Örömhir, 1929 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1929-01-26 / 1. szám

XIII. évfolyam Miskolc, 1929. január 26. 1. szám ÖRÖMHÍR HEGYALJAI EVANGÉLIKUSOK LAPJA Szerkeszti: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelenik PUSZIK LAJ­OS az evangélikus lelkészi hivatalban havonként egyszer Szeretem a templomot... Olvasd a Lu­kács sz. evangélium 2. részét a 41—52. verseiben. Hálát érez szivem az isteni kegyelem iránt, hogy ez a történet az evangéliumban megörökittetett s igy nemzedékről-nemzedékre ta­nít, buzdít a templom szeretetére. Képzeletem lefestegeti elém a bájos képet... A tizenkétéves Jé­zus ott megyen szülőivel együtt a templomba zarándoklók elnyújtott seregével, itt egy csevegő patak füves partján megpihen, ott egy csomó virágot fűz össze s viszi lelkendezve az Ő édesanyjának; áldott kicsiny lábai már reszketnek a hosszú ut fáradalmaitól s mikor együtt leheveredik este jöttén az Ö nemzetségéhez tartozókkal, lelke ott jár fent a magasságban, hol csillagrózsák virítanak az Isten lába nyomán. Oda vonja, vonzza valami édes, hatalmas érzés, melyről senkinek sem szól, csak igy a csöndben átadja magát ez érzésnek, mely kaput nyit az Ő ragyogásos, boldogságos álmainak mennyországába, hol — ott­hon van Most megyen — úgy mondták neki — az Isten házába. Oh ho­gyan dobbant meg a szive, hogyan csillant meg a szeme, midőn kilé­pett a kis názáreti ház kapuján: „templomba megyünk.“ Templomba, ahol az ég közelebb van a földhöz, ahol az angyalok szárnyaikra ve­szik a szegények, a sirók imáit, ahol az Isten szem­ébe belepillant a lélek. Templomba, ahol — mint Jákob álmodta — egy fényes lajtor­ján, csillagsugár­ után boldog angyalsereg sorfalai között megyen, me­gyen, száll, száll az ő lelke is — haza, az ő Atyjához, kitől küldetett. Mikor belépett a gyönyörű palota-templomba, melynek hatalmas tornácában imádkozok verdesték homlokukkal a szentelt padozat-koc-

Next