Nógrád, 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-30 / 306. szám

Három évtized vetítőgépek mellett Harminc éve dolgozik má­­r gépészként a salgótarjáni November 7. Filmszínházban Koperla Tibor. Munkájával nap mint nap találkozik a m­ozinéző, s ha egyetlen hiba sem csúszik a vetítésbe, nem i s gondol arra, hogy a gépekre valaki felügyel. — Igen. Ma már azt lehet mondani, csak felügyel — mondja Koperla Tibor, miköz­ben egy nagyítóüveg segítsé­gével vizsgálja a filmszalagot —, hiszen automatákkal ellá­tottak a vetítőgépek, így a vetítés előtti filmvizsgálat után csak a film befűzése és a gépek indítása van hátra. Természetesen még az is, hogy ügyeljünk a hang és a kép jó minőségére. Ez tehát a ma. De hogy kezdődött? — Régen, 1942-ben kerültem a ma November 7. Filmszín­háznak nevűét! moziba. Ak­­kor még magántulajdonban volt az épület A munka is sokkal nehezebb volt, mert a gépek sem voltak tökéletesek és a filmmel is óvatosan kel­lett bánni, hiszen az akkor még gyúlékony anyagból ké­szült film könnyen lángra lob­bant. Volt eset amikor a ve­­títőgépeket a németek elől el kellett ásni, és bizony ke­mény munka volt azt kiszedés után megtisztítani, újra üzem­be helyezni. Azokon a gépeken még kézzel kellett szabályozni a szénrudak távolságát, me­lyek az ívfényt adták, és ez azt jelentette, hogy állandóan a gép mellett ültünk.­­A fil­mek szállítása is s­okszor akadályba ütközött, előfordult, hogy nekünk kellett érte menni. — S a felszabadulás után? — Negyvenhat augusztusá­ban államosították a mozit, fokozottabban ügyeltek a mű­szaki karbantartásra is, így a munkánk is könnyebb lett. Mikor 1953-ban létrejött a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat, szervezett körülmé­nyek között, gyors fejlődésen ment át a mozi, új gépeket és más berendezéseket kaptunk. Gyors mozdulatokkal befűzi a filmet, szinte oda sem fi­gyel. Rutinmunka. Hányszor tellett ezeket a mozdulatokat végezni? Hány filmet kellett végignézni? Hány méter film futhatott le a gépeken a 36 év alatt? — Megpróbáltam már több­ször is megszámolni Hány fil­met vetítettem, hány méter lehetett mindez. Soha nem tudtam a végére járni. Csak hozzávetőlegesen tudom az adatokat. Körülbelül 6200 fil­met vetítettem, s hogy ezt hányszor, azt nem is tudom, hiszen hosszú idő óta napi három előadást tartunk. Sőt, szombaton és vasárnap négyet. Hatalmas szám jönne ki, ha az előadások számát beszoroz­nánk a filmek méterszámával, ami átlagban, a híradóval és a kisfilmekkel együtt 3200 méter. Még egy féltő tekintet a berendezésekre, minden rend­ben van-e? Néhány perc és kezdődik az előadás. Az utol­só mozzanat az ívfény be­gyújtása. Egy gombnyomás és a motor elindul, a vetítőernyő kivilágosodik. Megkezdődött az előadás. Harminc éve vetít. Három évtized a népművelésben. Irigylésre méltó munka. Ebben az évben el is nyerte jutalmát. Koperla Tibor a Népművelés Kiváló Dolgozója lett. Zengő Árpád Koperla Tibor a gépházban Kiváló tanár­­ a túlterhelésről Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa két esetben adomá­nyozott magas kitüntetést Alaxay Béla nagybátonyi ma­tematika-fizika szakos tanár­nak. Először a Kiváló Tanár, majd a Munka Érdemrend ezüst fokozata című kitünte­tésben részesült kiemelkedő pedagógiai és közéleti tevé­kenységéért Nemcsak a köz­vetlen környezetében ismerik az új iránti rajongásáról, se­­gítőkészségéről önállóan gondolkodni Megkérdeztük, hogy az MSZMP Központi Bizottságá­nak ez évi, június 15-i hatá­rozatában