Nógrád, 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
Moro Kairóban Aldo Moro olasz külügyminiszter csütörtökön Kairóba utazott. Háromnapos hivatalos látogatása során az egyiptomi kormánnyal megvitatja Olaszország javaslatait a közel-keleti béke helyreállítására. Értesülések szerint Olaszország a következő hárompontos tervet terjeszti elő a közel-keleti viszály rendezésére: 1. fegyverszünet; 2. tíz nemzet képviselőiből álló nemzetközi bizottság felállítása, amely kidolgozná bizonyos fajta fegyverek embargóját a közel-keleti országokban; 3. mindkét fél kötelezettségvállalása atekintetben, hogy érintetlenül hagyják a hatnapos háború folyamán Izrael által megszállt területek jogi státusát. Olaszország a következő tíz országot javasolja az embargó bizottság tagjaiként: a Szovjetunió, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Belgium, Svédország, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország. Moro csütörtökön, magyar idő szerint 21.30 órakor, megérkezett Kairóba, ahol Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter üdvözölte. A repülőtéren tett nyilatkozatában Moro kijelentette, hogy Olaszország súlyos aggodalommal szemléli a közel-keleti viszály folytatódását. Rámutatott, hogy Olaszország minden tőle telhetőt meg akar tenni a közel-keleti válság mindkét fél érdekeit szolgáló pozitív rendezése érdekében. Az ajtók nyitva maradtak Egy nappal a csütörtöki találkozó után, Kassel, a Grimm testvérek tizenhárom lóherés címerű festői szülővárosában az élet visszatért megszokott medrébe. Ismét megnyílt a turisták előtt a Stoph—Brandt eszmecsere színhelye, a Schloss Hotel, amelyet a találó szellemességgel — „Schlusshotei"-nek kereszteltek el a sorozatos provokációk miatt a tárgyalások felfüggesztéséről tartó tudósítók. Kétségtelen, hogy a neonáci suhancok provokációi, az NDK lobogójának letépése és a lépten-nyomon felharsanó fasiszta ízű szavalókórusok aláhúzzák Willi Stoph Gerstungenben adott televíziónyilatkozatának erre vonatkozó szavait: „Ott, ahol a potsdami egyezményt nem hajtják végre, ott erőszakot vetnek a fiatalembereket neonácikká és revansistákká teszik, más államoknak, azok határainak, jogainak és zászlójának semmibevevésére nevelik. Nem lehet meglepődni, hogy amikor egy ilyen állam kormányfője húsz pontot helyez ugyan a tárgyalóasztalra, ezek közül mégis hiányzik a legfontosabb, az egyenjogú kapcsolatok megteremtése nemzetközi jogi alapon a két egymástól elválasztott állam között.” A tegnap estig szinte teljes létszámban Kasselből elutazott német és külföldi laptudósítók, rádió- és ■ •»levízió-konvív"’torok két fontos tanulsággal távozhattak. Egyrészt: Kassel világosan igazolta, hogy nem táplálhattunk különösebb reményeket a két kormányfő második találkozóját illetően. Brandt ugyan szavakban is kifejtette: „idővel szó lehet az NDK nemzetközi jogi elismeréséről”, arra azonban még csak halvány utalás sem történt, hogy ez mikor, milyen feltételek esetén következhet be. Márpedig az NDK álláspontját egyértelműen megvilágító Willi Stoph rámutatott, hogy a továbblépés csakis a nemzetközi jogilag rendezett kapcsolatok útján történhet. Másik, nem kevésbé fontos tanulság, hogy a látszólag eredménytelen kasseli találkozó nem jelenti a két német állam eszmecseréinek kudarcát. Az ajtók nem csapódtak be a tárgyalások előtt, csupán az akadályok változatlanok. Úgy látszik, ma még nem érett meg az idő érdembeni tárgyalásokra. Annál is inkább, mert az Erfurt és Kassel között eltelt két hónap alatt — kétségtelenül Bonn hibájából — a remélt javulás helyett inkább romlott a két német állam kapcsolata. Willi