Nyugati Kapu, 2001 (3. évfolyam, 86-130. szám)
2001-01-05 / 86. szám
4 2001. január 5., péntekNyugati Kapu Milyen utat jár az ember? Millennium 2000-díj A soproni Európanapon, augusztus tizenkilencedikén vették át a Millennium 2000-díjat. Az elismerést azok kapták, akik sokat tettek Sopronért, a város fejlődéséért. Török Magda sorozatában a kitüntetetteket mutatja be. Lukácsi Béláné: „Tizenhat éve vagyok nyugdíjban. Öröm és megtisztelő számomra a Millennium 2000-díj. Oktató-nevelő munkám elismeréséül kaptam. Pályafutásomat Szilsárkányban kezdtem. Miután férjhez mentem, Szanyba, majd Jobaházára kerültem, ahol férjem volt az iskola igazgatója. Itt született meg Piroska nevű lányunk. Elvégeztük a Pécsi Tanárképző Főiskolát. Férjem matematika-fizika, én magyar-történelem szakos lettem. Száztizenhatan jelentkeztünk, tizennégyen végeztünk. Hivatástudatból lettünk tanárok. 1964-ben szülővárosomba, Sopronba kerültem családommal együtt. A 403-as Ipari Szakmunkásképzőben folytattam a pedagógusi munkát 1987-ig, nyugdíjazásomig. Nagyon szívesen találkozom tanítványaimmal, mert tekintetükből szeretet sugárzik. Ady Endre szavaival vallom: „S ha néha-néha győzök, ő járt, az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött.” Szép volt az a harmincöt év. Áldom azt a lángot, amely utamon mindvégig világított. A mai napig is szeretem a tanítványaimat, különösen azokat, akiknek nélkülözniük kellett a családi otthon melegét, s nevelőotthonokban éltek. Eleinte fenntartással fogadták a közeledésemet, de hamar megértettek. Boldog vagyok, ha jelentkeznek, ha felnőttként be-bevillannak az életembe. Nem egyszer kapok nászútjukról, kirándulásaikról üdvözlő lapot, családi fényképfelvételeket. Nemrégiben meglátogattam egy nevelőotthonos kislányt, aki édesanya, sőt nagymama lett. Karácsonyi csomagot vittem neki. Nyomorék, csak a székre támaszkodva képes járni. Nagyon örült nekem. Együtt emlékeztünk az iskolás évekre, a fiatalságra, a reményteli szebb jövőre. Tanítványaim ma már nem csak tanárnőként, emberként tisztelnek és szeretnek. Megállítanak az utcán, megosztják velem gondjaikat, olykor tanácsot, máskor segítséget kérnek. Szomorúság tölti el a szívemet, ha azt hallom, nincs miből, vagy éppenséggel nem tudnak főzni. Ellátom őket olyan praktikákkal, amelyekhez elsősorban nem pénz kell. Harmincéves találkozóra hívtak. Egykori tanítványaim elhalmoztak virággal, ajándékkal. Utóbbit harminc év alatt sosem fogadtam el. Nekem nem érdemes ajándékot adni, hiszen anélkül is szeretem őket. A családias légkört kihasználva elmentünk a temetőbe, volt tanárainkra emlékeztünk. Összejöttünk, hogy együtt szövögessük tovább a régi álmokat. Felnőttként is olyanok voltak, mint amikor a fecskék tavasszal megtalálják régi fészküket.” Puskás Árpád: „Úgy érzem, a Millennium 2000-díjjal a város vezetése az eddig végzett sporttevékenységemet honorálta. Valóban hosszú időt, mondhatni évtizedeket töltöttem a sport, az asztalitenisz közelében. A hetvenedik életévemmel elérkeztem ahhoz a korhoz, amikor az emberek többsége befejezi aktív sport pályafutását, de én nem így tettem. Az ünnepség kapcsán óhatatlanul eszembe jutott a nevemhez fűződő soproni asztalitenisz szakosztály megalapítása, ahonnan számtalan tehetséges sportoló került ki. Budapesti származásom ellenére soproninak vallom magam. 1960 óta élek a városban, külön öröm, volt, hogy az elismerést Gimesi Szabolcs polgármester úr adta át, akivel tizennégy évig együtt dolgoztam. A gyerek korosztály mindig közel állt hozzám. A nevelőotthon gazdasági vezetőjeként azon fáradoztam, hogy a szülői szeretetet nélkülözők hétköznapjai és ünnepei szépek, tartalmasak legyenek. A soproni asztalitenisz életnek már a háború előtt is voltak sikeres időszakai. A sportággal még Budapesten ismerkedtem meg, ám érett versenyzőként kerültem Sopronba. Feleségemet, Bodnár Miettet is a sportnak köszönhetem, de nem sikerült fővárosi asszonnyá tennem. Fordítva történt, ő formált engem kisvárosi polgárrá. Az élet őt igazolta, jól döntöttünk, amikor végleg Sopronba költöztünk. A sport családunk mozgató rugója ma is. Csaba fiúnk például nagyszerű asztaliteniszező, magyarvidék, vidék-nyugat bajnok. Elvem mindig a fiatalok sportra, egymás iránti szeretetére, tiszteletére való nevelése