Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-09-26 / 39. szám

III. Uj évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN. Piacz-utcza a Komló melletti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyilt tér alatt minden háromhasábos garmandsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. 39. szám. Vasárnap, szeptember 26.1869. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egész évre 6.60 Házhoz vagy postán küldve . 6.— Félévre................................3.— Évnegyedre ........................1.60 Hirdetések dija: minden öthasá­­bos petitsor egyszeri igtatásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhely­­ben Lőwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Előfizetési felhívás „TISZAVIDÉK“ 1869. október—deczemberi folyamára. Két év lefolyt lapom fennállása óta, mely idő alatt feladatomat mint szerkesztő és tulajdonos — daczára számos ellenkedés­ és akadálynak — betölteni igyekeztem. Lapom eddigi működésére való visszapillantás meggyőzött arról, hogy a megyei életnek oly közlönyre van szüksége, melyben a helyi kérdések megvitattassanak; miért is elhatároztam lapomat továbbra is fenntartani, azon reményben, hogy mindig több-több pár­tolóra fog találni. Előfizetési dij házhoz hordva vagy postán küldve : Október—Deczember évnegyedre . . . . X fr. 50 kr. o. é. Előfizethetni minden postahivatalnál és Nyíregyházán a kiadó-hivatalban. Berkey Imre kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő. Néhány szó megyénk bizottmány­ és városunk képviseleti gyűléséhez. Igen tisztelt olvasó közönségünk legna­gyobb része, bizonyára egyet­ért velünk, ha egy már igen gyakran említett tárgyat ismét felveszünk, és talán még többször is felveen­dőnk; t. i. oly tárgyat mely élet kérdés! — Azt elejtenünk nem szabad mielőtt­ e nagy bajon segítve nem lesz. Határozottan állíthatjuk, hogy megyénk­ben nincsen oly háztartás mely a jelenlegi cselédrendszerrel megelégedve volna, és mégis ugyanezen háztartások fejei, kik egyszers­mind a bizottmányi és képviseleti gyűlések tagjai, mind ezideig nem igyekeztek oly indít­­ván­nyal fellépni, mely által ezen súlyosan érezhető bajon segíteni lehetne. Ez magunkra válaljuk ez ügyben néhány okból szót emelni azon reményben, hogy a bizottmányi és képviseleti gyűlések saját maguk érdeké­ben is indítványukat nem fogják elejteni. Hogy ez azonban okadatolva legyen felemlít­jük előbb a jelenlegi cselédtartás főbb bajait. Nem tudjuk mi oknál fogva, de bizonyos, hogy igen sok helyen nincsen cseléd, s nem azért mert nem volna rá szükség, hanem azért, mert nem lehet kapni; ezt jól tudják a szolgálatban levő cselédek is. Érezvén tehát a cseléd, hogy szükséges a háznál, másrészt, azt is tudván, hogy talán máshol is cseléd hiá­nyában szívesen megfogadják, oly módon viseli magát gazdája és úrnője irányában, mintha talán ő lenne a rendelkező, a paran­csoló, s úrnője az engedelmeskedő, nem pedig m­­egfordítva. Ha ezért rendre utasíttatik vis­­­sza, lármáz, pöröl, vagy dúl, fül és mindent megfordítva teszen, végre felmondással fenye­get, hogy ő fiát nem bánja ha nem is lesz itt, hogy ő felmond, keressenek mást, mert nem igen könnyen lehet mást kapni. Gyak­ran megtörténik hogy ha el nem bocsáttatik, szedi veszi magát, s egy alkalmas pillanat­ban a kapu félfától véve búcsút, a legna­gyobb zavarnak teszi ki gazdáját vagy gazdasszonyját. Ha az esetett vagy a rendőr­ségnél vagy községi bírónál fel is jelentjük nincs segitve rajtunk, mert a megszökött cse­léd be áll más városban vagy községben a hol nem is kérdik tőlle van-e elbocsátó le­vele vagy bizonyítványa, hanem egyszerűen megfogadják mert szükség van reá. Nálunk a cseléd demoralizációját még azon körülmény is növeli, hogy gyakran akadnak olyan gazdák vagy gazdasszonyok, kik a más cselédét titokban, nagyobb ígére­tek által igyekeznek magukhoz édesgetni. Továbbá növelik a bajt a sok cselédke­­ritők és kerítő asszonyok — s főleg ez utób­biak