Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-09-12 / 37. szám

HI új évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda:­­ NYÍREGYHÁZÁN, PincE-utcza a Komló melletti házban, .. , a•» flórmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt minden háromhasábos garraoadsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. 37 szám. Előfizetési díj : A kiadó­ hivatalban egész évre 6.50 Házhoz vagy postán küldve . 6.— Félévre................................8.— Évnegyedre .......................1.60 Hirdetések dija: minden öthasá­bos petitsor egyszeri igtatásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhely­­ben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Szerk. pl. bm. h. Nyíregyháza, szept. 11. Megyénk másodalispánja által bekül­dött és lapunk 35-ik számában közlött czá­­folat — a börtönökre vonatkozólag — több figyelmet érdemel, mintsem hogy az végké­pen elejtessék. A folyó év február 3-án tartott bizott­­m­ányi gyűlés jegyzőkönyvének egyik pontja így szól : „A másodalispáni jelentés stb. — Továbbá szomorú tudomásként vétetett az, hogy a börtönökben a rabok száma annyira szaporodott, hogy némely szobába 36 egyén is van zárva stb. A bizottmány jelentő alis­pánt megbízza, azonnal — a lehetőségig — intézkedni kellő ideiglenes helyiségről. A börtönök átalakítása vagy bővítése pedig egy küldöttségre bizatik, s az véleményes jelentését a jövő bizottmányi gyűlésre ter­­jes­sze be.“ Ezen jegyzőkönyvi kivonatból látható, hogy a lapunk 33-ik számában közlött hír nem egészen alaptalan. A börtönök átalakí­tása vagy bővítése végett — tudomásunk szerint — még eddig véleményes jelentés nem érkezett be, vagy legalább fel nem ol­vastatott, pedig azóta már három ízben volt bizottmányi gyűlés. Nincs szándékunkban a többször említett küldöttség feladatába avat­kozni, mert úgy lehet fontos okoknál fogva (?) nem készülhet el azon véleményes jelentés, mely még az ápril 3-án tartott gyűlésre be­terjesztendő volt, de a megyei érdekek elő­mozdítása mellett felszólalni kötelességünk, s egyedül ezen okból közöltük a 33. szám­ban, a többször említett és biztos kútfőből merített czikket. Hogy biztos kútforrásból merítettük közlésünket igazolja az, hogy ha­tározottan kijelenthettük, hogy egy rabra alig jut 20 köblábnyi jég — miről ezideig másodalispán urnak talán tudomása sem volt — mely csekély és büzhödt romlott légkör által a scrofula származott. Itt helyreigazít­juk, hogy : nem a börtönben találtatott egy időben 413 scrofulosus egyén, hanem a me­gyében, de ezek mindnyájan a börtönből nyerték ezen — nemzedékünkre sajnos — betegséget. Másodalispán úr czáfolatát — úgy lát­szik — nem hidegvérrel irta, mert még azt is valótlannak mondja, mit közlésünk sorai­ból nem olvashatott , t. i. hogy a küldöttség eredménytelenül szétoszlott. Az erre vonat­kozó passust ismételjük, nehogy olvasóink kénytelenek legyenek a 33-ik számot újra felkeresni, mely következőleg szól : „Azóta mindössze csak egyszer ült össze e küldött­ség, de ekkor is minden eredmény nélkül stb.