Nimród, 1921 (9. évfolyam, 1-21. szám)

1921-11-01 / 18. szám

260 NIMRODVADÁSZLAP utalja annyira, mint a szobai foglalkozást űző városi embert. Mi azonban — hétfő reggeltől szombat délutánig a­ hivatalban ülő emberek­­— sajnos kénytelenek vagyunk a vasárnapot felhasználni arra, hogy az egészségünk fenntartásához okvetlenül szükséges minimális testi mozgást elvégezzük. Megnyugtatha­tom a cikkírót, hogy a legtöbben, lelkiismeretesen kipótoljuk a vasárnapi templomi mulasztást hét köz­ben s mindig ügyeltünk arra, hogy senkinek tiszte­letreméltó érzelmeit és felfogását ne­ sértsük. Hiszen ha vadász lenne a cikkíró, bizonyára ismeretes lenne előtte az, hogy lehet az Istent templomában a szabad természetben­­ is i­mádni s hogy a­ nyitott szemmel járó embert a teremtményeiben megnyilvá­nuló Úr reákényszeríti a magábaszállásra, s parányi voltának átérzésére és megismerésére. Hisz erre utal az is, mikor a természetet esteliben átfogó «állítania» csendről beszélünk.­­mi pedig «az új tavis nép alázatos imájába bele­­pattogó ánvadászok puskáját» illeti, láttam én már parasztpuskást vasárnap vadászni. 1921. NOVEMBER HÓ 1. ABESSZINIAI LEVÉL. Irta Gajdács Mátyás. Végre a vadonságban! Csak az tudja igazán meg­érteni, hogy­ mit jelent ez a pár szó, aki már maga is lakója volt az afrikai pusztaságnak. Mindig örömmel barangoltam az ember nem lakta helyeken, de mióta otthon végigjártam a hotel-kálváriát, azóta m­ég sokkal jobban szeretem kicsi sátramat. Jelenleg Ball- Bulo f­oly­ónál «rekviráltam» magamnak tanyát. Innen szoktam kirándulni 8—1 tevével a közeli keserűsós tavakhoz. Ottani tartózkodásom csak pár napig tart, míg egy csomó anyagot össze nem gyűjtök és ivóvízkészletem el nem fogy, aztán megelégedetten sietek haza. Sátramat közvetlen a part közelében ver­tük fel, honnan a legszebb kilátás nyílik a folyóra meg a steppére. Ez talán Abesszíniában a legjobb hely gyűjtés szempontjából. Van itt többek között háromféle kék varjú, 5-6- féle gyurgyallag, ugyanannyi jégmadár, sokfajta vízi csibe, kormorán, kígyónyakú madár, pelikán stb. . . . Nappal leginkább gyűjtéssel és preparálással vagyok elfoglalva, az estét meg a hajnalt azonban a vadászatnak szentelem. Rendesen papiruszcsónakon szoktam kimenni a Dinbl tóhoz, melyből Bull-Bulóból ered. Négy evezősöm hihe­tetlen gyorsasággal röpíti a könnyű kis csónakot. Bár az út egy óránál is tovább tart, nekem az csak pár percnek tűnik fel s azon veszem észre magam, hogy már a tónál vagyunk, ahol szép látvány tárul a ter­mészetet kedvelő szemei elé. A vízből kiálló bokrokon száz meg száz kormorán meg kígyónyakú madár szá­­rítgatja tollait, tőlük nem messze a pelikánok 5—6-os csoportban halásznak. A vízilovak is ébredeznek Alig 150—200 méternyire vannak a parttól. Otromba fejüket lassan-lassan, lustán dugdossák ki a vízből s közben akkorákat ásítanak, hog­y az ember azt hiszi, el akarják nyelni, ha nem is a félvilágot, de legalább­is a tőlük nem messze fekvő szigetet. Közben-közben óriásokat ordítanak, de bizony nem fél tőlük senki. Egy fürge kis sirály incselkedik a velük egy ideig, ívelő libegéssel röpköd fejü­k felett, aztán egynek bátran a fejére száll. Könnyű volna ilyenkor egypárat lelőni közülük, de ezt nem szoktam megtenni, mert ez nem volna más, mint célbalövés. Azért inkább várok néha órákig is, míg a figyelmek kijönnek a partra, hogy ott közvetlen közelről lophassam be őket. Gyakran tíz lépésnyire is belopom a gyanútlanul legelésző állatot. Persze, ilyen közelségből még homályban is biztos a lövés. A képen bemutatott hatalmas vízilóbika lövésemre azonnal összeesett, de szolgám ordítására felugrott és még vagy száz méternyire rohant. Néhány galla,a ki «hajtónak» jött velem, tüzet ra­kott a lelőtt körül, nehogy azt a hiénák kikezdjék. Másnap már korán reggel jöttek a környék lakói a lakomára. Előbb méteres darabokban lefejtik a há­rom ujjnyi vastag bőrt, mit úgy vágnak éles lánd­zsáikkal, mint a vajat s azután kezdődik az evés, mi­kor mindenki apraja, nagyja­­ felfal fűszer és kenyér nélkül 2­8 kiló nyers húst. A bőrt szamarakra rakva, hazamennek, hogy abból pajzsot, korbácsot, botokat készítsenek. A kb. 20—25 mázsás vízilóból alig marad valami az ott settenkedő sakáloknak, me­lyek a keselyűk keringését figyelve siettek a terített, asztalhoz. .Gajdács Mátyás f­oTvéJWe. Dinbl (Zron) tónál elejtett vízi­ló. KÉT RITKA MADARUNK. Magyarország faunájának egyik ritka példányáról óhajtok néhány szóval beszámolni.** Az Örkényi homokon rendes költőmadár az ugartyúk. Más esz­tendőkben alig egy-egy pár volt található, azonban az idén szép számmal­ fordult elő. Rendesen nevé­hez híven­­ ugaros, tenyéres homokon tanyázik, például előszeretettel tartózkodik az Örkényi lőtéren, majd Peszér, Adacs, Baracs pusztákon, ahol a homo­kon puszta földre rakja le legtöbbnyire két darab tojását. Hogy augusztus hóban a fiatalok repülősek lesznek, egy fészekalja család — néha azonban 2—3 is — a friss szántáson, gyeptörésen, vagy fenyéres helyen együtt szaladgál, s keresi élelmét körülbelül a Gallák Abesszínia déli részén lakó hatalmas törzs. ** Az ugartyúk (Oerlicnemus ocdicnemus L.)­­nem tar­tozik hazánk ritka madaraihoz, de mivel nappalon át ritkán, vagy csak költözködéskor látja az ember, azt his­­­sz­ik, hogy többen fordul elő, mint tényleg.

Next