Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)
Tanulmányok - Szántó Éva: Megjegyzések egy beszédtagolással foglalkozó elmélethez 151
A szerző maga elé tűzi a kísérletezések eredményeinek gépi analizálószintetizáló rendszerek általi ellenőrzését. Munkájában azonban csak utal arra, hogy az orosz nyelv szegmentum állományának teljes listáját egy rövid időn belül megjelenő könyvében hozza nyilvánosságra (i. m. 121). Valószínűleg az orosz nyelv szegmentum állományának leírása után kerül sor a gépi ellenőrzésre. Hiszen a szerző érdeklődése a beszéd komprimálásának problematikája felé is irányul. (Erre következtethetünk abból a felszólalásából, mely a Leningrádban 1958-ban összehívott a beszédkomprimálást tárgyaló konferencián hangzott el.) A módszer helyessége tehát a fent említett munka alapján nem nyilvánvaló. Ezt csak a további kísérletekkel, főleg a gépi analizáló-szintetizáló rendszerek általi ellenőrzéssel lehet végső fokon és határozottan eldönteni. Semmi kétség sem fér ahhoz, hogy a felvetett kérdés — milyen pszichoakusztikai mechanizmusok segítségével alakulnak ki a fonématikus jegyek — úgy az általános mint az alkalmazott nyelvtudomány szempontjából lényeges probléma. Az is bizonyos, hogy a nyelv diszkrét egységei — a fonémák, az allofonok, a megkülönböztető jegyek — a nyelvész anyanyelvi tudatán keresztül kerültek a fonetikai elemzésbe (i. m. 100—101). Nem áll azonban, hogy ezzel a nyelvészek mindeddig nem foglalkoztak (i. m. 100). Utalni lehet fent R. JAKOBSON és M. HALLE már említett ,,Phonology in relation to phonetics" című munkájára (Selected Writings, 1962, 464 — 504), valamint a Haskins laboratórium munkatársainak cikkeire stb. stb. (pl. A. LIBERMAN, Some results of research on speech perception. ,,The Journal of the Acoustical Society of America", vol. 29, 1957. 117 p.) 2. 2. JAKOBSON megkülönböztető jegyekről szóló elméletében gyakorlati célok érdekében azt állítja, hogy a fonémát (bizonyos helyzetekben és bizonyos feltételek mellett) kvázi-statikus spektruma képviseli. (R. JAKOBSON—G. PANT—M. HALLE, Preliminaries to speech analysis. 1952. p. 18.). Dukelszkij kísérletezései során arra a következtetésre jut, hogy főleg a mássalhangzók appercipiálásában a kvázi-statikus szakaszok és az átmeneti fázisok egyaránt döntő szerepet játszanak. A mássalhangzó felismerésében a rákövetkező magánhangzó fontos szerepéről kb. 15 éve szó van a szakirodalomban. A ,,visible speech"-rendszerű spektrográfokkal végzett kísérletek vezettek erre az eredményre. Jakobson és Halle a ,,Preliminaries ..." című munka 1955-ben megjelent második bővített kiadásában is felhívják erre a figyelmet (i. m. 46.). A hallgató gyakran nem ismeri fel a szóból vagy a szótagból kiragadott, izolált mássalhangzót. Eszerint az érzékelés szintjének egységei — a megkülönböztető jegyek — és az akusztikai szint adatai között bonyolult a viszony. Dukelszkij kísérletei során arra a következtetésre jut, hogy a hanghullámokban rejlő információ csupán az emberi érzékelés révén alakul át fonématikus jegyekké, valamint, hogy a fonémák és fonématikus jegyek érzékelése az egyes beszédhangoknál hosszabb szegmentumokon alapul. (Vö. erről még: H. T. USDALL, Outline of Glossematics ,,Travaux de Cercle Ling. de Copenhague" vol. , 1957. orosz ford. HoBoe BiHHTBHCTHKe TOM I M. 1960. 427.) A megkülönböztető jegy és az akusztikai tények közötti viszony azért is bonyolult, mivel a megkülönböztető jegy nem lineáris egység. Ismeretes, hogy bármely jelentéssel bíró hangtestet úgy lehet felfogni, mint bizonyos fonémák lineáris egymásutánját (pl. mAra-\-gy-\-a-\-r). A fonéma a megkülönböző MEGJEGYZÉSEK EGY, A BESZÉDTAGOLÁSSAL FOGLALKOZÓ ELMÉLETHEZ 153