Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-27 / 30. szám
földgömb, a film és a televízió elhozták hozzánk is az utóbbi években India táncművészetének nem egy kiemelkedő képviselőjét. Mindez azonban apró töredéke, drágakő-morzsája a közel 500 milliós ország tánckultúrájának, töredék a szivárványból. Nincs az az együttes, mely bemutathatná India 114 nyelven beszélő népeinek és törzseinek valamenyi táncát, hiszen azok ismeretlenek az indiaiak túlnyomó többsége számára is. Az áthatolhatatlan vadonnal benőtt zord hegyvidék, a híd nélküli folyó gyakran úgy választ el közösségeket egymástól, hogy a két szomszéd völgyben vagy parton élők egymást meg sem értik, nemhogy közös táncaik lehetnének. Európában szinte kizárólag a klasszikus indiai táncokat ismerik, mert a világjáró együttesek és művészek népi táncokat nem szoktak általában bemutatni. A klasszikus táncok elsősorban vallási jellegűek: a »bharata natyam«-ot évszázadokon át a dél-indiai templomi táncosnők, a devadasi k fejlesztették mai formájukig, szigorúan megkötött részleteiket ősi szabályok határozzák meg. A burmai határ közelében levő Manipur lakossága Siva tiszteletére mutat be egy sokévszázados táncot, amelyet legendáik szerint maga az isten és felesége, Parvati sejtett először. Hasonló ősi rendszer szabja meg a többi klasszikus indiai tánc, mint a kathak és a kathakak valamennyi mozdulatát, ahol minden ujjtartásnak, szemrezdülésnek és lépésnek pontos értelme van a beavatottak számára. ... az assami leányok hozományukat nem rejtik véka alá, hanem ezüistpénz formájában nyakukban hordják A Dél tüze és szenvedélye dobog a mysoreitán A Mogulok világát idézi fel az ünnepi fuvolás 16