Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)

1966-12-02 / 285. szám

2 NOORAD 19«6. líwmher 2 rtentefc (Folytatás az 1. oldalról) létével folytatta tanácskozá­sát. A első felszólaló dr. Pál Lénárd, a Központi Fizikai Kutató Intézet első igazgató­­helyettese volt. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági reform leg­fontosabb céljait is csak úgy tudjuk megvalósítani, ha a tudomány és technika leg­újabb eredményeit gyorsan al­kalmazzuk a termelésben. Ezután arról szólt, hogy a termelőerők fejlődésének üte­mét mindinkább a tudomá­nyos és műszaki kutatások se­bessége szabja meg. — Nagy értéket jelent szá­m­unkra — folytatta dr. Pál Lénárd —, a kutatóintézete­inkben dolgozó tehetséges, lel­kes kutató gárda. Ezzel az értékkel nagy figyelemmel és körültekintéssel kell bánni. A kutató munkához szabad, alkotó légkörre van szükség. Tudományos vitákban nincs helye a hatalmi szónak, a hi­vatali beosztásból adódó te­kintélynek. Döntő szerepük csak a tudományos érveknek lehet. Sajnos előfordul, hogy a szubjektivizmus, klikk­­érdek­, pozícióféltés fékezi az alkotó, tudományos vitát. Az is előfordul, hogy a tudomá­nyos intézetek egyes vezetői­nek konzervativizmusa, fele­lősségtől való félelme fékezi az alkotó kezdeményezést, akadályozza az új munkastí­lus kibontakozását. Ez ellen fel kell lépnünk, mert ez nagy kárt okoz nemcsak a tudo­mánynak, hanem sokszor a népgazdaságnak is. A továbbiakban hangoztat­ta, hogy az utóbbi években sokat fejlődtek, bővültek a magyar tudomány nemzetközi kapcsolatai. Különösen fontos számunkra a tudományos együttműködés a szocialista országokkal s mindenekelőtt a Szovjetunióval. Oldrich Cernik, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága Elnökségének tagja tolmácsolta ezután párt­ja és a csehszlovák nép üd­vözletét. A magyar nép — mondotta­­ — joggal lehet büszke a szo­cializmus építésében elért eredményeire, amelyek a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt politikájának helyességét bi­zonyítják: azt, hogy ez a po­litika a lakosság valamennyi rétegének támogatását élvezi. A továbbiakban hangsúlyoz­ta: Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja a jövőben is azon fog munkálkodni, hogy orszá­gaink politikai, gazdasági és kulturális együttműködése to­vább fejlődjék, népeink ba­rátsága tartós és megbontha­tatlan legyen. Rámutatott ar­ra, hogy pártjaink nézetei azonosak a nemzetközi élet­­problémáinak megoldását, va­lamint a kommunista és mun­kásmozgalom egysége erősíté­sének módját illetően. A továbbiakban elítélte a nemzetközi kommunista moz­galom egységének megbontá­sára irányuló törekvéseket. Majd a következő szavakkal fejezte be felszólalását-Csehszlovákia Kommunista Pártja úgy véli, hogy érlelőd­nek a feltételek a kommu­nista és munkáspártok nem­zetközi értekezletének össze­hívására. A tanácskozás hoz­zájárulhatna a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom egységének erősítéséhez, és akcióképességének növelé­­séh"­?mi Thomsen, a Dán Kom­munista Párt Politikai Bizott­ságának tagja bevezetőben tolmácsolta a Dán KP Köz­ponti Bizottságának forró üd­vözletét, és további sikereket kívánt a magyar nép boldo­gulásáért és jólétéért végzett