Nógrád, 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

RÖVIDEN Andrej Gromiko szovjet, és Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön délután újabb megbeszélésre ült össze. Csütörtökön a Kremlben folytatódtak a szovjet—iraki tárgyalások. A felek folytatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseinek valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi problémák vitáját.* Lord Carrington angol hadügyminiszter, aki csütörtökön tért haza távol-keleti utazásából, kijelentette, hogy Anglia jelenléte a világ e térségében a jövőben „szerény, de hasznos” lesz. A hadügyminiszter nem volt hajlandó többet mondani azokról a kormánytervekről, melyek Nagy-Britannia Szueztől keletre levő tartózkodására vonatkoznak. A Massachusetts állam (USA) egyik körzetében a fiatalkorúak bírósága csütörtökön megkezdte a kábítószer-fogyasztással vádolt ifjabb Robert Kennedy és ifjabb R. Sargent Shriver kihallgatását. • A két 16 éves fiú, a szülők — Ethel Kennedy, illetve R. Sargent Shriver, volt párizsi nagykövet és neje kíséretében ,szenzációhajhász újságírók sorfala közt lépett be a bíróság épületébe. A kis csoport élén Edward Kennedy haladt, érthetően rossz hangulatban, hiszen ez az eset sem öregbíti majd a Kennedy családnak a Kopéchine-ügy által amúgy is kissé megtépázott jó hírét, A Londonderryben, Észak-Írország második legnagyobb városában csütörtökön összetűzésekre került sor az angol csapatok és a helyi lakosság között. A csapatok könnyfakasztó gázt alkalmaztak, hogy szétkergessék a tüntetőket. Több embert letartóztattak. Cipruson görög nemzeti gárdisták csütörtökön tüzet nyitottak ciprusi törökökre. Egyikük meghalt, egy másik megsebesült. Egy szóvivői közlés szerint a gárdisták akkor nyitottak tüzet, amikor egy katonai tábort „gyanúsan megközelítő, ismeretlen személyek” többszöri felszólításra sem álltak meg.* Két ambiciózus spanyol fiatalember oly módon próbálta felhívni a figyelmet torreádori képességére, hogy rögtönzött bikaviadalt tartott egy tízemeletes madridi postahivatal tetején, természetesen bika nélkül. Mindkettőjüket tűzoltók szedték le a szédítő magasból. Hosszú válság után megalakult az olasz Saragat köztársasági elnök csütörtökön délután három órakor fogadta a Quirinalepalotában Emilio Colombót, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott kereszténydemokrata politikust. Colombo bejelentette, hogy kész megalakítani az új kormányt, s egyúttal bemutatta a köztársasági elnöknek az új kabinet listáját Saragat válaszképpen hivatalosan is kinevezte öt, a négypárti középbal kormány miniszterelnökének Ez Olaszország háború utáni 32. kormánya, egyben a 10. középbal kormány. Colombo kabinetjében tizenhat tárcát kaptak a kereszténydemokraták, hatot a szocialisták, négyet a szociáldemokraták és egyet a republikánusok. A szociáldemokraták eggyel növelték minisztériumaik számát. Az előző kabinethez képest az egyetlen jelentősebb változás, hogy a kincstárügyi minisztériumot, amelynek éléin Colombo állt, a kereszténydemokrata Mario Ferrari- Aggradi, korábbi tárcanélküli miniszter kapta. A háború utáni 32. olasz kormány miniszterelnöke: Emilio Colombo (kereszténydemokrata). A főbb tárcák megoszlása: miniszterelnök-helyettes: Francesco de Martino (szocialista), külügyminiszter:Aldo Moro (kereszténydemokrata), belügyminiszter: Franco Restivo (kereszténydemokrata), hadügyminiszter: Mario Tanassi (szociáldemokrata), földművelésügyi miniszter: Italo Viglianesi (szocialista), külkereskedelmi miniszter: Mario Zargari (szocialista) Emilio Colombo olasz miniszterelnök és 26 tagú kabinetje tegnap este, magyar idő szerint 8 órakor, hivatalosan letette az esküt Saragat köztársasági elnök kezébe. Hátra van még az új mi kormány niszterelnök számára, hogy a parlament is jóváhagyja kormányát és politikai programját. A képviselőházban hétfőn kezdődik a vita. Colombo életrajza Az Olasz Köztársaság 32. kormányának miniszterelnöke: Emilio Colombo az olasz dél szülötte, Potenzában született 1920-ban. Fiatalon kezdett politikával foglalkozni. A második világháború után, 26 éves korában már képviselő; ő volt az olasz parlament „fenegyereke”. 1948-ban De Gasperi kormányában földművelésügyi államtitkári tisztséget kap. 1955- ben, a Segni-kormány földművelésügyi minisztere, s azóta tagja valamennyi olasz kabinetnek. Az ország egyik legismertebb gazdasági szakértője. A hatvanas években bekövetkezett olasz „gazdasági csoda” egyik fő szervezőjének tekintik. Számos alkalommal képviselte országát nemzetközi gazdasági értekezleteken. Pártjának, a kereszténydemokrata pártnak egyik vezéregyénisége, aki az utóbbi időben sikeresen igyekezett kompromisszumos álláspontot kialakítani a párt jobb- és balszárnya között. (MTI) Francia—algériai ellentétek Nem csupán az olajról, hanem az algériai—francia kapcsolatok egészéről és ezen belül is elsősorban az algériai bor franciaországi eladásának a problémájáról van szó a jelenlegi válságban Párizs és Algír között — állapítja meg több francia lap is. Az Humanité csütörtöki számában Robert Lambotte azt írja, semmi sem mutat arra, hogy a francia-algériai válság kijutott volna már a veszélyes zsákutcából. Az egyoldalú algériai határozat a francia olajvállalatokra kivetett adó növeléséről csak aláhúzza az együttműködés egészében meglevő nézeteltérések általános voltát. A lap a továbbiakban rámutat, hogy a gyarmati rendszerből Algéria hatalmas szőlőterületeket örökölt, amelyek átállítása más termékek termelésére rendkívül költséges. Algéria viszont ma nem tudja eladni azt a hatalmas mennyiségű bort, mert a francia kormány megszegte ez irányú korábbi kötelezettségeit. Tiltakozás a bénító gázok elsüllyesztéséért* Az amerikai szenátus tengerészeti albizottságában tovább folyik a vita a megsemisítésre ítélt gázfegyverek sűrűn lakott területeken át történő szállításáról és a tengerbe süllyesztéséről. A tervek szerint a „gázvonatok” hétfőn indulnak el útjukra. A veszélyes szállítmány útvonala mentén levő települések vezetői egyre élesebben tiltakoznak a Pentagon tervei ellen. A Georgia állambeli Macon republikánus polgármestere, Ronnie Thompson bejelentette, hogy a városi rendőrség segítségével fel fogja tartóztatni a „gázvonatot” és ha annak kísérői ellenállnak, letartóztatja őket. Tiltakoztak a közelükben tervezett tengerbe süllyesztés ellen Bermuda és a Bahama-szigetek vezetői is. Az angol kormány szintén nyugtalanságát fejezte ki emiatt a terv miatt. Az angol külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában rámutat: a Bermuda- és a Bahama-szigetek helyi hatóságait és „az ő érdekeiket képviselő Angliát” rendkívül nyugtalanítják azok a tervek, hogy az Atlanti-óceánnak ebben a részében idegbénító gázokat akarnak a tengerbe süllyeszteni. A washingtoni angol nagykövetség az Egyesült Államok kormányával konzultációkat folytat erről a kérdésről. (MTI) 2 NÓGRÁD - 1970. augusztus 7., péntek Haladék hétfőig Az uruguayi