formák cím alatt például külön fejezetet szenttel an­nak, hogy megfejtse: miért nem tudnak az emberek kö­szönni egymásnak a szocializmusban és milyen gátlá­sok dolgoznak bennük, hogy még a megfelelő megszó­lításformákat sem találták meg három és fél évtized el­teltével. „Hogy mennyire kiforratlan és kusza, mennyire bi­zonytalanságokkal és ennek következtében sunyiságok­kal teli mindennapi viselkedéskultúránk "— írja Hankiss Elemér —, annak egyik árulkodó s már-már nevetséges frappáns tünete, kórtünete az, hogy nincs még elfoga­dott, nyugodt lelkiismerettel használható köszönésfor­mánk, és nincs kialakult megszólító módunk sem. Mert nem képtelenség-e, nem nevetségesen szomorú-e, hogy ennyi év után sem tudjuk még, hogyan kell köszönnünk egymásnak, hogyan kell megszólítanunk egymást ebben az új társadalomban?” Viselkedés-kultúra a kommunizmusban Hankiss itt elsősorban az „elvtárs” és az „úr” meg­szólítások körül uralkodó mély homályra céloz,­ ami a­­ különböző köszönésformák — Jónapot, Kezitcsókolom, Szervusz, Tiszteletem és változatos alfajaik — használa­tát is körülveszi. Melyiket, hol és mikor, kivel szem­ben lehet és kell alkalmazni: e téren teljes a zűrzavar. De aki keresi — jól-rosszul, sután és bárdolatlanul, de keresi —­ az odaillő köszönési formákat, abban még van hajlandóság a köszönésre. Mert nem is tudják, hogy ilyen is létezik: számukra ismeretlen a társadalmi érint­kezésnek e formája. Elavult? Divatjamúlt? Fölösleges polgári csökevény? Hogy miért, arra Deme László, a cikk írója sem tud válaszolni. Csak megállapít. Megállapítja — és példákkal illusztrálja —, hogy a kiskorúak neveletlenek. Ami elsősorban a szülők bűne.­­Aranyos kerek fejecske a tévé képernyőjén — olvassuk a cikk elején —, az arcon a négyéves kort messze meg­haladó értelem. — Hogy szoktál köszönni anyád­nak? — hangzik a riporteri kérdés. Az arc gondba borul, néma csend. — Hát hogy köszönsz, mikor érted jön? Nincs válasz. Szemmel látható: a kérdezett cselekvés talán nem, de a fogalma ismeretlen. Más: saját élmény. —Kö­szönj a bácsinak! Na köszönj szépen! — Közönöm tá­pén!” De elsősorban nem gügyögő óvodásokon lehet le­mérni egy társadalom modortalanságát — bár a gyöke­reket nyilván már ebben a korban kell keresni —, ha­nem sokkal inkább az iskoláskorú fiatalok viselkedésén. Azokon, akiknek magatartásán már kellene mutatkoznia a család és az iskola nevelő hatásának, hogy emberré formálja őket, többé-kevésbé kialakult jellemmel és mo­dorral. Mely utóbbinak sokak szemében nincs ugyan túlzott jelentősége manapság, de hiányát megsínyli a társadalom. Mert ha egy közösség tagjai nem képesek kölcsönös tiszteletadásra és egymás megbecsülésének ki­mutatására, ott a durvaság válik az emberek második természetévé. Deme László nyelvész, tehát a hétköznapi nyelv, az állandóan változó, alakuló beszédstílus alapján ítél: — ,,Úgy látom, hogy beszéd- és érintkezéskultúránk azon­­ a fokon tart, amelyiket már nem az átrétegződés jelle­mez, hanem a lepusztulás” — írja, majd a cikk második felében így folytatja a gondolatmenetet: ,,A probléma persze korántsem nyelvi, és megoldása sem a nyelvé­szek dolga. De a nyelvhasználati oldal nyomatékosan jelzi, hogy az általános mentális és magatartásbeli