OKISZ Értesítő, 1969 (18. évfolyam, 1-48. szám)
1969-10-18 / 38. szám
488 MÁSODIK RÉSZ A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Az iskolák működése és kötelezettségei 6. §. (1) A népgazdaság szakmunkásutánpótlásáról elsősorban a szakmunkásképző iskolák gondoskodnak. (2) A szakmunkásképző iskola középfokú oktatási intézmény, amely szakmunkásképesítést és nem befejezett középiskolai képzést nyújt. 7. §. A szakmunkásképző iskolában az előképzettségnek és a szakmák képzési követelményeinek megfelelő tagozatokat lehet szervezni. A képzési idő az egyes tagozatokon 1—3 évig tart. 8. §. (1) A szakmunkásképző iskola felelős vezetője az igazgató. (2) Az iskola vezetőit, oktatóit és nevelőit csak jogszabályban meghatározott képesítés, illetőleg gyakorlat alapján lehet alkalmazni. 9. §. (1) A szakmunkásképzés elméleti és gyakorlati oktatás keretében folyik. A szakmunkásképző iskolának elő kell segítenie a tanulók önművelődését, társadalmi érdeklődésének felkeltését, kulturális és sportolási igényeinek kielégítését is. (2) Az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokon a rendszeres részvétel kötelező. Ez alól — jogszabályban meghatározott esetben — felmentést lehet adni. A felmentettek egyéni tanulással sajátítják el az előírt tananyagot. 10. §. (1) A gyakorlati oktatás iskolai tanműhelyben (tangazdaságban, tanudvarban stb.) vagy az iskolával történt megállapodás alapján állami vállalatnál, szövetkezetnél és egyéb munkáltatónál (a továbbiakban: vállalatnál) a képzés céljának megfelelő — a tantervi követelményeket megvalósító — termelőmunkában való részvétellel történik. (2) A vállalatnál folyó gyakorlati oktatás rendjét — a jogszabály keretei között — a szakmunkásképző iskola határozza meg és gondoskodik annak irányításáról, valamint ellenőrzéséről. A gyakorlati képzés oktatóit — ha jogszabály másképpen nem rendelkezik — az iskola biztosítja. A vállalatképzéssel kapcsolatos kötelezettség'" 1 11. §• (1) A tanulók gyakorlati oktatását csak olyan vállalatnál lehet megszervezni, amelynél megvannak az eredményes szakmai képzéshez és a neveléshez szükséges feltételek. (2) A vállalatnál szervezett gyakorlati oktatás esetén a vállalat köteles a képzés — jogszabályban meghatározott — feltételeit biztosítani és atanulót a választott szakmára előírt követelményeknek megfelelően foglalkoztatni, neveléséről, egészsége és testi épsége megóvásáról gondoskodni, valamint az előírt juttatásokban részesíteni. (3) Attól a vállalattól, amely a képzés lényeges feltételeit és a tanulók szakmai fejlődését nem biztosítja, a tanuló foglalkoztatásának jogát határozott, vagy határozatlan időre meg lehet vonni. Egyidejűleg a tanuló további gyakorlati képzéséről is intézkedni kell. HARMADIK RÉSZ A TANULÓKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK A szakmunkástanuló-viszony keletkezése, megszűnése 12. § (1) A szakmunkástanuló-viszony a szakmunkásképző iskolába történt beiratkozással jön létre és a tanulmányok befejezéséig, illetőleg a tanulónak a tanulólétszámból való törléséig tart. A törlésnek fegyelmi határozat alapján és jogszabályban meghatározott egyéb esetekben van helye. (2) Ha a tanuló gyakorlati foglalkoztatására szövetkezetnél, vagy magánmunkáltatónál kerül sor, tanulóviszonyt csak a szövetkezet, illetve a magánmunkáltató javaslatára lehet létesíteni. 13. §. (1) A szakmunkásképző iskola első évfolyamára azt lehet felvenni, aki a) általános iskolai tanulmányait sikeresen elvégezte és b) a 18. életévét a felvétel naptári évében még nem tölti be, továbbá c) a választott szakmára előírt életkori és egészségügyi követelményeknek megfelel. (2) A szakmunkásképző iskolába a középiskolát végzettek is felvehetők, ha a szakma egészségügyi követelményeinek megfelelnek és a 20. életévüket a felvétel naptári évében még nem töltik be. Azokat a szakmákat, amelyekben csak középiskolát végzetteket lehet felvenni, az Országos Szakmunkásképzési Jegyzék tartalmazza. (3) A felvételi korhatár és az iskolai végzettség alól különösen indokolt esetben jogszabály által meghatározott körben felmentést lehet adni és a felvételt — ha a szakma sajátos követelményei indokolják — egyéb feltételekhez is lehet kötni. (4) A szakmai képzést nyújtó középiskola tanulója a megfelelő szakirányú szakmunkásképző iskolába teljes, vagy részleges tanulmányi időbeszámítással léphet át. A tanulót megillető kedvezmények és juttatások 14. §. (1) A tanuló részére a két tanév között legalább 30 munkanap nyári, továbbá az iskola működési rendjéhez igazodó téli és tavaszi okta- OKISZ ÉRTESÍTŐ 38. szám