Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-10-10 / 41. szám

III. II. évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN. Piacz-utcza a Komló melletti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt minden háromhajrában garmandsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. 41. szám. Vasárnap, október 10 lSt.9. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egÓsz évre 6.60 Házhoz vagy postán küldve . 6.— Félévre . ü.— Évnegyedre . . . ■ . . . 1.60 Hirdetések dija: minden öth­asá­­bos petit sor egyszeri intíitásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujh­ely­­ben Lőwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Grander Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Előfizetési a felhívás ezévi folyamának utolsó negyedére. Előfizetési feltételek : Qkt.—deczemb. évnegyedre . . 1 fr. 50 kr A „Tiszavidék“ kiadó­ h­ivatala. A nyíregyházai ipar és kereskedelmi bankról. Nevezett bank f. hó 4-én tehát műkö­dését tettlegesen megkezdette és pedig oly szép kiindulással, mely reményekre jogosít, hogy ezen pénzintézet szakértő vezetés mel­lett virágzásnak fog örvendeni; ideje is már egyszer, hogy végre működni kezdett, a közönség nehezen várta ezen időt, s különö­sen most e pénzszűk világban, midőn a ta­karékpénztár is már mint halljuk hat hét óta nem szavazott kölcsönöket — nagy jó­tétemény a publikumra nézve, ha nem csu­pán egyetlen pénzintézetre lesz szorulva. Az ipar és kereskedelmi bank kezdet­leges működéséről még most nem akarunk szólani, sem elismerőleg sem gáncsolólag; nem is szólhatunk mindaddig, míg a tapasz­talat nem fog érveket, adatokat szolgáltatni kezeinkhez, melyeknek nyomán nézeteinket előadhatjuk , de mindazonáltal részint az egész bankra általában, részint némely tu­domásunkra jutott be­kezd­ési alapszabá­lyokra nézve legyen szabad nézeteinket a nyilvánosság elé hoznunk. Nem akarunk a bank alakulásának kez­detére visszamenni, ismétlendők azon irány­elveket, melyek első kiindulási pontul szol­gáltak, de azt kénytelenek vagyunk kimon­dani, hogy a tervezett „ipar és népbank“ s a létesült „ipar és kereskedelmi bank“ kö­zött körülbelül olyan a különbség, mint az 1861-iki felirat és a közelebbi országgyűlé­sen alkotott osztrák-magyar alkotmányos törvények között, és ezt nem megrovásképen mondjuk, magunk mindnyájan közreműköd­tünk hogy így történjék, de csak most­ ves­­­szü­k észre, hogy a madár alig hogy kibújt a tojásból azonnal kirepült a fészekből, és ott hagyta szüleit. Az ipar és kereskedelmi bank alkotá­sára a nagyobb közönséget szemben a ta­karékpénztárral, leginkább az ösztönözte, hogy legyen egy másik pénzintézet is, mely concurrentiát idézve elő, jutányosabbá tegye a pénzhez jutható­st, és a szegényebb iparo­sok, kereskedők, földmívesek csekélyebb összegeket is nyerhetvén, a visszafizetés ap­róbb részletenkénti törlesztés által könnyít­­tessék meg; és csakugyan az is hirdettetett sokak által, hogy a bank 5 frtot is fog köl­csönözni és a visszafizetést 10, négy havon­kénti részletben fogja kívánni. Ezért sietett részvényekhez jutni a szegényebb osztály is. Azonban a­mint tudomásunkra jutott, az igazgatóság és választmány közelebbi ülésé­ben a kölcsön minimuma 100 írtban álla­píttatott meg, és pedig 3 legfelebb 4 havi lejáratú váltókra. Szerk. pl. bm. h. Mi meg vagyunk győződve, hogy az ipar és kereskedelmi bank másképen nem is tehet, nem gáncsoljuk e határozatot, de ezzel szemben con­statirozni akarjuk azon azon tényt, miképen így a bank, ismét csak a gazdagabb üzérek, a vagyonosabb polgá­roknak áll rendelkezésére, a szegényebb osz­tály ott maradt ismét a zsarolók körmei között. A szegényebb iparosnak üzletforgalma alig 50—60 írt, s megtörténik, hogy ha csak egy vására nem üt is jól ki, már üzletében fel kell akadnia. 