la­zulásnak a kommunikációs kulturáltság hiánya nemcsak vetülete és következménye, hanem tényezője és terjesz­tője is. S bármennyire nehéz is egy ilyen folyamatot megállítani, s főleg visszafordítani, addig kellene meg­kísérelni, míg oda nem jutunk, hogy az ifjúság egy ré­sze mindenkivel csak egyféleképpen tud beszélni, még­pedig úgy, mintha egyazon galeri tagjai volnának.” Ahol nem ismerik a tekintélyt Ez leginkább a megszólításban, az egyenrangúságot jelentő tegeződés és a megkülönböztetést, tiszteletadást érzékeltető magázódás használatában mutatkozik­­ meg.­ Az általános tegeződés divatja a „felszabadulás” után kezdett terjedni hazánkban, amikor a kommunista világ egyenlősdijének jegyében a házmester és taxisofőr szemrebbenés nélkül letegezte a vele egykorú lakót, vagy utast. Az évek múlásával ez a szokás szépen terjedt, s ma már ott tartunk, hogy a tizenévesek minden felnőt­tet tegeznek, beleértve a tanáraikat is . . . És a legkü­lönösebb, hogy a társadalom sem ítéli el ezt a tiszte­letlenséget. „A szülők egyre inkább természetesnek veszik, hogy ha én is tegeződöm (kölcsönösen) az én gyerekemmel, s te is a tiéddel, meg mi is egymással, akkor gyereke­ink nemcsak egymással és velünk tegeződnek, hanem keresztbe visszategezik a brancsbeli felnőtteket. Ez olyan „jópofa” dolog. S ennek mellékhajtása, hogy a gyerek elkezdi saját apját is Józsinak, saját anyját Gi­zinek emlegetni, majd szólongatni.­­Ez is olyan „jópofa” dolog . . .’ És az iskola? — ötlik föl az emberben a jogos kér­dés. Nos Deme cikkéből kiderül, hogy az iskola tehe­tetlen az új szokással szemben és a pedagógusok zöme — mit tehetne mást? — némi berzenkedés után elfogad­ja diákjaitól a tegező megszólítást: beletörődik a meg­­változtathatatlanba. De olyan tanár is akad, aki ezt természetesnek tartja és meg sem fordul az agyában, hogy ettől a nevelői tekintélye szenved csorbát.­­ Deme­ László végigtekint a­ gyermeki­ fejlődés korsza­kain, melyek során csiszolódik a viselkedéskultúra. „Az új nemzedék — írja — a családi és baráti környezetben egyre­­kevésbé tanul meg viselkedni, valójában fel sem igen fedezi, hogy az általa ismert és használt mellett van más nyelvi és érintkezési forma is.” Így kerül az óvodába, ahol visszategezi az óvónénit, majd az iskola első osztályába, ahol kialakult a „megértő tolerancia” álláspontja: „ne fogjuk le a spontán megnyilatkozások lendületét efféle formális megkötésekkel, ne keltsünk gátlásokat a gyerekben”. Aztán következik a közép-, majd a felsőfokú iskola, ahol némelyik gyerek betörik, de tizennégy éves kortól fölfelé egyre általánosabb a „felnőttesdi”, az „egyen­­rangosdi" diák és tanár között. „Hallottam már olyan iskolarádió-adást — olvassuk — amelyben a jóval har­mincon felüli tanár tegezte a nyolcadikos általános is­kolást (14 évest), az meg visszategezte. A tanár, a szer­kesztő, a rendező jóváhagyásával”. A rádió és a tele­vízió ifjúsági műsorai hajdanán mind kora huszonéves if­­jakkal indultak, akik közt természetes volt a kölcsönös tegeződés a riportalanyokkal is. „Ezeknek az osztályoknak a tagjai — írja Deme — azóta megnegyvenesedtek, ő ragaszkodnak a rövidnadrághoz és a papírcsákóhoz.” Kinek a feladata lenne a nevelés? Hogy mire vezet