Nógrád, 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-29 / 99. szám

Díszvacsora Bonnban (Folytatás az 1. oldalról.) szorgalma és teljesítménye iránt. Az a törekvésünk, hogy kiépítsük a gazdasági együtt­működést is, nemcsak abból az érdekből táplálkozik, hogy önök és mi gazdasági előny­höz jussunk, hanem nagyon mélyen gyökerezik egy poli­tikai törekvésben is. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a népgazdasági együtt­működés ugyanakkor — mes­­­sze túl a gazdaság területén — hozzájárul ahhoz, hogy meg­teremtsük és megőrizzük a politikai stabilitást. A jelen­legi világban mindkettőre szükség van. Mindnyájan a gazdasági stbilitás helyreállí­tására törekszünk, akár Bu­dapesten, akár Varsóban, Ber­linben vagy Moszkvában, akár Rómában, Párizsban, London­ban vagy Bonnban, akár Wa­shingtonban vagy Dél-Ameri­­kában, Fekete-Afrikában vagy Ázsiában — mondta Helmut Schmidt, majd folytatta: Hosszan beszéltünk a világ­­gazdasági válságról, és tisztá­ban voltunk azzal, hogy csak nagyon nehezen lehetne fel­becsülni, melyikünket sújtja inkább. Ugyanakkor beszél­tünk a politikai válságról, amely egyidejűleg beárnyékol­ja a világot. Ez mindenek­előtt bizalmi válság: a kölcsö­nös bizalom válsága. Úgy is lehetne mondani­, hogy a má­sik politikájának folytonos­ságába vetett bizalom válsá­ga. Magától értetődő volt, és tudtuk egymásról, hiszen ta­lálkozások sora van mögöt­tünk, hogy teljesen nyíltan és minden fenntartás nélkül vál­tunk szót a világ dolgairól. Ily módon napvilágra kerül­tek félreérthetetlen egyet nem értések is — mind az okok te­kintetében, mind pedig a po­litikai válság leküzdésének lehetséges módszereiben. Eköz­ben önnek nem kellett hos­­­szasan bizonygatnia nekem, hogy ön hű tagja az ön szö­vetségi rendszerének, és az is akar maradni. S hasonlókép­pen nekem sem, hogy meg­fordítva ugyanez vonatkozik ránk és a mi szövetségi rend­szerünkre is. Nincs szüksé­günk arra, hogy magától érte­tődő dolgokat tisztázzunk egy­mással. De egyetértettünk mindketten abban, hogy sür­getően szükséges a nyílt kelet— nyugati párbeszéd folytatása és kiszélesítése. Egyetértettünk abban, hogy mérsékletet kell tanúsítanunk saját külpoliti­kánkban, s egyetértettünk ab­ban is, hogy készek vagyunk a dialógusra, a tárgyalásra és a megegyezésre. Kifejtettem önnek, hogy ez a készség a tárgyalásra és megegyezésre a Szovjetunióval és Kelet-Euró­­pával külpolitikánk egyik fe­le, s ugyanígy kifejtettem azt is, hogy a Szovjetunióval és Kelet-Európával szemben foly­tatott politikánk másik fele a szilárd eltökéltség saját ma­gunk megvédésére. Kitartunk ama elvünk mellett, hogy az egyensúly nem bomolhat meg egyoldalú fegyverkezési elő­nyök révén. Hosszasan be­széltünk a közép-hatótávol­ságú rakétákról, a genfi tár­gyalásokról, a SALT—II-ről és a SALT—III-ról, amelyet most START-nak hívnak Ame­rikában, és magától értetődő­en nagyon is különböző véle­ményeket képviseltünk eköz­ben. Abban viszont egyetér­tettünk, hogy a leszerelési tár­gyalások a két nagyhatalom között lehetségesek és szüksé­gesek, s kölcsönösen bízunk egymásban a tekintetben, hogy mindegyikünk a maga táborá­ban, a maga szövetségi rend­szerében azért fáradozik, hogy megegyezések és szerződé­sek jöjjenek létre, melyek a fegyverkezést csökkentik. Egész biztosan igaz, hogy Magyar­­ország nem nagyhatalom, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság sem nagyhatalom, ám sem az önök, sem a ma­gunk befolyását nem becsül­ném le. Önök egészen biztosan be akarnak számolni barátaiknak mindarról, amiről itt ma tár­gyaltunk, mint ahogy ezt mi is megtesszük a mi barátaink­nál. Szívből remélem, hogy önök a barátaiknak arról is be tudnak számolni, hogy is­mételten meggyőződhettek ko­moly tárgyalási szándékaink­ról. Első titkár úr! Népének és országának továbbra is tar­tós haladást kívánok azon az okos úton, amelyre a magya­rok az ön