Nyelvünk és Kultúránk - A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának folyóirata, 168-171. szám (42. évfolyam, 2012)
2012 / 3 - Magyar örökség - Bakos István: A nyugati magyar örökség magyarországi fogadásáról
MAGYAR ÖRÖKSÉG vetődését, hazai kötődését, kapcsolatépítését, anyanyelvi oktatását. A honi társadalom, s az egyházak is — különböző módokon és formában — segítik e nemzetrészük megmaradását, (horvátok, lengyelek, szlovének, balti országok, németek stb.). II. A második csoportba soroltam azon népeket, amelyek diaszpórája hatalmas. Anyaországukat támogató rendszeres adományaik, akcióik meghatározóan járulnak hozzá nemzetük állami létéhez, és folyamatos együttműködéssel szolgálják világnemzetük érdekérvényesítését, hatalmát (zsidók, örmények, írek). Hasonló erős nemzeti (nem kormányzati) kötődésűek a szervezett világhálózattal rendelkező diaszpórák (olaszok, görögök, kínaiak). III. A harmadik csoportba soroltam az ún. tájékozódó, útkereső államokat, amelyeknél még változó, hektikus vagy kialakulatlan — a SZU összeomlása, ill. az ezredforduló körül formálódott — diaszpórájukkal!?), növekvő számú (gazdasági menekült) kivándorolt nemzettársakkal a viszonyuk (oroszok, szerbek, ukránok, románok, szlovákok stb.). IV. A negyedik csoportba soroltam a diaszpórájukhoz ellentmondásosan viszonyuló, eltérő módon bánó, vagy alig törődő, volt gyarmattartó államokat (angolok, franciák, spanyolok, hollandok, portugálok, törökök...). Belgium egyedülálló jelenség! Magyarország az elmúlt évszázad sorsfordító tragédiái nyomán kialakult diaszpóránk kötődése miatt elvileg és történelmileg is az első két csoport valamelyikéhez tartozna. A valóságban azonban - főleg a fél évszázados szovjet-kommunista önkényuralom hatása; a nemzeti identitás hazai rombolása, eróziója; a külhoni nemzetrész elidegenítése s a nemzeti szolidaritás apadása miatt — inkább a harmadik, esetenként pedig a negyedik csoportba sorolható. Ez utóbbi kettő a mi esetünkben — öngyilkos nemzetstratégia! A nyugati magyarok zömének nemzethűsége, eddigi szolgálata, közös hazánk nemzetépítő öröksége az első csoportba szólítaná Magyarországot! Erről szólok most röviden: a nyugati magyarság, amint a körülményei engedték, igyekezett szerveződni, amelyben a nemzethű személyek és közösségek áldozatos magyarságszolgálatot vállaltak. Az 1956 előtti és utáni száműzöttek és menekültek kirekesztve is szolidaritásra törekedtek szülőföldjükkel, a Kárpát-medence népével. Különösen az állam által elhanyagolt, kettős elnyomásban élő utódállamok magyarságát támogatták. A szovjetkommunista zsarnokság évtizedeiben a nyugati magyar emigráció felbecsülhetetlen szerepet játszott a keresztény, magyar, nemzeti és polgári hagyományok, értékek megőrzésében, átmentésében. Nekik köszönhető nagyon sok fontos szellemi teljesítmény léte, nagy alkotóink túlélése, többek között Békés Gellért, Borbándi Gyula, Cs. Szabó László, Gombos Gyula, Kovács Imre, Márai Sándor, Szabó Zoltán, Tollas Tibor, Wass Albert, a belső emigrációba kényszerített Bibó István és mások műveinek megjelentetése, hazai megismertetése is. Elévülhetetlen a szerepük az 1956-os forradalom és szabadságharc örökségének ápolásában, értékeinek hiteles felmutatásában, nemzetközi jelentőségének tudatosításában. Meghatározó részük volt az utódállamokban élő magyarság gondjainak fölvállalásában, érdekvédelmükben, támogatásukban, illetve a magyar demokrácia és a nemzeti függetlenség gondolatának ébrentartásában. Jogos tehát az igény, hogy az említett első csoportba kerüljön diaszpóránk. NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNK 2012/3