Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-11-22 / 46. szám

ül. Uj évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, PUcz-utcza a Komli'i ni.llfl­i bizhlu. Bércienlellen levelek el nem fo­gadtatnak. Nyílt tér alatt minden három hasábos gar­ondsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. 46. szám. Hétfő, november 22.1869. p Előfizetési dij: Kiadóhivatalban egész évre 5.50 Várhol vagy postán küldve 6.— Félévre............................3.—­Évnegyedre, .... 1.ÓQ Hirdetések dija : minden ■ 5 ha­sábos petit sor egyszeri igja­­tásinál 5, lűbbsiörinél 1,„—­­bélyegdij 30 kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadóhivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhelyben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Nőnevelés. Alig van mit napjainkban többször hal­lanánk emlegetni, mint a nevelést. Felekezet és pártkülönbség nélkül mindenki úgy beszél erről, mint a jelen század­­ legégetőbb kérdé­séről, mint legfontosabb, talán mindent be­foglaló társadalmi feladatról s közelebb mint országos és nemzeti életfeltételről. — De alig van, hol a sok lármának, biztatásnak, fenye­getésnek oly kevés tényleges eredményét lát­hatnék, mint itt. Fájdalom, a mulasztás épen e téren boszulja meg magát legkövetkezete­sebben. A nevelés oly lánczolatszerüleg ha­lad, s terjedése oly lassú, hogy a kedvező viszonyok legkedvezőbbike az, ha egyesek­nek vagy népeknek még van idejök. A neve­lés áldásait mindenkire szétárasztani, nem ki­sebb nehézséggel jár, mint mindenkit vagyo­nossá akarni tenni. Emitt mindenekelőtt szor­galmat, munkaiért s a fáradsággal arányban álló jutalmazási rendszert kell teremteni;­­ amott hasztalan minden áldozat, ha tanerők nincsenek rendelkezés alatt; hasztalanok ezek is, ha mivel a környezet nem adja s nem ve­szi át a növendékeket; hasztalan ez is, ha az anya meg nem kezdte vagy meg nem tudta kezdeni a jó nevelést. Ezzel tárgyunkhoz érkeztünk. A nevelés minden lépten-nyomon érez­hető szüksége ellen különczködés vagy kor­látolt értelműség — s mellette szinte felesle­ges szólani. Inkább a kivitel módjai és esz­közei képezhetik immár a discussio tárgyát. Kevésbé egyező a közvélemény a magasabb nőnevelést illetőleg. Ez máig sem férhet sok ember fejébe. Mit akarunk mi a nőkből? — kérdezik — tudóst? doctort? prókátort? Mi­ért kiragadni a hölgyeket egyszerű, nemes hivatáskörükből, hova természet és szokás ál­tal helyezve vannak?Miért e gyöngéd terem­téseket ki akarni tenni a közélet viharainak; miért őket elnőietleníteni, midőn a férfiak előjogaiban részeltetni óhajtjuk ? Hiszen a­mi a tudományban a búvárkodó férfi elmének gyönyör, mi a nyilvános élet küzdelmeiben bátorító, az nőnél lázzá, ábránddá, rajongássá fajulna s első következményül vonná maga után e finom szervezet szétrombolását. Ne bántsuk, ne avatkozzunk a természet dolgá­ba! ne cseréltessük fel a szerepeket! Ezen ellenvetésekben tagadhatlanul sok igazság van. Hibája csak az, hogy többet czá­­fol, mint a­mennyiről szó van.­­ Mellőzve azon sokszor vitatott kérdést, vájjon a nő természettől adományozottnak tekinthető-e mindazok teljesítésére, miket a férfi tudo­mányban, művészetben és közéletben teljesí­teni képes, nálunk, azt hiszem, midőn a nő­nevelés sürgettetik, senkinek sem­ lebeg sze­me előtt egy amerikai tudornő vagy parla­menti tag képe. Mi nem akarjuk a nőt kivon­ni mindenekfelett magasztos szerepköréből, de igenis azt akarjuk, hogy minél inkább megfeleljen annak, minél tökéletesebben be­töltse azt. A nőnevelés fölkarolása nélkül hiányos minden intézkedés, mi a nép mivelődésére történik; a népnevelésnek csak ezzel együtt van értelme, ez annak múlhatatlan kiegészítő­­ része. E tárgy annyira átalános, mondhatni, házi érdekű, hogy megérdemli a körülötte időzést. A nők eleitől fogva „nagyobb befolyást gyakoroltak a közdolgokra, mint látszottak vagy mint maga a történelem ki tudja mu­tatni. S talán e befolyás kevésbé lett volna néha káros, ha a nyilvános működéstől el nem zárattak volna. Egyet nem lehet kétség­be vonni, azt, hogy a nők állapota, miveltsé­­ge, erkölcsei mindenkor hű visszatükrözése voltak a társadalomnak. — A legnagyobb államok legragyogóbb korszakából épen úgy találkozunk nőnevekkel , mint a birodalmak sülyedésének bomlásának idejében a rom­lottság megdöbbentő képei ismét nőalakban tűnnek szemünk elé.­­ A nők képezik a társadalom óriás testében a finom idegrend­szert, melyen az egészség legkisebb válto­zása is megérezhető, — ők a társadalom ép­sége vagy betegsége, rugalmassága vagy bé­­nultságais minden külső látszat ellenére. Ebből azonban csak azon szenvedőleges szerepre vonhatnánk következtetést, melyre a nőnemet rendesen kárhoztatva hiszik. De for­dítsuk meg a dolgot, úgy az anyagi, mint az erkölcsi világban a kölcsönhatás eszméje rég be van ösmerve.