Nyugat, 1914. július-december (7. évfolyam, 13-24. szám)
1914 / 13. szám - Havas Gyula: Póz
PÓZ Én ragyogásom fátyollal fedem s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt derűvel mosolygok az életen. Vad karneválja tőlem harsonázhat, a csend sötét vizében fürdetem fáradt fejem, a zajokkal ziláltat. Nem tűnődöm az elmúlt éveken, nem nézek ki a messzi éjszakába, nem zeng a végtelenbe énekem. Éltem hogy égjen mélyülten magába s önfényétől, a bústól részegüljön a szomorú unalom mámorába. Semmi álomnak ellen ne szegüljön, hallgassa, ha az emberek beszélnek, közöttük hallgatag mosollyal üljön. Ha érzi, hogy bent felrajong az ének s a vágyak szárnya szabadulni verdes, lágy vonalát a lányok szép kezének sokáig nézze és ha néha int egy közülük, csak szivével súgja: kedves! — de szóljon így az álarc szeme: mindegy. HAVAS GYULA