Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)
Értesítő - Zsirai Miklós: † Gombocz Zoltán. V
Gombocz Zoltán, 1877. júínius 18 — 1935. május 1. Reszkető kézzel nyúlunk a tollhoz, hogy képet próbáljunk rajzolni Gombocz Zoltán pályafutásáról, munkásságáról és tudománytörténeti jelentőségéről. Idestova fél éve lesz ugyan, hogy itthagyott bennünket, mégis reszket a kezünk, mikor róla készül írni, mégis frissen lüktet a seb, melyet május elseji megrendítő búcsúja ejtett rajtunk. Tudjuk, csak halandó porát adtuk vissza az anyaföldnek, hisszük, hogy halhatatlan lelke csillagként tündököl majd a magyar égbolton . . . Tudjuk, hisszük mindezt, mégis oly nehéz beletörődni abba a gondolatba, hogy tudományos életünkből hiányozzék az ő megtermékenyítő, irányító, alkotó szelleme, hogy apró kétségeinkben és súlyos válságainkban hasztalan keressük majd az ő jóságot sugárzó meleg tekintetét, talpraesetten bölcs szavait. Nem tudjuk megszokni a nélkülevalóságot s úgy érezzük, hogy lelkünkben eleven valóságként él ő ma is, mikor már történetté magasztosult, aminthogy történeti tekintélyként tiszteltük akkor is, mikor még köztünk járt-kelt. Gombocz Zoltán a született, az ellenállás, erőfeszítés nélkül hódító és mindenkitől kivételesnek elismert tehetség iskolapéldájának, a sokoldalúsága és belső feszültsége ellenére is nyugodt egységbe összhangolódó erő mintaképének látszik. Olyan benyomást kelt, mint az egyenes medrében fegyelmezetten tovahömpölygő nagy folyam, forrásai kiapadhatatlanok, tiszta vizében messziről, mélyről hozott kincsek vannak föloldva, érvénytelenül sima sodró malmokat hajt, hajókat hord, s folytában fölfrissül a levegő, partján üdül a természet és virul az emberi műveltség. Sopronban, a magyar műveltség nyugati végállomásán született és élte le gyermekéveit. Otthon és iskola egyaránt elősegítette a túlságosan komoly gyermek szellem-, jellem- és kedélybeli készségeinek kisarjadzását. Édesapja, Gombocz Miklós, a nagymúltú evangélikus líceum kiváló tanára, majd igazgatója, városszerte híres volt filozófiai készültségéről, lényegnéző elfogulatlanságáról