Nimród, 1939 (27. évfolyam, 1-36. szám)

1939-01-01 / 1. szám

1939. JANTJÍR 1. NIMRÓD VADÁSZÚJSÁG 11 tábora is megnövekszik, a Felvidék kitűnő vadásztestvéreivel, s az ő segítségükkel nagy lépéssel vihetjük előre a magyar vadtenyésztés és vadászat ügyét. Ez évben nagy feladatok várnak a magyar vadásztársadalomra. A vadásztörvény revíziója, a helyes mértékű vadtenyésztés, és vadóvás biztosítása a mezőgazdaság érdekeinek szemmeltartásával, a Felvidék vadászati viszonyainak beillesztése az Anyaország közösségébe , nagy és fontos feladatok, melyek ez évben várnak megoldásra. Ezen munkában tevékeny részt akar venni a Nimród Vadász­­újság. Ehhez kérjük magyar vadásztestvéreink segítségét. Minél erősebb lapunk munkatársainak és olvasóinak tábora, annál könnyebben és biztosabban érünk célhoz, a magyar vadászat színvonalának emeléséhez. Vadállomány tekintetében Európában nincs párja kis hazánknak, illő­, hogy vadászati kultúránk is első helyen álljon.­­ Erre kérjük lapunk olvasóit és jóbarátait, szerezzenek új munkásokat a magyar vadászat ügyének, ajánlják, terjesszék a Nimród Vadászúj­ságot, hogy feladatának minél sikeresebben megfelelhessen. Kezdő vadászok és hivatásos vadászok részére legcélszerűbb, legolcsóbb ajándék a Nimród Vadászújság, nem múló értékű tanulság és szórakozás. Jó új esztendőt, jó vadászatot adjon mindnyájunknak a magya­rok Istene ! — Karácsony ünnepe meghozta az ünnepi fehér takarót. Nekünk ez a kedves, az ünnepséghez illő, de szegény vadjainknál ez a sanyarúság, éhezés, szenvedés időszaka. Segítsünk rajtuk, lássuk el bőven az etetőket, gondoskodjunk élelmükről. A vastag hótakaró elrejti azt a sovány kis élelmet is, amit az ősz meghagyott, az apróvad nem férhet hozzá, ha nem segítünk rajta, nyomorultul elpusztul. A kellően élelmezett apróvad bírja a hideget, az éhező elpusztul. Adjunk takarmányt a nyulaknak is ! A szarvas, de különösen az őz is sokat szenved a szigorú télben, jól kiválasztott helyeken halmozzunk fel részükre bőséges takarmányt; fárado­zásunk, csekély kiadásunk meghozza jutalmát! — A hurkolók már üzemben vannak, erdő- és vadőrök legyenek résen, naponkint gondosan járják be a területet, a vad járását, váltóit. A hótakaró könnyen útbaigazítja a tapasztalt vadászembert, de a vadorzót is! Legyünk résen! — Érthető és érthetetlen. Olvasta az ember a napilapok­ban, hogy a múlt év decemberében Magyarországon járt illusztris vadászvendég — Ciano gróf olasz külügyminiszter — szarvasbikát is lőtt, még­pedig a tilalmi idő miatt kormányzói magas engedéllyel. Ez már csupán a «nincs szabály kivétel nélkül» elvének egyszerű tekintetbevételével is érthető, de még inkább az, ha tekintetbe vesszük, hogy ennek a vadász­útnak a nemes gímszarvasra vadászni alkalma jóformán csak nálunk volt és hogy mi magyarok mennyi hála- és elismeréssel tartozunk Ciano grófnak. Érthetetlen azonban, amit ugyancsak a múlt év decembe­rében Balatonszentgyörgy vasútállomáson történt átutazásom alkalmával láttam. Itt feküdt ugyanis szépen egymás mellett mint továbbítandó árudarab egy szarvastehénen kívül egy nyársas dámbika lefürészeletlen «trófeával» s mellette egy őzbák. Ennek «fej­dísze» —amire elejtője méltán büszke lehet — azonban már lefürészelve, de valószínűbben fejszével lecsapva volt, s a szegény bak csúnyán megcsonkított koponyával meredt a sötét éjszakába, még némán is a nemezisért kiáltva. Mert — sajnos — éjjel és csak oly gyér világítás volt, hogy sem a feladó, sem a címzett ki- és milétéről legalább némi meggyőződést is szereznem nem lehetett. Hogy