Nógrád Megyei Hírlap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-14 / 11. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Hagyta kocsit vezetni ittas ismerősét a somosi férfi SALGÓTARJÁN Két 42 éves Somoskőújfalui lakost állítottak elő a rendőrök még tavaly szeptemberben: az egyik férfi szeszes italt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült, továbbá vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A férfi a gépkocsival Salgótarjánban, a Füleki úton az úttest szélén álló egyik jármű oldalának ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépjárművekben azonban anyagi kár keletkezett. Megállapítást nyert az is, hogy a jármű szintén 42 éves utasa, egyben a gépkocsi tulajdonosa úgy engedte át a jármű vezetését ismerősének, hogy tudott arról, hogy a sofőr szeszes italt fogyasztott. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mindkét férfival szemben büntetőeljárást indítottak. A sofőrt járművezetés ittas állapotban, míg az autó tulajdonosát járművezetés tiltott átengedése miatt hallgatták ki. A gépkocsi vezetőjét a hatóság tagjai feljelentették engedély nélküli vezetés miatt. N. 0. Balesethez és tűzhöz is kivonultak NÓGRÁD MEGYE Több feladatuk is akadt a tűzoltóknak a napokban. Lerakodott korom égett egy családi ház kéményében Mátraverebélyben, a Dózsa György úton. A bátonyterenyei hivatásos tűzoltók eltávolították a fűtőberendezésből a tüzelőanyagot és a parazsat, átvizsgálták a kéményt, végül felhívták a lakó figyelmét, hogy felülvizsgálatig ne használja a kéményt - mondta Molnár Adrienn, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Hozzátette: egy gépkocsi is árokba hajtott Palotás és Szarvasgede között. A héhalmi önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet, a mentők pedig az autó vezetőjét kórházba szállították. N. 0. 2021. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Beoltották a lakókat és a dolgozókat is Az egészségügyi dolgozók után a múlt hétvégén a százötven főnél nagyobb létszámmal működő szociális intézmények munkatársait, illetve bentlakóit is beoltották a koronavírus elleni vakcinával. Az oltócsapatok négy nagyobb bentlakásos intézményt kerestek fel. Gerhát Karina karina.gerhat@nool.hu NÓGRÁD MEGYE Vasárnap reggel a bátonyterenyei oltóhelyszínre Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, Szabó Sándor Nógrád megyei kormánymegbízott és Czibik Norbert András, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója is ellátogatott - derül ki a Nógrád Megyei Kormányhivatal közleményéből. - A jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus-járvány megállításának a leghatékonyabb és legbiztonságosabb eszköze az, ha beoltatják magukat mind a bentlakók, mind pedig a dolgozók - emelte ki Fülöp Attila. Az államtitkár ezért azt kérte az érintettektől, hogy kellő felelősséggel döntsenek a vakcináról. A védőoltás beadatása a mindennapok munkájában biztonságot nyújt a dolgozóknak. A lakókban azt az érzését erősíti, hogy a velük való törődés már az oltásban is megnyilvánul. Az otthonban élők közül sokan szenvednek alapbetegségben, így minden esetben egyedi orvosi mérlegelés után adják csak be a vakcinát - hangsúlyozta Fülöp Attila. Az oltást helyben a kormányhivatal szervezi és koordinálja. Nógrád megyében a balassagyarmati és a salgótarjáni kórházak szakdolgozói végzik a vakcinázást - közölte a helyszínen Szabó Sándor kormánymegbízott. A Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője ismertette továbbá, hogy szűkebb hazánkban egy-egy bátonyterenyei, balassagyarmati, mizserfai és salgótarjáni intézményben kezdődött meg a hétvégén az oltás. Nagyobb szociális intézményekben nagyobb a fertőzés kockázata is A Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona 210 férőhellyel és 93 alkalmazottal működik Bátonyterenyén, a kisterenyei városrészben. Bereczné Kelemen Éva intézményvezető azt hangsúlyozta, hogy munkatársai és a bentlakók többsége is örömmel fogadta, hogy ilyen gyorsan lehetőségük nyílt az oltás beadatására. Hozzátette: minden elővigyázatosság ellenére tavaly októberben