Stoph nemcsak a maga és kormánya, hanem — bátran mondhatjuk — a kontinens jövőjéért aggódó valamennyi európai nevében fogalmazta meg az NDK televíziójának adott első nyilatkozatában azt a reményt, hogy a Brandt-kormány bizonyos gondolkozási idő után eljut ahhoz a felismeréshez, miszerint „az NDK javaslata utat nyit a békés egymás mellett éléshez”. — re — Befejeződött a honvédelmi miniszterek találkozója Egy korábban hozott hatádos tagállamai egyesített rovat értelmében 1970. má- fegyveres erőinek főparancsjui 21—22-én Szófiában megnoka és törzsfőnöke, valamint tartották a Varsói Szerződés a Román Szocialista Köztérhez tartozó államok honvédérsaság fegyveres erői miniszti miniszteri bizottságának terének első helyettese, a roülésszakát. Az ülésszakon már fegyveres erők vezérkari részt vettek a Varsói Szerző-főnöke. déshez tartozó országok hon- A honvédelmi minisztereik védelmi miniszterei bizottság bizottsága megvizsgálta a gának tagjai, a Varsói Szerző- Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregeinek harckészültségével kapcsolatos napirenden levő kérdéseket. Az ülésszak valamennyi résztvevő teljes és kölcsönös egyetértésének és nézetazonosságának jegyében zajlott le. Az ülésszakon Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a Bolgár Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere elnökölt. A PENONAH sajtótájékoztatója A Pest—Nógrád megyei Allassagyarmati üzem fejlesztésatforgalmi és Húsipari Vál-lét, a húsipari termékek válalat Igazgatósága tegnap a lasztékának bővítését. Kiállt Balassagyarmati Húsipari tós keretében be is mutatták Gyárában sajtótájékoztatót azt a 22 terméket, melyből tartott. A megyei sajtókép- minden igényt ki tudnak elégiselőit Szabó Berény, a válla- gítója. A tájékoztatón szóba lat igazgatója, valamint Rein m kocakihelyezési ak- Lajos, a gyáregység igazga- került a kocakihelyezési aktája tájékoztatta. Ismertette «»0» a süldő- és malacfelvasarlapunk munkatársaival, a halás számos gondja is. Segítenek a nógrádiak (Folytatás az 1. oldalról) gótarjáni Cipész Ktsz például cipőkést, és ruhaneműt adott fel. Egy idős néni ruhákat tartalmazó csomagot küldött Mátészalkára. A salgótarjáni Postahivatal Ady Endre és József Attila szocialista brigádjai 2000 forintot küldtek az árvízkárosultaknak. Kezdeményezésükhöz a postahivatal többi brigádja és a megyei is távközlési üzem brigádjai csatlakoznak. A Posta Vezérigazgatóság országos érvényű rendelkezése alapján az árvízkárosultak megsegítésére szánt küldeményeket Vöröskereszt Mátészalka címre díjmentesen veszi fel a posta. Az erre a célra szánt pénzküldeményeket OTP 440—98005 Budapest 62. címre ugyancsak díjmentesen továbbítják. Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. —8.20: Lányok, asszonyok. — 8.47: Operacsillagok — operaslágerek. — 8.17: Lemezmúzeum. — KJ.Oá: Hallgassuk együtt. — 10.4«: Kimoszijtha/.. Egy kis házimuzsika. Rádiójáték. — 11.45: XX. századi kórusmuzeika. — i~.au: Déli Krónika. — 18.30: Melódiákoktól. — 13.50: Koczkás Sándor könyvszemléje. — 14.00: Zala Tóth Erzsébet és Meran Lajos nótákat énekel. — 14.80: Kis magyar néprajz. — 14.85: Új zenei újság. — 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 16.80: Csak fiataloknak. — 10.05: Rádióreklám. — 16.10: Húszas stúdió. — 17.05: Fortunió dala. — 17.86: Emil és a detektívek. — 18.01: Világhírű előadóművészek lemezeiből. — 19.85—88.00: Töltsön egy estét a rádió mellett. — 22.80: Táncoljunk — 0.10— 1.56: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ: 8.06: Barokk muzsika. —145: Külpolitikád figyelő. — 9.00: Népek zenéjéből. — 1.