Nimród, 1921 (9. évfolyam, 1-21. szám)
1921-11-01 / 18. szám
260 NIMRODVADÁSZLAP utalja annyira, mint a szobai foglalkozást űző városi embert. Mi azonban — hétfő reggeltől szombat délutánig a hivatalban ülő emberek— sajnos kénytelenek vagyunk a vasárnapot felhasználni arra, hogy az egészségünk fenntartásához okvetlenül szükséges minimális testi mozgást elvégezzük. Megnyugtathatom a cikkírót, hogy a legtöbben, lelkiismeretesen kipótoljuk a vasárnapi templomi mulasztást hét közben s mindig ügyeltünk arra, hogy senkinek tiszteletreméltó érzelmeit és felfogását ne sértsük. Hiszen ha vadász lenne a cikkíró, bizonyára ismeretes lenne előtte az, hogy lehet az Istent templomában a szabad természetben is imádni s hogy a nyitott szemmel járó embert a teremtményeiben megnyilvánuló Úr reákényszeríti a magábaszállásra, s parányi voltának átérzésére és megismerésére. Hisz erre utal az is, mikor a természetet esteliben átfogó «állítania» csendről beszélünk.mi pedig «az új tavis nép alázatos imájába belepattogó ánvadászok puskáját» illeti, láttam én már parasztpuskást vasárnap vadászni. 1921. NOVEMBER HÓ 1. ABESSZINIAI LEVÉL. Irta Gajdács Mátyás. Végre a vadonságban! Csak az tudja igazán megérteni, hogy mit jelent ez a pár szó, aki már maga is lakója volt az afrikai pusztaságnak. Mindig örömmel barangoltam az ember nem lakta helyeken, de mióta otthon végigjártam a hotel-kálváriát, azóta még sokkal jobban szeretem kicsi sátramat. Jelenleg Ball- Bulo folyónál «rekviráltam» magamnak tanyát. Innen szoktam kirándulni 8—1 tevével a közeli keserűsós tavakhoz. Ottani tartózkodásom csak pár napig tart, míg egy csomó anyagot össze nem gyűjtök és ivóvízkészletem el nem fogy, aztán megelégedetten sietek haza. Sátramat közvetlen a part közelében vertük fel, honnan a legszebb kilátás nyílik a folyóra meg a steppére. Ez talán Abesszíniában a legjobb hely gyűjtés szempontjából. Van itt többek között háromféle kék varjú, 5-6- féle gyurgyallag, ugyanannyi jégmadár, sokfajta vízi csibe, kormorán, kígyónyakú madár, pelikán stb. . . . Nappal leginkább gyűjtéssel és preparálással vagyok elfoglalva, az estét meg a hajnalt azonban a vadászatnak szentelem. Rendesen papiruszcsónakon szoktam kimenni a Dinbl tóhoz, melyből Bull-Bulóból ered. Négy evezősöm hihetetlen gyorsasággal röpíti a könnyű kis csónakot. Bár az út egy óránál is tovább tart, nekem az csak pár percnek tűnik fel s azon veszem észre magam, hogy már a tónál vagyunk, ahol szép látvány tárul a természetet kedvelő szemei elé. A vízből kiálló bokrokon száz meg száz kormorán meg kígyónyakú madár szárítgatja tollait, tőlük nem messze a pelikánok 5—6-os csoportban halásznak. A vízilovak is ébredeznek Alig 150—200 méternyire vannak a parttól. Otromba fejüket lassan-lassan, lustán dugdossák ki a vízből s közben akkorákat ásítanak, hogy az ember azt hiszi, el akarják nyelni, ha nem is a félvilágot, de legalábbis a tőlük nem messze fekvő szigetet. Közben-közben óriásokat ordítanak, de bizony nem fél tőlük senki. Egy fürge kis sirály incselkedik a velük egy ideig, ívelő libegéssel röpköd fejük felett, aztán egynek bátran a fejére száll. Könnyű volna ilyenkor egypárat lelőni közülük, de ezt nem szoktam megtenni, mert ez nem volna más, mint célbalövés. Azért inkább várok néha órákig is, míg a figyelmek kijönnek a partra, hogy ott közvetlen közelről lophassam be őket. Gyakran tíz lépésnyire is belopom a gyanútlanul legelésző állatot. Persze, ilyen közelségből még homályban is biztos a lövés. A képen bemutatott hatalmas vízilóbika lövésemre azonnal összeesett, de szolgám ordítására felugrott és még vagy száz méternyire rohant. Néhány galla,a ki «hajtónak» jött velem, tüzet rakott a lelőtt körül, nehogy azt a hiénák kikezdjék. Másnap már korán reggel jöttek a környék lakói a lakomára. Előbb méteres darabokban lefejtik a három ujjnyi vastag bőrt, mit úgy vágnak éles lándzsáikkal, mint a vajat s azután kezdődik az evés, mikor mindenki apraja, nagyja felfal fűszer és kenyér nélkül 28 kiló nyers húst. A bőrt szamarakra rakva, hazamennek, hogy abból pajzsot, korbácsot, botokat készítsenek. A kb. 20—25 mázsás vízilóból alig marad valami az ott settenkedő sakáloknak, melyek a keselyűk keringését figyelve siettek a terített, asztalhoz. .Gajdács Mátyás foTvéJWe. Dinbl (Zron) tónál elejtett víziló. KÉT RITKA MADARUNK. Magyarország faunájának egyik ritka példányáról óhajtok néhány szóval beszámolni.** Az Örkényi homokon rendes költőmadár az ugartyúk. Más esztendőkben alig egy-egy pár volt található, azonban az idén szép számmal fordult elő. Rendesen nevéhez híven ugaros, tenyéres homokon tanyázik, például előszeretettel tartózkodik az Örkényi lőtéren, majd Peszér, Adacs, Baracs pusztákon, ahol a homokon puszta földre rakja le legtöbbnyire két darab tojását. Hogy augusztus hóban a fiatalok repülősek lesznek, egy fészekalja család — néha azonban 2—3 is — a friss szántáson, gyeptörésen, vagy fenyéres helyen együtt szaladgál, s keresi élelmét körülbelül a Gallák Abesszínia déli részén lakó hatalmas törzs. ** Az ugartyúk (Oerlicnemus ocdicnemus L.)nem tartozik hazánk ritka madaraihoz, de mivel nappalon át ritkán, vagy csak költözködéskor látja az ember, azt hisszik, hogy többen fordul elő, mint tényleg.