Nógrád, 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-13 / 137. szám

BAL­ASSA­GYARMATI KIVÁLÓ MUNKÁÉRT Pedagógusok megbecsülése és tisztelete Az idei pedagógusnapon több balassagyarmati nevelő vehette át a művelődési miniszter Kiváló munkáért kitüntetését. A salgótarjáni zeneiskolában rendezett megyei ünnepségen dr. Horváth István, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője adta át a megbecsülést és tiszteletet jelentő érmeket és okleveleket. Holecz Imrén« Az útja, mint a hatvanas évek elején annyiaknak, neki nem volt egyszerű. A Balassi Bálint gimnáziumban 1960- ban érettségizett, és előfelvé­­tellel került az egyetemre két év után. Aztán jelentkezett a szerelem, s három évet leve­lező tagozaton végzett el. Dip­lomáját — magyar—történe­lem szakon — 1967-ben ve­hette át. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen töltötték ki az okiratot. —• Hol kezdte nevelői pá­lyáját? — Falun, a dejtáii általá­nos iskolában.­­* Egyetemi diplomával és tősgyökeres balassagyarmati­ként? Nem érezte ezt csaló­dásnak? — Inkább, úgy érzem, hasz­náltak nekem ezek az évek. Megismertem a nehezebb ok­tatói-nevelői körülményeket, folyamatában látom a mun­kát, az általános iskolától, és a tennivalókat tudatosan egy­másra tudom építeni. Tíz év múlva került szere­tett szülővárosába, a Szántó Kovács János Szakközépisko­lába. Neki tulajdonképpen so­hasem okozott gondot a pá­lyaválasztás. Szülei ugyan tisztviselők voltak a járási hi­vatalnál, a környezete azon­ban pedagógusbeállítottságú. A Balassiban tanárai észre­vették képességeit, bátorítot­ták, biztatták. Tanár a férje, a sógornője, az öccse, és pe­dagógusnak készül gimnazista lánya is. A kislány másodikos a Balassi gimnáziumban, ő a helyi KISZ-bizottság titkára. Fia a Petőfi Sándor Általános Iskola negyedik osztályos ta­nulója. — A család, a rokonság ho­gyan fogadta az elismerést? — Azt hiszem, joggal érez­ték úgy, hogy ez a kitüntetés nekik is szólt. Hiszen az ő se­gítségük nélkül nem dolgoz­hatnék olyan színvonalon, ahogyan azt elvárják tőlem. Férjem sokat segít a háztar­tásban, sokat beszélgetünk. Közös örömünk volt a kitün­tetés. — Mit szóltak a közvetlen kollégák? — Tóth Lajos, az igazga­tóm azt mondta: hét éve va­gyok az iskolában, és sikerült bizonyítanom szakmai­­ tudá­somat a tantestület előtt. Jó érzés volt ezt hallani, hiszen faluról, általános iskolából ke­rültem ide. Nem volt könnyű küzdelem, sokat kellett tanul­nom, különösen ebben a re­formokkal teli időszakban. A követelmények — köztudott — megnövekedtek, és ez jó is, így az ember nem tud be­szűkülni, meg kell,­ hogy tart­sa frisseségét. Aztán az isko­la igényes légköre is ösztön­zőleg hat. Meg a gyerekek. Ne feledjük, ők azok, akik a leggyorsabban adják vissza a változásokat. A tanár ezért állandó tükörben, ellenőrzés­ben áll, s nem csak őszinte. Holecz Imréné — aki 1980 decemberétől a pedagógus­­pártvezetőség titkára is — ilyen ember, méltó a meg­becsülésre. Pásztón, Salgótarjánon át érkezett Balassagyarmatra. Megjárta az államigazgatás valamennyi lépcsőfokát; dol­gozott községi, vár­osi, járási, megyei tanácson, öt évig Bu­dapesten, a Kulturális Mi­nisztériumban. A dolgozók gimnáziumában és a szak­munkások szakközépiskolájá­ban 1981-től tanít, igazgató­helyettes. •— Kis kollektíva a miénk — mondja. — Hatfős a tan­testület. Jól kijövünk egy­mással, jól érzem itt maga­mat. Akik itt tanítanak, azok sokéves, gazdag tapasztalat­tal rendelkeznek, remekül összekovácsolódott gárda, ös­­­szetartó kis csapat. S ezeket, illetve az ilyesfé­le megállapításokat nemcsak tőle hallani, így vélekednek a megyei, sőt a központi irá­nyításban dolgozók is. A kü­lönféle látogatások jegyző­könyvei eredményes, színvo­nalas oktató-nevelő munkáról szólanak. Aztán ismételten saját sze­mélyéről kérdezem, de ugyan­úgy, mint korábban, szinte nem hajlandó semmit sem elárulni. Ami egy