politikai vezetésé­vel léptek. Itt igen nagy tisz­teletet vált ki az ön szemé­lyes teljesítménye, s egészen biztos vagyok abban, hogy né­pem igen nagy többsége szív­ből kívánja, hogy az önök útja, az önök politikája meg­hozza népük számára azokat a gyümölcsöket, amelyek el­érésére törekszenek. Befejezésül a kancellár po­harát emelte Kádár János és felesége egészségére, a Ma­gyar Népköztársaság jövőjére, a továbbra is eredményes és szerencsés együttműködésre, népeink és államaink között, a közös jövőre a béke jegyé­ben. A kancellár úr megemlítette, hogy egyikünk országa sem nagyhatalom. Nekünk van rea­litásérzékünk : Magyarország valóban kis ország. Ámbár — megfigyelésem szerint — egy kis ország egyedül is tud olyan nagy bajt csinálni, amivel az egész világ foglalkozik, de egy kis ország, vagy több kis or­szág, nem tudja a világ nagy gondjait megoldani. Viszont önöknek — én úgy mondom — egy középhatalom képviselői­nek, és nekünk, egy kis ország képviselőinek, kötelességünk a rendelkezésünkre álló lehető­ségek szerint a jó ügy érdeké­ben dolgozni. A mi országunk nem nagy, gazdagok sem va­gyunk, a szó klasszikus értel­mében is kevés a tőkénk. A mi tőkénk — erkölcsi értelem­ben —: nyílt, tisztességes, meg­érthető és következetes politi­ka, az, hogy szövetségeseink­nek hű szövetségesei akarunk lenni, barátainknak jó barátai, szomszédainknak jó szomszé­dai és a partnereknek korrekt partnerei. Ehhez ragaszkodunk — hangsúlyozta Kádár János. — Sokféle lehetőségen keresz­tül próbálunk hatni annak ér­dekében, hogy az ügyek jó irányba forduljanak. Mi — egy kicsit feszültebb viszonyok közt is — a kapcsolatok, a kontaktusok megőrzésének, fenntartásának hívei vagyunk, s az érdemi tárgyalásokat tá­mogatjuk. Tárgyalásainkon a hangsúlybeli eltolódást jól jel­lemezte a kancellár úr, amikor azt mondotta: úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok a genfi tárgyalásokon megegye­zésre törekszik és reméli, hogy a Szovjetunió is. Ezt én így fo­galmaztam meg: biztos va­gyok benne, hogy a Szovjetunió Genfben megegyezésre törek­szik és remélem, hogy az Egye­sült Államok is. Viszont abban megegyeztünk: váljanak valóra mindkettőnk reményei és e két, kiemelkedő szerepet ját­szó ország képviselői jussanak megegyezésre Genfben. Biztosítom önöket, hogy mi a két ország, a két nép további kapcsolatainak bővítésén, fej­lesztésén fogunk dolgozni, az­zal a mély meggyőződéssel, hogy nemcsak e két ország né­pének teszünk kötelességszerű­­en becsületes szolgálatot, de más népeknek is. A Német Szövetségi Köztársaság népé­nek azt kívánom, hogy dolgoz­hasson és munkájának gyü­mölcsét békében élvezhesse. Emelem poharam a kancellár úr, kedves felesége, minden je­lenlevő egészségére — fejezte be pohárköszöntőjét Kádár János. Kádár János pohárköszöntője Szeretnék köszönetet mon­dani a meghívásért, a ven­déglátásért és az imént el­hangzott baráti szavakért — kezdte pohárköszöntőjét Ká­dár János. — A kancellár úr meghívásának készséggel tet­tem eleget, erre két alapvető okom is volt Az egyik a Né­met Szövetségi Köztársaság és Magyarország jól fejlődő kapcsolatainak szolgálata. A másik: a jelenlegi nemzet­közi helyzetben fontos, hogy a Német Szövetségi Köztár­saság — a NATO tagállama — és a Varsói Szerződéshez tartozó Magyar Népköztársa­ság képviselői találkozzanak és emberi módon szót vált­sanak azokról a gondokról, amelyek kormányainkat és népeinket foglalkoztatják. A mi kétoldalú kapcsolatainkról ebben a körben részletesen nem kell beszélni, a folyama­tot szinte minden jelenlevő ismeri. Azt azonban szeret­ném hangsúlyozni, hogy mi minden, erre kész országgal gyümölcsöző, kölcsönösen elő­nyös kapcsolatokra törek­szünk, s ez nem utolsósorban vonatkozik Magyarország leg­jelentősebb nyugat-európai partnerére, a Német Szövet­ségi Köztársaságra. Magyarország népe, kor­mányzata a béke, a vitás nemzetközi