Nővilág, 1860. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1860-06-03 / 23. szám
354 rá e gondviseléses fölfedezésből. Sebesen leszállott lováról. —• Én fedeztem föl őket távcsövemmel, és elküldöttelek azok elhozására. Hány az ágya? — Tizenhat. — Tizenhat! Ez igen egyezik számításommal. Lássunk hozzá! nincs veszteni való időnk. Az ellenség belevetette azokat tegnap bizonyosan azon szándékkal, hogy ma meg kihalászsza, és elvigye magával. Nem szabad időt engednünk neki, értitek? — Igenis, parancsnok úr. — Mi ötvenen vagyunk emberrel lóval együtt, mi ugyan nem sok, de azért ki fogjuk húzni a tizenhat franczia ágyút a mocsárból. Néhány katonai szót mondott , melyeket előőrsi tanyázás alkalmával tanult meg. E szókra a kis csapat leszálloit lovairól, és azokat az ágyutelepekbe befogta. — Mindenek fölött siessünk, s vigyázzunk, hogy Davoust meg ne lepjen bennünket! szólt az altiszt. Két órai kemény munka után Zibin a tó nádasából kifogott két üteg ágyúval győzelmesen a táborba visszatért . Jó előérzetem volt téged kémszemlére küldeni, szólt Ojarowszki tábornok. Szomorú pofát vágtunk tegnap óta, most mi tűrés tagadás benne, ugyancsak megraktak bénnünket, hanem a tizenhat ágyú földeríti majd a császár borús homlokát, és uj erőt önt szivembe. — Jelentés forma levelet fogsz írni, melyet én mondok tolladba, s melyet aztán személyesen fogsz elvinni a császárnak. Eképen te ugyanegy nap altiszt, foglaló, hírvivő, titoknok, szolgálattevő tiszt lessz, és kétségkivül még valamivel több is, mert Sándor ezár nagyon szereti a fényes tetteket, s meg is tudja jutalmazni azokat. Ülj le a dobra, és irj! — Engedelmeskedem tábornok úr! A tábornok következő levelet diktált : „Felség! „Az ifjú és derék tiszt, ki felségednek e jelentést kézbesíti, egy fényes tettnek szerzője , kit nem tudok felséged magas gondoskodásának eléggé ajánlani. Felséged tudja, hogy tegnap összecsaptunk Davoust hadtestével. Az ellenség ma reggel újból készült minket megtámadni, midőn az ifjú alhadnagy Zibin, ki az összecsapás előtt még csak altiszt volt, egy kémszemlére kiküldött csapat élén Davoust hadtestére bukkanván, attól tizenhat ágyút foglalt el, és azokat győzelmesen hozta magával a táborba. E szép tettet azért jelentem felségednek, hogy átlátni méltóztassék, mikép felséged a világ legelső katonái fölött parancsnokol. Ojarowszki, tábornok.“ E levél vitelével Zibin bizatott meg, ki azt a tábornokétól nem messze álló czári sátorban pihenő Sándor czárnak személyesen átadta. — E harczi jelentés felséged számára! A czár örömittasan futotta át e jelentést és e hadtényt, melynek sikere egyedül a fejedelmek fejedelmének, a véletlen felségének tulajdonitható, az ifjú tisztnek réván érdemül, nyomban őrnagygyá téve és leoldozván melléről a sz. György-rendjelt, sajátkezüleg az uj főtiszt gomblyukába fűzte azt. Zibin arcza örömtől sugárzott, s néhány percz múlva már a tábornok oldala mellett állott. — Te nemsokára pajtásom leszesz, szólt a tábornok. Zibin magában áldozta a jósnőt , és gondolta magában : Zinka megjósolta, hogy egy dicső napom lesz a harcrtéren, anélkül, hogy az ellenséggel megütköznöm kellene. Már most azon volt, hogy Naraskin herczeg és Potoczka herczegnő pártfogása mellett elnyerje azon magas polctot, melyet nagyravágyása kitűzött, és e miatt az 1813- dik és 1815-iki két hadjáratban kelle részt vennie. — Ivánka, magadhoz érdemesnek tartasz már most engemet? szólt Páris bevétele után a bojárleányhoz Zibin. — Itt kérem, válaszolt az ifjú leány. Az 1815-ki bécsi fejedelmi gyűlés fényes ünnepei alkalmával Zibin Mihály a czár kíséretéből alakjánál és nemes tartásánál fogva kitűnt. Egy este színi előadás után négyfogatú hintája majdnem összegázolt egy rongyos öregasszonyt, ki feléje nyújtván kezét felkiáltott :