megjelölt feladatait hogyan látja a gyakorló neve­lő? — Valamennyi iskolában ta­nító nevelőnek — köztük ne­kem is — világosan kell lát­ni, hogy a határozat helyesen, körültekintően, lényegre m­u­­tatóan szabja meg a felada­tokat, s például a tanulói, egyszersmind a nevelői túl­terhelés ellen már most is tennünk kell valamit, mielőtt a konkrétabb miniszteri uta­sítások megszületnek. Úgy vé­lem, minden nevelőnek, min­den szintű iskolában meg kell vizsgálni, hogy mi az a tárgyi tudás, amely szükséges és elégséges ahhoz, hogy a ta­nuló felsőbb osztályba lép­hessen, vagy a tanulmányai­nak befejezése után az életbe kilépő ifjú az élet, a terme­lőmunka sokrétűségében kel­lőképpen tudjon tájékozódni, választott szakmájában kezde­ti szinten ugyan, de tevéke­nyen részt venni. Azt kell állandóan kutatnunk, hogy mi az a tantárgyi tudás, amit mindenkivel meg kell taníta­nunk ahhoz, hogy önállóan tudjon gondolkodni, és önma­gát­­ folyamatosan továbbké­pezni. Most már valóban bűn nem tudni azt, hogy mit kell a tanulónak tudnia készség­­szinten, és ne követeljük meg ezen a fokon egyetlen tan­tárgy területén sem azokat az anyagrészeket, amelyekben jártasság, vagy ismeretszi­at is elegendő! Helyes, ha min­den kartársam a tanmenetei­ben kiemelten rögzíti a tan­tervi követelményeket, és azokat figyelembe is veszi az egyes tanórák megtervezésé­nél vagy megszervezésénél. Az otthoni tanulásról szól­va elmondja Alaxay Béla kiváló tanár, hogy a házi fel­adatok penzumának mérlege­lésénél minden szaktanár ve­gye figyelembe, hogy a tanu­ló más tárgyakból is kap fel­adatot, legyünk tehát ezen a téren körültekintőek, és mér­téktartóak. Helyes, ha otthoni feladatnak olyan példákat, tételeket, kísérleteket, megfi­gyeléseket, gyűjtéseket stb. adunk, amelyekkel a gyen­gébb tanulók is megbirkóz­hatnak a helyesen értelme­zett sikerélmény és erőfeszí­tések összhangjában. A siker­élmény rendkívül fontos a különféle tárgyak és a rend­szeres munka megszeretteté­sében. Helyesnek tartja, ha előkészítés nélküli feladatot nem adnának fel a nevelők. Ez az előkészítés természete­sen ne azt jelentse, hogy a gyermeknek odahaza egyálta­lán ne kelljen gondolkodnia, töprengenie, csupán mecha­nisztikus műveleteket végez­nie, de kellő erőfeszítés árán a gyengébb képességű tanuló is el tudja végezni feladatát, és dialektikusan, összefüggé­sében lássa a sorrendiséget, a megtanulandó anyag kapcso­latát. Olyan feladatnak nincs semmi értelme fejtegeti szenvedélyesen Alaxay Béla­­, amelyet egy-egy osztályból csak néhány tanuló tud elké­szíteni, a többiek pedig eze­kéről gondolkodás nélkül má­solnak. Átsegít a buktatón Az ilyen eljárás merénylet elsősorban a munkás, és pa­­rasztszármazású tanulók el­len, akik szüleiktől általában nem várhatnak segítséget, ha egy-egy „rázósabb” feladat megoldása közben elakadnak. A nehezebb feladatokat, kísérleteket oldassuk meg a tanítási órán, ahol egy egész osztály „kollektív bölcsessége”, végső soron a tanár tanácsa átsegít a buktatón, és az ott­honi sikertelen kísérletezés és az ezzel járó céltalan idő­rablás senkinek sem okoz ke­serűséget. A széles közvélemény ér­deklődését is felkeltette az a tény, hogy a most használat­ban levő könyvekben is lesz változás. Ezzel kapcsolatban — mondja Alaxay Béla — meg kell jegyezni, és nagyon szem előtt kell tartani azt, hogy a megtanítandó anyagot nem a tankönyv, hanem a tanterv tartalmazza. A kor­társak tehát ne ragaszkodja­nak a tankönyv minden betű­jéhez! A tervbe vett