Nógrádi Népújság, 1958. október (14. évfolyam, 77-85. szám)

1958-10-22 / 83. szám

8 Sági Ferenc becsülete Vass Sándorné, kisterenyei lakos október 12-én reggel a 330-as vonattal utazott Salgótarjánba. Jegyet a kis­terenyei bányatelepi megálló­nál váltott. Zagyvapálfalvára érve, vette észre, hogy pénz­pénztárcája a benne levő 516 forinttal nincs nála. Az ál­lomásról telefonon érdeklődtek a bányatelepen szolgálatot teljesítő Sági Ferenctől, nem hagyta-e ott a pénztárcáját Vass Sándorné? Sági elvtárs közölte, hogy ott maradt és Vassné tőle átveheti. Ennyi volt az a rövid kis történet, amelyet a minap halottunk. Eleget téve Vass néni kérésének, megírtuk: a szolgálatot teljesítő Sági Ferenc becsületből jelesre vizsgázott. — A csillehiány enyhítésére Kisterenyén megkezdték az eddig Mátranovákon elfekvő 96 db. csille nyomtávának át­építését. — November 7-re készül­nek megyeszerte. Salgótar­jánban a November 7. film­színházat jelölték ki az ün­nepség színhelyéül. Az elő­készületek folynak. — Megkezdték az új fűtő­ház építési munkálatait a nagybátonyi iparvasút moz­donyai részére. — Csütörtökön műszakilag átadják a salgótarjáni vásár­tér új üzleteit is. Rövidesen a környék dolgozó asszonyai ott helyben szerezhetik be a legalapvetőbb cikkeket. — A Megyei Növényvédő Állomás mozgó csávázó gépe az ősz folyamán 1600 mázsa gabonát csáváz. — Csinosítják a salgótar­jáni ,.Petőfi- bölcsődét. Az újjávarázsolt épületet rövi­desen újra birtokukba vehe­tik a kicsinyek. — Tizennyolc új taggal gyarapodtak az elmúlt hó­napban a salgótarjáni járás termelőszövetkezetei. — Málnatermesztési szak­csoportot létesítettek Dré­­gelypalánkon. A szakcsoport valamennyi tagjai asszony. Jövőre három holdon termel­nek málnát. — 150 darabból álló juh­törzset kapott a múlt héten a galgagutai Táncsics Ter­melőszövetkezet, ahol eddig még nem foglalkoztak juh­tenyésztéssel. — A dejtári földművesszö­vetkezet 240 ezer forintos költséggel emeletes felvásár­lási raktárt épített. A ter­vek szerint november 1-én adják át rendeltetésének. — A szécsényi járási mű­velődési otthon hat hétig tartó tánctanfolyamot indí­tott. A tanfolyamnak hat­van résztvevője van. — Tervbe vették Csécse villamosítását. A község ké­résére még a hároméves tervben, pontosabban 1960-ban bevezetik a villanyt. — Több mint 50 mázsa jonathán almát szállított a karancskeszi Szabadság Ter­melőszövetkezet az iparvidék üzleteibe. — Tatarozzák a salgótar­jáni Fő­ tér vasútállomást. A november 7-re elkészülő parkosított tér összképét to­vább emeli a rendbehozott állomás is. — Indul a termelőszövet­kezetek üzemi kiskönyvtár sorozata. Az első kiadvány Filla: „Munkaszervezési ta­pasztalatok a téli almasze­désnél.