20—30 írttal segíthetne magán, ennyi értékig biztosítékot is tudna kimutatni, de mit ér neki a takarékpénztár, mit ér az iparbank, ha szinte milliókat for­gatna is évenkint, rá nézve holt tőke az, és ennek elgondolása Tantalus kínjaira kárhoz­tatja őt. Ad az iparbank áruk­raj nyers ter­ményekre is pénzt? Mit ér az a szegény földmivesnek, kinek például van 20 köböl eladó gabonácskája, de 40—50 frtra volna szüksége, olcsó áron nem akarja elveszte­getni, várni szeretne vele, míg az árak emel­kednek, és 40—50 forint biztosítva is volna nála, de neki csak 100 forintot adnak, an­­­nyira pedig nem tud nyers terményben biz­tosítékot kimutatni. A takarékpénztárnál a szegényebb iparosok úgy­ segitet­tük mago­kon, hogy hárman négyen összeállottak s úgy vettek fel 100 iitot, de hogy az ilyen kölcsön mennyi kellemetlenséggel járt, fe­lesleges mutogatni. Alakítottunk iparbankot azért, hogy több pénzt hozzunk forgalomba és a népen segítsünk, és segítünk a vagyonosabbakon, a gazdagokon, a szegényeket letaszítottuk keblünkről, ott hagytuk a nyomorban, meg­vonván tőle az egyetlen eszközt, mely elő­menetelét munkálhatná! Avagy önök uraim, talán nem is isme­rik azon irtóztató zsarlást, melynek a sze­gény nép ki van téve? Felemlítek egy pél­dát! Egy szegény asszony kenyérsütésből tartja fel háznépét, de annyira nem tud bol­dogulni, hogy egy köböl búzácskát saját pénzén vegyen, kér tehát 6 frtot egy zsur­lótól, hogy azt használja, ez nem kér tőle nagy kamatot, sőt pénzt nem is fogad el, hanem minden héten beelégszik egy kenyér­rel, hisz ez csekélység, a szegény asszonynak pénzibe sem kerül! De számítsák csak fel önök, hogy ezen kamat­ kenyér megér 40 — 50 frt, 52 hét alatt 6 frtra az a szegény asszony fizet 20—26 frtot, a­mi pedig 3 — 400 percent. Az ily apró zsarnokoktól kel­lene a népet megóvni, de nem óvja meg sem a takarékpénztár, sem az iparbank 100 frtos kölcsönével. Az iparbank választmányának és igaz­gatóságainak azon határozata, hogy csak vál­tóikra kölcsönöz, ismét nag­yon sok kölcsön­­zőt elutasít, a­mennyiben a még mindig ér­vényben levő váltótörvények értelmében papnak, katonának és nőnek váltót aláírni, váltóra kölcsönözni nem lehet; ezen határo­zattal már mindezeket magától él és a taka­rékpénztárhoz utasítja a bank, mely intézet, az ilyeneknek is ad kölcsönt és pedig köt­vényekre. Ajánljuk a banknak figyelmébe ezen határozat megváltoztatását is, mert a mi kisegítésképen alápítatik, hogy t. i. a vál­­tó­képtelenek classificatiójába esők más ne­vére kölcsönözzenek, épen oly nyűgös, mint kellemetlen, és bizony nem is örömest adja az ember oda nevét bárki váltójának elfoga­dására is! Csak ennyit akartunk a bank működé­sének kezdetén megjegyezni, örülnénk rajta, ha nem annyira szakértő, de mindenesetre jó lelkű és önzéstelen figyelmeztetésünkre szemeit nem hunyná be, s jó eleve megfon­tolná mindazon körülményeket, melyek nem csak egyedül a nyereményt emelik, h­anem­ egyszersmind a közönség érdekeit is előtérbe E tárgyróli elmélkedésünk után mind hangosabban kiált a szükség, hogy vissza­térjünk a népbank eszméjéhez, és híveket toborzoljunk annak zászlója alá, jelszavunk : „Segíteni, emelni a szegényeket is!