belügyminisztérium hétfői közleményében megerősítette: szilárdan eltökélte, hogy nem enged a gerillák követeléseinek és nem hajlandó velük tárgyalni. Ugyanakkor a gerillák kedden este, az általuk szabadon bocsátott Daniel Pereyra Manelli vizsgálóbíró útján a hatóságokhoz eljuttatott üzenetükben szintén megerősítették, hogy Dias Gomide brazil konzult és Don Mitrione amerikai titkosszolgálati ügynököt csak akkor hajlandók szabadon bocsátani, ha a montevideói kormány kiengedi az őrizetben tartott összes politikai foglyot, akiknek számát mintegy százhatvanra becsülik. Megfigyelők szerint e két összeegyeztethetetlen álláspont között az a megoldás kínálkoznék, hogy a kormány száműzetés büntetésére változtatja át az összes politikai foglyok börtönbüntetését, így teljesülne a gerillák követelése és a kormány sem lenne kénytelen tárgyalni az „emberrablókkal”, tehát a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna. Egyébként a Tupamaros-gerillák kedd esti üzenetükben hétfőig adtak „gondolkodási időt”* a kormánynak. Közölték, hogy a két foglyot megölik, ha követelésüket nem teljesítik. MIKÖZBEN Franciaország 50 000 000 lakosából 24 000 000 szabadságra ment — régi hagyomány szerint Párizsban augusztus szinte mindenkinek a vakációs hónapja! —, a belpolitikai harcok alig ismernek szünetet. Pompidou elnök, aki a francia Riviérán egy középkori eredetű, tengerparti erődítményben tölti szabadságát, rendszeres telefonösszeköttetésben van minisztereivel és a kormánypárt vezetőivel. Chaban-Delmas miniszterelnök Bordeaux városában, amelynek régóta polgármestere is, időközi képviselőválasztásra készül, váratlanul meghalt ugyanis az a honatya, aki az ő árnyékában, az ő mandátumával került be a nemzetgyűlésbe. (A francia alkotmány szerint a miniszteri tárca birtoklása összeférhetetlen a képviselőséggel, de a kormány tagjai fellépnek a választásokon, hogy tekintélyükkel megszerezzék a képviselői megbízatást, amelyet aztán a velük együtt megválasztott pótképviselőnek adnak át.. .) A jelszavaiban még gaulleista kormánypárt komoly gondoknak néz elébe. A francia politikai színskála közepén és baloldalán egyformán ostromra, készülnek a hatalom bástyái ellen. Az utóbbi hónapok legérdekesebb jelensége az új centrista próbálkozás: Jean-Jacques Servan-Schreiber, a radikális párt új főtitkára, aki Nancy városában a minap meglepő nagy választási győzelmet aratott egy ismert gaulleista politikus ellenében, a burzsoá középpártok vezetőit és tömegeit akarja kormányképes többséggé tömöríteni. Szeretné elszipkázni Pompidou és Chaban-Delmas táborából az úgynevezett „független köztársaságiakat’ csoportosítani kívánja azokat a politikai erőket, amelyek a tavalyi elnökválasztáson a jobboldali Alain Poher mögött vonultak fel, mindezek mellé állítani saját pártját, a radikálisokat s talán még a polgári baloldal egyes elemeit is. A hosszú nevű politikus, volt újságíró, az Express című ismert hetilap korábbi tulajdonosa amerikai ízű kampányt kezdett, s még azt sem bánja, ha két keresztnevének rövidítésével mint „Zsizsi”ről írnak róla — a fő az, hogy mind többször essék róla szó sajtóban, rádióban, televízióban. .. A gaulleista kormánypárt vezetői aggodalommal látják, hogy az országban az utóbbi hónapok során az árak „galoppütemben” emelkedtek. Az élet drágulásának politikai lecsapódása „az októberi randevú” idején várható: ez a hangzatos kifejezés korántsem romantikus, sokkal inkább reális tartalmú, hiszen a szabadságról