“ — Más megyék asszonyai­val tervez tapasztalatcsere megbeszélést a megyei nőta­nács. A tervek szerint leg­közelebb Heves megye as­­­szonyaival beszélik meg kö­zös problémájukat. — Versenyre hívta az Ál­latforgalmi Vállalat salgó­tarjáni kirendeltsége a pász­tó, rétsági és váci kirendelt­ségeket. A verseny a tervek teljesítéséért, a költségek csökkentéséért folyik. — A barátsági hónap elő­készítéséről és a munkaterv­ről tárgyal az MSZBT me­gyei szervezete október 23-án. — A mohorai Kossuth Ter­melőszövetkezet több mint 74 holdon befejezte a vetést, s elvégezték az őszi mélyszán­tás 50 százalékát is. SIKERESEN DOLGOZTAK A KŐZETFELRAKÓ GÉPEK Csurgó táró feltárási mun­kálatait három darab kiváló PML 5-ös szovjet típusú kő­zetfelrakó gép segítette elő. A feltárások csökkentésével már egy gép is el tudja vé­gezni a munkálatokat. Így egy darab rakodógép a Szep­tember 6. aknához, a keleti fővonal hajtásához kerül. A másik rakodó­gépet a Borso­di Szénbányászati Tröszthöz viszik. * KÉTSZEMÉLYES rekamié, fote­lek, székek, önműködő fotel­ágyak, sezlonok készítése fize­tési kedvezmény. VIII. Festetich utca 11. (Keletinél.) Lapunk legutóbbi számában sajnálatos hiba folytán a vasár­napi fejtörő kliséje rossz volt. Kérjük olvasóink elnézését. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁP <Mi­m 1958. október 22. 8 napon belül 5 pontot szerzett az SBTC labdarúgó együttese Salgótarjáni BTC - Miskolci VSC 3:0 (1:0) Vasárnap Salgótarjánban az SBTC-MVSC találkozó után elismerőleg nyilatkoztak a szurkolók a salgótarjáni NB. I.-es labdarúgó együttes tel­jesítményéről, melynek ered­ménye: 8 nap alatti 3 mérkő­zésen 8:3 gólarány, 5 pont. Ez szép teljesítmény még akkor is, ha azt mérlegeljük, hogy ebből a három mérkő­zésből kettőt idehaza játszott az együttes. A miskolciak elleni mér­kőzésen már sokszor igen jól ment az SBTC játé­kosainak, de voltak olyan időszakok is, amikor az ellenfél támadásai okoztak zavart a tarjáni ka­pusnak. Ez különösen a má­sodik félidőben volt. Egyéb­ként az első félidőben jobban és tetszetősebben játszott a hazai együttes. Igaz, hogy ek­kor nem volt olyan eredmé­nyes a csatársor. Ebben a játékrészben Va­sasnak is jól ment, és szinte úgy alakult ki a helyzet, hogy legalább féltucat gólt lőnek a tar­­jániak. A sok helyzet közül azonban csak Vasasnak sikerült Ká­rolyi hálójába juttatni a lab­dát, így 1:0 -ás tarjáni veze­téssel fordultak a csapatok. A második félidőben már alábbhagyott az SBTC csatá­rainak lendülete, s már nem játszottak olyan tetszetősen, olyan ellenállhatatlanul a tarjániak, s bizony sok eset­ben teremtettek meleg hely­zetet a tarjáni kapu előtt a lelkes vendégek. Már úgy né­zett ki a helyzet, hogy ki is tudnak egyelíteni. Két eset­ben csak a kapufa mentette meg a hazaiak kapuját a góltól. Az utolsó negyedórá­ban azonban újra feljöttek a tarjániak, s Csáki és Taliga góljaival végeredményben 3:0-ra le­győzték az újonc Miskolci VSC NB. I-es labdarúgó együttesét. Az utóbbi két mérkőzés után megállapíthatjuk, hogy a salgótarjáni együttes for­mája javulófélben van. A Csepel elleni mérkőzésen még igen gyengén játszott a hazai együttes, de Szombathelyen már meglepő javulásról tett tanúbizonyságot. Ennek ered­ménye lett a 4:2-es szombat­­helyi győzelem. A további javulás jelei mu­tatkoztak ezen a mérkőzésen, melyen időnként egészen szép játékot mutatott az SBTC. Azonban ennek a a formaja­vulásnak tovább kell foko­zódni, mert