“ Ezzel úgy hisszük nincsen mondva hogy el­oszlott, hanem inkább az van mondva hogy szíveskedjék összeülni. Végre a­mi a kínzó kamarákat illeti, nem a rég időben használt kínzó eszközök általi kínzást értjük, hanem igenis értjük azon kamarákat, melyek alig 15 embert foglalhat­nak és melyekben 36-nak kell megférni; sze­rintünk ez nagyobb kin, mint a botozás vagy korbácsolás. Óhajtjuk hogy a legközelebb jövő bi­zottmányi gyűlés után mindezeket megczá­­folhassuk. A papság állása a társadalomban. A papság társadalomtól különvált szerkezetének a kasztszerüség adott életet: azon kasztszerüség, mely az ember isteni rendeltetése, öröklött jogai ellenére ki­fejlett a társadalmakban, s mely mint véres szalag hu­­zódik keresztül azoknak történetén, — azon kasztsze­rüség, mely az öntulbecsülés, elbizakodottság, kevélység és a legvastagabb önzés méhében fogamzott, s melynek tömör fallá épitése és lerombolása érdekében annyi százezerek vére locscsant szét ama tömör falak hideg kövein! A kasztszerüség papi uralma a többi minden osz­tályok zsarnoki letiprásával, a lelkiismeret, szabad gon­dolkozás, szabad akarat romjaira lépve, különösen előbb Egyiptomban a pogányság, majd Rómában a keresz­­tyénség életében ünnepelte legfényesebb diadalát. ■— Ott mint itt a papság felhasználva a tudományokkal­ egyedáruskodást, a társadalmi élet legszédítőbb magas­latára emelkedett, s hideg megvetéssel hordozta szét büszke tekintetét a lábainál porba boruló lelki szegé­nyek elvakított táborán. Évszázadokon keresztül halla­tott az eltaposottak siralmas nyögése a lelki zsarnok­ság kínzó békjaiban, de e nyögés a Vatikán vastag falán be nem halhatott; a gyenge szellő, mely csak el­fojtott sóhajokból származott, meg nem ingath­ató a „ser­­vus servorum domini“ halántékain ragyogó tiarát. De a nyögés és sóhajok mind élesebbekké lőnek, míg végre oly földet rázó viharrá nőtték ki magukat, mely be­zúzta a Vatikán ablakait, végig üvöltött a fényes ter­meken, megdöntötte a büszke trónt. Háromszáz éve már mióta e büszke trón aláfelé bukik, de oly magasan és oly szilárdan állott alapjain, oly mélyen bocsátotta gyökereit a vakhit, tudatlanság és babona neveletlen földébe, hogy az aláhullásra, a gyökérszálak végképeni elvagdalására háromszáz év kevés idő volt! Az újjá­alakító a szilárd trónt megmozgató erő volt a reformatio, mely tűzhalmok vérnadok áldozatai­nak hamvaiból és véréből merítette világrendi fő erejét és hatását, mely egészen megváltoztatá a papság szer­kezetét. És mi történt a győzedelmes reformatio folytán? Minő lett a változás melyet a papság kebelében elő­idéztetett ?... A reformatio, mely a papi uralom és visszaélések elleni oppositio vala, önakaratlanul is előállította a vég­letek érülkezését, a mennyiben azon papi osztály he­lyébe, mely mindeki felett uralkodni akart, egy oly pap­ság szervezetére nyújtott alkalmat, mely felett mindenki uralkodni akar. Mind a két tan lealázó, amaz a társa­dalomra, ez a papságra nézve. A római papság nagy része még mindig küzd, hogy kasztszerű­ ordója méltóságát föntartsa s nem akar a társadalomba elvegyülni, jóllehet a korszellem fenhan­­gon követeli tőlük, hogy a haza más polgáraihoz ha­sonlókká legyenek; — a más, a reformatio szellemébeni papság nem akar külön osztályt formálni, hasonló akar lenni minden kiváltságok nélkül, a társadalom többi tagjaihoz, ezt meg nem akarják engedni bevegyü­lni, erőnek erejével osztályt akarnak belőle faragni. Amott a magasság, itt a mélység terjeszti ki karjait s a két kar egymást érinti a papság ®­ fogalomban. Nem csoda ha ily körülmények között a jelesebb tehetségek