New Yorki Magyar Élet, 1983 (36. évfolyam, 12-48. szám)
1983-12-03 / 47. szám
1983. december 3. 1984 — Körösi Csorna Sándor-év Születésének 200. évfordulóján nemcsak hazánkban, hanem világszerte megemlékeznek Körösi Csorna Sándorról, a nagy orientalistáról. A hazai megemlékezéseket 1984. április 9-én ünnepi díszülés nyitja meg az Akadémián, egyidejűleg megnyitják a Körösi Csorna Sándor munkásságát bemutató dokumentumkiállítást. Leleplezik Kőbányán Körösi Csorna két méter magas szobrát, Tóth Béla szobrászművész alkotását. A Magyar Posta emlékbélyeg-sorozatot a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet, az emlékbizottság emlékplakettet és emléklapot bocsát ki, s ugyancsak április 1 --én kerülnek a boltokba a jubileum alkalmából megjelenő könyvek, köztük Körösi Csoma összes műveinek díszes, angol nyelvű reprint kiadása, valamint A honfoglalás előtti magyar történelem írásos forrásai című sorozat első kötete. Másnap az Akadémián Magyar őstörténet és a nemzetes tudat címmel több napos ülésszak kezdődik. A tanácskozáson elemezni kívánják a tudomány,az irodalom , a művészetek nemzettudatunk alakításában betöltött szerepét, különös figyelemmel a keleti eredettudat kérdésére. Kiállítást rendez a Hopp Ferenc Múzeum a tibeti kultúráról. Emléktáblát helyeznek el azokban a városokban, ahol Körösi Csoma Sándor megfordult, köztük a ladaki kolostorban. Megkoszorúzzák Csomakőrösön a nagy orientalista szobrát is. Angliában és világszerte a tudományos intézetekben és a magyar egyesületekben is megemlékeznek Körösi Csoma Sándorról. Szeptemberben hatnapos tudományos kongreszszus kezdődik Visegrádon 22 ország 140 tudósának részvételével. Az emlékév során iskolai tanulmányi versenyt és művelődési vetélkedőt rendeznek, ősszel Körösi Csoma-emléklapot avatnak a Halászbástya tövében. MAGYAR ÉLET Mi újság odahaza? Stirling György: idilf Ml 3 végén is hadd iktassam ide bevezetőme László Élet és Irodalomban megjelent írásának, a Modortalanság egyenlősége című cikknek utolsó bekezdését: „A leventében azt tanultam hajdan, a kommunizmus a nyomor egyenlősége. Ha már ezt a történelem megcáfolta (???), ne engedjünk igazolódni valami olyasfélét, hogy demokratizmusunk idestova a modortalanság egyenlőségével jellemezhető.” (ÉS — okt. 7.) Ezt a kérdést egyébként Hankiss Elemér szociológus is feszegeti az e hasábokon már többször idézett Diagnózisok című könyvében. Az „Emberi érintkezésformák cím alatt például külön fejezetet szenttel annak, hogy megfejtse: miért nem tudnak az emberek köszönni egymásnak a szocializmusban és milyen gátlások dolgoznak bennük, hogy még a megfelelő megszólításformákat sem találták meg három és fél évtized elteltével. „Hogy mennyire kiforratlan és kusza, mennyire bizonytalanságokkal és ennek következtében sunyiságokkal teli mindennapi viselkedéskultúránk "— írja Hankiss Elemér —, annak egyik árulkodó s már-már nevetséges frappáns tünete, kórtünete az, hogy nincs még elfogadott, nyugodt lelkiismerettel használható köszönésformánk, és nincs kialakult megszólító módunk sem. Mert nem képtelenség-e, nem nevetségesen szomorú-e, hogy ennyi év után sem tudjuk még, hogyan kell köszönnünk egymásnak, hogyan kell megszólítanunk egymást ebben az új társadalomban?” Viselkedés-kultúra a kommunizmusban Hankiss itt elsősorban az „elvtárs” és az „úr” megszólítások körül uralkodó mély homályra céloz, ami a különböző köszönésformák — Jónapot, Kezitcsókolom, Szervusz, Tiszteletem és változatos alfajaik — használatát is körülveszi. Melyiket, hol és mikor, kivel szemben lehet és kell alkalmazni: e téren teljes a zűrzavar. De aki keresi — jól-rosszul, sután és bárdolatlanul, de keresi — az odaillő