­­ Ezred­évekig volt a nő leszorítva a cselekvőlegesség teréről, bár ez alárendeltség daczára egyeseknek többször sikerült nemeknek dicsőségét érvényre jut­tatni. — úgy látszik, a polgárisodás egy lé­pést tart a nő méltóságának elösmerésével. Világtörténelmi igazságnak is megjárja azon elkenezkedő megjegyzés, hogy mentől mi­­veltebb valaki, vagy valamely nép, istenről és a nőnemről annál tisztább, em­elkedettebb fogalommal bír. — Mi eddig elhanyagolva volt, tegyük a nőnemet a mivelődés tényező­jévé. Hassunk — hogy előbbi hasonlatomat ismét felvegyem — közvetlenül az emberi­ség idegrendszerére, edzük, erősítsük azt. — Lehetetlen, hogy az egészre jótékony vissza­hatás elmaradjon. Akartok ép, erős társaságot? Helyes. E társaság csak úgy lehet ép, ha minden egyes tagja lehető boldog, elégedett. E boldogságot minden férfi csak egy lelkét megértő nőben találhatja fel. Nem kötelessége-e oda töreked­ni minden humánus gondolkozónak, hogy a férfi és nő élete közt úgy is meglevő eltérést ne tegye még nagyobbá a műveltség s kép­zettség különbségének növelésével. Neveljé­tek a nőt, hogy a szó magasabb értelmében derék, mivelt ne váljék belőle. Akarjátok , hogy a jövő nemzedék jobb legyen a mostaninál, akarjátok, hogy erény­ben, vallásban növekedjék, akarjátok, hogy lángoljon mindenért a mi­ szép jó és igaz? Ne rajtok kezdjétek a dolgot. Neveljétek először a nőket, neveljétek a leendő nemzedék anyáit.­­ Az ismeret, szívjóság, erény, kegyesség át lesz lehelve fiaitokra az első anyai csókkal, s beoltva keblökbe már a gyermekévek alatt kiirthatlanul.A Gazdászat. Lótartás. Kétségbe vonhatlan igazsá­g az, hogy erős és egészséges lovakat csak akkor tarthatunk, ha ész- és czélszerűleg megválasztjuk, a nekik való táplálékot; ápolásukra kellő gondot fordí­tunk, s a terhek emelésére vagy húzására nézve tekintetbe vesszük lovaink életkorát és erejük minőségét. Azon anyagok száma, melyek a lovak táp­­­lálékát képezik, sok állatokéhoz képest igen csekély, s valószínűleg a széna és zab minden viszonyok között, kielégítik a lovak tápszer iránti igényeit, úgyhogy az ezeken kívül használt táp­szerek, csupán az előbbiek pótléka gyanánt tekinthetők. Számos kísérletekből tudva van, hogy minél nemesebb a foglalkozás, melyet valamely ló vé­gez, annál kisebb széna- és zabtáplálékra van szüksége. E dolog helyessége tisztán kitűnik a következő adatokból: egy paripa 6 — 7 font szé­nát s 13 font zabot, egy hintóhúzó ló 9 - 10 font szénát s 13 font zabot, egy fuvaros ló pe­dig 14—15 font szénát s 18—20 font zabot igényel naponkinti táplálékául. Legtöbb tápszerre tehát az igás lovaknak van szükségük, de ezek is kevesebb étmennyi­­séget kívánnának, ha egyik vagy másik — a kö­zönséges tápszerek közül­­ még táplálóbb által helyettesittetnék. Magyar és Erdélyiion némely vidékén kukoriczával, Angliában babbal, s kele­ten árpával szokták pótszerelni az igás lovakat. Figyelmet érdemlő dolog, hogy Szilézia né­mely helyein a rozst és zabot megölve’ szecs­kával vegyitik, s gombóczokká főzvén, 12 font­­nyi friss szecskával keverve, naponkint 3 rész­letben ételik­. Angolhonban a darált zabot apróra vágott szénával s mindkettőt szecskával keverik össze, azután meglocsolják és sóval meghintik. Az igy elkészített abrakot csövek által a padlás­ról a jászolba vezetik s belőle naponkint 5—6 részletben — mire 4 lat só számitlalik — egy­­egy lóval 30 fontot életnek meg. Az eddigi tapasztalatok azt tanúsítják, hogy a sarja etelése kevéssé hasznos. A gyöktápszerek között, kivált a gyenge mellű lovaknál, leginkább a répaneműek alkalma­sak a lápszerelésre. A zöld takarmányok közül a vörös lóhere és luezerna leginkább ajánlható, melyekből friss állapotban, ritkán járó nemes lo­vak részére, naponkint 10—12 fontnál többet felhasználni nem szabad. Angliában, hol a lovak szőrének fényesen tartására nagy gondot fordítanak, a lovakat len­pogácsákkal is szokták táplálni, s azokból 24 órai táplálkozásra rendesen 24 fontot szoktak szá­mítani. A tápszereknek a körülményekhez képest czélszerű­en megválasztása mellett, soha sem kell­­ szem elöl téveszteni, hogy valamint más állatok­nál, úgy a lovaknál is a vérforgás rendes mene­tének s a vidámságnak egyik leghatalmasabb elő­mozdítója a tisztaság és kényelem. E végeit a lovakat naponkint legalább egy­szer megvakartatni, keíéltetni s hol a szükség kí­vánja, — úgynevezett lómosó szivacsosai lemo­satni , s nyárban néha-néha megúsztatni el ne mulasszuk. Ezeken kívül, ha a ló egészségi ál-

Next