Nógrád, 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRAD !? MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZ­OTTS­ÁGA ÉS A MEGYEI­­ TAN­ÁCS LAPJA XL ÉVF­, 134. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1934. JÚNIUS 9., SZOMBAT A koreai párt- és állami küldöttség programjából Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások A tárgyaló csoportokat Kádár János és Kim Ir Szen vezeti Pénteken az Országház delegaciós termé­ben megkezdődtek a magas szintű tárgyalá­sok a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett párt- és állami küldött­sége, valamint magyar vendéglátóik között. A magyar tárgyaló csoportot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezeti. A csoport tagjai: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke, Lázár György, a Minisztertanács el­nöke, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkonyi Péter külügy- és Kapolyi László ipari miniszter, valamint Etre Sándor, hazánk phenjani nagykövete. A koreai küldöttséget Kim Ir Szen, a Ko­reai Munkapárt Központi Bizottságának fő­titkára, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Kang Szong Szán, a KNDK Minisztertaná­csának elnöke, Li Dzong Ok, a KNDK alel­­nöke, Kim Jong Nam miniszterelnök-helyet­tes és külügyminiszter, Jon Hjong Muk, a Koreai Munkapárt KB titkára, a KB Politi­kai Bizottságának tagjai, Hjon Mu Gvang, a KB titkára, Kong Dzin The miniszterelnök­­helyettes, Dzon Bjong Bo, a 2. sz. gazdasá­gi bizottság elnöke, a PB póttagjai, vala­mint Ju Jong Goi, a KNDK budapesti nagy­követe. (Folytatás a 2. oldalon) Gazdálkodás és külkereskedelem Tanácskozott az országgyűlési képviselők megyei csoportja Az országgyűlési képvise­­nácskozáson Vastagh Ottilia, között említhető ugyanakkor, lok Nógrád megyei csoportja aki Romhány és környéke ln- hogy lassú a vállalatirányítás pénteken Salgótarjánban lar­­kosságát képviseli a T. Ház- " ‘ " ‘ n­a­tolta munkaértekezletét, az ban. A termelés és a külke­­eszmecserén részt vett ke­­reskedelem kapcsán az import­­rács István, a Hazafias Nép­­anyag-korlátozással együtt­­f­önt Nógrád megyei Bízott- járó engedélyezési eljárás las­­ságának titkárhelyettese. A jóságára és rugalmatlanságára tanácskozást dr. Hü­tter Csa­ hívta fel a figyelmet. A vé­ 1 ba szécsényi képviselő^­é get érni nem akaró engedő­ Nógrád megyei képviselőcse­­lyezési eljárás ugyanis a ka­­port vezetője nyitotta meg. dolyozza a termelés szervezé­sét. A megrendelők ugyanak- Az országgyűlés nyári ülés­­kor szállítási gyorsaságot vár­­szakának előkészítéséről — a nak, a körülményesség pedig tervezett napirendekről — dr. Oda is elvezethet, hogy kül- Fancsik János salgótarjáni földi vevőktől esik el a tér­ti­rszággyűlési képviselő tartott meló­­tájékoztatót, majd a negy­venórás munkahét bevezető- Géczi János balassagyarma- figyelemmel a további idő­sének tapasztalatait ismertet­­te képviselő , az MSZMP te. Ez utóbbi az idén 1,5 mil- KB tagja, a megyei pártbi­­lió munkavállalót érint, az bi­­zottság első titkára — beszé­­lezés pedig túlnyomó részben ées adatokkal kiegészített tá­­már meg is történt. A ked­­jékoztatóban szólt képviselő­­vető tapasztalatok vannak társainak az ipar és a mű­szakban minden erőfeszítést meg kell tenni a tervek tel­jesítéséért.