munkához, majd pártja tevé­kenységéről beszélt. A múlt heti parlamenti vá­lasztásokon — mondotta — Dánia történetében először jött létre munkás­ többség a parlamentben Továbbra is küzdünk a Né­met Demokratikus Köztársa­ság elismeréséért, Dánia NATO-tagságának megszünte­téséért, s azért, hogy a tömb­­politikát egy időtálló, egét- Európát magában fog­­laló európai biztonsági rend­­sz­e­r áltsa fel. hasznosnak tartjuk az egy- Tanácskozik az MSZMP IX. kongresszusa jogakciókat, és valamennyi munista és munkáspártok dókban is sokat hallottunk az nők harcáról szólva kijelen- ahhoz, hogy helyesen állapít a politikai probléma megvitatá- nemzetközi értekezletének ősz­ önök történelméről, szabadság- tette­­sukt meg jövőbeli feladatain­ál a kommunista pártok kö­­szehívásáért, küzdelmeiről. Jól ismerjük az M] véljük hosv az kát.­zötti két vagy több oldalú Leonidasz Sztringost ezután önök szabadsághősét, Kossuth amerikaiak vietnami agresz- .. . tanácskozások útján. A kém­ elmondotta, hogy bár a reak- Lajost, s Petőfi Sándor tán- a­ki kekd-Ázsiában , Van meg„a TM közeletink­munista pártok esetleges új ció félbeszakította az ország goló költeményeivel a mi szó- kialakult helyzet az esés- vi- ^eli ?ok múltbeli maradvány, nemzetközi konferenciájának demokratizálódásának folya- badságharcosainkat is lelkesí- lág Ekéiét az emberid­iö P °lsári- kispolgári hordalék, ^ “h £ vásával ^ pártunk elvi­ matát, nem sikerült megtör­­tetie. Csodálattal szemléljük vőjét veszélyezteti. S , ,idegen­leg egyetért. A konferenciá­­nak olyan fórumnak kell len­nie a nép ellenállását, és el-­irodalmuk, művészetük, kul­­szigetelni a baloldalt. turális életük mostani fellen­nie, amely nem ítéletet mond. Leonidasz Sztringosz végül dülését szemlélet. Gondolatokat azon- Egyetértünk az önök érte- ban nem lehet puskagolyóval is, kelésével mondotta­m, kilőni az emberek fejéből, a hanem az akcióegység helyre- köszönetét fejezte ki azért az — Nehéz helyzetben levő, hogy ha a Kínai Kommunista gondolat szegénységet sem le­állítását szolgálja, a vietnami együttérzésért, és szolidaritá- megszállt országban dolgozó­ p­árt helyesebben fogná fel a hét erőszakkal vagy ráolvasás­nép békéje és szabadsága éí­ sért, amellyel a magyar nép a kis párt vagyunk. Nagyon fok­ világ e részében történő ese­ sát pótolni. Az idegen szemlé­dekében, görög kommunisták, a görög tos számunkra a szocialista lények törvényszerűségeit, letek, a rossz magatartás el-Ezután Betty Sinclair, nép harcát kíséri. népek rokonszenve. Arra tö- és a szocialista erők fel­­len hosszú, türelmes eszmei Észak-Írország Kommunista Kristin E. Andersson az íz- fekszünk, hogy mindegyikük­ adatait, ez óriási mértékben harcot kell vállalnunk Pártja Központi Bizottsága- landj Szocialista Bevséimák­­kel megőrizzük testvéri kap­ megkönnyítené a háború be- ....... nak titkára tolmácsolta párt- k­özm­ntí RizntuátcSní­ csolatainkat fejezéséért folytatott küzdel- Az ideologiai munkában na­ról ^zén^ho^És^k-l­“: ^dtf ,Pritt DrVladimir Bakaric, aJu­­m«■ .......... . natednfcsaL *üreim2*me £ ss­aris i tag „'íSai“,­«arwarssftffí: «srssri ssut sast alkotmányának 21 SSTM í”? "“t?4“!