Nógrád Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-02 / 178. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Pályázati támogatás a gyermekek táborozására PÁSZTÓ Több mint százmil­lió forintot nyert pályázaton a település önkormányzata. A támogatásnak köszönhe­tően a társadalmi együttmű­ködés erősítését szolgáló he­lyi szintű programokat való­sítanak meg. Ebben közremű­ködik a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Ház is, amelynek szervezésében nemrég nyári tábort szervez­tek Kövicses Part elnevezés­sel. A gyerekek Alsótoldon, a Toldi Házban töltötték a tá­bor első hetét. A szakmai ve­zető irányításával megvaló­sult program napi ötszöri ét­kezést és ottalvást biztosított a táborozók részére - különös tekintettel a hátrányos hely­zetű gyermekekre. A tábor so­rán a gyerekek számos prog­ramon vehettek részt, így pél­dául lovagoltak, kirándultak, strandoltak, kézműveskedtek, korongoztak, társasjátékoz­­tak, különböző sorjátékokat játszottak, valamint jógáztak és zumbáztak is. Emellett pe­dig ellátogattak a fővárosi ál­latkertbe is, ahol rengeteg új és feledhetetlen élménnyel gazdagodtak. T.­N. 0. Erdősítés: két hektáron ültetnek fát CSÉCs't Faültetéssel veszik fel a harcot a klímaváltozással szemben a településen. Nap­jaink egyik legnagyobb prob­lémáját, a globális felmelege­dést szakértők szerint példá­ul fák ültetésével lehet meg­akadályozni, hiszen az erdők gondoskodnak a föld hűtésé­ről és elnyelik az üvegházha­tású szén-dioxidot. A brazil kormány adatai alapján per­cenként több mint három fo­­cipályányi erdőt vágnak ki az Amazonas menti esőerdőkből - a kár visszafordíthatatlan. A MyForest nevű mozgalom a közösségi faültetést tűzte ki céljául. Megvásároltak egy kéthektáros területet Csécse mellett, a fásítást még az idén megkezdenék. A jövőben egy­re tovább terjeszkedne a cso­port. T.­N. 0. Vegyszer, baktérium vagy akár állati ürülék is úszkálhat a vízben veszélyes az egészségre A nyári melegben jó hú­sö­­lési lehetőséget nyújta­nak a strandfürdők meden­céi, illetve a fürdésre ki­jelölt szabadstrandok, so­kan mégis a belvárosi szö­­kőkutakban lubickolnak. Ez azonban kockázatos... Kis Dalma Róza nool@nool.hu NÓGRÁD MEGYE - Bár nem ti­los a fürdés a szökőkutakban, mégsem javasoljuk senkinek. Ezek dekorációs célból lettek létesítve, így nincsenek ellát­va olyan vízszűrő berendezé­sekkel, mint a strandok, il­letve a vizük tartalmaz elszí­neződést és algásodást gátló vegyszereket is. Kockázattal jár „strandolni” bennük, hi­szen a szökőkutak vizeinek minőségi ellenőrzése nem kö­telező, így nem is minősíthe­tők fürdővíznek - tájékoztat­ta lapunkat Szatmáry Zsolt, a salgótarjáni városüzemeltetés irodavezetője. Feketéné dr. Zeke Ildikó me­gyei tisztifőorvos elmondta: meleg nyári napokon 25 Cel­­sius-fok fölé is melegedhet a víz hőmérséklete, ami ked­vez a baktériumok szaporo­dásának. Veszélyt jelenthet a lubickolókra azonban a vízbe kerülő por, állati ürülék és ta­lajszemcsék is. - Amennyiben nem gondos­kodnak a szökőkutak megfe­lelő tisztításáról, illetve ha a szökőkút nem üzemel folya­matosan, a kút belső felszí­nén olyan nyálkás, csúszós réteg alakul ki, amit a hagyo­mányos technológiákkal ne­héz eltávolítani. A kórokozók elszaporodhatnak ebben az élőbevonatban, ami egyúttal rejtekhelyként is szolgál szá­mukra a fertőtlenítőszerekkel A szökőkutak elsősorban dekorációs célokat szolgálnak szemben. Elsősorban hasme­nést okozó vírusok kerülnek a szökőkútba, amit akkor kap­hatunk el, ha a víz véletlenül a szervezetünkbe jut. Az ilyen jellegű hasmenéses megbete­gedés a gyerekeket veszélyez­teti