Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-07 / 36. szám
Ahol sokszor kell olajban mosakodni Szahalin szigetének tájképébe ma már megszokottan illeszkednek bele a hatalmas fúrótornyok 1925-ben buzogott föl Szahalin szigetén, az északi fehér földön az első fekete forrás. A legjobb kőolaj, amit a szovjet geológusok valaha is feltártak. Azóta a sziget képe teljesen megváltozott. Az olajkutak fúrótornyai épp oly otthonosak lettek e tájon, mint a vörösfenyő, vagy a cirbolya törpe törzse. A Tatár-szorost ma is úgy emlegetik Szovjetunió-szerte, azzal a büszkeséggel, ahogy a hős városok nevét ejtik ki. A Nagy Honvédő Háború idején ezen keresztül ömlött a szahalini olaj az ország hatalmas hadigépezetébe. A geológusok munkája azonban még ma sem ért véget. Szinte kiapadhatatlan forrás a sziget: Tungor, a legutóbbi évek nagy olajlelőhelye után most az északi Kolendo került az érdeklődés előterébe. Minden képzeletet felülmúló mennyiségben tört föl az olaj a fúró nyomán. A munkások, amikor a forrás megbuggyant, vödröt tartottak alája. Kiverte kezükből a nyomás. A háromszáz literes tartály is, amit odahoztak, percen belül teli lett. Nagy örömükben sem feledkeztek meg az ősi hagyományról, valamennyien megmosdottak az új kút első olajában. A szahalini olajmunkásoknak sokszor kell még olajban mosakodniuk. Ugyancsak északon, a Troptin folyócska mellett újabb fekete forrásra leltek, majd a sziget déli részén is. A Tatár-szoroson át már épül a második olajvezeték, amely az építőmunka gigászi gépezetébe viszi Szahalin szigetéről a hajtóerőt. Itt épül fel majd Kolendo, az új település .A fabarakkok helyén már lerakták a város alapjait Tungor is csak három éve született, a gazdag olajlelőhely feltárása után .