Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-01 / 35. szám
EGY KERT ÉS A ZONGORA Áthaladva Saint Denis munkáslakta kerületén, Párizs »Rózsadombja« emelkedik fel a sík lapályból, szelíd lankákkal, árnyat adó sötétzöld lombokkal. Vastag, mohos kőkerítés mögött emeletes villa áll, amelyet tündérszép botanikus kert fog közre. Megtalálni itt az európai kontinensen honos valamennyi fát, bokrot s a sárgakavicsos utak mentén busafejű törökszekfűk, dúsillatú tearózsák virítanak, pompáznak a háziaszsony dirigáló ollója nyomán. A kert gondozója Ciffra Györgyné, a világhíres zongorista felesége. Megértő és segítő művészfeleséghez illőn gondoskodik arról, hogy férje —, és huszonegyéves, szintén nagyon tehetséges karmester fia — nyugalmat, pihenést találjon szereplése előtt és után. Ideális munkahely ez az eldugott villa. Muzsika tölti be most is a kertet, az egyik földszinti terem nyitott ablakán át áramlanak széles szárnyalással a briliáns zongorafutamok. A házigazda, hajdan katona-barátom. Ciffra György gyakorol most is, illetve még mindig. Az előadásmentes időszakok »pihenése« ez. Ilyenkor napi nyolc órát gyakorol. — Szóval, a dicsőség a tehetségen kívül a vasszorgalmat is megköveteli? ... — Feltétlenül — válaszol a művész. — Sohasem lehet megállnom, elengedni magam. A közönség mindig nagy élményre vágyik. Az elmúlt évben Ciffra György kilencven önálló hangversenyt adott szerte a világban, kivéve Nyugat-Németországot. Szenzációszámba ment valamennyi előadása, mint ahogy esemény minden megjelenő Ciffra-lemez is. Talán egyedüli »nagymenő« művész ma nyugaton, akinek nincs menedzsere, mert nincs is szüksége a reklámozásra. A zeneértő közönség annyira ragaszkodik játékához, hogy egyik alkalommal, amikor betegsége miatt elmaradt a meghirdetett hangversenye, senki sem kérte vissza a jegy árát —, követelte viszont, az előadás máskori megtartását. Mostanában saját hanglemezvállalatot szervezett. Mosolyogva mondja: — Nem akarok én konkurrálni a nagy lemezesekkel, Philipsékkel, stb. . Azért alapítottam a vállalatot, hogy azt játszam lemezre, amit szeretek. No, és van egy elképzelésem. Tehetséges, kezdő fiatalokat szeretnék lemezre venni, olyanokat, akik ma még nem befutottak, de megítélésem szerint nagy ígéretek. Persze, ez nagy kaland. Bele lehet bukni. Mondják is nekem —, de szív*ügyem, vállalom a kockázatot. — Mit készülsz most hanglemezre venni? — Négy szonátát. A következők: Pathétique, Marche funébre, Apassionata, és Aurore. A franciák, akik elsőszámú kedvencükké fogadták Ciffra Györgyöt, azt mondják, őbenne újjászületett a zongoraművész Liszt Ferenc. Szép művészetét nem egy kitüntetéssel jutalmazták. Tulajdonosa a legmagasabb művészeti lovagrendnek, amit különben csak franciáknak adományoznak. Hallottuk, többször felajánlották a francia állampolgárságot. — Igen, de én ma is magyar állampolgár vagyok. És az is maradok. Ma is minden érdekli, ami itthon történik. Figyelemmel hallgatja, amit a mai irodalmunkról mondok. Találkozásunk után másnap Spanyolországba indult. Onnan Svájcba visz az útja. 1967-ig telve az előjegyzési naptára. A művész karmester fiával Ciffra György zongoraművész A Folies egyik művésznője a Trocadérón 16