sajnos az intézményükben is megjelent a koronavírus. Ennek megismétlődésének az esélyét pedig úgy lehet a leggyorsabban kizárni, ha minél több ellátott és dolgozó kapja meg a vakcinát. A kormányzati tájékoztató oldal információi szerint a múlt hétvégéig az elsők között kijelölt 61 intézményben 5215 bentlakó és 1874 dolgozó jelentkezett az oltásra. A koronavirus.gov.hu oldalon olvasható az is, hogy az operatív törzs azért döntött az idősotthoni oltás megkezdéséről, mert a járvány tavaszi hulláma során nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú intézményekben különösen magas a gócpontok kialakulásának kockázata. A zárt közösségben élő gondozottak ugyanis mind az életkoruknál, mind pedig az egészségi állapotuknál fogva a veszélyeztetett csoporthoz tartoznak. Megkapja egy dolgozó a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a bátonyterenyei Ezüstfenyő idősotthonban Fotó: MTI Továbbbi ízekért !| NOOL.hu l__________________i Csökkent a vírus örökítőanyagának koncentrációja Salgótarján szennyvizében Bizakodásra adnak okot a friss adatok SALGÓTARJÁN Ismét mérték a koronavírus örökítőanyagkoncentrációját a megyeszékhely szennyvizében. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb adatai szerint Salgótarjánban csökkent a koncentráció mértéke. Az esztendő első hetében elvégzett vizsgálati eredmények alapján elmondható, hogy jelentős növekedés egyik településen sem tapasztalható. Debrecenben, Kaposváron, Salgótarjánban és az öt Budapest környéki városban - Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta - csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben. Szekszárdon és Szolnokon azonban továbbra is az átlagosnál magasabb - írja közleményében az NNK. Hozzáteszik: a kedvező mutatók fenntartása érdekében továbbra is fontos a járványügyi szabályok betartása. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Tartsuk legalább a másfél méteres távolságot, viseljünk szájmaszkot, gyakran és alaposan mossunk kezet, illetve tartsuk be a kijárási korlátozásokat! G. K: Minden héten mintát vesznek a városok szennyvizéből, ezeket Budapesten elemzik Illusztráció: MW Negyven fölé nőtt ismét a fertőzöttek száma NÓGRÁD MEGYE A szerda reggeli adatok szerint egy nap alatt negyvenkét újabb nógrádi beteget regisztráltak, ezzel 8 ezer 454-re emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. A keddi állapothoz képest ez jelentős növekedésnek számít, hiszen akkor csupán csak hat új betegről számoltak be szűkebb hazánkban. Országosan újabb 1358 magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust, így 345 ezer 710- re emelkedett a beazonosított esetek száma. Meghalt 95, többségében idős, krónikus beteg, így a járvány kezdete óta 10 ezer 948 olyan haláleset történt, ahol az elhunytnál koronavírus-fertőzést is azonosítottak. Nemcsak a betegek, hanem a gyógyultak száma is folyamatosan növekszik, szerda reggelre már 215 ezer 453 ilyen ember volt hazánkban. A 4 ezer 870 kórházi ápolásra szoruló beteg közül 339-en voltak lélegeztetőgépen. Kedd estig összesen már 86 ezer 929 ember kapta meg a védőoltást, többségük egészségügyi dolgozó, valamint idősotthonban élő vagy ott tevékenykedő ember - írja a koronavirus.gov.hu. Emellett január 12-én, kedden újabb vakcinaszállítmányok érkeztek Magyarországra, amelyek összesen közel 51 ezer ember beoltását teszik lehetővé. Az oltások ütemét, illetve gyorsaságát a vakcinák beérkezése határozza meg. G. K. A nagyobb településeken kötelező a maszk Illusztráció: MW Ráfizettek a lefülelt gyorshajtók NÓGRÁD MEGYE Több gyorshajtót észleltek január 6-án és 9-én a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 21-es számú főúton, valamint Ságújfalu belterületén. Pásztó külterületén három jármű vezetője a megengedett 90 kilométer per órás sebességhatárt túllépve 141-gyel, 145-tel, és 148-cal hajtott, míg Ságújfaluban egy másik sofőr 50 helyett 92 kilométer per órás sebességgel közlekedett. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatója szerint a rendőrök a gyorshajtókkal szemben közigazgatási bírságot szabtak ki. V. E.