a vasúti közegek ilyen darabokat a tilalmi időben szállításra felvesznek, ez még megérthető. Elvégre az ő fejük sem káptalan s untig elég nekik az egyéb sok szolgálati sza­bályzat fejbentartása is. Vidéki kis feladó állomásokon a csendőr- vagy pénzügyőrség részérőli ellenőrzés lehetősége vagy egyáltalán nincs meg, vagy ritka eset. Ellenben egészen más a helyzet már az átvevő állomásokon, melyek rendszerint nagyvárosi gócpontok, sőt túlnyomó részben maga Budapest székesfőváros. Ennek teherpályaudvarain pedig már hemzseg a rendőr, csendőr, pénzügyőr, a fogyasztási adók prédájára leső gyászuniformisú közegekről nem is szólva. Ezeknek pedig a vadtilalmi idők ellenőrzése már szolgálati kötelezettségük is volna. Tehát meg­volna a mód és lehetőség a törvénynek fittyet hányó «vadász», vadszállító, no és nem utolsó, de talán elsősorban a vadkereskedő leleplezésére is. Vájjon történik-e ily irányban valami Budapesten? Mert hogy a tilalmi időben való lövés és vadszállítás rendszer, azt a fenti eset is már Ami pedig angyali szagát illeti, tévedés lenne azt hinni, hogy ez a patikárus által gyártott illatszerektől ered. Nem! A patikárus övén egy elmaradhatatlan fonott bütykös billegett, aromás tömény szesztartalommal­; a mennyei illat innét ered, szétszáll a levegőben és Ma­­tula csak nehéz sóhajtással tudott elszakadni bűvköré­ből . . . A puskások megérkezése után is körbejárt a bütykös és Matula nem vette le szemét róla. — Megkínálnám, Matula — mondta a patikus — de csak ez az egy pohár van ... — Tudom én azt — vélte Matula. — Uraknak pohár, mink meg csak úgy üvegből szoktunk . . . — A fenét! — hördült fel a patikus. — Még vissza­ereszt valamit. Az nem egészséges. — Visszaeresztek, ebből a drága italból? Meg lehet próbálni... De a patikus nem próbálta meg és Matula elballagott, hogy felállítsa a hajtókát. A széllel azonban tévedtünk.­Lehet, hogy a szomszéd­ban vadásztak és visszaszorították a vadat, de sok volt a szarvas. A puska hol itt, hol ott pattant és messze a vágás­oldalban láttam egy csomó bikát kavarogni. Jó, hogy nincs senkinél golyóspuska. Bikát úgysem lehet lőni, a tehén meg kevés. A szarvasok végre irányt vettek és egyenesen felém törtek. Félrehúzódtam és vártam. A nyiladékhoz közel megcsendesedtek. Egyenként ugrottak ki elém és amikor megláttak, nekilódultak a szemközti sűrűnek. Többnyire gyenge bikák voltak. Közben azonban felvertek egy kakast . Ezt már nem eresztettem. A lövésre nagy riadozás a még visszalérő szarvasok között és ekkor először láttam éle­temben szarvast elesni. A nyiladék szélén fűcsomók között egy láthatatlan tuskó volt, melynek síkos, ferde lapjára egy nyársas bika teljes rohanásban rálépett és olyan bukfencet vágott, hogy azt hittem fel sem kel. Egy pillanatig égnek álló lábakkal kapálódzott, de aztán bizony elrohant. Dél felé köd ereszkedett az erdőre. Homályos és bizony­talan lett minden. A ködben libák jártak tétova gágogással és már inkább felfelé néztünk, hogy hátha lehetne egy libát leszólítani. Ennek aztán az lett a vége, hogy egy róka kényel­mesen átballagott a patikus mellett. Mire észrevette, már késő volt. — Ilyen marhaságot! — dühöngött. — Nézem ezeket a büdös libákat és elmegy a róka . . . ■— de azért csak felpislogtunk a szürke égre. Itt a hegyek között kívánatos vad a liba. A hajtok már kiértek. Matula mellém állt. Markában két" patron. I FEGYVER, LŐSZER, JAVÍTÁS­Z­U­B­E­K BUDAPEST, MÚZEUM-KÖRÚT 29. I : LEGJOBB ÉS LEGOLCSÓBBAN p­p­a­K A m­ű­v­e a­w É­l. TELEFON: 185-707, A­LA­P­ÍTVA : 1871. ||

Next