volt. Igyekeztem őket arra tanítani, hogy becsületesen érjék meg a győzelmet, alázattal viseljék a vereséget. Nem minden, a kezünk alól kikerült fiatalból vált élsportoló, válogatott versenyző, de emberileg valamennyien nagyszerűek. Örök élmények, életre szóló barátságok köttettek a sport által. Jó és emlékezetes példája ennek az 1997- ben megtartott sportiskolai növendéktalálkozó, amelyet edzőtársaimmal hívtunk életre. Egyebek mellett ez sarkallt arra, hogy 1998- ban ismét felkaroltam, újjáélesztettem, majd végre méltó helyére tettem sok-sok segítőmmel a város asztalitenisz szakágát. Edzőtársaimmal iskolai tehetségkutatást végeztünk. A fiatalok tömeges jelentkezése ismét arról győzött meg bennünket, hogy érdemes volt. Az SVSE sportvezetése kezdeményezésünket jóváhagyta, s 1998 márciusában megalakult az asztalitenisz szakosztály. Sikeres évek kezdődtek, az utánpótlás bíztató, szép eredményeket érünk el.” A Juventus Koncert-Fúvószenekar kitett magáért Thier László ünnepi indulójától a Samba Orfeoig A Gyermek- és Ifjúsági Központban tartott adventi fúvóshangverseny kellemes meglepetésekkel szolgált a népes hallgatóság számára. A műsorszámok között a régebben is játszottak mellett több új darabot hallottunk; az eddigieknél jóval fontosabbnak tűnt valamennyi megszólaltatásnak minősége, technikai-művészi színvonala, mert előadásukat a Magyar Fúvószenei Szövetség minősítő bizottsága értékelte, mégpedig teljesen újszerűen, koncert és szórakoztató zenei kategóriában. Ennek megfelelően a dr. Friedrich András vezette Juventus Koncert- Fúvószenekar két műsorblokkba rendezte repertoárját, és abban különkülön mérettetett meg a Dobos László-Auth Henrik-Pajzs Gábor összetételű zsűri által. A Magyar Fúvószenei Szövetség Magyarországon Sopronban minősített először az európai gyakorlattal harmonizáló új, száz pontos minősítő rendszerben. A Juventus zenekar kitett magáért! Az első blokkban elfelejtett helyi zeneművei - Thier László hg. Esterházy Pálnak írt ünnepi indulójával - kezdett. Szépen játszotta a Fanfárok és virágokat (James Crow), érzelemgazdagon Balázs Árpád Concertinojának II. tételét, izgalmasan a középkori vár életének zenei képeit (Klaus P. Brachmann: Askania). Berlioz Rákóczi-indulója halványra sikerült, ám tetszetős volt Rachmaninov g-moll Prelűdje, Liszt II. Magyar rapszódiája. A szünet utáni szórakoztató zenei öszszeállításban többet nyújtottak, szinte remekeltek a mieink. Heinz Dörle indulója (Hoch Badnerland), Rudolf Schneebigl polkája (A pincemester) - az utóbbi talán a tubán szólózó Hangvári Ákosnak is köszönhetően alapozták meg a hangulatot. Az ismert, mutatós slágerszámot (Hello, Dolly!) a „volt, mai, jövendőbeli gyermekek számára” Friedrich Gergely, Gréts Károly, Friedrich András írta, illetve összeállította, nagy tetszést kiváltó, szellemes, vidám Esti mesék című sorozata követte. A Fekete Orfeusz befejező zenéje (Luiz Bonfa: Samba Orfeo) tovább forrósította a koncert légkörét. A lírai karácsonyi dalok a bírálóbizottság döntéséhez biztosítottak alkalmat s időt. Az új minősítő eljárás szerint a koncert kategóriában nyolcvanhét ponttal arany diplomát, a szórakoztató zene kategóriában kilencvenkettő ponttal kiemelt arany diplomát kaptak fiatal muzsikusaink! A szűri elnöke - Dobos László - elismerő szavakkal méltatta munkájukat, teljesítményüket, majd dr. Friedrich András karmestert köszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából. Gratulálunk! Nagy Alpár Becsületszék, hattyútollazás, babonák Várjuk a főiskolás élettel kapcsolatos történeteket Gál Péter erdőmérnök, népművelő munkáját segíthetik azok Sopronban végzett bánya-, kohó- és erdőmérnökök, a város polgárai is akik a soproni diákhagyományokkal kapcsolatban minél több, megörökítésre méltó eseményt írnának meg a főiskolásokkal kapcsolatban, a balekok fogadásától kezdve a tanulmányokon át az életkörülményekig, a különleges esetekig. 