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00—0.50: Zenés műsor üdülőknek. — 11.50: Tavaszi egyveleg. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Csak nagyvonalúan! — 13.13: Birgit Nilsson operafelvétel élből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00—15.00: Napraforgó. — 15.05: Csajkovszkij: Olasz capriccio. — 15.20: Falvakban, mezőkön. — 13.50: Fúvóspolkák. — 16.05—18.00: Szívesen hallgattuk. — lí.io: Új könyvek. — 18.13: Könnyűzene. — 18.30: Közvetítés a vasas—MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18.50: Öt éves a diplomám. . . Riport. — 18.59: Mozart: Figaro házassága. — 20.20—20.30: Közvetítés az * —Csepel bajnoki labdarugó-mérkőzésről. — 21.22—21.38: A színfalak mögött. — 23.15: Nóták. 24.00—0.11: Hűek. TELEVÍZIÓ: 9.01: A múzsák neveletlen gyermeke. — 9.55: RXT — avagy egy kallódó szabadalom. RiportrUm. — 10.15—11.35: Jókai: Sárga rózsa. Tévéfilm. — 15.43: Műsorismertetés. — 15.40: A pénzhamisítók. — 16.05: Gyere pajtás énekelni. — 16.25: Reklámműsor. — 16.35: Vacafol... Riport. — 17.05: A magyar tudomány nagy öregei. — 17.55: Reklám. — 16.00: Vezényel Herbert von Karajan... — 18.80: Nevess: Dokumentumfilm. — 18.30: A tv jelenti. — 19.80: Cicavízió. — 19.30: Próza a pódiumon. — 80290: Köztünk maradjon ! — 80295: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. — 80.50: Thomson kapitány. Színmű, két részben. — 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás. — 18.56: Cselgáncs Európa-bajnokság. — 23.85: Reklámrevü... BESZTERCEBÁNYA: 9.30: A világ filmen. — 10.55: Bolondok haza az L emeleten. (Zenés bohózat.) — 16.15 és 22.40: Közvetítés a kerékpáros békeversenyről. — 17.30: Rövidfilmek. — 19.00 és 82.115: Tv-híradó. — 19.50: A Lambarene-expedíció. Sorozat. — 20.35: Vidám műsor. — 21.10: Septimus úr nagy vendéglője (francia film). — 22.55: Kosárlabda-vb. 2 NÓGRÁD — 1970. május 23. szombat Változások a cseh szakszervezetekben A Cseh Szaktanács csütörtöki ülésén foglalkoztak a szakszervezeti konszolidáció kérdésével, s ezzel összefüggésben több személyi változtatást hajtottak végre. Az ülésen elfogadták a tanács 27 tagjának és jelöltjének lemondására előterjesztett javaslatot. Hasonlóképpen elfogadták az eddigi elnökség lemondását. Végül titkos szavazással megválasztották az elnökség új tagjait, a titkárságot és a titkárokat. Elnökké Josef Havlickát, titkárokká pedig Josef Krizt, Lladimir Marikot és Marie Ruzickovtát választották. (MTI) A RIOLEX Éítőanyagipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz: ÉPÍTŐIPARI MŰVEZETŐKET, HŐSZIGETELŐ, VILLANYSZERELŐ, ÉPÜLETLAKATOS, KÖZPONTI FŰTÉSSZERELŐ, BÁDOGOS, VASBETONSZERELŐ, KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT. Érdeklődés és felvétel: RIOLEX Építőanyagipari Vállalat Salgótarján— Zagyvapálfalva. Telefon: 11-08.1. Kambodzsai mérleg A Kambodzsai Nemzeti Egységfront hanoi tájékoztató irodája pénteken közleményben számolt be a kambodzsai felszabadító erők és a khmer lakosság által két hónappal ezelőtt megindított hadműveletek eddigi mérlegéről. A közlemény szerint a kambodzsai felszabadító erők és a helyi lakosság az ellenfél 2400 katonáját — közöttük 2000 amerikait — semmisített meg, vagy ejtett fogságba, 28 zászlóaljat morzsolt fel, 1000 fegyvert és 600 tonna lőszert, valamint körülbelül 100 járművet zsákmányolt. A közleményből egyúttal kitűnik, hogy négy kivételével, gyakorlatilag minden kambodzsai tartományban megindult a felszabadító harc, létrejöttek a helyi népi hatalmi szervek, a partizánegységek. (MTI) Megvalósítják a határozatokat Intéző bizottsági ülés a vízrendezési és talajvédelmi társulatnál Egy