köszönési formákat, abban még van hajlandóság a köszönésre. Mert nem is tudják, hogy ilyen is létezik: számukra ismeretlen a társadalmi érintkezésnek e formája. Elavult? Divatjamúlt? Fölösleges polgári csökevény? Hogy miért, arra Deme László, a cikk írója sem tud válaszolni. Csak megállapít. Megállapítja — és példákkal illusztrálja —, hogy a kiskorúak neveletlenek. Ami elsősorban a szülők bűne.Aranyos kerek fejecske a tévé képernyőjén — olvassuk a cikk elején —, az arcon a négyéves kort messze meghaladó értelem. — Hogy szoktál köszönni anyádnak? — hangzik a riporteri kérdés. Az arc gondba borul, néma csend. — Hát hogy köszönsz, mikor érted jön? Nincs válasz. Szemmel látható: a kérdezett cselekvés talán nem, de a fogalma ismeretlen. Más: saját élmény. —Köszönj a bácsinak! Na köszönj szépen! — Közönöm tápén!” De elsősorban nem gügyögő óvodásokon lehet lemérni egy társadalom modortalanságát — bár a gyökereket nyilván már ebben a korban kell keresni —, hanem sokkal inkább az iskoláskorú fiatalok viselkedésén. Azokon, akiknek magatartásán már kellene mutatkoznia a család és az iskola nevelő hatásának, hogy emberré formálja őket, többé-kevésbé kialakult jellemmel és modorral. Mely utóbbinak sokak szemében nincs ugyan túlzott jelentősége manapság, de hiányát megsínyli a társadalom. Mert ha egy közösség tagjai nem képesek kölcsönös tiszteletadásra és egymás megbecsülésének kimutatására, ott a durvaság válik az emberek második természetévé. Deme László nyelvész, tehát a hétköznapi nyelv, az állandóan változó, alakuló beszédstílus alapján ítél: — ,,Úgy látom, hogy beszéd- és érintkezéskultúránk azon a fokon tart, amelyiket már nem az átrétegződés jellemez, hanem a lepusztulás” — írja, majd a cikk második felében így folytatja a gondolatmenetet: ,,A probléma persze korántsem nyelvi, és megoldása sem a nyelvészek dolga. De a nyelvhasználati oldal nyomatékosan jelzi, hogy az általános mentális és magatartásbeli lazulásnak a kommunikációs kulturáltság hiánya nemcsak vetülete és következménye, hanem tényezője és terjesztője is. S bármennyire nehéz is egy ilyen folyamatot megállítani, s főleg visszafordítani, addig kellene megkísérelni, míg oda nem jutunk, hogy az ifjúság egy része mindenkivel csak egyféleképpen tud beszélni, mégpedig úgy, mintha egyazon galeri tagjai volnának.” Ahol nem ismerik a tekintélyt Ez leginkább a megszólításban, az egyenrangúságot jelentő tegeződés és a megkülönböztetést, tiszteletadást érzékeltető magázódás használatában mutatkozik meg. Az általános tegeződés divatja a „felszabadulás” után kezdett terjedni hazánkban, amikor a kommunista világ egyenlősdijének jegyében a házmester és taxisofőr szemrebbenés nélkül letegezte a vele egykorú lakót, vagy utast. Az évek múlásával ez a szokás szépen terjedt, s ma már ott tartunk, hogy a tizenévesek minden felnőttet tegeznek, beleértve a tanáraikat is . . . És a legkülönösebb, hogy a társadalom sem ítéli el ezt a tiszteletlenséget. „A szülők egyre inkább természetesnek veszik, hogy ha én is tegeződöm (kölcsönösen) az én gyerekemmel, s te is a tiéddel, meg mi is egymással, akkor gyerekeink nemcsak egymással és velünk tegeződnek, hanem keresztbe visszategezik a brancsbeli felnőtteket. Ez olyan „jópofa” dolog. S ennek mellékhajtása, hogy a gyerek elkezdi saját apját is Józsinak, saját anyját Gizinek emlegetni, majd szólongatni.Ez is olyan „jópofa” dolog . . .’ És az iskola? — ötlik föl az emberben a jogos kérdés. Nos Deme cikkéből kiderül, hogy az iskola tehetetlen az új szokással szemben és a pedagógusok zöme — mit tehetne mást? — némi berzenkedés után elfogadja diákjaitól a tegező megszólítást: beletörődik a megváltoztathatatlanba. De olyan tanár is akad, aki ezt természetesnek tartja és meg sem fordul az agyában, hogy ettől a nevelői tekintélye szenved csorbát. Deme László végigtekint a gyermeki fejlődés korszakain, melyek során csiszolódik a viselkedéskultúra. „Az új nemzedék — írja — a családi és baráti környezetben egyrekevésbé tanul meg viselkedni, valójában fel sem igen fedezi, hogy az általa ismert és használt mellett van más nyelvi és érintkezési forma is.” Így kerül az óvodába, ahol visszategezi az óvónénit, majd az iskola első osztályába, ahol kialakult a „megértő tolerancia” álláspontja: „ne fogjuk le a spontán megnyilatkozások lendületét efféle formális megkötésekkel, ne keltsünk gátlásokat a gyerekben”. Aztán következik a közép-, majd a felsőfokú iskola, ahol némelyik gyerek betörik, de tizennégy éves kortól fölfelé egyre általánosabb a „felnőttesdi”, az „egyenrangosdi" diák és tanár között. „Hallottam már olyan iskolarádió-adást — olvassuk — amelyben a jóval harmincon felüli tanár tegezte a nyolcadikos általános iskolást (14 évest), az meg visszategezte. A tanár, a szerkesztő, a rendező jóváhagyásával”. A rádió és a televízió ifjúsági műsorai hajdanán mind kora huszonéves ifjakkal indultak, akik közt természetes volt a kölcsönös tegeződés a riportalanyokkal is. „Ezeknek az osztályoknak a tagjai — írja Deme — azóta megnegyvenesedtek, ő ragaszkodnak a rövidnadrághoz és a papírcsákóhoz.” Kinek a feladata lenne a nevelés? Hogy mire vezet ez, milyen stáust honosít még a trsadalomban és hová „fejleszti” a gyermekek viszonát a felnőttekhez, azt találgathatjuk. És Deme Lászóaggályaival aligha lehet egyet nem érteni: „Sok felnőtt azt hiszi: ezzel ad szabadságot a gyereknek, s vaamiféle demokratizmust (?) valósít meg. Pedig csak szabadosságra szoktatja és anarchiát teremt. Ha gyermekenk nem ismerik meg a tiszteletadás nyelvi eszközeit, akkor a tiszteletadás formáival együtt annak lehetősége, majd az ember által való megbecsülésének a gondoata is elvesz. Aminek máris számos jelét látjuk, beszédben és magatartásban egyaránt. Ismerjük őket, nem részetezem.” Amire itt céloz a cikkíró, arról már nem egyszer olvastunk keserű sorokat hazai tudósításokban. Az ifjabb generációk gorombaságáról, durvaságáról, ahogy „Héregem!”, meg „Idefigyeljen nyanya!” megszólításokkal — és ehhez hasonlókkal — „tüntetik ki” az idősebbeket, munkában megőszült aggokat. És még jó, ha valami tágársággal nem tetézik meg közvetlenségüket. Hogy mindez nagyrészben a kicsikorban elmulasztott nevelés eredménye és a családi körben látottak, tapasztaltak következménye, azon még vitatkozni sem lehet. Márpedig hogyan várható el jómodor, tisztelettudó megszólítás attól, aki otthon még köszönni sem tanult meg? „A családok növekvő többsége — írja Deme László — a nevelést egészében áthárítja az iskolára. Az meg egyre rémültebben hátrál a mai gyermek (s a közben biológiailag szülővé öregedett, de mentálisan nem mindig e helyzetéhez érett ifjú nemzedék) elől. Nem csoda: felelősségük megnövekedésével párhuzamosan nemcsak a lobogót húztuk ki a pedagógusok lába alól, hanem egyre inkább a szülők (s idestova a gyerekek) kiszolgáltatottjává tesszük őket.” Sem a család, sem az iskola! Miben lehetne még bízni? Deme erre is utal írása végén. „Meg kell kérdezni a művelődési minisztert: nem volna-e időszerű az iskolai rendtartásban szabályozni a megengedett és megkívánt kommunikációs modort? Nem kellene-e újra a család természetes kötelességévé tenni a kulturált nyelvi érintkezés elsajátíttatását? És meg kellene kérdezni az úttörőszövetséget szárnyai alá fogó KISZ-t, a rádió és televízió ifjúsági szerkesztőségeit, de az ifjúsági lapokéit is: föltétlenül