futnak e pályától s nem tudják reászánni magukat, hogy akár a magasságra emelkedjenek, honnan le akarják taszí­tani, akár a mélységbe bocsátkozzanak, honnan nem akarják felemelni; odafent jogaitól, kiváltságaitól akar­ják megfosztani, odalent pedig a mindenekkel közös polgári jogokat sem akarják megadni neki! Így lesz a papságról a fogalom a legélesebb ellen­tétek és végletek érülkezési pontjává ! És ez nem merész állítás; ha az életben kissé széttekintünk, ezernyi példában fogjuk látni ezen állítás igazságát. A papság társadalmi állását ugyanis az emberek, vagy vallásos bigott elveik, vag felvilágosodott művelt­ségük, vagy politikai pártállásuk, vagy leggyakrabban saját önző érdekeik szerint fogják fel és ítélik meg. Lássunk néhány példát! A felvilágosodott r. katholikus mosolyogva nézi papjának tarka hivatalos öltönyeit s gondolja, mennyi­vel szebb egy protestáns pap egyszerű fekete köntösé­ben, a ki hivataloskodása fő sulyját a szellemiekre fek­teti, nem pedig a külső szemkápráztató czifraságokra, midőn az ő papja már csak megjelenésével is vakítani akar, hogy a külfény takarja el a szellemet; — egy félművelt protestáns pedig, a­ki a czivilizáczió jelenkori eszméivel sehogy sem tud kibékülni, szánalommal nézi papjának egyszerű öltönyét, s elgondolja : mi szép, mi imposáns alak egy r. katholikus pap hivatali ornatusá­­nak teljes fényében, mily tiszteletre gerjesztő csillogó megjelenése, mennyivel buzditóbbnak tetszik az egyszerű beszéd is annak ajkairól, önkéntelenül hajolni kezdenek az ember térdei a méltóságos alak láttára, mig az egy­szerű köntösből hatás nélküli lesz a legnagyszerűbb beszéd 1 . (Folytatjuk.) Tisztelt szerkesztő úr ! Van szerencsénk a Pesten tervezett kiállítás ügyé­ben működött ideiglenes bizottság munkálatát azon ké­relemmel közölni, hogy azt becses lapjában közzétenni szíveskedjék.­­ E munkálat e napokban terjesztetett a földműve­lés, ipar- és kereskedelmi miniszter úr elé, az előleges megközelítő költségtervezettel együtt, mely szerint a ki­állítás kiadásai 901,000 frtra, bevételei pedig 601,000 frtra vannak előirányozva. Pesten, 1869. szeptember 4-én, Mudrony Soma, Steinacker Ödön kiállítás-bizottsági jegyző, iparegyesületi igazgató. Nagyméltóságu miniszter ur! Az orsz. m. iparegye­­sü­let, orsz. gazdasági egyesület és o.rsz. képzőművészeti társulat küldöttei Nagyméltóságodnak f. é. 4008. és 10130. számú leiratai nyomán ideiglenes kiállítási bi­zottsággá alakulván, működésüket Nungod óhajtása ér­telmében megkezdették, és munkálataik eredményét a következőkben bátorkodnak előterjeszteni. Hogy a bizottság munkálataira nézve tájékozást nyerjen, és név szerint a kiállítás által érdekelt termelő osztályok hangulata iránt némi megbízható támponto­kat szerezhessen, legelső feladatának tartotta az ügyet a nyilvánosság terére vezetni, és a hazai termelőket felhívni, hogy előleges tájékozás végett kiállítási szán­dékukat a bizottsággal közöljék. E czélból a bizottság az összes hazai lapok szerkesztőségeit fölkérte, hogy először az y alatti, azután pedig a y. alatti felhívásokat közzétegyék. Az előleges jelentkezésekre tűzött határ­idő azért szabatott oly rövidre, hogy a várt nyilatkoza­tok halasztás nélkül küldessenek be, és midőn e ha­táridő lejárt, czélszerűnek véltük azt meghosszabbítani, mely czélból a % alatti közlemény küldetett az összes hazai lapokhoz. Egyidejűleg azonban jónak látta a bi­zottság az országban fennálló gazdasági és iparos egy­leteket, kereskedelmi és iparkamarákat, valamint más alkalmas testületeket a kiállítás eszméje iránti érdekelt­ségbe bevonni és e czélból a y alatti körlevelet bocsá­totta szét, a­mel­lyel hasonló értelemben (y. alatt) az egyes városok polgármestereihez is körlevelet menesz­tett. A bizottság mindezen felhívások közzétételekor igen jól tudta, hogy a beérkezendő jelentkezések a szük­­séglendő hely iránt nem fognak precise adatok nyeré­sére vezetni, mivel a részvétet minden kiállítás iránt előbb helyi bizottságok alakítása által kell felkelteni és tetterős elhatározássá éleszteni. Azonban egy czélt va­lóban elérhetni véli a bizottság e felhívások által; azt, hogy a beérkezendő jelentkezésekből meg fogja tudni, van-e már most is oly érdekeltség, mely mintegy csírá­ját képezheti a részvét felkeltésére czélba veendő agi­­tationális szervezetnek, s abból kiindulólag a nemzet összeségétől várt közreműködésének. És e czért a bizottság el is érte. A nyilvános felszólítás folytán, az idő rövidségé­hez képest, elég tekintélyes számmal beérkezett előle­ges jelentkezésekből, valamint a bizottság által lehető­leg tág körből merített tudósításokból és az egyes bi­zottsági tagokhoz az ország különböző részeiből bejött nyilatkozatokból kétségtelenül kiderül, hogy a tervezett kiállítás eszméje a termelő osztályoknak majdnem osz­tatlan részvétével találkozik és minden oldalról mint valóban korszerű eszme üdvözöltetik. E tényt örömmel constatálván, a közvetlenül vagy közvetve érdekelt kö­röknek e kedvező hangulatában biztos zálogát látjuk annak, hogy a kiállítás bő részvétnek és látogatottság­nak fog örvendeni, s ennélfogva bizonyára sikerülni fog és hazai termelésünkre üdvös hatást gyakorlatil, a mi elég hatalmas indok arra, hogy annak megvalósítása erélyesen megkezdessék és végrehajtassák. A bizottság ily módon azon meggyőződésre jutván, hogy az ország termelő osztályaiban meg­van vagy fel­kelthető azon hajlandóság, a­mely szükséges, hogy a kiállítás sikeresen létesíthető legyen, további munkála­tainak czélszerű és gyakorlati keresztülvitele végett mindenekelőtt tekintetbe vette a czélt, melyet a kiállí­tás által elérni akarunk és ezen cz­élhoz képest kí­vánta az eszközöket megválasztani, illetőleg azon kiin­dulási pontokat megállapítani, melyekből az előmunká­latok a megközelí­tő költség­­­tervezetig sikeresen ve­zethetők. A kiállítás közvetlen fő czéljaiul felismerte a bi­zottság­­ , tetését;1) a hazai termelés megismerését és megismer­t) a termelés előmozdítását azáltal, hogy tapasz­talásra és okulásra alkalom adassák. A­mi az első czélt illeti, nem csak az érett meg­fontolás, h­anem az illetékes szaktekintélyek nyilatko­zata és az iparos köröknek majdnem egyhangú véle­ménynyilvánítása azon meggyőződést­ keltette és szilár­dította meg bennünk, hogy a kiállítást az 1871. év ta­vasza előtt megtartani nem volna tanácsos, de tahni lehetséges sem. Mert ha a kiállítás elébb tartatnék meg, először is a physikai idő nem volna elégséges, hogy a kiállításban való részvét felkeltése végett a kellő szer­vezések megtörténhessenek , a kiállítandó tárgyak rend­szeresen csoportosittathassanak, továbbá bog­' a kialh-

Next