hiszen sokkal több van ebben a csapatban, amit eddig kiadtak maguk­ból a fiúk. S ha ez így lesz, a további sikerek sem ma­radnak el. _ AZ NB III VASÁRNAPI FORDULÓJÁN GYŐZÖTT A BAGLYASALJAI BÁNYÁSZ, DÖNTETLENÜL JÁTSZOTT A KISTERENYEI BÁNYÁSZ, MÍG A NAGYBÁTONYI EGYÜTTES VERESÉGGEL TÉRT HAZA Balyasaljai Bányász — Kőbányai Lombik 1:0 Petőfibánya — Kisterenyei Bányász 0:0 (félbeszakadt) Egeresem­ — Nagybátonyi Bányász 2:0 Csak egy pontra telt a csatársor erejéből Salgótarjáni SE — Borsodi Bányász 1:1 (1:1) Az elmúlt heti ózdi siker után kíváncsian várták a BSE szurkolói, hogy vajon sikerül-e Salgótarjánban le­győzni a Borsodi Bányász együttesét? Hogy nem sike­rült diadalmaskodni a sajó­­szentpéteriek felett, azt kizá­rólag a szétesően, erőtlenül játszó és góliszonyiban szen­vedő csatársor okozta. Arra még telt az első félidőben a tarjáni csatárok erejéből, hogy kiegyenlítsék a vendé­gek gólját, de többre nem. A vendégek lelkesen küzdöt­tek, s igyekeztek az ered­mény tartására, mely sike­rült is nekik, így egy pontot szerezve boldogan hagyták el a Salgótarjáni SE Stadion zöld gyepét. A tarjáni csapatból csak Kovács, Tóth és Zólyomi já­tékát lehet dicsérni. A Nógrádi NépújságbanA TE LAPOD, olvasd, terjeszd Megyénk röplabda válogatottja nyerte a „Hírős Város 66 kupáját A Bács-Kiskun megyei röp­­lbdaszö­vetség meghívására vett részt Nógrád megye röp­­abda válogatottja a Kecske­­méten megrendezett „Hírős Város Röplabda Kupa” ver­­senysorozaton. Ezeken a ke­­mény küzdelmeket hozó mér­­kőzéseken Nógrád megye csa­pata a következő összeállít­ásban indult: Gellérthegyi, Bodor, Hvizdos, Galló, Szat­mári, Szirmai. Csere: Dósa. A mérkőzés-sorozaton így jutott el az első helyig me­gyénk vállogatottja: Nógrád megye Válogatottja—Kiskun­halas 2:0. Nógrád megye Vá­logatottja—Kecskeméti Sparta­kus 2:0. Ezután került össze a döntőbe a kupavédő Kecs­keméti Légierők együttesével, megyénk válogatottja. A játékot hozott, s meghozta a sikert is megyénk csapatá­nak. A mérkőzést nagy küz­delemben végeredményben 3:1 arányban nyerték meg fiainak, s egyévi időtartamra védői lettek a „Hirös Város” által adományozott kupának. A válogatott csapat tagjait dicséret illeti a szép és ered­ményes játékért. A csapat legjobbjai Gellérthegyi, Bodor és Szirmai voltak. Atlétikai „Népfront Kupa“ verseny Balassagyarmaton Balassagyarmaton október 12-én a JTST és az Atlétikai Szövetség kezdeményezésére Atlétikai „Népfront Kupa“ versenyt rendeztek a KISZ és a Hazafias Népfront bevoná­sával. Az elmúlt évek során ilyen nagy mérvű atlétikai versenyt nem sikerült még megrendez­ni. A versenyt 110 verseny­ző részvételével rendezték meg, ebből 35 női versenyző volt. A nézők száma meghalad­ta a 200—250-et. Ezzel is meg­mutatták a balassagyarmati járás fiataljai, hogy a leg­messzebbmenőkig támogatják a Hazafias Népfrontot. Jobb eredmények nem na­gyon születtek, mivel a sport­pálya állapota igen rossz volt. EZ TÖRTÉNT A MEGYEI BAJNOKSÁG VASÁRNAPI FORDULÓJÁN: Vizslási Bányász — Mátranovák 3:2 Nagy küzdelem után a ha­zai csapatnak sikerült kihar­colni