Növényvédelem, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

NÖVÉNYVÉDELEM 34 (1), 1998 A nád szaporodásbiológiai vizsgálata Lukács Domonkos és Hunyadi Károly Pannon Agrártudományi Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Növényvédelmi Intézet, 8360 Keszthely, Deák F. u. 16. 11 Megvizsgáltuk, hogy a nádrizómák aktivitása hogyan alakul az év folyamán. A 12 hónapig tartó időszak eredményei alapján megállapítottuk, hogy a rizómák nóduszain lévő axilláris rügyekből fejlődő hajtások hosszúsága szezonálisan ingadozott. Legrövidebb hajtásokat május és június hónapokban mértünk, ami alapján arra következtettünk, hogy a tavaszi időszak során végbement erőteljes talaj­szint feletti hajtásképzés miatt a rizómák tartalék tápanyagai kiürültek, és így az axil­láris rügyek nyugalmi állapotba kerültek. A hajtások növekedése egészen október hónapig tartott. Ebből arra következtethetünk, hogy a nád rizómái a téli időszakban nincsenek mélynyugalmi (innate dormancy) állapotban. Ugyanakkor a tarackbúzánál és a csillagpázsitnál kimutatott tavasz végi-nyár eleji nyugalmi időszak volt megfigyelhető. Az egyéves gyomfajokkal szemben az évelő gyomnövények esetében a magvakkal történő szaporodás mellett igen jelentős a ve­getatív szaporodásmód, amely előnyt biztosít a fajok megtelepedésében és felszaporodásában. A szántóföldi évelő fajoknak három szapo­rodási stratégiája ismert. A magról történő szaporodásmód a jelen­tősebb a réti lórom (Rumex obtusifolius), a kúszó boglárka (Ranunculus repens), és a közönséges cickafark (Achillea millefolium) esetében. Ezeket a fajokat a nagy magproduk­ció és a hatékony magterjesztés jellemzi. A második csoportban a magról történő és a ve­getatív szaporodásmód egyforma jelentőségű. Legfontosabb képviselői a fenyércirok (Sorgum halepense), a selyemkóró (Asclepias syriaca) és a sövényszulák (Calystegia sepi­­um). Irtásukat megnehezíti, hogy egyaránt védekeznünk kell a magról kelő csíranövények és a vegetatív úton kihajtó egyedek ellen. A harmadik csoport tagjai közé azon fajok tartoznak, melyeknél a vegetatív szaporodás­mód a jelentősebb. Legfontosabb képviselőik a tarackbúza (Agropyron repens), a csillagpázsit (Cynodon dactylon), a mezei acat (Cirsium arvense) valamint a nád (Phragmites communis). A nád nagy kiterjedésű, produktív, mono­specifikus állományokat alkot, melynek fenn­maradása nagymértékben függ a 3-6 évig is életképes rizómától (Hasiam 1969). Az egész Földön megtalálható igazi kozmopolita növényfaj, a mérsékelt öv magashegységi zónájában valószínűleg a viszonylag magas hőmérséklet iránti igénye miatt nem terjedt el (Toom 1972). Álló vagy lassan folyó vizek víz­parti vagy mocsári növénye, de megterem nedves réteken, szántóföldeken, sőt olyan száraz szántóföldeken, esetleg agyagos domb­oldalakon is, ahol a felszínhez közel a talajban pangóvíz vagy vízzáró réteg miatt állandóan nedves az altalaj (Újvárosi 1973). A parti nádasok mintegy 200 év alatti vál­tozatlan területe az utóbbi pár évtizedben 5-20%-os csökkenést mutatott. Új jelenségnek számít az elsősorban kötött talajú területeken gyomnövényként való megjelenése és rohamos felszaporodása (Németh és mtsai 1994). 1987- ben kezdődött először országos elterjedésének a felmérése.

Next