portréhoz elengedhetetlenül szükséges, csak sikerül kierőszakolnom. Kelemen István Egerben szer­zett tanári diplomát földrajz —rajz szakon. Később Szege­den, a József Attila Tudo­mányegyetemen végezte el a földrajz-kiegészítőt, a buda­pesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen pedig művé­szettörténetből. Negyvenhét esztendős. S mint említettük, végigjárta az államigazgatás lehetséges stációit, a tanítás­hoz sohasem volt hűtlen. Fél­állásban mindig tanított; Pásztón, Mátraszőlősön, Ba­lassagyarmaton. — Mi szépséget talál a fel­nőttek tanításában? — Magát a munkát... Ez egészen más társaság. A ta­nulás mellett dolgoznak, és nagyon akarnak itt is bizo­nyítani. Nekünk kell megta­nítani az új ismereteket, és sok régit, amelyek hamisak, kitöröltetni az emlékezetből. — De a külső szemlélő úgy érzi, nehezebben jönnek itt a sikerek. Sőt el is kerülik az embert, így igaz ez? — Egyáltalán nem. A mi intézményünk rendkívül nyi­tott a közművelődési intézmé­nyek felé, nagyon jó a kap­csolatunk, sok érdekes esemé­nyen veszünk részt. Két éve írták ki a felnőttek számára a Ki tud többet a Szovjet­unióról? című vetélkedőt, és mi megnyertük a megyei ver­senyt, míg az országos már Kalcsó István Kiváló munkáért kitüntetés­ben részesült Kalcsó István is, a városi tanács művelődé­si, sport- és egészségügyi osz­tályának tanulmányi felügye­lője. A közigazgatási átszer­vezések utáni közérzetéről kérdezzük. — Fél év elteltével joggal mondhatom, hogy kellően be­álltunk a sorba. A feladatok, a hatáskörök tisztázódtak, megfelelő munkamegosztás érvényesül az osztályon belül és a tanácsok között. S min­denki felkészült arra, hogy elvégezze a rábízott munkát. — Egy tanárnak nem lehet könnyű a hivatali munka. Nem hiányzik a tanítás? — Hazudnék, ha nemmel válaszolnék. Hiányoznak a gyerekek ... Nagyon szívesen voltam közöttük. Ezért gyak­ran ellátogatok az iskolákba, így köztük vagyok. Például most a tavasszal sok nevelési értekezlet kapcsán, megfor­dultam az intézményekben. Kalcsó István édesapja hi­vatását örökölte, valahogyan úgy, mint a szakmákat szo­kás. Kalcsó József Szátok hí­res-neves pedagógusa volt, és az első között kapta meg a Nógrád megyei pedagógiai dí­jat. Hatvanhat évesen, sze­rencsére, jó egészségnek ör­vend. Fia éppen fele életko­rában jár. — Édesapám egészen ko­rán bevitt az iskolába, min­den bizonnyal akkor kedvel­tem meg a tanítást. Csagárdon 1969-ben képesí­tés nélkül kezdett tanítani. Elvégezte az esztergomi taní­tóképző főiskolát, majd a horpácsi általános iskolába került. Ezt a helyet pedagó­giai, emberi szempontból ki­vételesen jó nevelőiskolának tartja a maga számára. Meg­nősült, dolgozott, a dejtári általános iskolában, két évig igazgatóhelyetteskedett. A ba­lassagyarmati járási hivatal művelődési osztályára 1978- ban került, mai beosztásában tavaly novembertől dolgozik. Balassagyarmaton építettek házat, 1981-ben költöztek a városba. Felesége a Bajcsy úti Általános Iskola alsó tago­zatos nevelője. Egyik fia itt harmadikos, a másik mind­össze másfél esztendős.­­ A tanulmányi felügyelő jön-megy, szemlél, bírál, ítél­kezik, miközben őt is megíté­lik. Mennyire érzi, hogy sze­mélyét, véleményét elfogad­ják? — Eddig körülbelül tizen­két összegző látogatást csi­náltam, és még mindegyik kedvező tapasztalattal járt. A tanácsok, tantestületek segí­tették a munkámat, nem zár­kóztak el, és véleményem többségét is meghallgatták. Jelenleg, úgy érzem, elfogad­nak, megvan a kellő presztí­zsem. S ezt erősíti — miközben a jó munkát ismeri el — a mos­tani kitüntetés. (Sil) Kelemen István zőnyben harmadikok lettünk. Sok munka volt ebben, de megérte, és mi ez, ha nem si­ker. Az idén már szerényeb­ben szerepeltünk... Új a csa­patunk, nem jött ki úgy a lépés. — Körülbelül egy évtizede él Balassagyarmaton. Meg­szokta? lehet más. — Rossz a kérdés.I Ez a város engem befogadott. La­kást kaptam, 1972-ben itt te­lepedtem le. Pásztói vagyok, de otthon­­ érzem magamat Balassagyarmaton. S leányai­m— tíz- és nyolc­évesek — már őslakosnak számítanak. 