ez, milyen stáust honosít még a trsadalomban és hová „fejleszti” a gyermekek viszo­­nát a felnőttekhez, azt találgathatjuk. És Deme Lász­­ó­­aggályaival aligha lehet egyet nem érteni: „Sok fel­nőtt azt hiszi: ezzel ad szabadságot a gyereknek, s va­­amiféle demokratizmust (?) valósít meg. Pedig csak sza­­badosságra szoktatja és anarchiát teremt. Ha gyermeke­­nk nem ismerik meg a tiszteletadás nyelvi eszközeit, akkor a tiszteletadás formáival együtt annak lehetősé­ge, majd az ember által való megbecsülésének a gondo­­ata is elvesz. Aminek máris számos jelét látjuk, beszéd­ben és magatartásban egyaránt. Ismerjük őket, nem rész­­etezem.” Amire itt céloz a cikkíró, arról már nem egyszer ol­vastunk keserű sorokat hazai tudósításokban. Az ifjabb generációk gorombaságáról, durvaságáról, ahogy „Hé­­regem!”, meg „Idefigyeljen nyanya!” megszólításokkal — és ehhez hasonlókkal — „tüntetik ki” az idősebbeket, munkában megőszült aggokat. És még jó, ha valami tágársággal nem tetézik meg közvetlenségüket. Hogy mindez nagyrészben a kicsikorban elmulasztott nevelés eredménye és a családi körben látottak, tapasztaltak következménye, azon még vitatkozni sem lehet. Márpe­dig hogyan várható el jómodor, tisztelettudó megszólítás attól, aki otthon még köszönni sem tanult meg? „A családok növekvő többsége —­ írja Deme László — a nevelést egészében áthárítja az iskolára. Az meg egyre rémültebben hátrál a mai gyermek (s a közben biológiailag szülővé öregedett, de mentálisan nem min­dig e helyzetéhez érett ifjú nemzedék) elől. Nem csoda: felelősségük megnövekedésével párhuzamosan nemcsak a lobogót húztuk ki a pedagógusok lába alól, hanem egy­re inkább a szülők (s idestova a gyerekek) kiszolgálta­tottjává tesszük őket.” Sem a család, sem az iskola! Miben lehetne még bízni? Deme erre is utal írása végén. „Meg kell kérdez­ni a művelődési minisztert: nem volna-e időszerű az iskolai rendtartásban szabályozni a megengedett és meg­kívánt kommunikációs modort? Nem kellene-e újra a csa­lád természetes kötelességévé tenni a kulturált nyelvi érintkezés elsajátíttatását? És meg kellene kérdezni az úttörőszövetséget szárnyai alá fogó KISZ-t, a rádió és televízió ifjúsági szerkesztőségeit, de az ifjúsági lapoké­it is: föltétlenül másolniok kell-e (s ezzel szentesíteni és terjeszteni is) az ifjúságnak nyelvi-nyelvhasználati­­kommunikációs igénytelenségét, fésületlenségét, nemegy­szer mosdatlanságát? Vagy megpróbálhatnának-e inkább alakítóan hatni rá.” ■ Kár a strapáért! — mondhatnék erre „régi” pestie­sen. A család, az iskola, a művelődési minisztérium, az úttörőmozgalom, a KISZ, a rádió, a televízió, az ifjú­sági lapok és az egész társadalom — akárcsak maguk a gyerekek — mind-mind a szocializmusnak nevezett kom­munista rendszerben léteznek s amíg ez lesz otthon, nem várhatunk mást: elképzelhetetlen gyökeres változást a nevelés terén, a fiatalok modorában. Addig egyenlő­ség marad Magyarországon. A modortalanság egyenlősé­ge. (Dem­e László Élet- és Irodalomban megjelent, fent ismertetett cikkéből még egy bekezdést szükségesnek tar­tok idézni — függelékként: „Szokás arra hivatkozni, hi­­szen az angol is mindenkit tegez. Ez persze nem igaz. Az egyféle angol­ alak — történetileg — általános