éve annak, hogy a Sál- ugyan, de ez egymagában nem gótarjáni járási Tanács még- oldja meg a gondokat. Ezért Behajtó Bizottsága tárgyalta a az ellenőrző bizottság mel- Felsőzagyvai Vízrendezési és lett, a harmadik negyedévtől Talajvédelmi Társulat tévé- kezdve, független belső esenkenységét. Megállapították, őrt alkalmaz a társulat. Az hogy a fejlődés mellett még ellenőr természetesen szorosok a gond, amely zavarja a san együttműködik majd a munkát. A tegnap Salgótar- ellenőrző bizottsággal, jánban megtartott intézei ^ talajvédelmi, vízrendezőzottsági ülésen Szabó Tibor, a só vízhasznosítási tennitársulat elnöke beszámolt valók ugyancsak a beszámoló azokról az intézkedésekről, témáját képezték. Szabó Tiamelyeket a végrehajtó bizott- borelnök ismertette a mostság javaslatára, a munka to folyó munkálatokat. Befejeződh' tettek. ... ... ték a Bárna-patak belterületi Mint mondotta, a különbö- burkolását. Ugyancsak befező munkák összehangolása, jezés előtt áll a Vizslás-patak koncentrálása volt az egyik rendezése és Karancslapujtőn, legfontosabb tennivaló. Ez a hídépítés. Nagyobb erővel nek érdekében a Zagyva men- folyik Mátraverebélyben a tén gazdálkodó termelőszövet- belterületi vízrendezés, valakezeteknél elkészítették a mint Homokterenye, Mátranokomplex vízrendezési, talaj- vak térségében a Zagyva- és védelmi terveket. A rendelke a Báma-patak rendezése. A tésre álló erők és eszközök tervek szerint az idén teljes nagy részét az egyesült tér egészében befejezik a munkelószövetkezetekben használják fel. Többek között el- .... . , . ..__... készültek a tervek Cereden, J^^ind?mtipsében, Homok tarényen, Mátramind- az » ’*«“■»«*!»» szenten, a lucfalvi völgyben. vonultatják fel, a jo-Több termelőszövetkezetben az TM ***» kezdik meg a munelőkészületek olyan szakaszba álatokat. Az Iványi- és Toérkeztek, hogy hamarosan Rendezését meg az megkezdhetik a kiviteleést ,de n elvégzik. Ugyancsak bemunkálatokat is fejezik a tavaly elkezdett Továbbutalt, mélyült a Galga-patak rendezését Az kapcsolat a különböző társ- előterjesztésben és az intéző szervekkel. A KÖVIZIG-gel bl?° Usagi ülés ^tájában is folytatott tárgyalások ered- ** sf ° 100*TM1 * élménye, hogy megindult adókról, amelyek nehezítik a Zagyva felső szakaszának társulat munkáját. A hozzérendezése. Jó az együttműkö ^lafkban a munkaerőgond és a járási tanács mezőgazd?k anyaghiány enyhídasági és élelmezésügyi ősztésére tettek hasznos javaslatályával, az építési osztállyal tekát a szövetkezeti vezetők, a és a társulat vezetői kooperál- járás képviselői, nak a Szénbányák Vállalattal Az intéző bizottság, munkáis a Zagyva, Homokterenye, jártak elismerése mellett, fel- Mizserfa közötti szakaszának mentette tisztségéből Francia rendezésére. Józsefet, a társulat elnökbe-A járási tanács végrehajtólyettesét, aki a szécsényi főbizottsága annak idején több rás egyik szövetkezetébe keészrevételt tett a belső ellenrak. Helyette Katona Károlyt, őrzés javítására is. Az ellen- a mátramindszenti közös gázőrző bizottság tevékenysége azdaság vezetőjét bízták meg a elmúlt időszakban javult helyettesi teendők ellátásával. •‘irt*’!? <^(si )*••!' .• - • Ideális gombaölő szer Felhasználható: szélőorbanc peronoszpóra és lisztharmat kivételével egyéb gombabetegségek ellen Előnyei: — kombinált hatóanyaga egyesíti a rézoxiklorid és keserves gombaölő szerek jó tulajdonságait. — * permetlé gyorsan elkészíthető — gyárilag közömbösített, é — tavasztól őszig károsodás nélkül használható Forgalomba hozzák: az AGROTRÖSZT megyei AGROKER vállalatai Egyéni termelők beszerezhetik: az ÁFÉSZ kiskereskedelmi és vetőmagboltokban.