Nyugat, 1921. január-június (14. évfolyam, 1-12. szám)
1921 / 6. szám - Gyergyai Albert: Bérczy Károly (1821-1921)
BÉRCZY KÁROLY (1821-1921) Újabban, nem is oly régóta, Anyegin s már-már csak névben élő fordítója, népszerűbbek és talán olvasottabbak is, mint valaha. Mintha másodvirágzásukat élnék: Anyeginnek egyszerre három kiadása is pompázik a könyvesboltokban, Bérczyt is egyre sűrűbben emlegetik, hol föltétlen elragadtatással, hol némi vállveregető leereszkedéssel s maholnap bizonnyal ő lesz a magyar fordítók patrónusa. Anyegin «sikerének» titka, jobban mondva, könyvkiadói kedveltsége egyrészt a borzalmas biedermeyeri hóborttal, másrészt az új olvasóknak sietős és sokfelé kapkodó exotikumi vágyával magyarázható: ennek a türelmetlen tábornak tetszetős, könnyed, sokajtójú s amellett a «régiek» csodálatától patinás remekművek kellenek és mint a gitár a kezdő muzsikusnak, micsoda csemege lehet a számukra ez az édesbús és andalító, olvadékony és rímben gazdag s még exotikumában is annyira kézenfekvő szerelmi regény! így okoskodhatnak a kiadók, bizonnyal nem egészen helytelenül, bár nagy kérdés, — s erről még lesz szó — hogy vájjon ez és csak ez van le Anyeginben s hogy ezért és csak ezért olvassam ezt a könyvet a mostani magyar fiatalság? Bérczy emlegetése pedig egy szép mű nemes fordítójának kijáró kétes és kissé felszínes hála, amelyben nem mindig van köszönet. De hát ma nálunk s talán a kontinensen is, a fordítások fénykorát éljük, e fénykornak ősök és hagyományok kellenek s az analógiák homályos ösztöne a 48-at követő s 67-et megelőző,irodalomra mutatott, amely, pár nagy nevet leszámítva, szintén fordításokból táplálkozott. Igaz viszont, hogy ez a kor nemcsak a fordítót látta Bérczyben, hanem, az akkori nyelven szólva, az elegáns beszélyírót, a finom ízlésű műítészt és talán, mindenekelőtt, az irodalmi gentlemannek egyik legtökéletesebb típusát is. Manapság már, azt mondják, nincsenek irodalmi gavallérok, egy okkal több, hogy közelebbről nézzük Bérczynek teljes arcképét, amelyet a hű kegyelet és a közönyös feledség mintegy vállvetve borítottak homályba. A feladat nem könnyű s megvallom, hogy a Bérczyvel foglalkozó irodalom hitetlen gyanakvással töltött el Bérczynek irodalmi munkássága s egy kissé személye iránt is Ez az egész irodalom a szépítő, szeretetteljes, érzelmes és elégikus kegyelet jegyében született, s inkább csak Bérczy «szeplőtlen jellemét», «fenkölt gondolkodását» és «zajtalan munkásságát» magasztalja, viszont művei felett szinte tartózkodás siklik el. Igaz, hogy Arany László és Zichy Antal műfajuknál fogva sem szólhattak máskép barátjukról, mint a szeretet és az elismerés hangján. De kérdés, nem leplezte le valamit ezzel a mindent egyformán elárasztó megindultsággal ? Nem erkölcsi fogyatkozást, hanem mondjuk, a tehetség hiányát? Mert — és itt a dolog fonákja — nincs az a kis literátora a forradalmat követő kornak, akit az egykori emlékbeszédek és emlékezések egyformán bele ne m Zichy Antal emlékbeszéde a Kisfaludy Társaságban (Bp.i Szemle, 1868.),Arany László emlékbeszéde az Akadémián (A. L. műveinek 2-ik kötetében), Beöthy Zsolt jellemző sorai a Képes Irodalomtörténetben, s Paulovics István disszertációja: «B. K. élete és jellemzése». (1903). 27