tananyag­­csökkentés éppen nevelési céljaink érdekében, a tanulók képességeinek sokoldalú, és az eddiginél hatékonyabb fejlesz­tése végett történik anélkül, hogy felmentenénk őket az erőfeszítések alól, hiszen a ne­hézségek leküzdésére való szoktatás nélkül szegényessé válna a jellemnevelés. Manipulációs tevékenység Az egyes tárgyakon belül fokozni kell a munkáltatást, a manipulációs tevékenységet, az állandó gyakoroltatást, és kapjanak nagyobb szerepet a tanulókísérletek és a­­ szakkö­rök. A tankönyvek nagyobb há­nyada a megtanulandó anya­got jól elkülöníti a tájékozó­dó anyagrészektől. Ezzel a le­hetőséggel élve, jól átgondolt differenciálással máris sokat javíthatunk a tanulók túlter­helésén. Gyeneg László Szilveszteri kaland: — Igenis!Plusz a mai dátum.­­Taki,­­ Imre karikatúrajaj j Egy magyar fordító Pe­tőfi archívuma Alekszandr Gerskovics, a moszkvai művészettörténeti intézet főmunkatársa, a mű­vészettudományok kandidátu­sa. Lakása falán magyar fes­tők művei: reprodukciók Dolgozószobájának könyves­polcain magyar írók alkotásai. — Első élményem Magyar­­országról — háborús élmény. Tizenkilenc éves voltam, tiszt a szovjet hadseregben, részt vettem Magyarország felsza­badításában. Hadosztályunk Szolnokon harcolt, a gyalog­ság, amelynek tagja voltam, kelt át először a Tiszán. Más­fél évig tartózkodtam Ma­gyarországon. Fél évig a had­műveletekben vettem részt, majd egy évig a hadtest lapjá­nak voltam a munkatársa. Másfél év alatt módom volt rá, hogy a magyar nyelvvel ismerkedjem, de bevallom, akkor még nem gondoltam ar­ra, hogy magyar drámák, pró­zai művek fordítója leszek. Amikor visszakerültem Moszk­vába, azzal a gondolattal fog­lalkoztam, hogy angolul tanu­lok. Az idegen nyelvű főisko­lán mégis a magyar szakra kerültem, úgy éreztem, a ma­gyar nyelvet már valame­lyest ismerem, ezért határoz­tam így. Itt kezdtem rendsze­resen foglalkozni a magyar irodalommal, és ugyanakkor befejeztem a háború ideje alatt félbeszakított tanulmá­nyaimat is, a Gorkijról elne­vezett irodalmi intézetben. Négy éven keresztül ismer­kedtem a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal. Diplo­mamunkámat 1949-ben védtem meg, a dolgozat témája ez volt: Puskin művei Magyar­­országon. A Novij Mir című irodalmi folyóiratban jelent meg. Ez volt az első munkám, amit publikáltak. — Az elmúlt 23 év alatt lefordítottam sok magyar re­gényt, színdarabot, novellát. Első munkáim a magyar klas­­­szikusok voltak. Vörösmarty: Csongor és Tündéje, Móricz Zsigmond: Úri muri című munkája, Jókai: A kőszívű ember fiai című alkotása. Én írtam az első külföldi mo­nográfiát Katonáról, a nagy drámaköltőről. Végül is mint­egy 50 magyar drámát fordí­tottam orosz nyelvre, a többi között Petőfi egyetlen színpa­di művét, a Tigris és hiénái is.­ Az évek során sűrűn elláto­gattam Magyarországra. „Budapest színházi élete” címmel jelent meg munkám, majd Fábri Zoltán filmrende­zőről írtam könyvet. S nem­rég Petőfi Sándorról, Alekszandr Gerskovics dol­gozószobájának egyik sarka Petőfi-archívum. — Húsz éve gyűjtöm a Pe­tőfi-archívum anyagát. Petőfi verseit, költeményeit jól is­merik a Szovjetunióban, de nem ismerik a költőt, az em­bert. Hiszem, hogy nemcsak a magyar irodalomnak, ha­nem a világirodalomnak is kevés olyan alakja van, mint Petőfi, akinél a költői és em­beri magatartás teljesen azo­nos. Húsz éve járom az antik­váriumokat, levelezek magyar barátaimmal, s ma már azt észem, kijelenthetem, min­den Petőfi-munka, minden ki­­adásban, az elmúlt