kérdések tárgya­lásos megoldásának a híve. Mi az enyhülés hívei va­gyunk; ezt a szót, hogy eny­hülés, én merem hasz­nálni — mondotta. — Az utóbbi időben nyugaton az enyhülés éveit sokan kritiku­san vizsgálják. E vitába itt nem akarok belebocsátkozni. De meggyő­ződéssel állítom, hogy az enyhülés évei százszor jobbak voltak a kormányzatoknak, a gazdasági élet területén dol­gozóknak, és mindenekelőtt népeinknek, mint a hideghá­ború esztendei. Ezúttal is sze­retném hangsúlyozni, hogy a helsinki folyamatot történelmi jelentőségűnek tekintjük. És minden alkalommal arra is utalok, hogy Helsinkit nem befejezésként, hanem kezdet­ként értékeljük. Mély meg­győződésem, hogy az emberi­ség számára, Európa népei számára nincs más út, mint a helsinki szellem folytatása és a világ más részeire való kiterjesztése. Talán most hi­hetetlennek tűnik, de én mély meggyőződéssel vallom, hogy erre az útra mindnyájan vis­­­sza fogunk térni, még azok is, akik ezt ma kritikus szem­mel nézik, vagy vitatják. A józan emberi ész szerint nincs más járható út! A Német Szövetségi Köz­társaság kormánya, közéleté­nek jelentős tényezői — ki­emelkedően Schmidt kancel­lár úr — nagyon sokat tettek a magyar—NSZK kapcsola­tok fejlődéséért, konstruktí­van segítették azt. Nagyra értékelem azt a ko­moly szerepet is, amelyet önök Helsinki létrehozásában játszottak. Tudom, hogy a né­peknek hosszú emlékeze­tük van és nem felejtik el azokat, akik az enyhülés, a biztonság és a béke ügyét szolgálták. A kancellár úr szólt a mai tárgyalásunk légköréről, az ott érintett kérdésekről, eredmé­nyeiről. Természetesen az is tükröződött, hogy különböző szövetségi rendszerekhez tar­tozunk. Én mégis e fölé eme­lem azt, hogy a népek barát­sága, békés egymás mellett élése és gyümölcsöző kapcso­latainak fejlesztése mellett foglaltunk állást — mondta Kádár János. — A­ jelenlegi kérdések megválaszolásának módozatait­­ illetően bizony gyakori a hangsúlyeltolódás, de az igazi célt illetően — nekem úgy tűnt — egyetér­tés volt közöttünk. Egyetér­tően mondottuk ki, hogy a kívánatos, közvetlen cél a né­pek számára: egyenlő bizton­ság a fegyverzet alacsonyabb fokán. Ezért a célért — úgy vélem — mindkét oldalon ké­t szék vagyunk valamennyi rendelkezésünkre álló eszköz­zel dolgozni. Brit támadás várható Falkland ellen Az argentin kormány tanul­mányozza Reagan amerikai elnök tervét a Falkland- (Mal­vin-) válság békés megoldásá­ra — közölte szerdán az ar­­gentin kormány szóvivője. — ,,Minden diplomáciai csatorna nyitva van” — tette hozzá Tájékozott források szerint az amerikai terv az argentin csapatok­ kivonását és a tár­gyalások újrakezdését irányoz­za elő. Ezzel egyidőben az argentin katonai kormányzat közzétet­te 35. számú közleményét, amelyből az tűnik ki, hogy Argentína brit támadásra szá­mít a szigetek ellen a követ­­k­ező 48 órában. 2 NÓGRÁD - 1982 április 29., csütörtök Közlemény Puja Frigyes külügyminiszter csehszlovákiai látogatásáról Puja Frigyes külügyminisz­ter Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák külügyminiszter meg­hívására 1982. április 27—28- án baráti látogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban. A külügyminisz­teri találkozóra Pozsonyban ke­rült sor. A miniszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást a szo­cialista építőmunkáról és or­szágaik nemzetközi tevékeny­ségéről a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszu­sa, illetve Csehszlovákia Kom­munista Pártja XVI. kongres­­­szusa határozatai alapján. Meg­elégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kapcsolatai és jó­szomszédi együttműködése a közös eszmék, érdekek és cé­lok szellemében eredményesen fejlődnek. A két miniszter ki­fejezte országaik szilárd eltö­kéltségét, hogy továbbra is te­vékenyen elősegítik a Varsói Szerződés egységének, védelmi képességének erősítését, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében