Numizmatikai Közlöny, 1963-1964 (62-63. évfolyam)

Soós Gyula: Madarassy Walter éremművészete

életnagyságú mellszobrát faragta kőbe. 1958-ban Győry Dezső kollégájával közösen, egykor a Kálvin téren állott, s a II. világháborúban elpusztult Danubius-kút medencéjét és dekoratív ré­szeit mintázta meg, majd faragta kőbe, mely az Engels téren került felállításra. 1960-ban a buda­pesti IBUSZ-székház vörösréz domborművein dolgozott. Ugyancsak 1960-ban az Erkel Színház előcsarnoka részére Mozart és Gluck nagyméretű domborművű képmását készítette el vörös­márványból. Hasonlóan domborművekkel díszítette a székesfehérvári romkertet, pécsi és kazincbarcikai épületeket.­ Több modern szárnyasoltárt és egyházi vonatkozású szoborművet készített. A Magyar Nemzeti Galéria érmein kívül 12 szobrát, illetve domborművét őrzi. A nagyméretű plasztikai munkái is többnyire domborművek, ha tehette ebben a műfaj­ban oldotta meg a feladatot, mert a dombormű kialakításának szakmai problémái sok rokon vonást mutatnak az éremművészettel. Az éremművészet az utóbbi évtizedekben nem mindig biztosított kellő foglalkoztatottságot, kereseti lehetőséget ezért éremművészeink többnyire nagyobb méretű dekoratív szobrászi feladatokat is vállaltak és mellette alkotói ambícióik meg­nyilvánulásának igen értékes területe maradt a kisplasztika. Madarassy Walter is széles témakört alakított ki magának az éremművészet területén. Legnagyobb számú talán az írók, költők, és művészek éremsorozata. Ismertebb darabjai: Balassa Bálint 1954, Csokonai Vitéz Mihály 1955, Kölcsey Ferenc 1928, Petőfi Sándor 1950, Nagy Lajos 1938, Cervantes 1955, Goethe 1952, Montesquieu 1955, Antonin Dvorák 1954, Mozart 1956, Fiszt Ferenc 1933, 1936 több változatban. Ide kapcsolódnak: Fotz Károly 1933, Csúcs Ferenc és Jeges Ernő 1934, Székely Bertalan 1936, Zala György 1938, Sárdy Brutus restaurátor 1939, Ybl Miklós 1954. A művészeti írók, művészettörténészek közül : Dombi József 1934, Procopius Béla 1934, Huszár Lajos 1935, Mihalik Sándor 1936, Horváth Henrik 1936, Turchányi Erzsé­bet 1936, Radnai Béla műgyűjtő 1937, Gerevich Tibor, Ybl Ervin 50 éves korában, Zakariás G. Sándor 1940. A történelmileg híres személyek, hadvezérek és politikusok emlékérmei az előbbiekhez hasonlóan sorozatot tesznek ki, szinte magukban foglalják az egész magyar történelmet: Szt. István négy féle változatban 1938, Bakócz Tamás 1934, Dózsa György élete négy plakettben 1953, Dobó István 1951, Hunyadi János 1951, Hunyadi Mátyás 1928, Zrínyi Miklós 1951, II. Rákóczi Ferenc 1934, Vak Bottyán kuruc generális 1951, Bolyai Farkas 1933, Kossuth Lajos 1948, Ipolyi Arnold 1943, Kubinyi Ágoston 1954 és Apponyi Albert 1933. Valószínűleg az olaszországi kapcsolatok és emlékek hatása alatt készült a Savonarola, és Mussolini érme. Megtalálhatók munkásságában történelmünk eseményeinek megörökítései : Trianon 1931, Fel­vidék visszatért 1938, Magyarország felszabadulásának 10. évfordulójára 1955, stb. Az orvosok és orvosi vonatkozású érmei külön csoportba sorolhatók: Dr. Hedri Endre 1929, Dr. Hőgyes Endre 1944, Orvosi Centenárium 1937, Erzsébet Tudományegyetem Szeged 1939, Dr. Batizfalvy János 1955, stb. Számos kiváló sportérmünk került ki keze alól : Magyar Turista Szövetség 1933, Ifjúsági díj 1929, Magyar Testnevelő Szövetség tiszteletdíja 1929, Budapest legjobb sportoló diákja címért versenyzők érme, VI. Nemzetközi Főiskolai játékok Budapesten 1935, Budapesti Sportegyesület érme 1938, XVI. Magyar Olympiai győzelem emlékére Helsinki 1954. A bélyeg­gyűjtés az éremgyűjtéshez hasonlóan szenvedélyes tábort alakított ki magának, kapcsolataik hatására Madarassy 1938-ban a III. Orsz. Magyar Bélyegkiállítás alkalmából 3 változatban érmet készített. Különös gonddal és szeretettel foglalkozott a művészeti és numizmatikai vonat­kozású érmek mintázásával. Elsőként 1932-ben a Magyar Iparművészek Orsz. Egyesületének érmét készítette, melyen három harsonás férfi akt helyezkedik el. Majd 1936-ban az Egyesület megbízásából készült újabb érmén vitorlás csónak látható női akttal. Tagja volt a „Nyolcak”­­nak és 1936. évi kiállításuk emlékére kiállítási helyiségben, talapzatra helyezett szoborral és falra akasztott képpel szimbolizáló érmet mintázott. 1937-ben a Magyar Iparművészek Orsz. Egyesülete által meghirdetett iparművészeti aranyérem- pályázatnak a megbízását nyerte el. A Magyar Éremművészeti Egyesület megbízásából 1935-ben több éremtervet készített, ezek hátlapján Pallas Athéne látható különböző beállításban, továbbá az Éremtani Szakosztály részére 1961-ben „SOCIETAS HUNGARORUM NUMISMATICA” felirattal, álló dra­­périás női alakot süveggel és zászlóval mintázott az éremre. Maj­d a Magyar Régészeti Művészet­­történeti és Éremtani Társulat megbízásából kitüntető érmet készített Ipolyi Arnold, Pasteiner Gyula és Rómer Flóris emlékére, melyeket a Társulat évenként az arra érdemes tagjainak nyújt át tudományos munkásságuk elismeréséül. Ugyancsak jutalomérmet készített az Iparművészeti 5 Egyéb nagyméretű munkái. 1951. Bp. XIII. Pannónia utca rendőrségi garázs domborműve. — 1954. Bp. Vöröshadsereg útja Szinkron­filmgyár domborművei. — 1955. Komlói Szálloda domborműve. — 1956. Gödöllőn az Agrár Egyetemen Cserháti Sándor emléktábla. — 1957. 6 db. vörösrézből készült épületdekoráció Szolnokon. — 1960. Balatonfüreden a vasútállomás előtti szökőkút. — 1962. Szegeden a városi Tanács épülete előtti parkban fekvő női figura. — 1963. Debrecenben az Egyetem előtt felállított szökőkút nagyméretű figurája.

Next