Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
• A művészeti életnek vannak ünnepibb hangszerelésű, díszesebb körülmények között megrendezett szertartásai Nógrádban is. Ezek nem csupán az adott régió (a salgótarjáni tavaszi tárlat esetében főként Északmagyarország), vagy valamely művészeti ág. (az ugyancsak salgótarjáni szabadtéri szoborkiállításon a köztéri szobrászat, utóbbi időben inkább a kisplasztika, az országos rajzbiennálén az egyedi rajz mindenkori terméséről, vagy állapotának némely jellegzetességéről adnak hírt, hanem a társadalmi-politikai reprezentációt is szolgálják. Egyébként, a művészetek közül elsősorban a képzőművészetnek mindig is volt ilyen szerepe, koronként váltakozó intenzitással, időnként pedig egészem nyilvánvalóan, gondoljunk például csak a reneszánszra és a barokkra. Vannak aztán kevésbé látványos, ám a művészeti élet szempontjából nem kevésbé fontos eseményeik, amelyek éppen intimitásukkal vonzóak, mindenekelőtt arra ösztönözve, hogy az érdeklődő csak arra figyeljen, ami a falon van, vagyis csak a létrejött műre. Ilyen volt minap a Művésztelep ’86 című kállítás megnyitása Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban. Vali Dezső festőművész, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége festőszakosztályának vezetőségi tagja mondott közvetlen szavakat a mátraalmási Csokény Kálmán nemzetközi művésztelepen egy hónapon át folyt munkáról, s vetett föl fontos gondolatokat a művészi alkotómunka lényegéről. Köszönve a meghívást, a mecénálás itt tapasztalt formáit is értékelte. A kamaratámlat néhány kivételtől eltekintve a Mátráés máson készült műveket mutatja be, hét művész mintegy félszáz alkotását. A művészek által alkalmazott technikáról nem szükséges túl sokat elmélkedni, ez természetesen igen változatos. Sokkal érdekesebb annak a kérdésnek a fölvetése, hogy az itt látható művek mennyiben képesek akár csak részben is leírni, vagy kifejezni a kor, s bizonyos régió — elsősorban Kelet-, Közép-Európa — valóságát. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon is „alkalmi társulás’-ról van szó, azonban kétségkívül létrejöttek olyan művek és sorozatok, amelyek lehetővé teszik ezt a kérdést is. S, tegyük hozzá, a lehetséges válaszok szintén töredékesek, miután egyetlen kis kamaratárlaton szerzett benyomásokon alapulnak. A véletlen úgy hozta, hogy idén nyáron hét olyan művész dolgozott Mátraalmáson, akik —, bár különböző stíluseszményeket képviselnek — mintha mentesebbek lennének a nemzetközi művészeti életben időnként eluralkodó, napjainkban éppen tisztelőfélben lévő zűrzavaroktól, s mindattól, ami a stílustörekvések puszta másolásából következik, vagyis a szekunder jelleg kialakulásától. Eredetiségük éppen abból következik, hogy nem kívánják hajszolni. Helyette a létezés némely alapkérdésének ismételt művészi átgondolására törekszenek, jellegzetes kelet-, középeurópai attitűddel. Ehhez tartozik többek között az egyéni és a közösségi sorsok vizsgálatának történetiségbe való mélyebb ágyazásainak hajlama, a népművészetek (nemcsak a magyar) ősi üzenetei iránti fogékonyság, a kultúrák szinkretizmusában rejlő csodák iránti érzékenység, s talán bizonyos líraiság is, hogy csak néhányat említsek. Európának ezen a részén a történelmi, ezen belül a kulturális és a civilizációs körülmények a századok során úgy alakultak, hogy az itt élők számára a ki-, ráhatásnál gyakrabban merült föl magának a létezésnek, vagy a túlélésnek a kérdése, így a veszélyeztetettség tudata. Másrészről a sokszor csak a kultúrában