Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-16 / 3. szám
Leo Brawand főszerkesztőhelyettes — ezzel kezdtük riportsorozatunkat — észrevette, hogy a szerkesztőséget megszállta a rendőrség. A szekrénybe bújt, mialatt szobáját átkutatták és lepecsételték, majd előjött és egy csodálatosképpen még működő telefonkészüléken értesítette az ügyről a külvilágot. Az akció 1962. október 26-án este 9 óra után kezdődött. Rendőri riadóautók vették körül az épületet, civilruhás nyomozók és egyenruhás rendőrök tömege hatolt be valamennyi helyiségbe. Lefoglalták és átkutatták a szerkesztőség minden helyiségét. Megszakították a lap összeköttetését mindennel és mindenkivel, elvágták a hírszolgáltatás valamennyi ütőerét, a telex-, a távbeszélő-vonalakat. Azt mondották, a házkutatási és letartóztatási parancsot aFallex—62« cikk miatt adták ki a Spiegel ellen. A vád keményen hangzott: »Hazaárulás alapos gyanúja.« Annak megértéséhez, hogy a Fallex—62 cikk ürügyén mi volt a parancs kiadóinak igazi célja, emlékeznünk kell arra, hogy ez a kubai válság kirobbanásakor történt. Straussék nem számoltak a válság gyors megoldását lehetővé tett szovjet gesztussal, sokkal hosszabb időtartamú feszültséget vártak. Nem lehet elégszer ismételni, hogy erre az állapotra építették a következő, gondosan kidolgozott tervet: 1. Látványos intézkedésekkel (Strauss már felhatalmazást kapott a külföldi támaszpontokon szolgáló Bundeswehr-katonák hazahívására és annak megszervezésére, hogy magáneszközöket, például gépkocsikat katonai célokra vegyenek igénybe izzásig hevíteni a háborús hisztériát. 2. Az így megteremtett hangulat tartama alatt keresztülhajszolni az úgynevezett szükségállapot-törvényt. Ez lehetővé tenné a kormánynak, hogy az általa megválasztott pillanatban teljhatalmat kapjon, vagyis megszabaduljon a parlamenti ellenőrzés és az alkotmányban biztosított szabadságjogok amúgy is töredező korlátaitól. § 3. Élve egy ilyen helyzet adta lehetőségekkel, lekeríteni a Spiegelt — és nemcsak a Spiegelt, hanem a klerikális-militarista diktatúra egész ellenzékét. Ezért állapítják meg tekintélyes kommentátorok, hogy a Spiegel elleni roham a Német Kommunista Párt betiltása óta a nyugatnémet reakció legvadabb támadása volt. A nyomozók pénteki napon törtek rá az épületre. Ott maradtak szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden és szerdán. A legtöbb időt — ezt semtartotta véletlennek senki — a Spiegel legendás hírű tény- és adattárában, archívumában töltötték. Csoda-e, hogy ezt sokan összefüggésbe hozták egy közelgő parlamenti vizsgálattal,amelynek során az ellenzék interpellációjára a Bundestag — immár hányadszor? — ismét Strauss korrupciós ügyeivel volt kénytelen foglalkozni. IÉPÉSEK A KERTBEN Jacobi főszerkesztő-helyettes ügyeletes volt aznap. Felesége éjfél felé arra ébredt, hogy a kertben lépések csikorognak a salakon, zseblámpák sápadt fénye pásztázza a bokrokat. Idegesen ugrott ki az ágyból, de lentről felhangzott férje jól ismert füttyjele. Az asszony megnyugodott, de csodálkozása nem ismert határt. Hiszen többen jöttek. Ilyenkor vendégek? A kísérők durván felszakadták az ajtót és közölték, hogy házkutatás lesz. — Csendesebben, uraim. Alszanak a gyerekek! — mondta Jacobine. — Itt csendet csak mi kérhetünk! — válaszolta az egyik nyomozó. A házkutatás után a kellemes vendégek magukkal vitték a házigazdát is. Az aszszony legközelebb vasárnap délután hallotta férje hangját a telefonon, a vizsgálati fogságból. Brawand főszerkesztő-helyettes a szekrényeset után jelentkezett a rendőröknél. Addigra már odacsődült a sajtó. Az egyik riporter intelligensen megkérdezte: igaz-e, hogy a szekrényben volt, amíg szobáját átkutatták, és mit csinált ott? — Ha a külvilág zavar — hangzott a válasz — mindig a szekrényben szoktam gondolkozni. Tudja, hogy van ez, kolléga úr. Szokás dolga. MALAGÁBÓL JÖTTÜNK . Conrad Ahlers, a lap egyik szerkesztője és kitűnő tollú publicistája családjával éppen a spanyolországi Torremolinos fürdőhelyen üdült. Úgy látszik, a spanyol rendőrség módszerben követte a német kollégákat: hajnali három órakor két fekete kocsi suhant a szálloda elé. A vendégek itt udvariasak voltak. — Malagából jöttünk — mondták egyszerűen. — Önök velünk jönnek. —• És azonnal diszkréten hátat fordítottak, hogy a »Senora«, vagyis Frau Ahlers felöltözzék. A szerkesztő nem tudta, nevessen vagy felháborodjék. — Uraim, az istenért, ezt nem gondolhatják komolyan. Külföldi állampolgárok vagyunk, önöknek is kellemetlenségük lesz, ha kiderül ez a nyilvánvaló félreértés. Az urak azonban következetesek maradtak, és az Ahlers família gyerekestül a tizenkét kilométerre levő Malaga város egy kopár cellájában kötött ki. Ahlers nyakkendőjét és nadrágszíját elvették. Reggel kilenc óráig néma csend volt. Ekkor bedugta a fejét egy bajuszos rendőr, az útleveleket kérte , és nem hozta vissza. Aztán megjelent valami altisztféle, aki tört angolsággal és átszellemült arccal közölte, hogy a letartózttatási parancs -magából Madridból« jött. Itt dolgozott Christian Feit, Ahlers volt diáktársa is. Feittől aztán megtudták, hogy nem félreértésről van szó, a spanyol sajtó már közölte a Spiegel elleni akciót. A madridi repülőtéren Feit és »egy másik úr a követségről« közölte a szerkesztővel, már most vegye magához a legszükségesebb használati tárgyakat. A csomagot ez a »másik úr« átnézte, kiveszlte belőle a borotvát és néhány éles tárgyat, ezt külön kis táskában a parancsnoki fülkében helyezte el. A kapitány tisztelettel nézte a csomagot, szemmel láthatólag meg volt győződve róla, hogy fontos iratokat tartalmaz. ... A negyvenöt éves Hans Schmelzet Budapesten érte az akció híre. Azt is megtudta, hogy lakását már átkutatták. Gépkocsiján elindult hazafelé. Bécsből felhívta a bonni biztonsági rendőrséget és megkérdezte, hol kell jelentkeznie. Godesbergben — hangzott a válasz. Schmelz megszakítás nélkül 1100 kilométert tett meg autón. Telefonált a rendőrségre és megkérdezte, hogy alhatna-e egyet a hatalmas útra, vagy azonnal jöjjön. A SPIEGEL-JBY Rudolf Augsteint, a Spiegel kiadóját letartóztatják . . . Ilyen állapotban volt a hadügyminiszter úr, amikor a Spiegelt megfenyegette . . . 10