a nőcselédeknél, —- kik tisztességes di- Szerk. pl. bm. h. járt elcsalják egyik vagy másik háztól a cselédet hogy oda vigyék a hol őket a cse­léd hozásért jól megfizetik. A cselédkeritőnők ezenkívül még más üzletet is visznek véghez a cselédekkel, még pedig büntetlenül; — ezen eljárásukat igen helyesen fejtegeti a „Közbiztonság­” czimü lap a következő sorokban : „Ha a cseléd ki­lép a keritő­ nőkhöz kerül, kiknél méreg­drága pénzért élelmet és szállást talál (10 - 12 egy szobában) — ezek a szolgálat keresőt, addig nem helyezik el mig pénze, ruhája, vagy va­lami értéke, vagyona van, sőt ismerünk oly cselédkeritőket is, kik a vidékről jött csino­sabb szolgálat kereső leányokat a város vé­gén lesik, és csak azután helyezik szolgá­latba ha használatokért az oroszlányrészt zsebre rakták, — egyszóval saját érdekük­ben mindent elkövetnek, hogy a nőcseléd er­kölcsileg megrontassék.“ E cselédtartás körül elősorolt főbajaink legkevésbé sem túlzottak, ezek tények melye­ket senki meg nem czáfolhat. Ezeken mielőbb segíteni nem csak önmagunk hanem a cselé­dek mint embertársaink iránti kötelességünk, miért ismételve felhívjuk a bizottmányi és képviseleti gyűlés minden egyes tagját a cseléd-ügyben nem csak rendszabályokat al­kotni hanem egyszersmind azoknak szigorú megtartása felől őrködni. Nyiregyháza városa képviseleti gyűlése által még 1867. deczember 1-án 3299 szám alatt alkotott s a lantabb közlött rendszabá­lyokat melyek azonban mind ez ideig nem foganatosíttattak, kevés módossitással a me­gye összes területére is elfogadhatók volnának. Ezen rendszabályokat azért közöljük mert ez által kettős czélt vélünk elérni : elő­ször : hogy a megyében városunkkal egyön­tetű szabályok alkottassanak, másodszor : hogy a Nyíregyházai polgárság legalább tudja hogy milyen rendszabályok léteznek s hogy azok­nak foganatosítását és szigorú megtartását a városi hatóságtól követelhesse. (Folytatjuk.) (Szabadságot veszünk magunknak a rend­szabályok közlése után azoknak hiányairól és mikénti módosításáról szóljam­ Szerk.) A papság állása a társadalomban. (Folytatás.) Még nagyobb lehet csodálkozásunk, ha a papot működési terére követve hallgatjuk meg a társadalom ítéletét. A pap hivatalos munkálkodásának legszebb, leg­­méltóságosabb tere mindenesetre a szószék, innen kell neki hirdetni az örök igazságokat, tanítani a tudatla­nokat, vigasztalni a szenvedőket, erényre, szeretetre, önfeláldozásra lelkesíteni hallgatóit, s egy hivatását át­érző lelkipásztornak nem is lehet nagyobb gyönyörűsége, mint egy szorgalmatosan látogatott templomban, hit ál­tal lelkesült s a földieken felülemelkedett közönség előtt szónokolni, s látni a hatást, a lelkesedést, a meg­bánás vagy a vigasztalás kényeit, melyeket az örök igazságok ereje által idézett elő ! Mit szól ehez a társadalom ha még­is üres temp­lomokat látunk ?... A szónoki tehetség, melynek hatása legnagyobb mértékben a hang erejétől, terjedelmétől, hajlékonyságától és szívhez szóló zengzetességétől függ, legtöbb esetben a természet adománya, s a­kik azt ez után nem örökölték, csak dem­osth­énesi óriási kitartás­sal és szorgalommal szerezhetik meg , és mégis nem itéli-e el a társadalom és pedig a legszánandóbb kri­tikával a papot szónoklatáért ? Az egyik nem jár templomba, mert a pap előa­dása egyhangú, unalmas, akarata ellenére is el kell aludni rajta az embernek, már pedig ha aludni akar, azt inkább otthon végzi el; a másik pap szónoklata erőteljes, érczh­angja bedörgi a szent boltokat, ezt meg azért nem szeretik hallgatni, mert fülsértőleg kiabál, nem lehet még szundikálni sem, valóságos Garibaldi, nem papnak való, hanem katonákat vezényelni volna hivatása, a pap előadásának szelídnek, lágynak kell lenni stb.; — az egyik pap a szívhez beszél, megrázza az érzelmek lágy húrjait, indító előadására könyek to­lulnak a szemekbe, és ez nem tetszik sokaknak, nem mennek a templomba, restellenek mások előtt sírni, úgy is elég könyeket sajtói