­­ A képviselői munka számos más vonatkozása mellett szó esett a pénteki tanácskozáson túlsúlyban, de akad példa a gazdaság ^filegi megyei tervezett programról is, gondokra is. A társadalmi fő­ teljesítményéről. Eszerint az gadtatás egyértelműen kedve- ipari termelés növekedése nő, kiemelkedően fontos azon- meghaladja az országos átla­­gon a munkaidőalap még jobb­­át, a szóródás azonban igen kihasználása. Várhatóan a nagy, jelentős különbségek szolgáltatások idejében is vannak az egyes üzemek, is­­további átrendezés lesz, il­­­letve ágazatok teljesítménye zudva a negyvenórás munka­ között. Valamivel, javult az héthez. energia- és az anyagfelhasz-A parlament legközelebbi na­ps’ e *eten azonban tovab­ y^Q^ése eredményesen segít­­ülésszakának napirendje kap- b‘ fontos tartalékokkal, ren­­dezi a mindennapi, a válasz­­c­sán kért szót a tegnapi rnn­delkezünk. A tapasztalatok A képviselők örömmel fogad­ták azt a lehetőséget, hogy egy későbbi időpontban hely­színi bejárással és szakem­berek segítségével részt vesz­nek a következő tervidőszak koncepcióinak megismerésé­ben. A megyei tanács és kép­viselőcsoport ilyen együttmű­tó kerületi munkáj* is. belső korszerűsítése Az export jelentősen meg­haladja az eddigi tapasztala­tok szerint a tavalyit, e szép eredménynél azonban figye­lembe kell venni, hogy ala­csony a tavalyi bázis. Az ex­porttevékenység kapcsán em­líthető, hogy minőségi gon­dokra is akad példa. Előfor­dul az áru visszaküldése, vagy az árengedmény kérése is. Ez pedig annál is inkább figyelmeztető tény, mert vég­ső soron a piac elvesztése is következmény lehet. Minderre :*7 Középkori tárgyak kiállítása „Salgó vára” címmel pazar kiállítás nyílt meg tegnap a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban. A délutáni eseményen Kugel Tiborné városi tanácselnök-helyettes mon­dott beszédet. A bemutató anyaga a vár környékén most végzett feltárás során talált tárgyakból állt össze. Tűzvészt okozó ágyúgolyók, nyílhegyek, a vár életének utolsó éveiből származó edények, szerszámok, fel­szerelési tárgyak láthatók, rajzokkal, szöve­gekkel esztétikusan összerendezve. Az elpusztult épületeket modellekkel érzékeltetik a látogatók számára. Az ünnepélyes megnyitó után az 1981-ben alakult „Mandel Quar­tett” adott műsort. A régi magyar zenét és történelmi kamarazenét játszó együttes te­kerőlantokkal, furulyákkal, barokk csellóval, csembalóval idézte föl a korabeli idők han­gulatát. Az érdekfeszítő kiállítás október elsejéig tekinthető meg a múzeumban. Mai számunkban: Emberismeret és türelem Eső után Sietősen járunk? Iluim 111111111111111111111111111111111111111111111111111 IIII­ 11111111111111111111111111111111111111111M i 111111111111111111111­­11111111111111111111111111111M 111111111111 > 1111111111111111111111 ■ 111111131­ 111 m 1111111111111111111111 f II­111 Tegnap Salgótarjánban, az E­MT székházában. Fejes Balázs, az SZMT munkavé­delmi osztályának vezetője értékelte a környezetvédelmi világnap alkalmából a Ren­det, tisztaságot a munkahe­lyeken május 1-re meghirde­tett akció eredményeit. A szakszervezetek a kör­nyezetvédelmi munkában kettős feladatra vállalkoznak. Egyrészt közreműködnek a dolgozók környezetvédelmi nevelése­ Hangsúlyozta, hogy az utób­bi években a szakszervezeti mozgalom a munkavédelem­mel társítva egyre­ szélesebb körben foglalkozik a környe­zet megóvásával, mert ezt felvilágosításában egyértelmű