1 Nincs csinnadratta, de dolgoznak! Megnőnek a fák • Úgy gondolom, munkánk sikerét aligha lehet fél év elteltével minősíteni, mert egy húszezres várost tisztává, otthonossá tenni, s lakóinak tudatában, mindennapi vi­selkedésében meggyökereztetni az egészséges lokálpatrio­tizmust, ehhez lényegesen több időre van szükség — e szavakat Fodor Imre, a Balassagyarmati Városszépítő Egyesület elnöke mondotta, s korántsem mentegetőzés­ként, avagy magyarázkodásképpen, csupán leszögezte: egy várost nem­­ lehet „megszépíteni" csak úgy tessék­­lássék módra­­ átgondolt koncepciókra, tudatosságra van szükség. — Tévedés ne essék, nem akarok azok ellen szólni - folytatta -, akik minél előbb munkához akarnak látni. Sőt, ez a buzgalom dicsérendő! De arra szeretném föl­hívni a figyelmet, hogy átgondoltan, tervszerűen cse­lekedjünk, az elhamarkodott tettek ugyanis gyakran na­gyobb kárt okoznak, mint gondolnánk. Mert például, ho­gyan tudjuk társadalmi munkára agitálni azt az embert, akinek a közös verítékével készült járdáját egy elkésett közművesítés során teljesen tönkre­tesszük? De említhet­tem volna azt az esetet is, hogy hozzákezdenek az utca burkolásához azzal, hogy kiszedik a pár éve ültetett fa­csemetéket... A célszerűség kívánta sorrendet be kell tar­tanunk, mert különben nem számíthatunk társadalmi se­gítségre! A városszépítő egyesület elmúlt év szeptember 23-i ala­­kulása óta egyáltalán nem tétlenkedett, jóllehet munká­juk nélkülözte a csinnadrattát. Egyrészt, egy nagyszabású fásítási, parkosítási programot valósítottak meg, másrészt pedig egyeztették elképzeléseiket, megvitatták a terve­ket, amellyel a közeljövőben rukkolnak elő. Egyébként, június második felében kerül sor az egyesület közgyű­lésére, ahol végleges formát kapnak a feladatok. - Több ezer fa, cserje suhány került a földbe - em­líti Fodor Imre, aki foglalkozására nézve erdőmérnök, s kétségtelen, hogy szakmai hozzáértésével, segítségével a városi parkok, utcák, terek szebb külsőt kaptak.­­ Fát ültettünk a városi sporttelepen, a kollégisták, a szakmun­kástanuló fiatalok, a városi tanácsiak, a rákóczis kisdiá­kok százszámra tették a földbe a „díszeket­". Csakhát, amíg ezek kinőnek, addig eltelik egy pár esztendő... A tervekről kérdezve az egyesület vezetőjét, elmon­dotta : — A Rákóczi útnak a Hunyadi utca és Mikszáth Kálmán utca keresztezéséig terjedő rész sortatarozásával kapcso­latban, egyesületünk városrendezési és településfejlesz­tési szakosztálya más szervekkel közösen véleményt nyil­vánított az épületek esztétikai jellegének, ízléses külse­jének biztosítására. Szót kérünk a város legforgalma­sabb pontjain fölállítani tervezett pavilonok, bódék épí­tési engedélyének elbírálásában. Úgy gondoljuk, felül kell vizsgálni a megyei természetvédelmi területté nyil­vánított Palóc liget faállományát. A kiöregedett, baleset­­veszélyes fákat ki kell vágni, s pótolni kell újakkal őket. Éppen nemrégiben egy sporttelepi elöregedett fa dőlt rá egy Dáciára... nem szabad életveszélyes fákat megtar­tani csupán azért, mert szép. Egy nemesnyár például 30, egy akác 50, a juhar maximum 80 éves koráig tartható, e korban ki kell őket vágni, mielőtt bajt nem okoznak. Az említetteken túl igen eredményes munkát végeztek a honismereti kör tagjai: a városért egykor sokat tett pro­minens személyek sírjait kutatták fel, s gyűjtenek ténye­­­­ket, információkat munkásságukról, életükről. A sírok gon­dozására, rendbehozatalára pedig a Dózsa György Álta­lános Iskola diákjait kérjük fel. * Természetesen, nemcsak a városszépítő egyesület ügye a városszépítés, ezzel tisztában vannak az állampolgárok is. De együtt, egymásért könnyebb lesz, s az eredmény sem maradhat el: egy szebb, tisztább Balassagyarmat. («)

Next