Nimrod, 1924 (2. évfolyam, 1-22. szám)

1924-01-01 / 1. szám

2 elaludt vadászati irodalom színvonalát feltámasztani, újra megteremteni. Ez olyan siker, amely a legnagyobb becsvágyat is kielégítheti. De azért mégis csak egy­oldalú siker, mert az olvasók között, a tanítványok táborában, még távolról sem látjuk együtt Szlovenszkó és Podkarp. Russ vadászait, mindazokat, akiknek ebben a táborban volna a helyük s akiket saját érde­küknek is ebbe a táborba kellene vezérelnie. Munkánk egyik legszebb sikerét abban is látjuk, hogy lelkes és tehetséges ifjú gárdát is léptettünk a nyilvánosság elé hasábjainkon, kiket a vadász- és halászközönség eddig nem ismert. A mai­ nappal egy újabb mértföldmutató mellett haladunk el, mely az idő múlását jelzi és a magunkkal való számolásra int! íme, megtettük ezt az uj évnek első perceiben! . . . Ezen számolásnak levonjuk követ­keztetéseit is egyúttal és ez uj esztendőnek első per­ceiben kinyilatkoztatjuk : magunk elé tűzött programunk megvalósításán változatlan szorgalommal, ambícióval, kitartással akarunk munkálkodni továbbra is. Bátran, kímélet nélkül és ügyünkön kívül más tekintetet, érdeket nem ismerve, akarjuk szolgálni a vadászat és halászat nagyhorderejű közérdekét! Boldog Új esztendőt ! Boh­randt Lajos. Eraiefe ständig­­ g lebendige Rebhühner, Fasane, Hasen, Uhn zur Jagd für hoch­ | I sie Preise. Für gut gepflegte jagdreihre gebe leihweise meine 1 I Netze zum fangen von Rebhühner u. Hasen. Bin auch be- B­ü­h­reit meinen Instruktor zum Fangen zu entsenden. — jj L. F. HORÁČEK, grösstes Exporthaus der Welt für lebendiges Wild g ___ MARTINICE u JILEMNICE (Čechy) I Irta : Rudaházy Pál. Ősz van, a legszebb, legbájosabb ősz, amilyet csak elkép­zelni lehet. A teljes pompájában felkelő nap aranysugarakat sző a völgyek fehér ködébe s megaranyozza a szinpompában álló erdő hervadó leveleit, mintegy elégtételképen azért, hogy el kell hervadniok. Búcsú ünnepélyt tart a természet, mert meghalni készül. Ott fent valahol messze a csillagokban már ezer, meg ezer angyal szövi a fehér szemfedőt, melybe ezüst fonállal szövik bele a múltak emlékét s a bimbó-fakasztó tavasz reményét. Ha elkészül a fehér lepel, egy csendes éjszakán leszáll az őszi tájra és meghal a világ. Kis vadásztársaságunk lassan halad az erdélyi havasok egy szűk völgyén felfelé a zugó hegyipatak mentén, mely locsogva, csobogva fehér tajtékot űzve rohan drágakőként csillogó me­derben a Szamos felé. Az örökzöld fenyőóriások mintegy minket üdvözölve hajlongnak felénk az őszi szellő fugalmától s az ős bükkfák, melyek hervadt lombjaikkal megtarkitják a fenyőerdőt, sűrűn hullatják aszott leveleiket, akárcsak az elmúlt nyár emlékét siratnák. Mindössze heten vagyunk. Elöl a helybeli szolgabiró, aki tapasztalt vadász s már vagy huszonöt éve járja az erdélyi hegyek rengetegjeit. Lábain és karján ott hordja egy majdnem végzetessé vált medvekaland nyomait hatalmas forra­dások alakjában. Utána én gondolatban messze-messze kalan­dozva ott az én hazámban, a Magas-Tátra vadregényes völ­gyeiben. Mögöttem egy főhadnagy kollegám, aki jelenleg egy kincstári magánbánya műszaki vezetője. Minduntalan csetlik­­borlik és szidja a kincstárt, hogy ily