folyó sok­oldalú együttműködés elmélyí­tését. A felek nyugtalansággal állapították meg, hogy a NATO agresszív köreinek politikája kiélezi a nemzetközi helyzetet, veszélyezteti a békét és a biz­tonságot. Határozottan elíté­lik a Lengyel Népköztársaság belügyeibe való beavatkozási kísérleteket. Hangsúlyozzák, hogy az imperialista államok­nak a szocialista országok el­len folytatott diszkriminatív politikája, gazdasági korlátozó intézkedései súlyos károkat okoznak a békés egymás mel­lett élésnek, veszélyeztetik az enyhülést. A két külügyminiszter mege­rősítette, hogy országaik kö­vetkezetesen törekednek a nemzetközi helyzet javítására. Hangsúlyozták, hogy napjaink legégetőbb problémája a nuk­leáris háború veszélyének el­hárítása, a nukleáris fegyverek és tömegpusztító eszközök fej­lesztésének korlátozása és fo­kozatos megsemmisítésük. Rá­mutattak, hogy a NATO dön­tése a közép-hatótávolságú amerikai nukleáris fegyverze­tek nyugat-európai telepítésé­ről összeegyeztethetetlen az európai népek érdekeivel. A népek azt várják, megállapod­nak az egyenlőség és az egyen­lő biztonság elve alapján. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság a szocialista közösség többi országával együtt követ­kezetesen fellép a fegyverkezé­si hajsza ellen. Teljes mérték­ben támogatják a Szovjetunió békeprogramját és a Leonyid Brezsnyev által legutóbb elő­terjesztett javaslatokat. . A külügyminiszterek kife­jezésre juttatták, hogy támo­gatják Ázsia, Afrika, Latin- Amerika népeinek a nemzeti felszabadulásért vívott küzdel­mét; elítélik a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés minden formáját. Méltatták az el nem kötelezett országok sze­repét a békéért, a fegyverkezési verseny megfékezéséért és a nemzetközi együttműködés fejlesztéséért folyó küzdelem­ben. Paja Frigyes és Bohuslav Chnoupek megbeszélései a test­véri barátság és egyetértés lég­körében zajlottak le, és teljes nézetazonosságot tükröztek va­lamennyi megvitatott kérdés­ben. Paja Frigyes hivatalos, ba­ráti látogatásra hívta meg Ma­gyarországra Bohuslav Chnou­pek külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogad­ta. Pója Frigyes és kísérete szer­dán este visszautazott Buda­pestre. Könnyítések Lengyelországban Lengyelországban a belső helyzet normalizálódása nyo­mán a nemzeti megmentés ka­tonai tanácsa több fontos in­tézkedést hozott. A többi kö­zött május 2-től feloldják az éjszakai kijárási tilalmat, és szabadon bocsátanak nyolc­száz internáltat. Mint a varsói televízió szer­da esti híradójában bejelen­tették, Varsóban Wojciech Ja­ruzelski hadseregtábornok el­nökletével ülést tartott a nem­zeti megmentés katonai taná­csa. A nemzeti megmentés ka­tonai tanácsának elnöke el­rendelte, hogy a könnyítő in­tézkedéseket május 2-val ve­zessék be. A katonai tanács egyidejűleg arra is utasítást adott az állami szerveknek, hogy határozottan lépjenek fel az olyan személyekkel szem­bin, akik visszaélnek a hata­­lom bizalmával, nem tarják me­g a szükségállapot tovább­ra is kötelező előírásait. A Lengyelország válságát kísérő amerikai álláspontban felbukkant és mindmáig él az amerikai erőpolitikának egy sajátos vonása, amely bénít­ja a legnagyobb nemzetközi problémák megoldását Amikor a lengyel válság ki­éleződött, majd december kö­zepén a katonák stabilizálási lépésével a megoldás felé mozdult — a világ és Európa sorsát alapvetően befolyásoló probléma a közép-hatósugarú rakéták ügye volt. Az Egye­sült Államok sokáig Lengyel­­országra hivatkozva állt el­len annak a javaslatnak, hogy a Szovjetunióval üljön ebben az ügyben tárgyalóasz­talhoz. Amikor végül a meg­beszélés nagy nehezen elkez­­dődött Genfben, rövid idő múltán szünetet rendeltek el. Ez azonban csak a legutolsó példája annak az amerikaiak által először alkalmazott gya­korlatnak, amely a nemzet­közi diplomácia szótárában „összekapcsolás” (linkage) néven