megőrzött identitás fokozott jelentőséget nyert. A többi között, ezt a fajta kelet-, közép-európai attitűdöt vélem megfogalmazódni ezen a kis tárlaton elsősorban Vali Dezső, a hollandiai Gőgös Ferenc, s részben Badacsonyi Sándor grafikai lapjain. Persze, igen jelentős hangsúlybeli különbségeikkel, s az egyéniségükből következő más-más jegyekkel. Közös azonban bennük a világ, s különösen az európai kultúra lényege iránti mély érdeklődés, s ami ebből következik, az intoleranciát kizáró humánum. Váli Dezső Régi zsidó temető című, évek óta folyamatosan gazdagodó, s még távolról sem lezárt sorozata kétségkívül az életmű kiemelkedő jelentőségű részének ígérkezik gondolata összetettségében és tilálig gazdagságában. Sokak számára látszólag a „semmi”-ből épül ez a monumentális sorozat. Emögött azonban hosszú évek munkájának gondolati, érzelmi intenzitása, s végsőkig fokozott fegyelme húzódik meg. Úgy állnak előttünk ezek a tapintatos észrevétlenségből kilépő, az anyag nyilvánvaló szépségét, a megfogalmazás tisztaságát ragyogtató motívumgazdag sírkerti plasztikák, hogy egyúttal emlékeztetnek nemcsak az elpusztított emberi közösségre, hanem arra a közös örökségre is, amelyből a zsidó-keresztény kultúra, azaz az európai szellemiség épült az antik görög—római hagyománnyal gazdagodva. A hollandiai Gőgös Ferenc, akinek 120 művét e kamarakiállítással egyidőben állították ki Japánban, kultúránk egy másik komponense, a töredékességben létező finnugor örökség, ezen belül az ősi magyar hitvilág felé fordul. A Sámántánc, vagy a múzeumnak ajándékozott Sámánvilág című apryl-album 36 lapja (ebből néhány a kiállításon látható) őrzi ezt a kereszténység felvétele előtti világot, amely ma már népmesei elemek formájában, regösénekekben, szokásokban, hiedelmekben létezik, ott is csak nyomokban, ám a népművészetek nyelvén értők számára változatlanul elbűvölően. A hajdani három világ (alsó-, középső-felső) Gőgös Ferencnél is megkapó természetességgel keveredik a gyermekkor emlékeivel, például a Róza nagyanyám halálának emlékére című színezett linómetszeten, vagy a mai élet más motívumaival. Badacsonyi Sándor mai mítoszaiban a görög—római hagyományvilág, a népmese és a fantasztikum ötvöződik a kor emberének sajátos, életérzésével a gyakran szinte észrevétlenül szürreálissá váló ecsetrajzokon, rézkarcokon. A Színész és a maszk I—II. című lapok sajátos pszichológiai állapotok kivetítődései, csakúgy, mint a költői mélységű Dante és Vergilius vagy éppen a tündéri libegésű Mátraalmási mese. Bizonyos attakttivitást, játékosságukban üdítő frisseséget jelentenek Fiók László kollázsai, amelyek mértéktartó szellemességgel szólnak a mindennapi emberi szituációkról, vagy éppen a létezés köznapi groteszk jelenségeiről (Ha elmész, integess, kettős produkció, Virág az ablakban). Létezik a kiállításon olyan vonulat is, amelynek jelen képviselői a Szovjetunióból érkezett Jakub Akkizov, a besztercebányai Julia Bukova és a nógrádi Radics István elsősorban az őket ért friss benyomások, gondolataik és hangulataik gyors rögzítésére törekedtek, többször abból a célból, hogy további művészi tevékenységük során felhasználják azokat. Különösen a kaukázusi kis Balkáriából jött Jakub Akkizov és Julia Bukova rendkívül lírai töltésű tus- és ceruzarajzokkal szerepel a tárlaton. Jákob Akikizov Balkária (Kaukázus) című sorozata, valamint a Kertben című triptichonja gazdag, finom jelképiségben. Julia Bukova rajzisorozata (Nyugalom, Vágyakozás, Nyugtalanság, Kontaktus) a vágy ébredéséről, a szerelem szinte észrevétlen