rosszkorban tartja az utakat. Ja, hiába! a vadászat nem az ő mestersége s csak azért tart velünk,­ nehogy azt mondják, hogy hosszú ideig ott lakott medve módjára az erdélyi hegyek között és még vadászaton sem volt. Utánunk a három román erdőőr, akik kopókat vezetve lassan jönnek utánunk. Kettő vén kitanult láger, a harmadik csak most kezdi a vadászfegyvert forgatni és ezért figyelemmel hallgatja két öreg társát, akik románul beszélve s nagyokat köpve pipájuk mellől vitatkoznak az állások fontossága felett. Legvégül cammog a jó öreg harcsabajuszú tiszti szolgám, aki már alaposan túl van a negyvenen, de csak úgy puska nélkül, műkedvelésből, vagyis inkább muszájból, mert bizony inkább ülne otthon a kályha mellett a békekötés miképeni lehetőségére gondolva; de ha másképen nem megy, hát kutyáimat vezeti és veszekszik a kis tacskóval, mely mindig a hátán levő üre­s hátizsákra pis­logott, valószínűleg ama titkos gondolattal, hogy: Istenem, mily jó volna abba belebújni, mert ott nem fúj az őszi szél, no meg aztán a körmeit sem koptatná ezen a cudar után. Az ut most elágazik. Két völgy van előttünk s két patak torkollik egymásba. Egyik a Vöröspatak, melynek kristálytiszta vizében a vöröspettyes pisztrángok ezrei tanyáznak s vig ficán­­kolással űzik egymást a fehér habok között. Csendes estéken itt oltja szomját a karcsú őz­s, az állatvilág basája, a szarvas­bika. A másik a Feketepar­k. Ez a halál vize, melyb­e nincs élet, melyből nem iszik a vad, mert messziről az alvilágból jön, a picit között fakad. Barna színét a kéntől kapja, mely meg él NIMROD Emlékezetes találkozásom egy hiúzzal! A nagy hóóriást, amely az itteni rengeteg kiter­jedésű erdőségeket az elmúlt télen befedte, a tavaszi napsugarak alapjában megingatták s visszavonulásra kényszeritették. A menekülő hóóriás vizformában éjjel­nappal zúgva rohan a völgynek lefelé a Putna nevű patak medrében. Szikláknak beillő köveket hengerget a patak medrében, faóriásokat, amelyek valamely árok szélén mertek felnőni, gyökerestől tép ki. . Dühe határtalan, ami iparunknak azonban hasznos. A vízi csatorna az egyedüli eszköz, amellyel a sok tízezer köbméter szálfát a tavaszi viz segítségével le­hozni tudom. Hajnalban indultam el a még üzem­en kivüli vizi csatornában. A harmadik kilométernél szembe jött velem az első viz s vele az első fa. Egy-egy­­ szállít­mánynak 10 — 15 percig engednek vizet a csatornába, azután 10 percig várni kell, amig a duzzasztó meg­telik s ezen idő alatt szárazon lehet menni a csator­nában. A szembejövő víztől egy ugrással menekültem a csatorna teknőjéből. Iparunk ezen szerszáma is már több emberéletet követelt, mert akit a csatorna vize elkap, ami egyik-másik kanyarulatnál könnyen megtör­ténhetik, az veszve van. A csatorna legfelső nedves fájának alig 10 cm széles élére terítettem le kopott esőköpenyegemet s reáültem pihenni. A vasmacska, amellyel ezen a legfelső, úgynevezett nyeregfán, járni lehet, nálam volt, de semmi kedvem sem volt egy fáradságos és elég veszélyes, balettáncnak is beillő sétához. Egy csatornaőrt küldtem fel a duzzasztóhoz, hogy kapcsolják ki a vizet arra az időre, amíg én feljövök. Emberemet visszavárva, türelmetlenül néztem előre.

Next