már közismert. KISSINGER ÖTLETE Mit jelent hát a „linkage”? A módszert és magát a szót az utóbbi évtizedek kétségkí­vül legtehetségesebb és leg­mélyebben gondolkodó ame­rikai politikusa, Henry Kissinger alkalmazta először. Az ő eredeti megközelítésé­ben az ügy még elméletinek és ártalmatlannak tűnt. Kissinger azt fejtegette ugyanis, hogy a zsugo­rodó világban a hatalmak kölcsönös függésben ál­lanak egymással és valami­lyen módon minden nemzet­közi kérdés összefügg a má­sikkal. Ezzel az elgondolással még alig lehetett volna vitába szállni. Csakhamar kiderült azonban, hogy a „linkage” ki­fejezés gyakorlatilag a Szov­jetunióra gyakorolt politikai nyomás sajátos módszerét je­lenti. ELTORZÍTOTT IGAZSÁG Voltaképpen két dolog tor­zította el azt az egyébként nyilvánvaló politikai alap­igazságot, hogy a nemzetközi kérdések egymással össze­függenek. Az első ilyen tor­zítást azzal követte el Washington, hogy a helyi je­lentőségű problémákat az egész világot érintő, globális jelentőségű, sorsdöntő kérdé­sekkel kapcsolta össze. A tor­zítás második és hasonlókép­pen megengedhetetlen mód­szere: a nemzetközi kérdések megoldását attól tette függő­vé, hogy a Szovjetunió, illet­ve a szocialista országok mennyire teljesítenek bizo­nyos Washington által előter­jesztett kívánságokat, ame­lyek rendszerint az ő belső ügyeiket érintik. A „linkage” első nagy kí­sérlete 1968 decemberében zajlott le. Akkor maga Kissin­ger a stratégiai interkonti­­nentális rakéták ellenőrzésé­re vonatkozó megbeszélés, a híres SALT-folyamat sorsát attól kívánta függővé tenni, hogy a Szovjetunió „milyen magatartást tanúsít” a Közel- Kelet, vagy Vietnam ügyé­ben. Mindmáig ez a „linka­ge” egyik klasszikus formája. Ezt próbálták alkalmazni a genfi eurorakéta-tárgyalás ügyében is. A másik megközelítési tí­pus jellegzetes példája a Jackson szenátor által erő­szakolt és a törvényhozás ál­tal később elfogadott döntés. Ez a szocialista országok vi­szonylatában az úgynevezett „legnagyobb kereskedelmi kedvezmény” elvének alkal­mazását attól tette függővé, hogy ezekben az országokban milyen belső kormányzati módszereket alkalmaznak. Sőt, a Szovjetunió esetében kifejezetten a kivándorlás en­gedélyezésének módszerét és ütemét szabták feltételül. AMERIKAI SZÁJÍZ SZERINT A „linkage” mindkét tí­pusa — különösképpen az el­ső — azóta állandó szerepet játszik az amerikai külpoliti­kában. Sőt: azt lehet monda­ni, hogy Kissinger távozása után az ő árnyalatok iránti érzékét és a nemzetközi egyensúly követelményeinek reális felmérését utódai örökölték. Azóta a „linkage” durvább formát öltött. Ennek leglátványosabb példája az a döntés, amely Afganisztánra — tehát egy helyi, vagy leg­jobb esetben körzeti problé­mára — hivatkozva egy olyan „emberiség méretű” egyez­ményt torpedózott meg, mint a SALT. A „linkage” önmagában hordja kudarcának okait. Hosszabb távon, történelmi szemszögből nézve törvény­szerűen kiderül a módszer képtelensége, amely a világ sorsdöntő problémáinak és mindenekelőtt a leszereléssel kapcsolatos gondoknak a megoldását aránytalanul ki­sebb, helyi jelentőségű nézet­­eltérések amerikai „szájíz” szerinti rendezésétől kívánja függővé tenni. A tanulság az, hogy a tör­ténelmi folyamatok tovább haladnak. Annak idején — a Kissinger által támasztott fel­tételek ellenére —■ mégiscsak megszületett a SALT-folya­mat. Ezúttal is rövidesen új­ra összeül a genfi szovjet— amerikai rakétaértekezlet, mégpedig Lengyelország ne­héz helyzetétől teljesen füg­getlenül. A „linkage” káros hatását azonban elkerülhetetlen tör­ténelmi kudarca ellenére sem szabad lebecsülni. A kifeje­zés első tagja, a „link” szó angolul nemcsak kapcsolatot, hanem a lánc egyik szemét is jelenti. És a „linkage” arra mindenképpen alkalmas, hogy „leláncolja”, tehát lns=á fsa a nemzetközi kérdések békés megoldását.(­ i­­ e) Made in USA: A „linkage"-torpedó

Next