Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Százhatvan esztendővel ezelőtt, 1823. január 1-én született Petőfi Sándor. A költő-óriás emlékét, utolérhetetlenül nagy szellemét most egyik kevésbé ismert arcának fölvillantásával idézzük meg. Mert a nagy költők sosem egy-arcúak; Petőfi is ezer-arcú volt. A Felhők című ciklusának filozofikus töprengésekre épülő, s egymáshoz laza szálakkal kapcsolódó, ideges hangszerelésű versei életművének bármelyik PETŐFI SÁNDOR . Elvándorol a madár. Ha őszre jár Az idő. (Tavasszal azonban ismét visszajő.) Száll... száll... száll... viszi szárnya. Azon veszed észre magad, hogy már a Távolság kék levegőit ossza. Olyan sebesen száll. Hogy eltűnő álomnak véled. — A madárnál Mi száll tova még sebesebben? ... az életi De, mint a madár, ez nem tér többé vissza. V. Mögöttem a múlt szép kék erdősége, Előttem a jövő szép zöld vetése; Az mindig messze, és mégsem hagy el. Ezt el nem érem, bár mindig közel Ekkép vándorlók az országúton, Mely puszta, vadon. Vándorlók csüggedetten Az örökké tartó jelenben. VII. Szállnak reményeink, e szép madarak . . . Midőn legjobban szállanak. S szíják a mennyei tiszta léget. Hol már a sas sem tanyát Jön a való, e zord vadász. S lelövöldözi őket. XIII. Melyik a legvigabb temető? A bú temetője!.......S ez hol lelhető?” Azt kérditek, ugyebár? — A bú temetője a boros-asztal, Középen a kereszttel, a nagy palackkal. E mellett sirhalom minden pohár. — Járjunk e víg temetőbe Ily szomorú időbe ’! XIV. Hajamnak egy fürtjét levágom. Melynek most minden szála szög. S ha majd elmúlik ifjúságom. Ha majd megőszülök: A falra függesztem tükör helyett E barna fürtöt; így csalom meg szememet. Hitetve, hogy még fiatal vagyok... De vajon nem árul-e el A szív ütése, mely Mely majd mindig halkabban dobog ? XIX. Egy bölcs hajdan szamáron átázott.— Azóta az idő megváltozott. Nagyon megváltozott már. Most a szamarak Lovaglónak. A bölcs pedig gyalog jár. XXII. A bármi ? egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm, csúcsteljesítményéhez hozzámérhetők. S egyúttal mutatják az ő költészetének csodálatos képességét is az állandó megújulásra. Petőfit nem elég egyszer fölfedeznünk: őt újra és újra föl kell fedeznünk. Hiszen általa magunkból is fölfedezhetünk mindig valamit. Szépséget, erőt, színeket, zenét, lendületet, derűs, vagy éppen bölcs emberséget. . . -hó Felhők (RÉSZLETEK) XXV. Mondják, hogy mindenikünk bir egy csillaggal. S az, akié lehull az égríil, meghal És így fogy az ember, így fogy a csillag. Mindegyre omolnak... A csillag az égről a földre. Az ember a földrül a sírgödörbe. Hah, majd ha milyon s milyon év lemégyen, S a földön és az égen Csak egy ember s egy csillag bujdosik!. . . S ha végre ez is leesik! ... — XXVI. Az ember ugyan hova lesz?. .. Sokrates, Ki a mérget megitta, S hóhéra, ki a mérget neki adta. Egy helyre mentek mind a ketten ? Oh lehetetlen! És hátha .. . hátha ... Mért nem láthatni a másvilágba! XXX. Ha a sírban megszáradt szíveket Mind egy halomra hordanák, S meggyújtanák. Ki mondja meg: Hány színű lenne majd e láng ? XXXV. Nemcsak mi vénülünk, mi emberek ... Mi volna, ami nem vénülne meg? Nézzétek a napot, ha jön a december. Nem valóságos öregember? Későn ébred, s alig Hogy fölkapaszkodhatik Az égre, oly erőtelen. Mogorván néz a világra s hidegen, S olyan korán ledől megint ágyára. Majd végesvégül Azt is megérjük, hogy megőszül. És ekkor. .. ekkor fehér lesz sugára. XXXVIII. Nem sülyed az emberiség! Ilyen gonosz vala rég. Ilyen gonosz már kezdet óta ... Hisz különben nem kellett vóna Százféle mesét, Eget, isteneket, Pokolt és ördögöket Gondolni ki, hogy zaboláztassék. XXXIX. Kik a föld alacsony porából, Mit minden féreg gázol. A naphoz emelkedtek. Ti szárnyas, óriási lelkek! Hogy van, hogy titeket a törpe világ Mindig kicsinyeknek kiált ?... Természetes! hiszen a tölgy a bérceken kisebbnek tetszik, mint a fűzfa idelenn. XLIX. Miért hogy láthatatlanok Az ördögök s az angyalok? Ismerni szeretném őket A végett. Hogy tudjam, amit nem tudok: mi van ebben és mi van abban ? S az ember melyikhez hasonlít jobban ? EXIL Midőn a földön még csak pár ember vala. Már meghalt egyik a másiknak általa. Ábelt megölte Kain. Ha a világ végén majd újólag két ember lesz a föld határain, ők is bizonnyal így egymásra rontanak. S az, aki megmarad ott. Nőül fog venni egy vadállatot. Talán e vadállatnak méhibül A réginél szelídebb emberfaj kerül. Krascsenits Géza felvétele (1846) (nőis)