jobban. Ha valaki csak a lábát lógatja a vízbe, az eb­ből a szempontból nem jelent kockázatot - mondta Feketéné dr. Zeke Ildikó, akitől megtud­hattuk azt is, hogy a szökőku­takban üzemelés közben nagy mennyiségű vízpermet kelet­kezik, amit könnyen beléle­gezhet az, aki benne fürdik. - Az apró vízcseppekkel olyan baktériumok is a tüdő léghólyagocskáiba juthatnak, amelyek influenzaszerű tü­neteket, vagy tüdőgyulladást okozhatnak - mondta a me­gyei tisztifőorvos. Jobb, ha nem kockáztatunk, és fürdőzés céljából felkeres­sük inkább a strandokat. A szökőkutak dekorációs célból lettek létesítve, így nincsenek ellátva olyan vízszűrő berendezésekkel, mint a strandok - ez pedig veszélyeket rejteget magában Fotó: NIW Gazdag a képzési paletta, élnek a lehetőséggel a települések Nyitottak a polgármesterek 51 A járás polgármes­tereinek részvételével tartot­tak szakmai workshopot és egyeztető fórumot a szécsényi Nyitok Tanulási Központban. Varga Béla, a Nógrád Me­gyei Regionális Vállalkozás­­fejlesztési Alapítvány ügy­vezetője meghívására a tele­pülésvezetők megismerhet­ték a projekt célját, a tanfo­lyamokra történő jelentkezés menetét és a képzések meg­valósításának lehetséges for­máit a tanulási központban, vagy mobil kihelyezett for­mában a településeken. Tá­jékoztatást kaptak az alapít­ványnál kisvállalkozások számára elérhető mikrohitel­­konstrukcióról és a Segítünk indítani elnevezésű, a vállal­kozóvá válást támogató prog­ramról. A kistérségi polgármes­terek végül kerekasztal-be­­szélgetésen egyeztettek a jö­vőbeni együttműködésről a programokkal kapcsolatban. A településvezetők kiemelt érdeklődést mutattak a kü­lönböző ingyenes képzések iránt, és üdvözölték annak a lehetőségét, hogy a települé­seiken angol, német, orosz, informatikai és úgynevezett Nyitok-specifikus képzések is megvalósulhatnak. S. K. Kerekasztal-beszélgetésen is részt vettek Fotó: NMH > Látogasson el hírportálunkra! NOOL.hu 2019. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK Lappangó kórokozó A Legionella pedig egy úgyne­vezett „feltételesen kóroko­zó” baktérium, amely min­denhol előfordul, ahol pangó meleg víz van. A Legionella baktériumok a vízhálózato­kon keresztüljutnak a szö­­kőkutakba, és a nyári káni­kula idején elszaporodhat­nak. A szökőkutakban üze­melés közben nagy mennyi­ségű vízpermet keletkezik, amit könnyen belélegezhet az, aki benne fürdik. Az apró vízcseppekkel a legionellák a tüdő léghólyagocskáiba is képesek lejutni, és helyileg gyulladást okozni. Útjára indul a motoros kisvonat SALGÓTARJÁN Első útjára indul holnap a megyeszékhely mo­toros kisvonata. A jármű 10 óra 30 perckor indul a Balassi Bálint Megyei Könyvtártól Eresztvénybe; a Tóstrandon és Somoskőújfalu­ban is lesz lehetőség felszáll­ni. Eresztvénybe várhatóan 12 óra 15 perckor érkezik. A nap további részében Sal­­góbánya és Eresztvény között szolgálja ki az utasokat, illet­ve lehetőség lesz a Dornyay tu­ristaházhoz is ellátogatni a vo­nattal. 16 óra 30 perckor indul vis­­­sza a belvárosba, ahová 17 óra 28 perckor érkezik meg. A jegy a járművezetőnél lesz megvásárolható Salgótarján­tól Eresztvényig 500 forintért, bármelyik állomáson felszáll­­va. A visszaút ugyanennyiért lesz elérhető. Aki Eresztvényből Salgóra szeretne vonatozni, szintén 500 forintért teheti ezt meg, ami már tartalmazza a vissza­út árát is. A Dornyay turista­ház és Eresztvény között vo­natozni vágyók pedig 300 fo­rintos retúrjegyet válthatnak. A motoros kisvonat ezentúl minden évben április elseje és október huszadika között fog közlekedni, szabad- és mun­kaszüneti napokon. K. D. R,

Next