Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-27 / 30. szám

földgömb, a film és a televízió elhozták hozzánk is az utóbbi években India tánc­művészetének nem egy kiemelkedő képvi­selőjét. Mindez azonban apró töredéke, drágakő-morzsája a közel 500 milliós or­szág tánckultúrájának, töredék a szivár­ványból. Nincs az az együttes, mely bemu­tathatná India 114 nyelven beszélő népei­nek és törzseinek valamenyi táncát, hiszen azok ismeretlenek az indiaiak túlnyomó többsége számára is. Az áthatolhatatlan vadonnal benőtt zord hegyvidék, a híd nélküli folyó gyakran úgy választ el közös­ségeket egymástól, hogy a két szomszéd völgyben vagy parton élők egymást meg sem értik, nemhogy közös táncaik lehet­nének. Európában szinte kizárólag a klasszikus indiai táncokat ismerik, mert a világjáró együttesek és művészek népi táncokat nem szoktak általában bemutatni. A klasszikus táncok elsősorban vallási jellegűek: a »bharata natyam­«-ot évszázadokon át a dél-indiai templomi táncosnők, a deva­­dasi­ k fejlesztették mai formájukig, szigo­rúan megkötött részleteiket ősi szabályok határozzák meg. A burmai határ közelében levő Manipur lakossága Siva tiszteletére mutat be egy sokévszázados táncot, amelyet legendáik szerint maga az isten és felesége, Parva­ti sejtett először. Hasonló ősi rend­szer szabja meg a többi klasszikus indiai tánc, mint a kathak és a kathakak­ vala­mennyi mozdulatát, ahol minden ujjtartás­­nak, szemrezdülésnek és lépésnek pontos értelme van a beavatottak számára. ... az assami leányok hozományukat nem rejtik véka alá, hanem ezüistpénz formájában nyakukban hordják A Dél tüze és szenvedélye dobog a mysorei­tán A Mogulok világát idézi fel az ünnepi fuvolás 16

Next