Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-09 / 45. szám
Milyen ember lehet? Közhely, hogy az ember a világon mindenhol magyarokba botlik. 1965. nyarán Vera, rokoni meghívásra, két hónapot Párizsban töltött. S egy délelőtt az a meglepetés érte, hogy csak úgy egyszerűen leszólították, őt, aki jól tudta magáról, hogy legfeljebb a nagy, kék szeme szép rajta, különben semmi alakja, vékony és alacsony. S méghozzá milyen csinos, magas fiú az illető! Néhány perc riadt, tört, francia gagyogás, s megdöbbenve fedezik fel, hogy mindketten — magyarok. Még néhány perc, s az is kiderül — egyenesen őrjítő! —, hogy a fiatalember ugyanazt az egyetemet fejezte be éppen Budapesten, amelynek első évét a lány most végezte el. Ha már millió ember között így egymásra bukkantak, természetes, hogy minden idejüket együtt töltik. Együtt járják a múzeumokat, együtt nézik a cowboy-filmeket , és amikor Pali rokonai a hétvégén vidékre utaznak, Vera felmegy a lakásukra. Elvégre már nem gyerekek. A véletlen erejében hinni kell, az kötelez. Dúl a szerelem, igazán csodálatos ez a nyár. Még akkor is, ha hamarosan el kell válniuk. Mert Vera hazakészülődik, de Pali kijelenti, hogy marad. Végleg. Bolond volna visszamenni a pocsék, szürke hivatalba, ahová az egyetem helyezte el. Innen?! A búcsú is szép. Didergős hajnal a pályaudvaron. Bizony, ritka kaland adatott meg kettejüknek. Vera jó kislány, örül, hogy viszontláthatja a szüleit. Egyelőre kedvére álmodozhat. Aztán majd sokat tanul, úgy könnyebb felejteni ... S egyszerre csak kiderül, hogy állapotos. Persze nincs mese, el kell vetetni... Az orvos megvizsgálja, s ijesztő dolog derül ki. Vera sajátos alkat. Egy abortusz is valószínű, hogy soha többé nem lehet gyereke. A lány tanácstalan, otthon nem mondott még el semmit. ír Palinak, postafordultával kapja a választ: ha nem lehet mást tenni, tartsa meg. Később, ha már egzisztenciát teremtett magának, majd kihozatja Verát a gyerekkel együtt. Vera nem szeret előre tervezni, még nem tudja mi lesz, arra kéri Palit, írjon gyakran, úgy könnyebb elviselni az egészet. Kitör a családi botrány. A szülők hallani sem akarnak a »►törvénytelen« gyerekről. Szó szót követ, s Vera elköltözik a nagynénjéhez, aki megértőbbnek mutatkozik. Munkát vállal, és kérvényt ír az egyetemre, évhalasztásért. Nem kendőzi a tényeket, egyetlen kegyes hazugságot enged csak meg magának: azt írja, hogy a gyerek apja francia. Az évhalasztáshoz a főiskola hozzájárul. Pali egy ideig szorgalmasan írogat. Csupa megértés, biztatás, tervezgetés. Kéri Verát, hogy özvegy édesanyját ne értesítse a dologról, beteg és roppant érzékeny szegény. Tél vége felé már ritkulnak a levelei, s nemsokára már válasz sem jön... Vera levele visszaérkezik: címzett elköltözött, címe ismeretlen. 