bontakozásáról szól megnyerően, őszintén és nagy érzelmi telítettséggel. Radics István tollrajzaiban (Dorogháza, Mátramindszent, Erdészház, Falu) a hegyvidéki, helyi hagyományok, építészeti sajátosságok, az életmód változásai iránti fokozott érdeklődésről tesz bizonyságot, mindenekelőtt az értékmentés, a hagyományápolás szándékával. Tervei között, ezek képi megfogalmazása is szerepel. Tóth Elemér Művésztelep *86 Kamaratárlat Mátraalmásról Patkó Imre hagyatéka Rendkívül értékes közgyűjteménnyel gyarapodott Győr. Az ősi városnegyedben, a szépen felújított Vastuskós házban a közelmúltban megnyitották és átadták rendeltetésének Patkó Imre hagyatékát, amely a jövőben állandó kiállításon látható. Az 1983-ban elhunyt újságíró vásárlásai és művészbarátainak ajándékai teremtették meg a gyűjtemény alapját. Hosszú időt töltött külszolgálatban, így lehetővé, vált, hogy távoli tájak lakóinak kultúráját tanulmányozza. Tudatosan tartós értékek gyűjtésére törekedett a gyomai sokgyermekes család fiaként történész, művészettörténész diplomát szerzett publicista. Kettős cél vezette: megőrizni a magyar művészet értékeit itthon, és támogatni a kezdő művészeket, valamint idegenből hazahozni a nemzet kincseit gazdagító néprajzi képző- és iparművészeti alkotásokat. Patkó Imre végakarata az volt, hogy magángyűjteménye halála után a közösséget szolgálja, és állandó kiállításon láthassák az érdeklődők. Örökösei a győri Xantus János Múzeumot választották a gyűjtemény gazdájául. A Művelődési Minisztérium, a megyei és a városi tanács támogatásával Győrbe költöztetett anyag tartalmaz modern magyar és nyugat-európai képzőművészeti alkotásokat. E tárgykörben 789 műalkotása közt 518 grafika, 171 festmény. Az úgynevezett európai anyag 180 hazai, 56 nyugati és 26 külföldön élő magyar művész alkotása. Megtalálhatók a kiállításon az 1920- as években keletkezett modern magyar és szocialista irányzatú művek, zömük azonban a 60-as, hetvenes évek gazdag terméséből valók. Nem kisebb nevekkel találkozhatunk múzeumi sétánk során, mint Pablo Picasso, Jean Cocteau, Marc Chagall, Victor Vasarely, Nicolaus Schöffer, Pátkai Ervin, Székely Vera, Szkcly Péter. A honiak közül érdemes a szóra Anna Margit, Ámos Imre, Derkovits Gyula, Dési Huber István neve. Ne feledjük Kondor Bélát sem, akinek Darázskirálya Győrött lelt otthonra, mintegy jelzéseként annak, hogy az örökhagyó jószemű és értő gyűjtőnek bizonyult. A gyűjtemény másik nagy egysége a Távol-Keleten, Kínában, Tibetben és Vietnamban szerzett képző- és iparművészeti alkotások serege. A legnagyobb érték köztük a kínai festészet számos darabja. Hetvenhét képzőművészeti és negyvenkilenc iparművészeti alkotás sorakozik ebben az egységben. Végül afrikai és óceániai néprajzi munkák zárják a sort a magángyűjtemény harmadik nagy részeként. Felvételünk ezekből mutat be egyet, amelyet szakemberek ítélete alapján kényes mennyiségi és minőségi igényeket egyaránt kielégítenek. A száznegyvennyolc műtárgy közt fa-, anyag-, fém-, és kőszobrok, kultikus tárgyak (urnák, maszkok, pajzsok, hangszerek) egyaránt meglelhetők. Az új, állandó kiállítás varázsát jócskán emeli a XVII. századi barokk műemléképület, amely három szintes. Az első és a második emeletet a magyar és az európai képzőművészeti alkotások foglalják el, Mravik László rendezésében. A távol-keleti, az afrikai—óceániai tárgyak kiállítása a múzeum munkatársainak keze nyomát őrzik. E tárgyak a padlástérben kaptak helyet. Nem azért, mert ezek a műtárgyak nem érdemeltek jobb helyet, hanem azért mert a XVII. századi fedélszék-építészet különleges látvány az oda belépőnek. V. L. D. Afrikai tárgyak a második vitrinben. NÓGRÁD — 1986. augusztus szombat A megye tanácsai kiemelt feladatuknak tekintik a lakosság — ezen belül az egyes rétegek — életkörülményeinek javítását. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ennek jegyében és társadalompolitikai súlyának megfelelően a cigánylakosság életkörülményeit, a társadalmi felemelkedésük érdekében tett intézkedések hatását vizsgálta, és meghatározta a következő időszak tennivalóit. Megállapíthatta, hogy a megyében végbement társadalmi-gazdasági fejlődéssel együtt a központi és helyi intézkedések hatására, tovább javultak a cigányság életkörülményei, folytatódott társadalmi felemelkedésük. Hol is tartunk ma? Mennyit változtak a cigány lakosság életkörülményei ? Kedvezően alakult foglalkoztatottságuk. Jelenleg a cigányok 70 százaléka rendszeres munkavállaló, az aktív kereső nők aránya is meghaladja az 58 százalékot. Ez 5 év alatt több mint 5 százalékos növekedést jelent. Egynegyedük szocialista brigádtag. Emelkedik a törzsgárdatagok száma is. Ezek elismerése mellett azonban továbbra is gond, hogy az alacsony iskolai végzettség csak betanított és segédmunkásként teszi lehetővé foglalkoztatásukat. Magas körükben a munkaképtelenek, leszázalékoltak aránya (7,4 százalék). A 14—18 éves, tovább nem tanuló, kisegítő iskolából kikerülő gyermekek foglalkoztatása is megoldatlan, ami tovább fokozza gondjainkat. Tovább csökkent — 68-ról 35-re a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek száma. Évenként csaknem 1000 putri és putrijellegű épület megszüntetését segíti a kedvezményes kölcsönakció, amely nem csak a cigányok lakáskörülményeinek javítását szolgálja, hanem az ilyen körülmények között élő, rászorult emberekét is, a származástól függetlenül. A lakáskörülmények, a környezet változása — bár, meghatározó —, de nem változtatja meg automatikusan az életmódot. Ezért a kedvező folyamat befolyásolása érdekében családgondozókat állítunk be, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű családok komplex gondozását, a szociális elmaradottság gyorsabb ütemű felszámolását közvetlenül is segítsék. Beilleszkedésük gyorsítása érdekében kiemelt feladat a cigány fiatalokkal való törődés, az esélyegyenlőség megteremtése. Ennek egyik útja lehet a gyermekek rendszeres óvodába járatása, hátrányaik leküzdése, az iskolaérettség biztosítása. Felderítő, felvilágosító és pedagógiai munkával sikerült elérni, hogy a cigány gyermekek 81 százaléka óvodába járjon. A többi tanköteleskorú egyéves szervezett felkészítőn vesz részt. Eredményeként több mint 50 százalékuk saját évfolyamán végzi el a 8 általánost, amely a múlthoz képest jelentős fejlődést tükröz, de elmarad a társadalmi szükségességtől. Okai összetettek: Jelentős az igazolatlan hiányzások száma és sok fiatalnál hiányoznak a megfelelő tanulási feltételek az otthoni környezetben. Ezért a szülőkkel való folyamatos foglalkozás mellett, szorgalmazzuk a napközis gyermekek számának növekedését, a nyári felzárkóztató és egyéb speciális táborban való részvételt. Ösztönözzük, hogy körükből is minél több fiatal tanuljon tovább középfokon. Számuk öt év alatt csaknem megduplázódott. Lemorzsolódásuk is csökkenő tendenciát mutat. Segítette céljainkat a legutóbbi időben a KISZ KB 1985-től bevezetett ösztöndíj-pályázati rendszere is. Csak ez lehet az alapja a szakképzettség emelésének, a társadalmi munkamegosztásban való aktívabb részvételnek. Segíti ezt a munkát a rendszeres tanulás