­ * ezért k“' t«ja, , Horvát­ban folyó gázárig] reform ”“'L„ JSI. C h íul,... y­zonosén figyelemre méltó. Kommunisták Szövetsége Köz­ jelentőségéről, s a Jugoszláv . . . . ' káT eldj kell hogy őseik ezer év előtti hős­ ponti Bizottságának elnöke lé- Kommunisták Szövetségének . sokkal nagyobb kar £ tetteit irodalmunk nagy hős- nett ezután a szónoki emel­ átszervezéséről Kifejezte azt igényességgel megértessük a Költeményében, az Edda- vényre. a reményét, hogy Jugoszláv dolgoz" . tömegekkel tervein­k ellen a célunk mondot- dalokban megénekelték. és Beszélt a Jugoszlávia és miában a szocializmus építé­­ket- 6 képzelő ® 6lnk?!- nagyobb emlékét a mai napig meg­ hazánk közötti együttműködés sében ismét újabb forradalmi áttekintést, több jogot kell őrizzék. A későbbi évszázad fejlődéséről. Vietnam népe- fellendülés következik be. biztosítani számukra az állami és egyéb döntésekben, hogy magukénak érezhessék azo­kat. Tovább kell tanítanunk a marxizmus—leninizmust és jobban, mint eddig; magyaráz­zuk a mára alkalmazva, ér­vényesítsük mai problémáink megoldásában és közben véd­jük azt minden torzítással Csütörtökön az elnöki be- szocialista célok elérését szól- A szocialista és nemzeti tu- szemben. Ez mind együtt fel­jelentések után Szirmai Isi­­gáló utak, módszerek közül hat formálója, a tudatba iva­­tos része a szükséges erköl­cs. A továbbiakban a küzde­lemről beszélt, amelyet az ír nemzet vív szabadságáért és függetlenségéért, majd arról szólt, hogy Észak-Írország Kommunista Pártjának szi­lárd és őszinte véleménye: megérett az idő a kommunis­ta, és munkáspártok világ­méretű tárgyalására. Ezután Anna Liisa Hyvönen, a Finn Kommunista Párt Po-év szünet után ugyanis az or­szágban olyan kormány ala­kult, amelyben a kommunis­ták együttműködnek a szoci­áldemokratákkal, és a na­ jelentéséiB fejlődött népünk társadalmi —politikai tudata Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A kongresszuson munkánk­_ k­í­ván- a Magyar Szocialista kialakult, némelykor szinte hott része a nemzet múltja, ősi, rS«n' f Munkáspárt Politikai Bizott- össznépi viták, eszmecserék, történelme. Ezért néhány tör- amelynek az anyagit kell ki­:„V. -Pal',C,i ~?LeS,V,4 ságának tagja, a Központi Bi- Ezt bizonyítja a jobb munka- ténelemtudóssal vitatkoznom egészítenie. zottság titkára szólalt fel el- fegyelem,, a termelékenység kell. A Baranya megyei párt- n t . korszak kezdődött Tizennyolc főként 8 ’ B értekezleten idézték Anatol­t D‘*10í emberek természe. ‘ ‘ “ Francé aforizmáját: „A törté­ ^törekvéseit vápáit, hogy velem nem tudomány, hanem jobban akarnak élni. lakást, művészet”. Ez a szellemes,­­ cs­ádi házat, jobb csúfolódó meghatározás arra bútort, televíziót, autót akar­­atal, hogy a történelmi múlt na** nem szabad­­ elítélni, kis­­értékelését a pillanatnyi ha- Polgárinak minősíteni. ha­talom érdekei szerint változ- mindezt tisztességes munka tarták. Tették ezt annak el- eredményeként kívánják el­lenére, hogy éppen a törté- ónni. A­­ szocializmus nem az nelem bizonyította az önké­­ppén céljai és érdekei elle« nyes „átírások” rövid élem­­­ére akarja érvényre juttatni tartamát, és kétes sikerét. Így a társadalom érdekeit, az ok volt ez itt, a Duna-medence­ harmonikus egységének meg­­ben is a polgári világban. A