Numizmatikai Közlöny, 1943 (42. évfolyam)
Leszih Andor: Iskolai signum 1832. évből - Faludi Géza: Adatok a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései érmeinek történetéhez
1844) használta. 1686-ban boltozat alá véteték; utolsó díszítésén, melly közel 30 évig tartott, pécsi mesterek dolgoztak.“ 2. Kassa—Eperjes, 1846. 500 db bronz- és 30 db ezüstérmet rendeltek (levéltári adat, Molnár Béla dr. közlése). Gohl szerint (Magyar Orvosok Emlékérmei) csak 6 ezüst pld. veretett. 3. Sopron, 1847. A bécsi pénzverőben 600 db bronz- és 6 db ezüstérmet verettek, a bronzérmek dbja 50 pengőkrajcárba, a 2 latos ezüstérmeké 4 pengőforintba, a bélyegzők 200 pengőforintba kerültek, úgyhogy a város összesen 724 pengőforintot fizetett ki (Sopronvárosi tanácsjegyzőkönyvek 1747. évi 2640. és 3650. számú pontjai; vitéz dr. Házi Jenő főlevéltáros közlése). 4. Marosvásárhely, 1864. A nem jelzett érem szerzője Radnitzky Károly bécsi éremvéső (Stempelsammlung 6181/82. sz. Csak a hátlapi vezető van meg. Huszár Lajos a M. T. M. Éremtára őrének közlése). 5. Fiume, 1869. Az érem szárazföld felé fordult, toronyzászlós, ritka változatának, melyből eddig csak bronzpáldányokat ismertünk, egy ezüstpéldánya vált ismeretessé (a Pázmány Péter tud. egyetem orvoskari könyvtárának gyűjteménye). 6. Győr, 1877. 600 db bronzérem (a 90 kr) és 15 db ezüstérem (a 6 frt) készült; az éremvésőnek (Seidan) 250 frtot fizettek ki. Az összes költség tehát 880 frtra rúgott (Sefcsik Ferenc városi főlevéltáros adata). 7. Nagyszeben, 1914. A gyűlést a háború kitörése miatt nem tartották meg. A vándorgyűlések alapítóinak emlékére vett Bene-Bugát jutalomérem azonban ennek a városnak nevét és az 1914-es évszámot viseli (leírását lásd Huszár-Procopius, Medaillen und Plakettenkunst in Ungarn 6365. sz.). Az ifj. Vastagh György vésője alól kikerült éremből, tudomásom szerint, 2 aranypéldány került eddig kiosztásra. Egy-egy bronzpéldánya a M. T. M. Éremtárában és a Pázmány Péter tud. egyetem orvoskari könyvtárában. 8. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései éremsorozatának, mely hazai éremművészetünkben egészen egyedülálló és külföldi viszonylatban is párját ritkítja, az 1886. évben vége szakadt, hogy művészietlen jelvényeknek adjon helyet. Ennek magyarázatát megleltem Chyzer Kornélnak a Vándorgyűlések történetét 1840-től 1890-ig tárgyaló munkájának 40. lapján Itt ugyanis a következők olvashatók: ,.Ezen gyűlés volt az első, melynek emlékére Besztercebánya városa rendkívüli lelkesedésében emlékérmet is veretett, mely sallangot (általam kiemelve) későbbi gyűléseink alkalmával elmaradhatatlannak képzelték s még legújabb időkig sem vetették le Pedig mennyivel hasznosabb emléke lett volna az érem költségén elősegített egészségügyi vagy természettudományi munka. De hiába! Sok idő kell még ahhoz, míg fajunk egész gyakorlatilag fog gondolkozni és cselekedni.“ Könnyen érthető tehát, hogy a vendéglátó városok, a Vándorgyűlés elnökének ezen hivatalos nyilatkozata után már nem terhelték meg pénztárukat ilyen sallangok elkészítésének költségével, hanem megelégedtek azzal, hogy kedves vendégeiket olcsó jelvényekkel ajándékozzák meg. Hogy a jeles Chyzer ezen nyilatkozatában, mellyel a további emlékérmek verésének útját vágta, mennyire tévedett, azt nem kell bővebben e helyen magyaráznom. Csak röviden utalni akarok arra, hogy míg az érmek már több mint egy évszázada hirdetik hazánk kultúráját, városainkat és fürdőhelyeinket pedig messze a haza határain túl is ismertekké tették, addig azok a munkák, melyek az érmek megtakarított költségeivel jutalmaztattak, a feledés homályába merülve pihennek szakkönyvtáraink polcain! A 20-as években kísérletet tettem arra, hogy a megszakadt éremsorozatot újra felélesszem. A Vándorgyűlések akkori vezetőségének előadtam, hogy mennyire fontos volna propaganda-, kultúrtörténeti- és művészetpártolási szempontból a megszakadt fonalat újra felvenni. Eme javaslatom azonban sajnálatosképen nem talált megértésre.