Katolikus elemi fiú- és leányiskola, Nyitra, 1906
A fonomimikáról. (Jelképes olvasás, tanítási módszer.) A tizennyolcadik század elején a szárazföldi közlekedés csupán a rögös, poros országútra volt kénytelen szorítkozni; mig az újabb kor vasparipája, egyszerűen mellőzi azt s végig száguld virágos réteken, hegyeken-völgyeken át. A mi a gőzgép a kultúrának, az a fonomimika az olvasás tanításának. A fin is letéríti az olv. tanítását az eddig haladt poros, rögös országútról a virágos rétre — a legkedvesebb gyermek játszótérre — hol tarka lepkék s víg szöcskék társaságában élvezi a 6 éves gyermek a játék örömeit, s ez élvezetében meg nem zavarja a frikailag kezelt elv. tanítása sem, mert az a játékkal karöltve jár, a játék pedig a fm.-kának tulajdonképeni forssza; ez önt életet a holt hetükbe, ez alakítja át különféle játékszerré, bűbájos vonzó alakokká azokat. A játék bizalmat gerjeszt a tanulóban tanítója iránt, mert az is vele játszik, vele mulat. Az olyan tanító, aki a gyermekhez nem tud leereszkedni, aki annak kedély világában nem otthonos, aki a gyermek játékában részt venni nem tud, — mert az neki esetleg derogál — nem fog tudni eleinte megbarátkozni a fonomimikával. De azt hiszem, kevés oly tanító akad — különösen az ujgári.