századtól kezdődően birtokomban van,­­s archívumomban feltalálha­tó a világ minden részén meg­jelent Petőfire vonatkozó mo­nográfia, visszaemlékezés, adat és fényképmásolat is. Egyéb­ként, ha már Petőfiről van s­zó, Petőfi Sándor kitűnő drá­maíró is volt, nemcsak köl­tő. Amikor Tigris és hiéna című színdarabját fordítottam, akkor éreztem ezt. Ha mi Puskint nemcsak mint költőt értékeljü­k, hanem mint az Anyegin, vagy mint a Borisz Godunov és más dráma szer­zőjét, akkor Petőfi írói arc­képe is csak úgy válhat tel­jessé, ha megismerkedünk ve­le, mint színpadi szerzővel is. Egyébként nemrég jelent meg a moszkvai Isskusztvo kiadó gondozásában erről a­ témáról egy könyvem, Petőfi drámai színháza címmel. — Jelenleg min dolgozik? — Petőfi születésének 150. évfordulójára készülünk a Szovjetunióban. Reprezenta­tív kiállítást rendezünk és megjelentetjük Petőfi váloga­tott költeményeit. Én írtam a kötet előszavát, és részt ve­szek a kiállítás előkészítésé­ben is. II. Bart­a Lajos Találkozás Dózsa és Petőfi szellemével Irodalmi színpadok vendégjátéka Különleges élményben volt része annak a — főleg diá­kokból és tanárokból álló — 200 főnyi közönségnek, amely nemrégiben megtekintette a budapesti Soós Imre Irodalmi Színpad Dózsa-produkcióját a Stromfeld Aurél Gépipari Technikum fiúkollégiumának kultúrtermében. A kollégiumi rendező szerv gondoskodott közönségről, vendégként meg­hívta a 211-es Szakmunkás­­képző Intézet kollégiumának tanulóit, az intézmény taná­rait, vezetőit, a városi KISZ- bizottság és a megyei műve­lődési központ munkatársait. A hat éve alakult fővárosi együttes legújabb produkció­ját mutatta be, Ítélet címmel. A játék az azonos című ma­gyar film irodalmi forgató­könyvéből készült. Az átülte­tés és a színpadra állítás gon­dos munkáját az együttes ren­dezőjét, Dévényi Róbertet — aki civilben népművelési pro­pagandairoda lektorátusának vezetője — dicséri; sikerült hitelesen megeleveníteni a történelmi kort, a paraszthá­ború egész történetét. Leve­gője, atmoszférája volt az előadásnak. Az összeszokott, tehetséges együttes győzelemre vitte a darabot Nagyszerű darabot láttunk, nagyszerű rendezésben, szim­patikus fiatalemberek tolmá­csolásában. Valamennyi ama­tőr színész részese a sikernek, szívét és lelkét adta az elő­adásba. A produkció bemutatása után Kaszás Ambrus, a kollé­gium igazgatója mondott kö­szönetet a vendégeknek az előadásért, s adta át a ven­déglátók ajándékát, Orcez István festőművész tanár Sal­gótarjánt ábrázoló akvarelljét. Az est folyamán még egy együttest láthattunk: a mind­össze másfél éves múltra visszatekintő, de a hazai ber­kekben már elismerést szer­zett karancslapujtői Gong Irodalmi Színpad Johann Já­nos rendezésében adta elő Pe­tőf -emlékműsorát, a buda­pestiekéhez hasonló, megérde­melt sikerrel. Dévényi Róbert rendezőt megkérdeztük: — Hogyan esett választása erre a produkcióra? — Székesfehérvár fennállá­sának 1600 éves évfordulójára történelmi játékpályázatot hirdettek. Ez egybeesett Dózsa György születésének 500. év­fordulójával. Mindkettőről megkívántunk emlékezni. Úgy éreztem, hogy ez a Csoóri-Kó­­sa féle Dózsa a leginkább mához szóló, s tulajdonkép­pen ez felel meg legjobban együttesünk vezetési koncep­ciójának is. Nálunk nem az egyéni szereplésen van a lé­nyeg, hanem az együttes játé­kon, a tömeghatáson. Sulyok Lasrié Minden kedves mozilátogató­nak vidám szilvesztert és filmélményekben gazdag, új évet kíván a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat

Next