visszatérő munkások októberben szokták a kollektív szerződések megújítása alkalmával előterjeszteni bérköveteléseiket. Elutasítás esetén jön a sztrájk! A társadalmi feszültség csak növekedhet, ha — mint hírlik —a kormány hozzányúl a társadalombiztosítás rendszeréhez. Ennek óriási deficitje reformot sürget, de ha a változások a dolgozók juttatásainak csökkenését eredményezik, akkor azok a várható sztrájkok még hevesebbek lehetnek. A párizsi utca embere, aki mozgásra egyébként is hajlamos, mostanában három témát talál az elégedetlenkedésre: az egyik a La Villette vágóhíd botránya. Párizs legkorszerűbb vágóhídját, amelyet egymilliárd frankos költséggel csak nemrég építettek meg, már le akarják bontani... A másik elmarasztalás azért éri a kormányt, mert az új költségvetésben az atomfegyverkezés fokozását írja elő, 100 milliárdot szánnak e célra — ugyanakkor, amikor a közoktatás fejlesztésére csak csurran-csöppen... Végül az sem tüntette fel rokonszenves színben a párizsi kormányt, hogy a fajüldöző délafrikai kormány megrendelésére egy tengeralattjáró leszállítását határozta el, holott az ENSZ emlékezetes határozata fegyverszállítási tilalmat mondott ki. A francia kommunista sajtó összefüggést lát a kormány gondjai és a címére elhangzó bírálatok, meg a között, hogy — nyilvánvalóan a figyelem elterelésére — újabb kommunistaellenes propagandakampány kezdődött a polgári sajtóban, az állami rádióban és televízióban. Akárcsak a „Garaudy-ügy”, a mostani „Tillon-ügy” is egy renegáttá vált, korábbi kommunista vezetőnek biztosít roppant publicitást. Roger Garaudy után ezekben a hetekben Charles Tillon, az egykori „feketetengeri lázadó matróz”, nyilatkozik sorra rendre rádióban, televízióban, burzsoá lapokban, személy szerint támadja a Francia Kommunista Párt vezetőit és rosszindulatúan állítja be az FKP politikáját. VILÁGOS, hogy a francia burzsoáziának ezzel az a célja, hogy megossza a kommunista tömegeket és elriassza a párttól a szimpatizánsokat, megakadályozza a polgári baloldal és az FKP akcióegységének kialakulását. Pálfy József Politikai vakáció Párizsban Tűzszünet az olajfák alatt? Egyelőre még kérdés, hogy a hét végére — amint a hírügynökségek jósolják — valóban életbe lép-e a tűzszünet a közel-keleti frontvonalak mentén, s ha a fő érdekeltek vállalják is a most még csak három hónapra szóló fegyvernyugvást, mit tesznek ezer állapot meghiúsítására azok az arab erők, amelyek hevesen tiltakoznak a politikai rendezésről való tárgyalásoknak a gondolata ellen is? Tény, hogy ha a két legfőbb és a mai harcok súlyának döntő részét vállaló szemben álló fél — az EAK és Izrael — tűzszünetet tart, akkor joggal beszélhetünk a közel-keleti helyzet új szakaszáról. Hogy ez a szakasz egyúttal politikailag rendkívül kritikus, alkalmasint feszült is lesz, azt máris jelzik az EAK békekezdeményezése óta lezajlott események, a frontvonal mindkét oldalának fővárosaiban. A tűzszünet közelsége rögtön eszébe juttatja az embernek az 1967-es izraeli agresszió nyomán létrejött fegyvernyugvást, amelyet tavaly rendszeressé, mindennapossá vált összecsapások szakasza váltott fel. Az akkori tűzszünet szükségszerűen hordta magában megbontásának lehetőségét, hiszen az arab területeket megszállva tartó Izrael semmibe vette, el sem fogadta a Biztonsági Tanács 1967 novemberi, egyhangúlag hozott határozatát a rendezésről. A megszállás a politikai zsarolás eszközévé vált Izrael, és a mögötte álló erők, mindenekelőtt az amerikai