Nógrádi Szemle, 1987 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 1. szám

így Nógrádot is, és tagjaik gyűjtöttek anyagokat nemzeti elképzeléseik tényforrásai­­hoz. 1843-ban pl. Sturék a középszlovákiai nyelvjárás alapján alkották meg a szlovák irodalmi nyelvet. Ebbe beletartozott Nógrád, Túróc, Liptó és Hont szlovák lakossá­gának nyelvjárása is. A Stur iskolákba tartozók közül többen Nógrádban éltek hosz­­szabb-rövidebb ideig. Hodza egy nógrádi nemesi családnál nevelősködött, Jank Kral Balassagyarmaton is hivatalnokoskodott 1848 után. Ismeretes, ám részleteiben még nem feldolgozott Nemcová balassagyarmati élete is. Szladkovicsot pedig ugyancsak a megyeszékhelyen élő Gáspár Imre személye kötötte némileg Nógrádhoz. Ez az utóbbi adat azonban már átvezet bennünket a XIX. sz. második felébe. Ez volt az az időszak amikor megváltozott, mondhatjuk megbolydult az addig kie­gyensúlyozottnak tekinthető megyei nemzetiségi politika. Addig egyfajta ki nem mondott megegyezés alapján folyt az élet. Egyik nép sem nyúlt erőszakos politikai eszközhöz nemzetiségi léthelyzetének megváltoztatásához. 1869-ben a megye lako­sainak 60%-a volt magyar és 31%-a szlovák. 1910-re ez a helyzet 75,6 illetve 22,3%­­ra módosult. Pedig az 1868-as nemzetiségi törvény minden negatívuma ellenére úgy tűnt, jó alapot biztosított a korábbi helyzet fenntartásához. Mindez kiegészítve a népiskolai törvény modern és végrehajtható intézkedéseivel bizonyos garanciát nyújtott a normális állapotok megtartásához. De nem így történt. 1868-ban a megyé­ben 91 szlovák, 36 magyar-szlovák és három német-szlovák tannyelvű iskolát írtak össze. 1884-re a szlovák tannyelvű iskolák száma 91-ről 80-ra csökkent; 1895-ben már csak 6 szlovák és 26 magyar-szlovák nyelvű iskola volt és a századfordulóra a szlovák nyelvű iskolák száma 3-ra csökkent. Mindez három évtized alatt. És ehhez tegyük hozzá, hogy 1910-re egyetlen egy szlovák nyelvű iskola sem maradt, tehát egy évszázad alatt sikerült teljesen megszün­tetni ezeket. A helyzetet csak rontották egyéb olyan akciók is, amelyek szinte az élet egészére kihatóan próbálták meg a magyarság fölényét biztosítani. A közigazgatás korábban kétnyelvű volt. Még a hivatalos rendeleteket is közre­adták szlovákul a Balassagyarmaton megjelenő hivatalos értesítőben. Megesett, hogy a losonci járási csendbiztost áthelyezték, mert nem értett szlovákul, és nem tu­dott érintkezni körzete lakosaival. Egy évtized alatt aztán az egész közigazgatás nyelve magyarrá vált, aminek következményeit szükségtelen itt részleteznünk. Az erőszakos magyarosító politika számos nyomát figyelhetjük meg a hajdani szép célo­kat szolgáló nemzeti intézetben, amelyből torz utód lett. Ez kapcsolódva az összma­­gyar mozgalmakhoz, minden eszközzel támogatta az iskolai oktatás elmagyarosítá­­sát.Úgy tűnik sikerrel. Megindult a családnevek magyarosításának a kezdeményezése. Ugyanilyen ütemben folyt a falunevek magyarra fordításának akciója is. Természetesen voltak, akik látták ennek a folyamatnak a veszélyét és most itt nem csak a megyéből elszár­mazott Mocsáry Lajosra gondolunk, hanem olyan „névtelenekre” is, akik így írtak a század végén a megye lapjaiban: „nevetségesnek találom, amikor valaki azzal biztat­ja magát, hogy tíz-húsz év múlva egy községet megmagyarosít. Legyünk türelmesek, mert ha a lanyhaság káros a nemzetiségi ügyre, még károsabb a tapintatlan és eszte­len buzgóság”. A megyében élő szlovákság védekező mozgalmát egyre inkább gyarapodó szlo­vák értelmiség és ipari vezető réteg irányította. Itt is találkozunk természetesen túl­kapásokkal, uszítással és hirtelenkedéssel. De egyre inkább tudatosabbá váló akció­jukat egyre tudatosabb elméleti és politikai ismeretek birtokában szervezték. Ebben az irodalomnak, a népművelésnek éppoly fontos szerepe volt, mint a politikai agitá­­ciónak. Céljaik szolgálatába állították a megyei sajtót, de a szlovák sajtó is rendszeresen eljutott Nógrád megyébe. Losoncon megalakították a Losonci Szlovák Bankot.

Next