érdekvédelmi jel­­ben, egyéni adatnak tartja, ugyanakkor formálásában, a egyik kiemelkedő területe a megóvására irányuló mozgó gazdálkodást, termelést segítő sírásban, másrészt társadalmi tevékenységnek­­ is. Szerepe ellenőrzéseik során jelzik, viszont túlmutat a munka- sürgetik a gondok megoldó­helyi viszonyokon, általános emberi magatartást formál, amely meghatározza a lakó­helyi környezetet, azt, hogy Vállalat munkavédelmi veze­tője, az SZMT társadalmi munkavédelmi felügyelője. A Hazafias Népfront által adományozott Kiváló és Ért­elemes társadalmi munkáért járó elismerést dr. Dömsödi Gyula, a Hazafias Népfront környezetvédelmi bizottságá­nak elnöke adta át. Plaket­tet kapott a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek kovácsoló gyárrészleg B-üzem Március 21. Szocialista Brigádja. Ki­váló társadalmi munkáért kitüntetésben részesült a Nóg­rád megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat, 165- ös számú Napsugár élelmi­szerboltjának Napsugár­­a sát, intézkedéseket tesznek, illetve kezdeményeznek. ‘ami Gazdaság, a Nógrád Nógrád megyei­­ Sütőipari megyei Tanács Mizserfai Szó- vállalat morzsaüzemének oiális otthona, a Balassa- Hámán Kató, a Zs­ógrád me­­etye gyarmati városi Tanács ren­­evei Állami Építőipari Válla-Az idén is jó visszhangra óetóintézete, a Romhányi -- - -- talált megyénkben a Rendel­­etési Kerámiagyár, a Sál­iként és­ milyen feltételek tisztaságát a munkahelyeken atarjáni Ingatlankezelő Vál­­izott töltjük el szabad időn- május 1-re meghirdetett tisz­­talat közpon­tja, a Nógrád megyei Vendéglátóipari Vál­tozott töltjük el szabad időn- május 1-re meghi két. Hiba lenne azonban a tasági akció. A legjobb erőd­­tetnivalókat csak a munka­­ményt elérőknek kitüntetése­­helyi környezetvédelem terv­­két adtak át, letéve korlátozni, mert a A SZOT és az SZMT t­t­­szennyező hatások veszélye kársága által adományozott jórészt gyáron, üzemen kívül elismerő oklevelet. Medved is érezhető, és ez is indokol­talat központja, a kisterenyei nevelőotthon.­ja, hogy a szakszervezeti moz­galom kezdeményezően és kritikusan ösztönözze a gaz­daságvezetést az e téren je­lentkező gondok megoldására. A Szakszervezeti munkáért ezüst fokozatot Ispán And­ Károly, az SZMT vezető tit­­kás, a megyei környezet- és tarjáni öblösüveggyár kára adta át. SZOT-okleve- természetvédelmi titkár Kap­­rádi Sándor tmk. ,i Romhanyi ]a­. osztyapenko gépkezelő, a Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregysége Furák Teréz meós szocialista brigádja. Érdemes társadalmi mun­káért kitüntetést kapott a Magyarnándori Állami­­ Gaz­daság gépműhelyének Chea Guevara ifjúsági, a salgó-Nag- Ke­let kapott, a Karancs Hús­­ta meg. Kiváló társadalmi zép-magyarországi Tejipari ipari Szövetkezet Közös fzál- munkás kitüntetésben része- Vállalat pásztói üzemének falat, a Pásztói Általános Fo­­sült HalnTi Gyula, a Nógrád Petőfi Sándor Szocialista Bri­­gyasztási és Értékesítési Sze­ megyei Víz- és Csatornamű gádja. Kitüntették a Rendet, tisztaságot a munkahelyeken akció legjobbjait vetkezet, a Mátraaljai Álla­mi Gazdaság, az ELZETT szé­csényi gyára, a Balassagyar­mati Fémipari Vállalat. Az SZMT oklevelét vette ... , át a Salgótarjáni Kohászati magatartások üzemelt] “ Salgótarjáni ötvö­z­etgyár, a Budapesti Finomkö­ mn töttárugyár balassagyarmati gyára, a Magyarnándori Ál- Bányász párttitkárok országos tanácskozása Nógrádban Bányásznapi munkaverseny kezdődött Az ország 10 szénbányával* tonságosabb termelés megvá­­­­lalata pártbizottsági titkárai­ lósításával köszöntsék szép­­nak kétnapos tanácskozását tember elején a bányászna­­szervezte meg a Nógrádi pót. Szénbányák , pártbizottsága.