Nyugati Kapu, 2002 (4. évfolyam, 133-168. szám)
2002-02-22 / 140. szám
A Magyar Demokrata Fórum elnöke Sopron vendége volt Sopron vendége volt Dávid Ibolya, aki Milyen Magyarországot akarunk mi magunknak? címmel tartott előadást a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolában. Az MDF elnöke, igazságügyi miniszter a lakossági fórumot megelőzően a sopronkőhidai börtönbe is ellátogatott, majd a Páneurópai Piknik helyszínét kereste fel. Holló T. Ilona felvétele a nevezetes történelmi esemény emlékparkjában készült, ahova Dávid Ibolyát elkísérte dr. Szájer József, Sopron országgyűlési képviselője. TORNATERMET AVATNAK ma a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. Az ünnepség 11 órakor kezdődik, köszöntőt dr. Magas Lászlóné igazgató, megnyitót dr. Payer Erzsébet alpolgármester mond,majd a tanulók adnak műsort ELMENT EGY IGAZ EMBER, címmel közöl emlékező írást a Bécsi Napló legújabb száma dr. Lampérth Gyuláról. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tavaly elhunyt igazgatójára Koleszárné Vendégh Ildikó emlékezik meg. VASÁRNAPI MUZSIKA. Szvoren Ádám, a Zeneakadémia végzős hallgatója, Kemenes András növendéke ad koncertet február 24-én a Pannónia Európa-termében. Műsorán Bach- és Scarlatti-művek szerepelnek. A hangverseny délután öt órakor kezdődik. AZ EMBER ETIKUS LÉNY címmel lesz előadás holnap 16 órától a Dr. Wrenkch Ede Közösségi Házban (Szent György u. 7.). Az előadó Farkas István, a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanára. RUHAGYŰJTÉS. A soproni Caritas támogatásával használt ruhagyűjtést kezdett az Eurolap Kft. Konténerek a következő helyeken találhatók: Mikovinyi utca- Szent Margit utca sarok, Vasvári Pál utca, József Attila utcai ABC, Kaboldi utcai posta, Felsőlővér úti ABC, Billa áruház, vasútállomás, Kőfaragó téri ABC, Királyi ABC, Thököly tér, Frankenburg utca, Ibolya ABC, Jereván Spar, Révai utcai Forrás Diszkont, IV. László utcai ABC. FILMKLUB. A Széchenyi István Városi Könyvtár filmklubjának újabb rendezvénye február 28-án 18 órakor kezdődik. Ingmar Bergman megelőlegezett pályaképe címmel Kúnos László műfordító, szerkesztő tart előadást. Dr. ifj. Arszin Miklós, dr. Szájer József országgyűlési képviselő személyi titkára minden pénteken 15-16.30 között fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban (első emelet, képviselői iroda). VÉRADÓNAPTÁR Február 26., kedd 1519 óráig KÓPHÁZA A község polgárait a művelődési házba várják véradásra Életet ment, aki vért ad! ÁLLATORVOSI ÜGYELET Február 23-24.: dr. Pintér György (Sopron, Scharmár K. u. 16.), telefon: 332-651. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYFSET Február 22., péntek: Lővér (Béke u. 4., T.: 329-841); szombat: Szebellédy (Deák tér 35., T.: 311-530); vasárnap: Segítő Mária (Béke u. 13. T.: 311-511 ); február 25., hétfő: Erzsébet (Győri u. 15., T: 311-254); kedd: Ikvahíd (Híd u. 21., X: 314-084 ); szerda: Arany Kígyó (Magyar u. 6., X: 311-732); csütörtök: Ezüst Kehely (Kodály tér 12., X: 314-235) Az ügyeleti szolgálat hétköznap este 8 órától reggel 8 óráig, szombaton 14 órától reggel 8 óráig, vasár- és ünnepnap reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig tart. SOPRONI NAPLÓ 2002. FEBRUÁR 22. Négyen mentek lakásügyben Fogadóóra után Tengerdi Antal alpolgármesterrel A múlt pénteken tartotta februári fogadóóráját Tengerdi Antal. Az alpolgármestert erről kérdeztük. " Mint mindenre, erre is rányomja bélyegét az országos választási kampány, mely az érdeklődést az úgynevezett nagypolitika irányába tereli, így „csak” négyen voltak, kivétel nélkül minden örökzöldnek nevezhető témában, lakásügyben kerestek meg. Rövid távon ezek az ügyek sajnos igen nehezen kezelhetők, hisz nem, vagy csak igen rendkívüli esetben diszponálunk üres lakások fölött. Városunkban is megkezdődött a szociális bérlakásépítés, tavaly 28 lakást adtunk át. Ez a program a Széchenyi-terv segítségével tovább folytatódik, a jövő biztató, talán fogalmazhatok úgy is: biztatóbb a jelennél, még inkább a múltnál... Mint eddig is, ezután is minden hónapban, a következő fogadóórám pontos időpontját a sajtóban közöljük. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár tudom mindnyájan elsősorban saját életünk problémáival vagyunk elfoglalva, ezzel együtt várom mindazokat, akik adott esetben egy nagyobb közösség szociális, vagy a kultúra bármely területéhez kapcsolódó egyéb gondjaikat, problémáikat, ne adj’ Isten, örömeiket kívánják megosztani velem. Holló T. Ilona Az utazási szezon márciusban kezdődik Tervek és teendők az idegenforgalomban A múlt év novemberében beszélgettünk legutóbb Sopron idegenforgalmáról Kovács Árpáddal. Most februárt írunk. Az önkormányzat idegenforgalmi, turisztikai és nemzetközi referense túl van egy csalódáson. A kulturális és idegenforgalmi bizottság nem támogatta, hogy az idegenforgalmi stratégiát tartalmazó előterjesztés a közgyűlés elé kerüljön. Ugyanezt az anyagot a helyi érdekegyeztető tanács egyhangúlag jóváhagyta. A dolog jelenleg ott tart, hogy a polgármester újabb koncepció elkészítésével bízta meg a kulturális és idegenforgalmi bizottságot. Az élet közben megy tovább. - Február az előszezon nálunk, ez az előkészítő időszak - mondja Kovács Árpád. - Ilyenkor még a bevásárló turizmus is megcsappan. Pár száz vendég azért megfordul a szálláshelyeken. Többnyire tranzitutasokról van szó. Mivel nálunk nincs hó, Ausztriába, a Semmeringre, Sankt Coronára, a Raxra járnak át síelni. - Mire készül a város? - Márciusban Budapesten lesz az utazási kiállítás, amelynek a díszvendége az idén a nyugat-dunántúli régió, azaz Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye. Önkormányzati támogatással elkészültek a Tourinform iroda eseménynaptárt, szálláshelyeket, ajánlatokat tartalmazó kiadványai. - Mit várnak a kiállítástól? - A belföldi turizmus megerősödését. Egyre nagyobb a verseny a különböző régiók között az utazóközönség érdeklődésének az elnyeréséért. Sopronban és a környékén mindenki megtalálja, a számítását, a sétát, a hajókirándulást, a strandolást, a kulturálódást, a gasztronómiai élvezeteket, a borokat. Öt százalékkal volt nagyobb az úgynevezett kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága a múlt nyáron, mint tavaly. Egész évben ötven-ötvenöt százalékos a kihasználtság, ami országosan jónak számít. - Mennyi a szállodai férőhelyek száma ? - Azzal, hogy beléptek a volt szakszervezeti üdülők és a kispanziók, a férőhelyek száma duplájára nőtt, ma eléri az ötezret. - Az ötven-ötvenöt százalékos kihasználtság ismeretében talán furcsán hangzik a kérdés: milyen szálláshelyek hiányoznak Sopronban? - Tömegével kellenének például ifjúsági szálláshelyek. Nyáron ugyan belépnek az iskolai kollégiumok, de ez nem elég. A konferencia-központ elkészültével mindenképpen szükség lesz négy-ötcsillagos luxuskategóriájú szállodákra. A belföldi és a nemzetközi rendezvények egyaránt megkívánják. Jelentős programok alkalmával könnyen előfordulhat, hogy a résztvevők családjaikkal érkeznek Sopronba. - Mi az, ami még hiányzik? - A polgármesteri hivatalban kellene egy, a turizmusra szakosodott iroda, amely kidolgozza a rövid- és hosszú távú városmarketing feladatait, odafigyel a sajtókapcsolatokra, külön is a szaksajtóra. Ez az iroda figyelne minden időben az infrastruktúrára, a közlekedésre, az információs táblákra, a környezet kulturáltságára, a kiadványokra, a rendezvényekre, a programokra. - Mennyire pénzkérdés a minőség a turizmusban? - Nem csupán pénzkérdés. Sok múlik a szemléleten. Látni kell, hogy a turizmus nem önmagában létező valami, előnyeit a helyi lakosság is élvezi. Az egész várost érinti az utak állapota. A döntéseknél mindezt figyelembe kell venni. Ami a dolog anyagi oldalát illeti, az idegenforgalmi adóból évente 30 millió forint a bevétel. Ennek minden egy forintjához kettőt ad az állam. Az összeg tehát kilencvenmillióra rúg. Megjegyzem, hogy a város a maximumra emelte az adót, amelynek ötven százalékát idegenforgalmi célra kell fordítani. Ezen kívül a városnál pályázati alap áll rendelkezésre ugyancsak idegenforgalmi célokra. — A ma embere az információk világában él. A turista különösen igényli a tájékoztatást. Mit tud nyújtani e tekintetben Sopron? - Rendkívül pozitív hatást fejt ki a Magyar Turizmus Rt. városi képviselete. Többnyelvű videofilmet kínálnak. Liszt Ferenc nevével fémjelzett kiadványok jelentek és jelennek meg. A nagy zeneszerző, mint ismeretes, a közeli Doborjánban (Raiding) született, kilencévesen Sopronban adta az első koncertet, s a város díszpolgára. A Phare által is támogatott programról van szó. A város önálló weboldallal bír az interneten. A jövő a CD-é. Természetesen kellenek az ötletek. Lehetőségek rejlenek például a testvérvárosi kapcsolatokban, vagy éppen a borban, a Kékfrankosban, amelyet le kellene védetni. A borverseny győztes nedűjét ajándékozza a város egy éven keresztül a vendégeinek. Ebben az évben az izraeli Eilatból várható turisztikai delegáció. Főként a rekreáció és a gyógyturizmus lehetőségeit szeretnék feltérképezni. Nemrég járt nálunk a kempteni küldöttség. Heteken belül Eisenstadttal közös bizottság jön létre. Az egyik téma éppen a turizmus. P. M.