Nimród, 1997 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1997-10-10 / 10. szám
Országos Vadásznapok ’97 Az itteni rendezvények színhelye immár negyedik alkalommal az ásotthalmi Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézet volt, ahová a verőfényes időjárás a szokásosnál több érdeklődőt vonzott. A vadásznapok programjában egyre nagyobb érdeklődés kíséri a koronglövő versenyeket. Csongrádban (csakúgy mint Békésben) előselejtezőket kellett tartani, hisz az összes érdeklődő nem fért volna bele a nap programjába. Különlegességnek számított a szakiskola új korongvadász pályája. Az erdei terepen a korongok a legváratlanabb helyekről: a fák közül, a bokrok mögül vagy akár a lövő lába alól röppenek, és alaposan próbára tették a versenyszám résztvevőit. Az író-olvasó találkozó vendége Fuchs Antal volt, aki a helyszínen árulta és dedikálta eddig megjelent négy kötetét. A rendezvény támogatói közül az egyik legnépszerűbb a Vylyan Rt. volt, amely borkóstolón mutatta be termékeit. Nagy érdeklődés kísérte a vadászati cikkek vásárát is, a Forest Vadászbolt ez alkalomból kedvezménnyel kínálta sörétes lőszereit. M. T. A győri vadásznapok helyszíne ezúttal a kertvárosi lőtér volt. A kétnapos rendezvény szervezője Matus János, a Kisalföldi Vadászszövetség elnöke, Róka László, a Kisalföldi Vadászszövetség SB-tagja és Laczik László a Győri Erdész- Vadászlőtér Klub elnöke volt. A több száz résztvevő családi program keretében vett részt a rendezvényen, amely minden korosztálynak gondoskodott szórakozásról, látványosságról. Volt kis és nagy kaliberű fegyverre kiírt lövészverseny, és a gyerekek is szívesen vettek részt a légpuskalövészeten. A programhoz tartozott a környezet- és természetvédelmi vetélkedő, valamint vadász kérdezz-felelek játék. A pónilovaglás is nagy sikerrel zajlott. A VADCOOP prominens tagjai gondoskodtak az elmaradhatatlan finom vadételek elkészítéséről. M.Gy. Csongrád megye Győr-Moson- Sopron megye Szabolcs-Szatmár- Bereg megye Az Országos Vadásznapok rendezvényének helyszíne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Székely község volt. Már reggel nyolc előtt gyülekeztek a szervezők, és bizony kétségeik támadtak a lebonyolítást illetően, hiszen orkánerejű szél fújt, csapkodott az eső, a toronykakas tornyában tengeribetegséget kapott a dobó. Ilyen előzmények után nem csoda, ha nyolc helyett fél tízkor kezdődött el a program. Megindult három pályán a sportlövőverseny. A szelek szárnyán bukdácsoló korong önálló életre kelt, és alaposan lerontotta a kezdeti eredményeket. Később csökkent a szél, és gyülekezni kezdtek a vendégek is. A jó „széllel” jövők gyakorlott véreb módjára húztak a főzőverseny színhelye felé, ugyanis mennyei illatok lengedeztek a csülkös, az őzpörköltös, a babgulyásos és a birkapörköltös bográcsok felől. Igazából déltájban „állt” be a létszám, addigra kiderült az ég. Dr. Móra István a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Vadászszövetség elnöke megnyitójában elmondta, hogy a lóversenyeken kívül még gyermekrajzverseny, kötélhúzás és vadászfórum is lesz. Ez a program már jócskán belenyúlt a délutánba. Végezetül szinte az egész nap fórum lett, mert az érdeklődők folyamatosan kérdezgették az éppen nem versenyző vadászokat. A főzőversenynek csak győztesei voltak, ugyanis az utolsó falatig elfogyott minden. A gyerekek csokoládéért zsákfutást rendeztek a közönség nagy örömére. Majd az amatőr vadászok versenye jelentett igen érdekes színfoltot, a MAVAD Rt. rendezésében, díjazásával. Az első Kecskés László lett, ő vitte el egy esztendőre a vándorserleget illteve ő indul majd az országos versenyen, második Mester Bálint, harmadik Sasvári Ottó. Az összetett lóverseny győztese Hajzer Lajos, a másodi Hliva József, a harmadik pedig id. Szakács Zoltán lett. Az Országos Vadásznapok nem hivatalos programja kis híján éjfélig tartott, amelynek során szinte teljes egészében elmosódott a különbség a vadászok és a civilek között. Plavecz Martyn Péter felvétele 6 Nimród 10/1997. A skeetlövő verseny izgalmas pillanata