valósítására törekszik. A szó a Duna-medence világát azóta cialista politika nem öncélú, megváltoztattuk, az itt élő hanem — megfelelően a mai­népek szocialista forradalom- xizmus—leninizmus tanító­ban kivívták jogaikat, közös sónak — az emberek életkör ideálokat, célokat követünk, rülményeinek javítását céloz­­megteremtettük a feltételeit za. Amikor ezt követjük, a testvéri együttélésnek. egy gazdagabb társadalom Ezt zavarnák esve* szom- fe lép £ t,ésén dolgozunk, a sze­ré­kenység, a nehéz, sivár élet rasz­tokat képviselő polgári­ról, feladatainkról, eredmé­centrumpárttal, nyeinkről pótolandó fogyaté­k kormányban résztvevő töb- tagságainkról van szó. Ez így bi párt céljai ugyan merő-­van rendjén, de azt is helyén­ben eltérnek a kommunis- valónak tartom, hogy pártunk fákétól, a kormány mégis IX- kongresszusát, amellett, olyan határozatokat hozott , hogy hangsúlyozzuk munka és­dolgozók életkörülményeinek tekezlet jellegét, tekintsük javítása érdekében, amelyet olyan alkalomnak is, amikor két egyetlen polgári kormány hétköznapi gondjaink vizsgá­lóin tett volna meg. laza mellett emlékezünk a Elvileg pozitívan fogadjuk már befutott nagyszerű sor­a kommunista pártok közös radalmi útra, messze mutató értekezletét. Ilyen értekezlet céljainkra, a kommunisták összehívásának természetesen elhivatottságára, arra amit a előfeltétele, hop azt igen szocialista magyar nemzet gondosan készítsük elő, az megvalósításáért, a nép szó­előkészületekben a tehetőség badságáért és felemelkedésé- _____________ SZert?Íik,Párt"Ten^ ért 60018 tettünk és ezután emelkedése, és nem utolsó- szédos országokban élő nji- ellen folytatunk háborút az értekezlet segítse elő a kell tennünk. Most 10 éve a soman a dolgozók mind erő-­ténész barátaink, ha új törté­ eten itatunk háborút, munkásmozgalom egységét, magyar munkásosztály újjá-­teljesebb igénye arra hogy nelmet írnak, és a múltat is- Érdekes, hogy ezt a polití­emelje mozgalmunk harcossá- szervezett pártjával az élén beleszólásuk legyen a terme- mét vélt pillanatnyi politikai kát mégis jobbról is. balról gaz és harci képességet fegyveres erővel verte le az lés irányításába, a munkafel­­érdekek szolgálatában úgy tűr­ is, kispolgárinak, liberálisnak mondotta Anna Lasa Hyvo- ellenforra­dalmat, megvédte a tételek kialakításába, és erő­­sítják, hogy ezzel a szomszéd minősítik. Azt állítják, hogy n € n­ . munkáshatalmat és olyan szó- södjék fellépésük hatékonysá- nemzet fiainak, leányainak közéletünkből hiányzik a nép Gaston Polissonmere a Fran­­c­aijsta politikát kezdeménye- ga a társadalmi tulajdon vé- nemzeti önérzetét sértik. A és a munkásosztály érdekeiért ez a Kom­munista Párt f­en4r-­zett, amely felszabadította­delmében, a pazarlás, a te- nacionalizmus elleni közös folyó forradalmi harc. Jobbol­dal Bizottságának tagja aggó- népünk alkotó energiáit­e­gyelmezetlenség ellen. harcunk sikerének feltétele dali opportunisták és a ..bal­más forradalmi lendületet adott a Nem azonos ezzel a kép, hogy­­ legyünk filelemmel oldali” álradikálisok abban is kai imperializmus neveli a szocialista épitőmunkának, ha az emberek világnézetét egymás nemzeti érzelmeire, összetalálkoznak, hogy társa­agresszivitása es mindenek- Ezen