másolniok kell-e (s ezzel szentesíteni és terjeszteni is) az ifjúságnak nyelvi-nyelvhasználatikommunikációs igénytelenségét, fésületlenségét, nemegyszer mosdatlanságát? Vagy megpróbálhatnának-e inkább alakítóan hatni rá.” ■ Kár a strapáért! — mondhatnék erre „régi” pestiesen. A család, az iskola, a művelődési minisztérium, az úttörőmozgalom, a KISZ, a rádió, a televízió, az ifjúsági lapok és az egész társadalom — akárcsak maguk a gyerekek — mind-mind a szocializmusnak nevezett kommunista rendszerben léteznek s amíg ez lesz otthon, nem várhatunk mást: elképzelhetetlen gyökeres változást a nevelés terén, a fiatalok modorában. Addig egyenlőség marad Magyarországon. A modortalanság egyenlősége. (Deme László Élet- és Irodalomban megjelent, fent ismertetett cikkéből még egy bekezdést szükségesnek tartok idézni — függelékként: „Szokás arra hivatkozni, hiszen az angol is mindenkit tegez. Ez persze nem igaz. Az egyféle angol alak — történetileg — általános magázódás. Nem a bizalmaskodásnak felfelé, hanem a tiszteletadásnak lefelé való kiszélesedését hordozza a mélyben.”) Tegeződő társadalom — Ahol a tiszteletadás „kiment a divatból” — Magyar művész nyerte a pápa aranyérmét Hódmezővásárhelyi szobrászművész kapta az idei ravennai Dante-biennále fődíját: II. János Pál pápa aranyérmét a Vásárhelyen élő Máté István nyerte el tízdarabos plakettsorozatával. A nemzetközileg rangos érem- és kisplasztikai pályázaton ezúttal négyszázan vettek részt a világ minden tájáról. Dante paradicsoma volt a téma, ennek gondolatkörében fogant alkotásokkal lehetett pályázni. A biennále fődíját most nyerte el első ízben magyar alkotóművész: a pápa színarany érmének 164. példányát Ravennában adták át Máté Istvánnak. NAPLÓ 1309. december 8. — BOLDOG ISTVÁN pálosrendi szerzetes napja. 1492. december 5. — KOLUMBUSZ KRISTÓF kikötött Santo Domingo szigetén. 1791. december 5. — WOLFGANG AMADEUS MOZART, osztrák zeneszerző halála. 1851. december 4. — KOSSUTH LAJOS Amerikába érkezett. •1851. december 6. — KOSSUTH LAJOS bevonulása New Yorkba. 1861. december 2: —A Duna nemzetközi hajózási egyezmény megkötése. 1941. december 7: — A PEARL HARBOR-I japán támadás napja. 1956. december 7. — AZ ENSZ megállapította, hogy Moszkva, a közgyűlés határozatát a Szovjet csapatok I Magyarországról való kivonásával kapcsolatban nem hajtotta végre. HAZAI HÍREK • Demszky Gábor dr. szamizdat kiadót — megbízható magyar ellenzéki forrásokból kapott értesülések szerint — súlyos bántalmazás érte. Szeptember 24-én gépkocsiját az utcán leállították egy másik ellenzéki, Rajfó László háza előtt, hogy átkutassák a kocsiban található iratokat. Demszky ellenállt, erre a rendőrség két tagja agyba-főbe, az eszméletlenségig verte a bátor ellenzéki kiadót. • Kodály-szobrot avattak pénteken Dunapatajon, a nagy zeneszerzőről elnevezett művelődési ház előtt. A szobor Borbás Tibor alkotása. Kodály Zoltánt személyes kapcsolat fűzte a Bács-Kiskun megyei településhez. Támogatásával alapították meg a pataji ének-zenei általános iskolát, amely az idén ősszel vette fel nevét.1962- ben Kodály rakta le a községi művelődési ház alapkövét, 1966-ban pedig részt vett az intézmény avatásában is. • Beszélt és írott nyelvünk tisztaságának védelmét tűzte ki céljául a Pécsett szerdán megalakított anyanyelviszolgálat, amelyet a Hazafias Népfront városi bizottságinak kezdeményezésére hoztak létre. A népfront társadalmi munkabizottságaként működő „nyelvőrség” tagjai tanácsot adnak a feliratok, falragaszok, hirdetmények megszövegezéséhez, az intézmények, utcák és személyek névváltoztatásához, figyelemmelkísérik a tömegtájékoztatás nyelvének szabatosságát. • Riasztó híreket kaptunk