a győzelmet. Kazár — Kisterenyei MÁV 0:1 Még Kazáron is győzni tu­dott a lelkes kisterenyei MÁV. Bgyarmati Dózsa — Salgó 1:0 Egyenlő erők küzdelmét mutatta a játék képe. A sze­rencsésebb csapatnak sikerült a győzelmet elérni. Forgács — Salgó Üveggyár 2:1 Csak nehezen győzött a Forgácsi Bányász a lelkes üveggyári együttes ellen. Zpálfalvi Építő — Bgyarmati MÁV 3:0 A rangadón Zagyvapálfal­­ván imponáló fölénnyel győ­zött a rutinosabb listavezető hazai együttes. Pásztó — St. Tűzhelygyár 3:1 öt év óta most győzött elő­ször a Pásztó a Tűzhelygyár ellen. Karancslapujtő — Szécsény 0:1 A forduló egyik meglepe­tését a szécsényi együttes szolgáltatta. Ugyanis a pálya­­választói jog felcserélése folytán Karancslapujtőn ke­rült sor erre a mér­kőzésre, ahol Sümegi góljával meg­szerezte a szécsényi együttes győzelmét. Jók voltak a győztes csapatból: Illés, Lu­kács és Varga. Jobbágyi — Zp. Bányász 0:0 Jobbágyiban megosztozott a két csapat a bajnoki ponto­kon. A női versenyszámok eredményei: 100 méter Magasugrás Távolugrás Súlylökés Férfiak eredményei: 100 méter 400 méter 800 méter 1500 méter Magasugrás Távolugrás Súlylökés monvpi • RÁDIÓMŰSOR Csütörtök, október 23. Kossuth­ rádió: 8.10: Könnyű­zene.­­ 8.55: Édes anyanyel­vünk. — 9.00: Ifjúsági műsor. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom da­laiból. — 10.10: Új hajtás. — 10.40: Zongoramuzsika. — 11.00: Sziklák alatt. Elbeszélés. — 11.13: Népi zene. — 11.30: Ezüstkalá­szos gazdatanfolyam. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Versek. — 13.10: Operahangverseny. — 14.20: Egy falu — egy nóta. - 14.50: Kórusok. — 15.10: Az If­júsági Rádió sportműsora. - 15.20: A Fővárosi Zeneiskola­szervezet tanulóinak hangver­senye. — 16.10: Szórakoztató ze­ne. — 16.50: Lányok, asszonyok... — 17.05: Operettrészletek. — 17.25: A jó öreg kocsmáros. Pe­tőfi Sándor verse. — 17.30: Ké­sői lakodalom. Riportműsor. — 18.15: Szív küldi ... — 18.45: Negyven éve történt. — 19.05: Zenei műsor. - 19.35: Népdal­csokor. - 20.20: Szépasszony 22.20: — 22.35: Tánczene. Tánczene, madara. Rádiójáték. Népi hangszerszólók. Kamarazene. — 23.35: — 0.10: Népi muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: — 15.20: A külföldi sajtó hasáb­jairól. — 15.30: Balettzene. — 16.04: Írók és költők az arany­korról. — 16.40: Politikai műsor. — 16.55: Ifjúsági Rádió. — 17.25: Ajándékműsor üzemi dolgozók­nak. — 18.15: Ifjúsági műsor. — 18.35: Operettrészletek. — 19.05: Nyelvtanfolyam. — 19.15: Film­zene.­­ 19.30: Ezüstkalászos gaz­datanfolyam. — 20.00: Könnyű­zenei hangverseny. — 20.45: Me­sélő számla. Riport. — 21.08: Táncdalok. — 21.25: A láthatat­lan telefonvezeték. Előadás. — 22.00: Hangverseny Bizet ope­ráiból. — 22.45: Császár és pro­letár, Eminescu költeménye. Péntek, október 24. Kossuth-rádió. 8.10: Rádiódal­játékok zenéjéből. — 9.10: Cim­balom-muzsika. — 9.50: Magyar költők versei. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Vitéz Belizár. Regényis­mertetés. - 11.30: Hangverseny. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gaz­da-szemmel a nagyvilág mező­­gazdaságáról. — 13.15: Hangver­seny népszerű operákból. - 14.10: Úttörő híradó. — 14.35: Napirenden... — 14.40: Magyar nóták. — 15.15: Ifjúsági műsor. — 15.45: A Gyermekrádió mű­sora. — 16.50: Az Adria mélyén. Beszélgetés Rádai Ödönnel albá­niai útjáról. - 17.05: Szív kül­di. . . - 18.15: Magyar tájak dalaiból. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.05: Gitárszólók. - 19.20: Népi demokrácia és egypárt­­rendszer. — 19.40: A Bécsi Film­­harmonikusok zenekara játszik. — 20.30: Ünnepi hangverseny az Egyesült Nemzetek Napja al­kalmából. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23.00: Operarészletek. — 23.30: Tánczene. — 0.10: Pro­kofjev: Pillanatképek. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Hegyháti dombok alján. — 15.15: Szóra­koztató zene. — 16.00: Tánczene. - 16.50: Fodor Lajos kórusa énekel. - 17.10: A Magyar iro­dalom története. - 17.40: Mű­vészlemezek. — 18.30: Mi lesz velünk? Riportműsor. — 18.40: Népi zene. - 19.05: Nyelvtan­folyam. - 19.40: Falurádió. -20.00: Népszerű könnyűzene. — 21.05: Operettmuzsika. — 21.40: Munka után a Közlekedési Klub­ban. — 22.00: Kínai ajándékle­mezeinkből. — 22.30: Heti hang­versenykalauz. Szombat, október 25. Kossuth-rádió. 8.10: Lányok, as­­­szonyok . . . - 8.25: Régi magyar dalok. - 8.57: Úttörő híradó. — 9.22: A Gyermekrádió műsora.— 9.37: Sosztakovics: Balettszvit. — 10.10: A Rádió Ipari Rovata je­lenti. - 10.30: Szerelmi kettő­sök. — 11.00: Két elbeszélés. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Né­pek zenéje. - 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 13.50: Tánczene. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.10: Népi zene. — 15.30: Időszerű nemzet­közi kérdések. — 15.45: Tánczene. — 16.10: Élő szóval - muzsiká­val. — 18.15: Szív küldi ... — 18.45: Harkovból jelentem... -18.55: Népszerű szimfonikus hangverseny. - 19.45: Az ablak. Elbeszélés. — 20.30: Tarka-bar­ka. — 22.15: A kedves közelléte. Goethe verse. — 22.20: Tánc­zene. Petőfi-rádió: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Motorosok öt perce. — 15.25: A Kronstadti tengerészek. Rádiójáték. — 16.33: Szórakoztató muzsika. - 17.15: Illemkódex. - 17.30: Szabadságharc a sivatag­ban. — 17.50: Farnadi Edit Liszt­műveket zongorázik. - 18.15: A Gyulai vár. Riportműsor. — 18.25: Táncdalegyveleg. — 18.45: A zenéről és a zenélésről. — 19.15: Tánczene. — 19.40: Falurá­­ dió. — 20.00: Puccini: A nyugat lánya. Háromfelvonásos dalmű. — 22.25: Magyar népdalok. — 22.38: Molnár Antal G-dúr fú­vósötös. lepuisi Az MSZMP, Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács lap)« Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz. Telefon: felelős szerkesztő is­m Ipari és mezőgazdasági rovat 10-T» Pártépítési és belpolitikai rovat 10-84, adminisztráció 11-W, kiadó hivatal 14-03 (h­-as mellék) bánya­telefon. A lapot árusításban és előfize­tésben a Nógrád megyei postahi­vatalok terjesztik. Előfizetési dí­i 1 hóra 4 forint. Előfizethető bit, mely postahivatalnál és kézbe átlónél. B.-tarján­ Nyomda. Fv.i­rdla­p,

Next