mellett az is, hogy a családok közel 60 százaléka rendelkezik rádióval, televízióval, és 43 százalékuk járat napilapot, vagy folyóiratot. A cigány lakosság etnikai kincseinek megőrzésében, hagyományápolásában előbbrelépést jelent, hogy több helyen újjáalakultak az amatőr csoportok (Bérces, Karancsság, stb.) és a kisközösségek is újjászerveződtek (pl. Ecseg, cigányklub), de a többirányú támogatás sem tudja pótolni a szakmai vezetés megoldatlanságát. Lelkes népművelők, egyéni kezdeményezők foglalkoznak ugyan a csoportokkal, de ez nem pótolhatja a cigányság múltját, folklórvilágát, sajátos szokásrendszerét mélyebben ismerő, nagyobb etnológiai felkészültségű szakembereket. Életkörülményeikben, higiéniás helyzetükben erős differenciálódást tapasztaltunk. A cigánytelepekről elköltözöttek nagyobb részének életmódja folyamatosan közeledik a társadalmi átlaghoz, csökkennek egészségügyi gondjaik. A halmozottan hátrányos helyzetű családoknál azonban továbbra is gond a családtervezés, melyet a felvilágosító munka fokozásával próbál megváltoztatni az egészségügyi hálózat. A cigányság szociális támogatását a rászorultság elve határozza meg. A tény azonban az, hogy a rendszeres szociális segélyezettek aránya — 23,7 százalék — háromszorosa a lakossághoz viszonyított arányuknak. Ez azt is mutatja, hogy igen magas közöttük az egészségkárosodottak száma. Ezért is fontos körükben az egészségnevelés, az iskolák felvilágosító munkája, a védőnők, orvosok, Köjál-dolgozók, vöröskeresztes aktívák tevékenysége. Segítheti a munkát, hogy egyre jobban fejlődik közéleti tevékenységük. A cigány tanácstagok száma 39. A különböző tanácsi bizottságokban 41 személy dolgozik. A tanács végrehajtó bizottsága mellett működő koordinációs bizottságnak soraikból 5 fő a tagja, akik megfelelően képviselik a cigányság érdekeit, szószólói, kezdeményezői a gyorsabb beilleszkedésnek. Azonban több helyen és egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a társadalmi átlaghoz felzárkózott cigányok nagy része nem vállalja a leghátrányosabb helyzetben lévők, a „régi életmódot" folytatókkal való foglalkozást, mivel a környezetéből jövő „megkülönböztetettségüket” ezeknek az embereknek tulajdonítják. Ennek okai ismertek: egyrészt a lakosság körében is tapasztalható a negatív vonások általánosítása, a türelmetlenség velük szemben, másrészt körükben is többen vannak, akik magatartásukkal hozzá is járulnak a hátrányos megkülönböztetéshez. A feladatok széles körűek, azok csak alapvető szemléletváltozással, társadalmi összefogással oldhatók meg. Többek között, velük együttműködve, gyorsítani kell a telepfelszámolást, a gondozói hálózaton keresztül segíteni kell az új környezethez való alkalmazkodást. Meg kell oldani a gyermekek óvodai elhelyezését 3 éves kortól, hogy ezzel megteremtődjenek az általános iskola — tankötelezettségi koron belül — elvégzésének feltételei. Fokozni kell körükben a pályaválasztási propagandát, segíteni, ösztönözni a középfokon történő továbbtanulást. Mindez azonban csak széles körű társadalmi összefogással, a környezet, a munkahely, az intézmények jó együttműködésével oldható meg. A feltételek a társadalmi felemelkedéshez adottak, de beilleszkedésük meggyorsítása — a helyenként megnyilvánuló előítéletek, illetve a cigány lakosság elmaradottabb rétegeiben mutatkozó fenntartások leküzdése — hosszan tartó felvilágosító és nevelő munkát igényel. Berki Mihály, a Nógrád Megyei Tanács elnökhelyettese : A cigány lakosság helyzete Nógrádban Szemléletváltozást feltételeznek a további teendők