Kárpátaljáról. Turistáktól hallottuk, hogy a Munkács környéki lakosság, minthogy másképpen nem tud téglához, kőhöz jutni, szekérszámra szállítja el a történelmi Munkácsi várfalból a köveket. Az ottani magyarság már tiltakozott az illetékeseknél — eddig minden eredmény nélkül. Állítólag a magyar kormány közbelépését is kérték. • De mit várhatnak a szolgalelkű vezetőktől? • A magyar egyetemek, főiskolák túlzsúfoltak. Idén 34.500-an jelentkeztek egyetemi felvételre, de csak 15 ezret vettek fel. A legtöbb jelentkező a filozófiai és építészeti szakon kívánt tanulni. Sok jelentkező volt az elektromérnök szakra is. 11. eMal KENNEDY TRAVEL BUREAU LTD. (416) 593-0600 296 Queen St. W. Toronto, Out. M5V 2A1■ (416) 921-8945 424 Bloor St. W. Toronto, Ont. M5S 1X5 Egész éven át csoportos utazások Magyarországról előnyös áron. Hozassa ki rokonait és barátait látogatóba. Kedvezményes árak Torontóból Budapestre. Torontóban hosszú és hideg a tél, forró és párás a nyár — minden időben remek ajánlatokkal szolgálunk. Bővebb felvilágosításért hívja irodánkat. IKRA FŐKÉPVISELET — miután a dollár forint-átváltási értéke magas, küldjön ajándékot szeretteinek IKRA-n keresztül. TUZEX, COMTURIST képviselet. TRANSEX (Division of Kennedy Travel Bureau Ltd.) 424 Bloor St. West, Toronto, Ontario M5S 1X5 Telefon: (416) 923-1193 A Magyar Élet azért küzd, hogy Magyarországon ismét magyar élet legyen! EUROPEAN SAUSAGE HOUSE INC 145 NORFINCH DR., DOWNSVIEW, TORONTO, ONTARIO Telefonálja berendelését! 416-663-8323 Itt megtalálhatja Észak-Amerika legfinomabb bácskai módon hentesáruit kolbászokat, hurkákat, felvágottakat, stt. Privát füstölést vállalunk. Könnyen és gyorsan megközelíthető a város bármelyik részéről a korszerű 400-as és 401-es főutakon. Parkolási probléma nincs és vásárlóink megszabadulnak a város for falaitól. Szihim üzletvezető: KÁDÁR ILONA Hentesmester: NAGY ELEK NYITVA Reggel Este Kedd 9:00-tól Szerda 9:00-től Csütörtök 9:00-tól Péntek 9:00-tól Szombat 9:00-tól 6:00-ig 6:00-ig 8:00-ig 8:00-ig 4:00-ig ^imuüiiDíiíniHiimiiüuiiHiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiiniiiiimiuiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiuiiuiiiuiiiiiiiiiuiiiiniiiiiiiiiiiminiumnmiiiutiiDiiiuniioniBinniimB^ Szenvedés halál • elme annak a füzetnek, mely az emberi lét legnagyobb problémáját tudósok, írók, szentek gondolatain át mutatja be, és ad arra megnyugtató választ. Csinos kiállítás, finom papír, jól olvasható betűk. 56 oldal,y Ara 50 cent. 100 és ezen felüli rendelésnél 100 árengedmény és portamentes küldés. Megrendelhető: Rév. Fr. Joseph Hitter S. J., 307 John St. South, Hamilton, Ont. Canada, L8N 2E1. ELIZABETH Delicatessen & Meat Friss húsok, a legfinomabb minőségű hentesáruk, felvágottak és csemegeáruk nagy választékban. Tulajdonos a Balega család. PARKOLÁS AZ ÜZLET MÖGÖTT CANADA TERÜLETÉRE C. O. D. SZÁLLÍTUNK 410 Bloor St. West—921-8644 VICTORIA Hungarian Restaurant 523 MOUNT PLEASANT ROAD (Délre az Eglintontól) A világhírű PÉCSI JÓZSEF és zenekara — hétfő kivételével — minden este hangulatos zenével szórakoztatja kedves vendégeinket. Kitűnő magyar ételek, házi készítésű sütemények, eszpresszó kávé. Minden délben változatos business lunch. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás. Külföldi és kanadai sörök és borok. 60 személyig partykat vállalunk. Nyitva: minden nap de. 11-től este 11-ig, vasárnap du. 1-től este 10-ig. Asztalfoglalás: 482-4011 Költöztetést, 20 FEET-ee zárt bútorszállító kocsival , garanciával szeméted takarítást dump-trakkal legolcsóban vállal. Sipos Cartage Tel.:293-0498 Költöztetés és minden más szállítást garanciával, legolcsóbban vállal SZABÓ MOVER 884-588$