szemeikből a mostoha sors; a másik pap nem szól a szívhez, de a lelket rázza meg az örök igazságok velőkig ható erejével : ezt meg azért nem hallgatják, mert száraz, hideg és érzéketlen, nem tud indítani; az egyik olvassa szónoklatát, a má­sik megtanulja, amazt elítélik azért, mert hanyag, egy hét alatt nem bír megtanulni egy prédikácziót, erre meg azt mondják, hasból beszél és restelli leírni is, és nem mennek templomba; szóval minden nótának a refrainje az, hogy nem megyünk templomba; erőnek erejével keressük az okot, hogy magunkat önlelkü­nk vádolása előtt kimenthessük, mert az igazat el kíván­juk takarni, azt t. i. hogy kihalt keblünkből a kegyes­ség utáni vágy, és a templomot, az örök igazságok hirdetésének helyét elhanyagoljuk világi érdekeinkért. Ezt el akarjuk önmagunk előtt is hallgatni. Minek is vádolnánk magunkat ? Ott van bűnbaknak a pap ! Nem szeretjük s nem megyünk templomba! Ez a legolcsóbb mentség! A szószéken kívül igen szép és magasztos munka­tere volna a papnak a mindennapi családi életben is. A papi gond a gyakorlati lelkészettannak igen neveze­tes része. Felkeresni a híveket családjaik körében, ott a szeretet és egyetértés lazuló kötelékeit újra megerő­síteni, a félreértéseket kiegyenlíteni, a sebeket gyógyí­tani, a fájdalmakat vigasztalni, a családi élet édenné varázslásában fáradozni, a betegek, a haldoklók lelkeit menny fölé emelni : mindez a papi gond körébe tar­toznék, és sokan követelnék is tőle hogy e téren is vé­gezze el munkáját apostoli buzgalommal; de kísértse meg csak egyszer a családi békétlenség égető sebére illeszteni ujjait, kisértse meg csak a tiltott élvezetek után futkosó férjet, vagy az eltántorodott könnyelmű nőt a vallás szent esküjére emlékeztetni; kisértse meg csak­ Keresztelő Jánosként e buja Heródeseknek ar­­czokba dobni vétkeiket , meglátandjuk hogy az irányá­ban nyilvánuló gyűlölet mennyivel leend alsóbb fokú aránylag, a Heródiás boszujánál ? Az emberek egyáta­­lában nem tűrnek semmi idegen beavatkozást családi ügyeikbe, s bizonyosan a papot ha ezt tenné, a legha­tározottabb módon elutasítanák ! Pedig hajh ! be sok­szor szükséges volna a beavatkozás! E sorok írója egy alkalommal nagy zajt és isteni káromlásokat hallott egy kisded hajlékban, mely előtt épen útja elvezetett, ösztönszerű­leg belépett a hajlékba, s a fiút földre terített apja mellén térdelve, kezében a legiszonyúbb vétekt az apagyilkolás végrehajtására fel­emelt éles fejszével találta, az apa tehetetlenül hörgött a földön, a fiú ajkairól a tajték szakadt az irtózatos düh miatt : ha egy hivatal szolga, egy falusi bíró­­ lép­ be, a feldühödt fiú végrehajtja ennek daczára is^ iszo­nyú bűnét, s talán a megjelenőt is, hogy el ne árulja, agyonsujtja, de a pap láttára kijózanul állati dühéből, megdöbben, elsujtja a gyilkoló fegyvert, sírva panasz­kodik, s a szelíden dorgáló hangok hallattára, bocsá­natot kér atyjától! Egy véletlen megjelenés egy iszo­nyú bűn elkövetését, és két ember halálát akadályozta meg. De dac­ára ennek, a társadalom már ma meg nem tűrné a papnak a családi életbe való ily nemű­ be­­avatkozását, hanem igenis, a papi gond kötelességét leszállította a házaiknál tisztelgés végetti megjelené­sekre, mi ha nem a kiszámított és követelt rendben és pontossággal történik , készen van az elítélés­­, azt nem kérdezi senki, hogy talán elfoglaltatásai, talán családi gondjai tartóztatják vissza, vagy talán véralkatával el­lenkezik a házalás, vagy csekély jövedelme miatt, sok­szor talán tisztességes öltönye sincs, miben megjelen­hetne, mindezt nem kérdezik, hanem kihallgattatlanul elitélik, arrogánsnak, kevélynek nevezik és azután..... nem mennek a templomba! Lássuk csak minő okosko­dás nyomán ? A pap nem jön hozzám tisztelegni, tehát én se megyek a templomba Istent imádni! Igazán kön­­­nyű­ mentség, de hamis mentség! . Ha pedig a pap megjelen gyakrabban a társas körökben, és tisztelegni jár egyesekhez, elitélik társal-

Next