1919 óta úgy a városhoz tartozik az Erdészeti és Faipari Egyetem, illetve korábban jogelődje, a bányász-, erdész- és kohászhallgatók főiskolája, mintha alapítás óta a városé volna. A polgárok szállást, kamarát adtak ki a diákoknak, sok család leányát főiskolás fiú vette el. Voltak olyanok, akik mesterségükkel, illetve borukkal kapcsolódtak a diákélethez, mások pedig szemtanúi voltak vidám vagy komoly, netán tragikus eseménynek, amely a főiskolásokkal történt. Még mindig vannak olyanok, akik tárgyi emlékeket - fotókat, iratokat, rajzokat, esetleg filmtekercseket - őriznek. Minden szellemi vagy tárgyi emlék kincs lehet. A főiskolások diákéletét tekintve azt mondhatjuk, hogy nem csak lehet, de az is, hiszen mind szakmatörténeti, mind néprajzi, kultúr- és helytörténeti szempontból a Kárpátmedence szinte minden tájáról idesereglett fiatalemberek soproni élete lényegileg a huszadik századi magyar sors pontos megmutatkozása. Arra kérjük tehát az Olvasót, írja meg élményeit, illetve újon arról, amiket ezzel kapcsolatban hallott, tapasztalt. Egy-egy tárgyi emlék története szintén fontos lehet. Elsősorban az 1948 előtti esztendőkre gondolunk. Az élmények, a visszaemlékezések a selmeci, soproni diákéletről szóló könyv létrejöttét segítik, egyúttal örömet szerezhetnek az olvasónak, hiszen a beérkező írásokat a régió hetilapja, a Nyugati Kapu is közli. Néhány téma csak a gyűjtési kalauzból: az ágfalvi csatától a népszavazásig, leventemozgalom, Riff-kabil sorozás, szakestély-típusok, bányajárás, becsületszék, hattyútollazás, valetálás, hagyományteremtő kísérletek, vizsgázási babonák, tudományos tevékenység, a háziak „törvényei”, orvosi ellátás, népünnepélyek, éjszakai élet, lovagias ügyek, világmegváltó ötletek, feltűnő tulajdonságú egyének... Az írásokat a szerkesztőség címére várjuk: Nyugati Kapu, 9400 Sopron, Szent György u. 12. Itt és most: tudunk-e emberként élni? Tűnődtem a családunk történelmén hajnalban, elsején. Szép emlékeket őrzök az 1860-ban született, aggkort megélt dédanyámról, akinek egykori fejkendőjét szilveszterkor kérte el tőlem az ükunokája. Sétáltam a hajnali új időben, lepergett előttem őseim általam ismert élete, le a magyar történelem néhány eseménye. Milyen lehetett 1000 és 1001 évfordulója, amikor Szent István fején ott volt az Európához és a kereszténységhez tartozás jelképe a pápai Szent Korona? Milyen lehetett az idő, födte-e hó a soproni hegyeket, vagy hideg szél söpört végig a Lővéreken? Gondolt-e István ezer évvel előre? Gondolt-e ránk? Ki meséli neki, hogy a koronát küldő egyház éppen ezer éve született meg? Vajon milyen isteni sugallatra - éppen 1000 karácsonyán - volt a koronázás? Jellege van egy-egy korszaknak, de a történelmi folyamatokban mindig egy-egy nemzedék, egy-egy család életútja a legfontosabb. Azután kétezer esztendő óta minden évfordulón, minden nemzedék számára megismétlődik valami, ez pedig nem más, mint az Isten-keresés adventi élménye, a megtalálás, megtapasztalás karácsonyéji élménye. Az örök jelenvaló karácsony, ahol Betlehem, Esztergom és Sopron ugyanaz. Életünket ajándékba kapjuk, egy bizonyos történelmi korban, a Föld meghatározott helyén. Nincsen jelentősége annak, hogy milyen civilizációs környezetben élünk, nem az a döntő, hogy lóháton vagy repülőgépen utazunk-e, hogy papiruszon vagy interneten küldjük-e egymásnak az üzeneteket. A döntő az, hogy emberként tudunk-e élni akkor és ott, hogy ma a kétezer év legfontosabb mondanivalóját, a Megváltás lényegét át tudjuk-e menteni nemzedékeken át a harmadik évezredben, hogy mindenki számára a legfontosabb fogalmak a következők legyenek: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, áldozatvállalás, tisztelet és tisztesség; hogy e fogalmak megélésének valós esélye legyen minden soproni számára. Új év, új évszázad, új évezred. Egy adott környezetben, itt, a Nyugati Kapu szerkesztőségében nagy felelősséget és sok munkát jelez számunkra. A bátorítást, hogy nem kell félni a jövőtől azok adják, akik eddig is nagyon sokat tettek azért, hogy a Sopront és környékét szolgáló hetilap létrejöjjön, megmaradjon. De bizakodással tölt el bennünket a TIT soproni szervezetét irányító elnökség bölcsessége is ebben az ügyben. Végül a legnagyobb bizalmat az olvasók adják hétrőlhétre megújuló szeretetükkel. Kívánom hát mindenkinek, aki itt született, netán úgy döntött, hogy ezen a tájon akarja leélni az életét, hogy ismerje meg az áldozatkész közösség erejét, éljen a legnagyszerűbb emberi értékek szerint, a kétezer és ezer évvel ezelőtti üzenet bennük valósuljon meg, váljék valósággá a jókívánság: Boldog Új Évet! Boldog Új Évezredet! Kovács Margit