“ Mily alapokra fektetve, minő kezelési móddal volna létesíthető egy „nyíregyházai“ vagy talán „szabolcsi“ népbank, a jövő szám­ban megkísértjük, legalább a főelvekben körvonalazni, és más népbankok alapszabá­lyai nyomán kimutatni! □ Audiatur et altera pars. Ezt mondja a latin közmondás azon eseteknél mi­dőn valakit akár nyilvánosan, akár háta megett mulasz­tásaiért, vagy helytelen tetteiért megróvnak, és pedig mondja ezt a példabeszéd azon okból, mert egyoldalú vádra, a másik fél kihallgatása nélkül senkit sem lehet kárhoztatni, senkit sem lehet elítélni; még a bűnnek is meg van a maga mentsége, melynek figyelmébe vétele után sokszor szelídül a bírói legszigorúbb ítélet is. Ne kárhoztassunk, ne ítéljünk el tehát senkit kihallgatatla­­nul! „Audiatur et altera pars!“ Ezen előzmények után kétségen kívül azt fogják hinni e lapok olvasói, hogy itt valaki a megrovás vagy kárhoztatás ellen akarja magát védeni, s a netalán ellene informált közvéleményt a véd­ okok elősorolása által megtéríteni! Nem, ezt e sorok írója nem akarja, nincs szük­sége reá! hanem egyszerűen csak azt akarja kérdezni, hogy hátha az a másik fél nem akar kihallgattatni „quid tune?“ ha a vádlott nem védi magát, ha a reá szórt vádakat nem utasítja vissza, mit gondolhatunk egyebet, minthogy vagy sértett gőggel megveti a köz­véleményt — vagy tettel akarja m­egczálólni azokat, vagy töredelmesen bevallván a „urna culpafc“ nem tudja magát védeni, s hallgat, mert a hallgatás arany? E lapok hasábjain már több ízben olvastunk meg­rovásokat olvastunk interpellatiokat, olvastunk buzdítá­sokat Nyíregyháza polgármesteréhez intézetteket, s mi­d­őn a nyilvánosság terén mindezeket hallgatással mel­lőzte, reményiettük hogy tetteivel fog mind e megtá­madásokra válaszolni. Reménylettük hogy midőn a jár­dák kiburkoltatására buzdittatott s nem szólott, majd egyszer csak a kész tervvel fog meglepni bennünket, reménylettük, hogy midőn a Nagyvendéglő és a város közepén vörös medve módra nyújtózkodó állás szétrom­­bolására és helyette egy a város emelkedő nagysága­­inak megfelelő uj vendéglő építtetésére serkentetett és pedig a ház­szabályok értelmében megkívántak­ aláírók nagyobb száma által benyújtott kérvényben, s e tárgy­ban hirlapilag is interpelláltatott : azt reménylettük, hogy egy szép reggelen csak arra ébredünk hogy a nagyvendéglő és a vörös medve romba hever, s helyette egy nagyszerű hotel emelkedett; midőn a vasas beho­zatala terveztetett, azt hittük, mert polgármesterünk hallgatott, h­ogy csak azt vesszük észre miszerint a piac­ a városban van, s nem kell nyakig érő sárban­­.í.y­­­, 1-a járásnyira úszni a kabarékba a város végire; azt hittük midőn polgármester ur nyilvánosan m­egro­­vatott hogy két éves ügyek elintézetlenül, két éves fo­­lyamodványok felvetetlenü­l hevernek, vagy talán már szétmállottak a kérlelhetetlen polgármesteri irományok zűrjében, azt hittük, hogy majd csak i­gy omlanak a képviseleti gyűlés elé azok a­z elhunyt acták. Nem történt semmi sem­, az ügyek maradnak elin­tézetlenül, gyűlnek halomra az adandók elintézés végett majdan egy serényebb utódnak. De hát miért nem történik semmi? A publikum megszokta a polgármestert vádolni, de a polgármestert hallgató és tevéketlen szerepéből semminemű potentát

Next