ma­gázódás. Nem a bizalmaskodásnak felfelé, hanem a tisz­teletadásnak lefelé való kiszélesedését hordozza a mély­ben.”) Tegeződő társadalom — Ahol a tiszteletadás „kiment a divatból” — Magyar művész nyerte a pápa aranyérmét Hódmezővásárhelyi szob­rászművész kapta az idei ravennai Dante-biennále fő­díját: II. János Pál pápa aranyérmét a Vásárhelyen élő Máté István nyerte el tízdarabos plakettsorozatá­val. A nemzetközileg rangos érem- és kisplasztikai pályá­zaton ezúttal négyszázan vettek részt a világ minden tájáról. Dante paradicsoma volt a téma, ennek gondolat­körében fogant alkotásokkal lehetett pályázni. A biennále fődíját most nyerte el első ízben magyar alkotóművész: a pápa szín­arany érmének 164. példá­nyát Ravennában adták át Máté Istvánnak. NAPLÓ 1309. december 8. — BOLDOG ISTVÁN pálosrendi szerzetes napja. 1492. december 5. — KOLUMBUSZ KRISTÓF ki­kötött Santo Domingo szigetén. 1791. december 5. — WOLFGANG AMADEUS MO­ZART, osztrák zeneszerző halála. 1851. december 4. — KOSSUTH LAJOS Amerikába érkezett. •1851. december 6. — KOSSUTH LAJOS bevonulása New Yorkba. 1861. december 2: —­­A Duna nemzetközi hajózási egyezmény megkötése. 1941. december 7: — A PEARL HARBOR-I japán támadás napja. 1956. december 7. — AZ ENSZ megállapította, hogy Moszkva, a közgyűlés határozatát a Szovjet csapatok I Magyarországról való kivonásával kapcsolatban nem hajtotta végre. HAZAI HÍREK • Demszky Gábor dr. szamizdat kiadót — megbíz­ható magyar ellenzéki for­rásokból kapott értesülések szerint — súlyos bántalma­zás érte. Szeptember 24-én gépkocsiját az utcán leállí­tották egy másik ellenzéki, Rajfó László­­ háza előtt, hogy átkutassák a kocsiban található iratokat.­­ Demsz­ky ellenállt, erre a rendőr­ség­ két tagja agyba-főbe, az eszméletlenségig verte a bátor ellenzéki kiadót. • Kodály-szobrot avattak pénteken Dunapatajon, a nagy zeneszerzőről elneve­zett művelődési ház előtt. A szobor Borbás Tibor alkotá­sa. Kodály Zoltánt személyes kapcsolat fűzte a Bács-Kis­­kun megyei településhez. Támogatásával alapították meg a pataji ének-zenei álta­lános iskolát, amely az idén ősszel vette fel nevét.­­1962- ben Kodály rakta le a közsé­gi művelődési ház alapkö­vét, 1966-ban pedig részt vett az intézmény avatásá­ban is. • Beszélt és írott nyelvünk tisztaságának védelmét tűz­te ki céljául a Pécsett szer­dán megalakított anyanyelvi­­szolgálat, amelyet a Haza­fias Népfront városi bizott­ságinak kezdeményezésére hoztak létre. A népfront tár­sadalmi munkabizottsága­ként működő „nyelvőrség” tagjai tanácsot adnak a fel­iratok, falragaszok, hirdet­mények megszövegezéséhez, az intézmények, utcák és személyek névváltoztatásá­hoz, figyelemmel­­kísérik a tömegtájékoztatás nyelvé­nek szabatosságát. • Riasztó híreket kaptunk Kárpátaljáról. Turistáktól hallottuk, hogy a Munkács környéki lakosság, minthogy másképpen nem tud téglá­hoz, kőhöz jutni, szekérszám­ra szállítja el a történelmi Munkácsi várfalból a köve­ket. Az ottani magyarság már tiltakozott az illetéke­seknél — eddig minden ered­mény nélkül. Állítólag a ma­gyar kormány közbelépését is kérték. • De mit várhat­nak a szolgalelkű vezetők­től? • A magyar egyetemek, főiskolák túlzsúfoltak. Idén 34.500-an jelentkeztek egye­temi felvételre, de