1966 áprilisában megszületik a gyerek. Három és fél kiló. Fiú. A szülők megengesztelődnek. Vera hazaköltözhet. Happy end — csak éppen az ifjú apa nem jelentkezik. Vera nem akarta felkeresni Pali édesanyját, nehogy azt higygye, hogy a nyakába akarja varrni magát, meg aztán beteg is.. . Sajnos, előbb-utóbb mégis meg kell látogatnia . . . Vera bemegy az egyetemre, beiratkozik őszre. Esti tagozatra. Állását megtartja, elhatározza, nem élősködik a szülein. A dékáni hivatalba a kisfiát is beviszi. Ember nem akad, aki meg ne csodálná. S persze elhangzik a kérdés: — És mondd, tulajdonképpen ki az apja? Mit titkolózzon továbbra is? Hiszen egyremegy, hogy francia-e vagy magyar diszszidens. Ezek a nők olyan megértőek, olyan kedvesek. S megmondja az apa nevét. Egy pillanatra mindenki megdermed. Pali ugyanis három héttel ezelőtt járt benn náluk a diplomájáért. Hazajött, elfoglalta a kijelölt állást, dolgozik. De ki mondja meg ezt Verának? És hogyan? * Milyen ember lehet? Torda István Az alábbi történetet H. L.-né mesélte, aki egyik főiskolánk dékáni hivatalában dolgozik. A hódító Margaret Nemrég néhány soros hír jelent meg a lapokban arról, hogy Nagy Zoltán, az Első Magyar Betűöntöde főmérnöke betűtervével az »Antikva Margaret»-tel díjat nyert azon a New Yorkban megrendezett pályázaton, amelyre 777 pályamű érkezett. A főmérnököt munkahelyén, a 76 esztendős öntödében kerestem fel. Hajtott a kíváncsiság, hogy a hírben foglaltakról valamivel többet tudjak meg a nyertesekről. A Dessewffy utcai üzem irodája a jelen és a múlt tárháza. Az íróasztalokon egyaránt megtalálhatók a 100 éves nyomdászszerszámok, Gutenberg betűöntője és a most tervezett kész vagy félig kész betűk rajzai. Ez a hangulat, ez a légkör volt bölcsője annak a betűtervnek is, amellyel Nagy Zoltán a tengeren túl díjat nyert. A 46 éves főmérnök hosszú esztendőkön át nyomdász volt, alaposan megismerhette a nyomdaipart. Mint betűszedő átkutathatta az ipar rejtekeit, feltárultak előtte a szakma rejtelmei, avatott ismerője lett a betűk rendszerének. Éveken át gyűjtötte a nyomdász szakma tapasztalatait a Minerva és az Athenaeum Nyomdában, majd 1956- tól mint főmérnök a Betűöntődében. Sok munkája volt. Csendesebb perceiben azonban sokat gondolt azokra a beszélgetésekre, amit Haimann Györggyel, a Nyomdaipari Tröszt igazgatójával és Lengyel Lajossal, a Kossuth Nyomda igazgatójával folytattak a magyar betűtervezés hagyományairól, jövőjéről. Három évvel ezelőtt aztán elkezdett a betűtervezéssel foglalkozni. Elővette az öreg könyveket, tanulmányozta a régi betűket. Lassan, tempósan fényképezett, rajzolgatott, arányosított. Nem sürgette senki... Ez év tavaszán aztán elkészült egy új betű. Ekkor érte váratlanul az International Type Face Desing Competition és a Visual Graphis Corporation pályázati felhívása. Először nem is akarta elküldeni az újszülöttjét« a versenyre, de eszébe jutott ismét a magyar betűtervezésről folytatott beszélgetés. Az »,Antikva Margaret« tehát útra kelt, hogy Amerikában hódítson. Harmincöt ország 777 rajzolója, grafikusa és nyomdásza várta heteken át türelmetlenül a zsűri döntését, köztük olyan hírneves művészek, mint a torinói Aldo Novaresse és a nyugatnémet Walter Diethelm. Az 1500 dolláros első díjat végül is egy svájci kollektíva nyerte el, Nagy Zoltán pedig tizenketted magával 200 dolláros díjat és az új betű megvásárlására szóló ajánlatot kapott. A főmérnökkel együtt kívánjuk, hogy újabb betűt ne csak külföldön, hanem a hazai nyomdákban, a magyar olvasók között is hódítsanak. Kákai Imre Nagy Zoltán (MTI — Maár Marianne felv.) 23