az évfordulón miért ne nézzük. Ebben a vonatkozás- számoljunk egymás érzékeny­ dalmunkat polgárosodónak e'őtt_ Vietnam hősi népe el­ emlékeznénk meg arról hogy­an is nagyot léptünk ele­­segevel. Ha nem ezt tesszük, minősítik, azt vetik szemünk­ben folytatott háborúja miatt, t­z évvel ezelőn újjáalakult a re. teret hódított a marxista akko r az ̋ tt „és^ott^é:1 ° em- re_ hogy­­ eladtuk forradalmi és a francia kommunisták­­ -re, = ujjamaxun a berek gondolkodásában még «^éteket nem va^k e^ jes szo^idarit&rol biztosítotte ^farkulko^^ Ma&er SS nézetének formálására jelen- meglevő nac,orális a marad- harciasak elkényk­edtünk­ a A Vietnami Dolgozók Partja megalakult a ^az­szocia­tesen flottak - nem vol- vanyokat konzerváljuk. - ye meseötünk. képviselőit, es a Nemzeti Fel- ^te _ “unk^^a for«- marxisták, ha ezt ta­­leg megerősítjük. Vannak elmaradott, primitív, másra_ nem képes emberek. A marxista történelemtudó- akik útnevezett keménykezű mány művelői ne művészked- politikát reklamálnak. Nem tudósok, veszik észre, hogy az elvtelen S^untértei “vezetők sza­ Ä f ^“^«nTegekre ^fnkfor~ kádár politikáját, amellyel maszkodva megvívta a győzel­ ‘ ká­rtJlv ^ ‘ c megkönnyítik az amerikai ag­­mes forradalmi harcot. Ne le- ^lkgdé^ a mezto^dasáe szó- -ienek- maradjanak tudósok, veszik észre, hogy az elvtelen resszorok dolgát, s újabb gaz­ gyünk túlzottan szemérmesek: cialisto átalakításT a mező- Az a feladatuk- hogy a tör- megalkuvás az egyik oldalon, tettekre bátorítják őket. tíz év után ez a kongresszus iLasári l.X jellegének tenelemtudományt tisztítsák az álradikalizmus es a szék­_ Híven elvi állisponttá­ arra is alkalom, hogy meg­­int meg a pillanatnyi politikai tas magatartás a másik olda­­hoz. pártunk az SZKP-val 8nép radlí^^fiiiók^^iskolázása, a feldoteoz^T^^Basr­tíídte1 ^egyaránt a valóban kis* »u­iitt a nemzetközi kommu- a történelmi tettért. h­iv«nízia k-nitnrónic rmm­un- feldolgozásában ragaszkodna po­gári. együtt a nemzetközi kommu­­nista mozgalom egységén Kedves elevtársak! eszmei ösztönzésnek, burzsoázia kulturális monopó­liumának megszüntetése. __________________ "tzi^iaf’istván "Atal- Hogy ki a harcos, ki ax ÄzmÄrfi 7* 1957S es Szemes vizsgálgatni. ho- kultúra magas csúcsainak tu^íis^^reményünk kiszé. « af marxism­leninizmus elvei es az 1957-es ........„i-u.... .i»»----------- meghódítása, lefedéséről, igényességének nő. len­nista- ki ‘art ki az úgy . loan nyilatkozatok Syan alakult, fejlődött-e az el- meghódítása. icscucaaui, iscu^caKSín­CA hu, Sápján. Pártunk­ hozá­járul múlt években a nép társadal- Sommázva: a tíz éve nl- rekedéséről szólott Az iroda­ 1­e^ményére lehS azoknak a feltételeknek a mi-politikai tudata. Vélemé- halmazott valóban lenini, lom és a művészetek tenné- bizonyítani eredmén^vel lehet megteremtéséhez, amelyek va­ nyem szerint jelentősen fej­­eredményes politika radikális kell — mondotta — mind a 00­lamennyi kommunista párt fődött. A közgondolkodásban, fordulatot hozott a magyar­ben igénylik, mind többen Aki a nép négyesztendős nemzetközi értekezletének a nép tudatában előretörtek a szellemi életben is. felszaba- kritizálják és kulturális sor- erőfeszítéseiben és felmutat­ös­szehívásához szükségesek — szocialista elemek, szélese- ditotta a szellem erőit. Ma a radalmunk legnagyobb vív­­ható nagy eredményeiben mondotta végezetül, dett az ismeretanyag és nő- magyar nép büszke hatalma- mánya, hogy ma már nem- nem ismeri fel a forradalmi T­ervnirmust ■ Sztrinnosz a Gö­­vekedett a politikai érettség, ra. Arra, hogy íme urak nél- csak szűk értelmiségi rété- tettet, a forradalmi pátoszt, Jeff TommuS Párt Políti- Tanúsítja ezt: a nép túl- kül 21 év alatt csodákat tett: geknek van olyan tájékozott- azt hadd emlékeztessem, ar­kai Bizottságának taeia túl­­nyomó többsége ragaszkodik nemcsak gyárakat épített me- saga, ideológiai felkészültsége, va_ hogy a forradalmi mon­kácsolta pártja Központi Bi- 3 munkáshatalomhoz, egy et­­zőgazdaságot korszerűsített, határozott ízlése­sztétikai kósmozgalom és a magyar 70ttságának forradalmi üdvöz­ ért a szocializmus építésével, hanem igazán, végre nemzet­ igényessége, ami fel­étele az munkásmozgalom története terei itatta hazánk szere- hazánk békepolitikájával, ok­­­é lett. Nem is akármilyen aktív véleményformálásnak nemcsak a fegyveres harcok, pét a szocialista tábor ere- vas> tanul, képezi magát, tud­ nemzetté, mert megvalósult Talab­an írta nemrégiben Be- hősi rohamok krónikája, ha­jének fokozásáért és a világ­­ia> mi az imperializmus és Bessenyei „jámbor szándéka , nedek Marcell, hogy a ma­ nem a fegyelem és az önte­déke megőrzéséért folytatott gyűlöli azt, érti a népek test- hogy „lennénk tudós nem- gyár közönségről regé­lt e­­­gyetem krónikája is. Az ön« béke megőrzéséért folytatott y<Wg­§nek gondolatát szív, zetté” megvalósult Széchenyi lene írni, mert olyan mennyi- uralom •- • •• harnhart maid kijelentette- vensegenex gondolatat es szív- «=1« “*K8V“*'T““ z- ----- ^ uralom is a kommen is­ári harcban, majd kije entene. szolidáris a megtámadd- nemes szenvedélyű álma, hogy jogi es minőségi változásokon é­s k nnev„zpr.­. A­­ Törne nén a vilás összes . / s 8­0 _______, _____ » keresztül az utóbb 20 ..nEnnek nagyszerű pel-A görög nép a világ összes ta, a nemzet legyen „a kiművelt ment keresztül az utóbbi 20 békeszerető, és haladó erői- Nem ennyire egyértelmű a emberfők sokasága”, és ha a esztendőben, amilyent a “aj kínaik vezetők * H. I, vel együtt küzd a vietnami ké az én­ ^ tór,ada,mi nemzeteket népeik szabadság- könyvnyomtatás óta nem Iá­­g provokác­ótea^^ben S problémának a Dél-vietnam érdek összhan­gját nézve, de jogain, a társadalmi haladás tett a világ.” mutatták a m? el^Saink ^eTeVtetnims DemokrahC Ut ÍS “* már az olyan je_ SéFt fo­yó harcban elfoglalt Az elmondottakból azonban tízezrei a falu szocialista ál- KÖZ­társaság kormányának ja­­lenség-„ a tömegek tudatos helyük, kulturális szívonaluk nem azt a konklúziót vonom alakítása idején és az ellen« vaslatain alapuló békés meg- me*fny*latkozása, amely arra alapján rangsoroljuk, akkor a le’ hogy a követelményekhez forradalomban megtévede'tete. a , v„4g. rsasaiíTsris: ss­* Sikraszállt a munkáipar- haladunk. Erről tanúskodik­ban az első sorokban van a radás, de jelentős a fejlődés sok akcióegységéért, a kom- közéletünk élénkülése, a nagy helye, és ezt is regisztrálnunk kell győz" "mhez rohamozni­a kellett (Folytatás a 3. oldalon)

Next