­­A résztvevők a csütörtöki na­­p célok teljesítése érdeké­­két Budapesten töltötték. Ko­­ben június 1-től augusztus vács László, a Bányaipari végéig három hónapra szaka­ Dolgozók Szakszervezetének szos versenyt hirdettek meg, főtitkára a magyar szénhá­­z külön,verseny célja: segítő­­nyászat hosszú távú szociál- m a népgazdaság szénigénye­­politikai terveiről, a bányá­­nek kielégítését, az eredmé­­szok élet- és munkakörülmé­­nyes gazdálkodás megvalósí­­nyeinek alakulásáról tartott tását. A külszíni üzemek pe­­előadást. Ezután dr. Tamási­dig biztosítsák a bányák za­vartalan kiszolgálását, a ku­tatási program időarányos tel­jesítését, az ár­bevételes mun­kák határidő előtti befejezé­­­sét, és az eredményterv túl­teljesítését. A bányák felada­ta a széntermelési terv,túltel­­pártbizottsági jesítése. Kányás-,bányaüzemtől a három hónap alatt. 69 700 ton­na szenet várnak. A vágat,-­ hajtó és egyéb brigádok szá­mára az üzemvezetés saját ,, _ . .. - hatáskörben tűzött ki célokat, zok Szakszervezetének fótit- ennek megfelelően jelölte meg kora és dr. Győri Sándor, a a teljesítés anyagi elismeré­ Banyaszati Egyesülés igazgató sének mértékére Ménkes fel­­tanácsának elnöke. Péntek adata 58 ezer tonna szén fel­­delhet a Gyurtyanosban a színre hozása_ A külfejtés­ Nográdi Szénbányák helyre- bányaüzem teendője, hogy a versenyidősza­kban termelte­téről és feladatairól Zsuffa Miklós vezérigazgató tájékoz­­nek ki és adjanak fel 100 ezer f­i —»­r, „A,. l '^T­A IzrtT* tatta a résztvevőket. A két­tonna szenet. A nagybátonyi napos tanácskozás azzal az gépüzemre vár 270 ezer ton­na szén osztályozása, felad­ó­előadással fejeződött be, ame­lyet Mákos Nándor a Nógrá­­sa valamint a tmk nélküli di Szénbányák partbizottsági költségterv betartása. A kis­­titkára tartott­­ a _­partmunka terenyei üzem kollektívája a időszerű kérdéseiről. versenyidőszakban­ úgy vé­lIi , nézze munkáját, hogy első nyolchónapi eredménytervét A Nógrádi Szénbányák legalább 11 százalékkal tek­e­mozgalmi és gazdasági veze­­sítse túl. A tervező- és föld­­rése — a kányási Pothornik mérő­iroda feladata, hogy jó József nevét viselő frontbri­ munkával szintén jelentősen vád kezdeményezésére — a szárnyalják túl a nyolchónapi 34. bányásznap méltó megán- eredménytervet. A vállalat neplése érdekében a közel­ vezetői bíznak abban, hogy a múltban felhívással fordult a kollektívák mindent megtesz­vállalat dolgozó kollektívái­ "?k,­hogy ? 34. bsTMzr>apot , , , , , . újabb munkasikerekkel anne­hoz, hogy a tervek gazdasá­ pelhessék. Ez esetben közel t gos túlteljesítésével, a köb­­ millió forint jutalom kifizet­ségek csökkentésével, a biz­­tésére nyílik mód. István, a Bányaipari Egyesü­lés igazgatója beszélt a szén­bányászat időszerű kérdései­ről. Fogadta a pártbizottsági titkárokat dr. Kapolyi László ipari miniszter, melyen jelen volt Dániel Pál, az Ipari Mi­nisztérium titkára is. résztvevők még csütörtök este, Salgótarjánba utaz­tak.­­Elkísérte őket Kovács László, a Bányaipari Dolgo­

Next