Nógrádi Szemle, 1987 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
így Nógrádot is, és tagjaik gyűjtöttek anyagokat nemzeti elképzeléseik tényforrásaihoz. 1843-ban pl. Sturék a középszlovákiai nyelvjárás alapján alkották meg a szlovák irodalmi nyelvet. Ebbe beletartozott Nógrád, Túróc, Liptó és Hont szlovák lakosságának nyelvjárása is. A Stur iskolákba tartozók közül többen Nógrádban éltek hoszszabb-rövidebb ideig. Hodza egy nógrádi nemesi családnál nevelősködött, Jank Kral Balassagyarmaton is hivatalnokoskodott 1848 után. Ismeretes, ám részleteiben még nem feldolgozott Nemcová balassagyarmati élete is. Szladkovicsot pedig ugyancsak a megyeszékhelyen élő Gáspár Imre személye kötötte némileg Nógrádhoz. Ez az utóbbi adat azonban már átvezet bennünket a XIX. sz. második felébe. Ez volt az az időszak amikor megváltozott, mondhatjuk megbolydult az addig kiegyensúlyozottnak tekinthető megyei nemzetiségi politika. Addig egyfajta ki nem mondott megegyezés alapján folyt az élet. Egyik nép sem nyúlt erőszakos politikai eszközhöz nemzetiségi léthelyzetének megváltoztatásához. 1869-ben a megye lakosainak 60%-a volt magyar és 31%-a szlovák. 1910-re ez a helyzet 75,6 illetve 22,3%ra módosult. Pedig az 1868-as nemzetiségi törvény minden negatívuma ellenére úgy tűnt, jó alapot biztosított a korábbi helyzet fenntartásához. Mindez kiegészítve a népiskolai törvény modern és végrehajtható intézkedéseivel bizonyos garanciát nyújtott a normális állapotok megtartásához. De nem így történt. 1868-ban a megyében 91 szlovák, 36 magyar-szlovák és három német-szlovák tannyelvű iskolát írtak össze. 1884-re a szlovák tannyelvű iskolák száma 91-ről 80-ra csökkent; 1895-ben már csak 6 szlovák és 26 magyar-szlovák nyelvű iskola volt és a századfordulóra a szlovák nyelvű iskolák száma 3-ra csökkent. Mindez három évtized alatt. És ehhez tegyük hozzá, hogy 1910-re egyetlen egy szlovák nyelvű iskola sem maradt, tehát egy évszázad alatt sikerült teljesen megszüntetni ezeket. A helyzetet csak rontották egyéb olyan akciók is, amelyek szinte az élet egészére kihatóan próbálták meg a magyarság fölényét biztosítani. A közigazgatás korábban kétnyelvű volt. Még a hivatalos rendeleteket is közreadták szlovákul a Balassagyarmaton megjelenő hivatalos értesítőben. Megesett, hogy a losonci járási csendbiztost áthelyezték, mert nem értett szlovákul, és nem tudott érintkezni körzete lakosaival. Egy évtized alatt aztán az egész közigazgatás nyelve magyarrá vált, aminek következményeit szükségtelen itt részleteznünk. Az erőszakos magyarosító politika számos nyomát figyelhetjük meg a hajdani szép célokat szolgáló nemzeti intézetben, amelyből torz utód lett. Ez kapcsolódva az összmagyar mozgalmakhoz, minden eszközzel támogatta az iskolai oktatás elmagyarosítását.Úgy tűnik sikerrel. Megindult a családnevek magyarosításának a kezdeményezése. Ugyanilyen ütemben folyt a falunevek magyarra fordításának akciója is. Természetesen voltak, akik látták ennek a folyamatnak a veszélyét és most itt nem csak a megyéből elszármazott Mocsáry Lajosra gondolunk, hanem olyan „névtelenekre” is, akik így írtak a század végén a megye lapjaiban: „nevetségesnek találom, amikor valaki azzal biztatja magát, hogy tíz-húsz év múlva egy községet megmagyarosít. Legyünk türelmesek, mert ha a lanyhaság káros a nemzetiségi ügyre, még károsabb a tapintatlan és esztelen buzgóság”. A megyében élő szlovákság védekező mozgalmát egyre inkább gyarapodó szlovák értelmiség és ipari vezető réteg irányította. Itt is találkozunk természetesen túlkapásokkal, uszítással és hirtelenkedéssel. De egyre inkább tudatosabbá váló akciójukat egyre tudatosabb elméleti és politikai ismeretek birtokában szervezték. Ebben az irodalomnak, a népművelésnek éppoly fontos szerepe volt, mint a politikai agitációnak. Céljaik szolgálatába állították a megyei sajtót, de a szlovák sajtó is rendszeresen eljutott Nógrád megyébe. Losoncon megalakították a Losonci Szlovák Bankot.