csak 15 ezret vettek fel. A legtöbb jelentkező a filozófiai és épí­tészeti szakon kívánt tanul­ni. Sok jelentkező volt az elektromérnök­ szakra is. 11. eMal KENNEDY TRAVEL BUREAU LTD. (416) 593-0600 296 Queen St. W. Toronto, Out. M5V 2A1■ (416) 921-8945 424 Bloor St. W. Toronto, Ont. M5S 1X5 Egész éven át csoportos utazások Magyarországról előnyös áron. Hozassa ki rokonait és barátait látogatóba. Kedvezményes árak Torontóból Budapestre. Torontóban hosszú és hideg a tél, forró és párás a nyár — minden időben remek ajánlatokkal szolgálunk. Bővebb felvilágosításért hívja irodánkat. IKRA FŐKÉPVISELET — miután a dollár forint-átváltási értéke magas, küldjön ajándékot szeretteinek IKRA-n keresztül. TUZEX, COMTURIST képviselet. TRANSEX (Division of Kennedy Travel Bureau Ltd.) 424 Bloor St. West, Toronto, Ontario M5S 1X5 Telefon: (416) 923-1193 A Magyar Élet azért küzd, hogy Magyarországon ismét magyar élet legyen! EUROPEAN SAUSAGE HOUSE INC 145 NORFINCH DR., DOWNSVIEW, TORONTO, ONTARIO Telefonálja be­rendelését! 416-663-8323 Itt megtalálhatja Észak-Amerika legfinomabb bácskai­ módon­­ hentesáruit kolbászokat, hurkákat, felvágottakat, stt. Privát füstölést vállalunk. Könnyen és gyorsan megközelíthető a város bármelyik részéről a korszerű 400-as és 401-es főutakon. Parkolási probléma nincs és vásár­­lóink megszabadulnak a város for­ falaitól. Szihi­m üzletvezető: KÁDÁR ILONA Hentesmester: NAGY ELEK NYITVA Reggel Este Kedd 9:00-tól Szerda 9:00-től Csütörtök 9:00-tól Péntek 9:00-tól Szombat 9:00-tól 6:00-ig 6:00-ig 8:00-ig 8:00-ig 4:00-ig ^imuüiiDíiíniHiimiiüuiiHiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiiniiiiimiuiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiuiiuiiiuiiiiiiiiiuiiiiniiiiiiiiiiiminiumnmiiiutiiDiiiuniioniBinniimB^ Szenvedés halál • elme annak a füzetnek, mely az emberi lét legnagyobb problémáját tudósok, írók, szentek gondolatain át mu­tatja be, és ad arra megnyugtató választ. Csinos kiállítás, finom papír, jól olvasható betűk. 56 oldal,­y Ara 50 cent. 100 és ezen felüli rendelésnél 100 áren­gedmény és portamentes küldés.­ ­ Megrendelhető: Rév. Fr. Joseph Hitter S. J., 307 John St. South, Hamilton, Ont. Canada, L8N 2E1. ELIZABETH Delicatessen & Meat Friss húsok, a legfinomabb minőségű hentesáruk, felvágottak és csemegeáruk nagy választékban. Tulajdonos a Balega család. PARKOLÁS AZ ÜZLET MÖGÖTT CANADA TERÜLETÉRE C. O. D. SZÁLLÍTUNK 410 Bloor St. West—921-8644 VICTORIA Hungarian Restaurant 523 MOUNT PLEASANT ROAD (Délre az Eglintontól) A világhírű PÉCSI JÓZSEF és zenekara — hétfő kivételével — minden este hangulatos zenével szórakoztatja kedves vendégeinket. Kitűnő magyar ételek, házi készítésű sütemények, eszpresszó kávé. Minden délben változatos business lunch. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás. Külföldi és kanadai sörök és borok. 60 személyig partykat vállalunk. Nyitva: minden nap de. 11-től este 11-ig, vasárnap du. 1-től este 10-ig. Asztalfoglalás: 482-4011 Költöztetést, 20 FEET-ee zárt bútorszállító kocsival , garanciával szeméted takarítást dump-trakkal legolcsóban vállal. Sipos Cartage Tel.:293-0498 Költöztetés és minden más szállí­tást garanciával, legolcsóbban vállal SZABÓ MO­VER 884-588$

Next