imperialisták kezében. Ha ezt az arabok „végkimerülésére” és megtörésére számító taktikát meghiúsítani akarták a haladó arab erők és az őket támogató szocialista országok, úgy egyedüli útjuk a fegyverkezés, az izraeli katonai fölény megkérdőjelezése maradt. Az idő igazolta az imperialista zsarolásra adott e fajta választ: újkeletű rendezési tervükkel az arab világban levő pozícióik maradványait féltő amerikaiak voltak kénytelenek engedményt tenni. Ezzel Washington valójában visszatért oda, ahonnan „eltaktikázta magát”: a BT határozatához. Éppen ebben rejlenek a mostani szakasz buktatói: az izraeli kormány keservesen kicsikart „igen, de” válasza jelzi a várható politikai döccenőket. A rendezésnek, s ekként a BT-határozatnak is kulcskérdése a megszállt arab területek visszaadása, Izrael, mint agresszor nem kaphat semmit a hódító háborúért, Izrael mint állam, léte arab elismerését, vagyis a hódításnál megalapozottabb biztonságot kaphat a területek visszaadása fejében. A támadó terület nyeresége az imperialista politika győzelme volna. Egyszer már felborult a tűzszünet amiatt, mert Izrael és támogatói megkerülni próbálták a területek kulcsproblémáját, nem is titkolva alkudozási, magyarán zsarolási szándékaikat. Most az izraeli kormány igyekszik a kényszerű elfogadás után olyan értelmezést adni az amerikai tervnek, ami a területekkel való alkudozást is lehetővé tenné számára a Jarring ENSZ- megbízott közvetítésével elkezdendő tárgyalásokon. A Rogers-terv felemásságának jellemzője, hogy Tel Aviv ezt megteheti. Ha más nem, egymagában az arab táborban bekövetkezett vita vállalása tanúsítja, mennyire komolyan és bátran lépett a politikai rendezés felé az EAK, amikor elfogadta az amerikai javaslatot. Pedig jó oka van a bizalmatlanságra Washington kezdeményezéseivel szemben. Hiszen folyik egy tárgyalás immár 1968 tavasza óta Párizsban a vietnami rendezésről, s jottányit sem halad előre. Ott, Párizsban is a kulcskérdésben hiányzik az amerikaiaknak a valóságba belenyugvó válasza, attól az egyhelyben topogás. Az új szakasz tehát bonyolultnak és nehéznek ígérkezik, mindenesetre reményt nyújt, hogy ezúttal — a mondással ellentétben — nem a háború a politika folytatása, hanem — talán — a politika a háborúé. Ám eddig éppen az arab egység, legalábbis a haladó országok akcióegysége volt fontos tényezője az imperialista szándékok meghiúsításának. Ezért annyira sajnálatos a Bagdad vezette politikai támadás a harc politikai és katonai terheinek zömét viselő BAK ellen. Bagdad valójában ultimátumot intézett Kairóhoz és a tripoli tanácskozáshoz, s megsértődött, amikor egyiptomi részről válaszul a harcias szavak és tettek közti különbségere utaltak. A vita az arab ügynek árt, és Tel-Avivot reménnyel tölti el manőverezésének sikerét illetően. Az izraeli szélsőséges körök illúziókergetése viszont visszakergetheti a közel-keleti népeket a válság megint új, de veszélyes szakaszába. * (a. j.) Leszerelési értekezlet A genfi leszerelési érteket mondott. Ezt követően Csep-let csütörtöki ülésén — nyu- Szlovákia képviselője munkalati hírügynökségek jelentése okmányt terjesztett az értekezszerint — Ion Datcou román lételé a vegyi és biológiai küldött terjedelmes beszédet fegyverek ellenőrzéséről. Bécsben öt évre szóló kereskedelmi egyezményt írtak alá a Szovjetunió és Ausztria képviselői. Képünkön:(bal oldalt) Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter. (jobb oldalt) osztrák kollégája, Josef Staribacher.